Forró kenyér

Látogatók száma: 42

Másnaponta felhúzom a vekkert reggel hatra, mert korán kell kelnem, nem, mintha nyugdíjasként nem lennék időmilliomos, csakhogy akkor hozza Jenő bácsi a szomszéd város pékségéből a még forró kenyeret. Hiába mondja az orvos, hogy kerüljem a fehér kenyeret, inkább rozsost vagy teljes kiőrlésűt fogyasszak, nekem akkor is a kenyér fogalmához kapcsolódik a nagyanyám sütötte foszlós, ruganyos hófehér, hatalmas, négykilós, vastag piros barna héjú kenyér, ami egy hét után sem száradt ki és még csak nem is morzsolódott.
Elég öreg vagyok ahhoz, hogy megengedjem magamnak a kedvteléseimet, melyek közül egyik a zsíroskenyér, mert nincs is annál finomabb, mint amikor a forró kenyérre kened a hideg fehér sertészsírt, ami rögvest elolvad rajta, megpergeted sóval és őrölt pirospaprikával, s ezzel kész a mennyei eledel. Hogy faltuk gyerekkoromban! Már nem falom, inkább komótosan, mondhatni ráérősen falatozom, kiélvezve étkem ízét és illatát. miközben a hozzávaló teám ihatóvá hűl.
Feltöltöm a vízforralót, bedugom a konnektorba, mert pont akkorra lesz lobogó forró a víz, mire ideér az öreg. Így hívom Jenő bácsit a háta mögött, holott az enyémnél mindössze egy évvel régebben sárgul a magas, nagydarab, mosolygós férfiember keresztlevele, aki a felesége miatt jár a pékségbe a forró kenyérért, és ha már megy, hoz az ismerősöknek is. Számára az már nem fáradtság. Elsőként a sajátját kézbesíti, ott hagyja konyharuhával letakarva a konyhaasztalon, hogy mire felébred a felesége, kenyérillat fogadja, csak utána viszi házhoz a többit. Rendszerint nálam végez, ezért elfogadja a csésze neszkávét, aminek elfogyasztása éppen elég időt biztosít ahhoz, hogy megbeszéljük a falu előző kétnapi történéseit.
Két rövidet és egy hosszút csenget. Megyek kaput nyitni, nyomomban a Zsemle kutyámmal, aki heves farkcsóválással üdvözli az ismerős vendéget, s ha tudna beszélni, akár elmondhatná helyette az üdvözlő szövegét:
- Jó reggelt kívánok, Marikám! Elkészült a kávém?
Ámde most szűri foga között a szót, épp csak köszön, és öles léptekkel siet a házba. Még Zsemle is alig tud vele lépést tartani. Hűha, ennek már fele sem tréfa! Igyekszem utána, nagy lehet a baj!
Lehuppan a konyhaasztal melletti székre, a szokásos helyére, de nem veti le a dzsekijét, sőt, a zipzárt sem húzza le, mintha benn hidegebb lenne, mint odakinn van. A kenyeret az asztal közepére teszi és zsebre gyűri az odakészített ellenértékét.
Elkészítem a kávét, kis tálcán elé teszem, a cukortartóval, a tejszínnel és az édes keksszel együtt. Rezzenéstelen arccal figyeli ténykedésemet, s mintha elfelejtette volna, hogy forrón szereti a kávét, hozzá sem nyúl, pedig két szem cukor, egy kiskanál tejszín kell bele, amiket jól elkavar benne és a keksszel együtt lassan elfogyaszt.
Eltelik egy perc, mire rám emeli tekintetét. Bár ne tenné! Tengerkék szemében fájdalom fénylik, a léleké, nem a testé.
- Képzelje, negyvenöt évnyi házasság után megélem a csendet! Nem szól hozzám a feleségem! Egy napja hallgat, mint a csuka! Megsértődött! Azt sem tudom, hogy miért?
- Biztosan rájön Jenő bácsi, ha megissza a kávéját! Tudja mit? Egyen velem egy szelet zsíroskenyeret! Az evés majd megnyugtatja háborgó lelkét!
Nem vagyok lélekbúvár és már nem is leszek, ám tapasztalatból tudom, hogy a legkomiszabb gyerek is megjuhászodik evés közben. Két nagy pille kenyeret szegek, megzsírozom, sózom, paprikázom. ráteszem a kistányérokra, forrázok hozzá egy-egy findzsa teát, majd elosztom kettőnk között, és szalvétát is adok hozzá, majd leülök az öreggel szemben. Úgy reggelizek, mintha egyedül lennék. Az evésre, ivásra koncentrálok. Rá sem nézek az öregre, egészen addig, míg el nem fogy a menázsim. Jóllakottan megtörlöm a szalvétával a számat. Végre a vendégemre nézek. Hál’ istennek jó étvággyal eszik. Nincs itt baj, annyi sem, mint asztalomon a vaj. Honnan is lenne, amikor zsíroskenyeret eszünk?
- Köszönöm, Mariskám, ez igen jól esett! – hálálkodik az öreg. – Közben rájöttem, mi lehet a bibi! Eljött hozzánk a Halász Sanyi komám, hogy elmondja, milyen kedvezményes nyári utazást talált a prospektusban, és javasolta, menjünk el négyesben. Erről susmusoltunk, hogy meglepjük az asszonyokat, amikor az én kedvenc nejem rákérdezett, miről sugdolózunk, mire azt válaszoltam, ne szóljon bele, mert ezek férfidolgok! Erre elkezdett kiabálni, hogy öreg koromban megcsalom! Hogy csalnám meg? Mondja, Mariskám, hogyan csalhatnám meg vénségemre, amikor már a kötelező penzum is inkább fáradtság, mint élvezet?
Úgy érzem, jogos harag háborog vendégem égszínkék szemében.
- Mert ha húsz évvel ezelőtt féltékenykedik? Az jogos lett volna! De most? Ha ma sem szól hozzám, megmondom neki, váljunk el! Fel is út, le is út! Mehet, amerre lát! Azzal a két bőrönddel, amivel idejött! Kaphatnék még egy kávét? Megülte gyomromat a forró kenyér! Finom volt, csak habzsoltam! Amit otthon sohasem szoktam!
Vendégemnek hosszan, hátat fordítva készítem az újabb feketét.
A megszegett kenyér lassan kihűl az asztal közepén.

A cikket írta: Yolla

támogatóink