újabb események régebbi események további események
03:19
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:40
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
01:33
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
04:56
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
05:35
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
01:28
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
14:31
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
13:26
Divi Éva új bejegyzést írt a naplójába
13:26
Divi Éva új bejegyzést írt a naplójába
07:29
Gaya módosította a naplóbejegyzését
06:18
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
01:13
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:16
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
06:01
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
02:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
20:40
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
19:57
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
06:14
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
01:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Ha baj van…

2013. február 4. - Látogatók száma: 63

Lehetséges, hogy a szülei már elfelejtették, hogy ma van a tizenötödik házassági évfordulójuk.

Apja most is, mint minden nap, reggel hatkor felül a rozoga biciklijére és elkarikázik, pedig fél éve nincs munkahelye. Feketén dolgozik, ha van mit.

A baromfiudvaron tyúkok kárálnak, az ólban a malacka röfög, s vagy húsz kacsa fecseri a vizet az itatóban. A ház mögötti takaros konyhakertben megterem az évre való zöldség és gyümölcs, az anyja jóvoltából.

Tizenhárom évesen tudja, hogy miért nem lehet levágni a jószágokat, hogy a maguk asztalára is kerüljön néhány jó falat. Csak az ünnepeken. Az öt gyerek után járó családi pótlék meg a segély kenyérre és tejre elég, meg abból veszik az állatoknak is a takarmányt. Ám az anyja ügyesen sáfárkodik, ha nagyobb kiadásra számít, levág néhány csirkét meg hízott kacsát, felpucolva beviszi a faluba eladni, a doktorné és a gyógyszerésznő rendszerint megveszi. Nekik adja el a tojást is, kéthetente mindkettőnek egy tucatot.

Három húga egész nap az anyjuk mellett kotnyeleskedik. Nem telik óvodára meg bölcsödére. Az öccse tízéves kiskamasz, nehéz vele bírni.

Ma nem megy iskolába, ellátja a jószágokat. Estig rengeteg ideje lesz elvégezni a házimunkát és megfőzni a család vacsoráját. Anyja elvitte az aprónépet a városba, a legkisebbnek fáj a mandulája, és hogy ki kell venni, avagy sem, azt a mai vizsgálat alapján mondja meg az orvos a kórházban.

Az etetéssel végez egy óra alatt. Burkussal, a nagytestű korccsal megbeszéli, hogy vigyázzon a házra, mert bemegy a faluba. Vesz egy kiló sertés karajt, rántott húsnak. Tortát is akar sütni, ahhoz pedig vaj is kell, meg csokoládé a tetejére, és tejszínhab is, ha telik rá, mert pezsgőt is vesz a szüleinek, elvégre ünnepi vacsora lesz. Látja a tv-ben, hogyan kell megteríteni szépen az asztalt, virág kerül itthon meg váza is, de a szép szalvéta se hiányozzon, ne azt a vékony fehéret tegye fel, amit hétköznap használnak.

Összegyűjtött háromezer forintot, apránként, tíz-húsz forintonként, egy év alatt, telik abból mindenre. Majdnem elfelejti, hogy lenni kell még valahol ötszáz forintnak, amit a nagyapja ad neki a születésnapjára. Hol lehet? Megvan! Az ágya alá ragasztotta fel egy borítékban, nehogy a gyerekek megtalálják. Mit szól majd a pénztáros a rengeteg aprópénznek?

Félórányi az út a faluig. Fúj a szél, nehéz tekerni a biciklit, átmelegszik, mégis fázik a lába. Vékony a cipője, de lebeszéli az anyját arról, hogy másikat vegyenek, inkább az ikreknek kellenek új ruhák.

Kevésbé fázik, ha eltereli a figyelmét a hidegről.

Az osztályfőnöke biztatja, ha kitűnő lesz félévkor, beadhatja az ösztöndíj kérelmét a megyéhez és bentlakásos gimnáziumba mehet, még egyetemet is végezhet. Akár Pesten is. És anyja büszke lesz rá, a lányom pesti lány lett, diplomás.

Elered az eső. A szél kavarja az esőt, érzi, mint csapódik a víz a vékony dzsekije hátára. A kapucni már beázik, hamarosan a pulóvere is vizes lesz. Húzza a zsebét a rengeteg pénz, s egyben ösztönzi, hogy gyorsabban tekerje a pedálokat, mert a visszaút is hosszú lesz ebben a rossz időben.

A közértben már a kosarában van a karaj, a vaj, a kakaó, a pezsgő és a tejszínhab, megy a pénztárhoz fizetni, amikor meghallja, hogy gondola túloldalán összesúgnak az eladónők:
- Pezsgő, karaj, látod, mi van gyerek kosarában? Ki sem tudja fizetni, hiszen olyan szegények, mint a templom egere.
- Hátha nem is maguknak vásárol, csak megkérte valaki.
- Ugyan, kinek vásárolna? Amióta munkanélküli az apja, egyre lejjebb kerülnek. Eladták a falubeli házukat és kiköltöztek a tanyára. Nem beszélnek azok senkivel. Az asszony dolgozik a ház körül, ott a sok gyerek, az ember csak iszik, ha nincs munkája. A múltkor is összevissza ment a biciklin. Azt hallottam, hogy beteg a legkisebb gyerek, kiveszik a manduláját, és az orvosnak, tudod, te is tízezret adtál, amikor műtötték a fiadat. Ezeknek meg egy vasuk sincs…

A kislány valósággal lebénul. Hogyan beszélhetnek így róluk? Ég az arca a szégyentől.

Lecsapja a pénztárpultra a teli kosarát és sírós hangon kiabálni kezd:
- Az én apukám tetőfedő és nem iszik! És van spórolt pénzem, ki tudnám fizetni… de már nem kell!

A pénztárosnő értetlenül néz utána. Nem hallja a kolléganői beszélgetését, ezért el sem tudja képzelni, mi történhetett Julcsival. A fiával jár egy osztályba és onnan tudja, hogy a kislány az iskola egyik legtehetségesebb diákja.

Még mindig zuhog az eső. Julcsi arcán az esőcseppek összekeverednek a könnyeivel.

Szegény húgocskáját az óta már biztosan vizsgálják. Ha ő maga is orvos lesz, fehérköpenyes doktor néni, akkor ingyen gyógyítja a gyerekeket. Mindegyiket, kivétel nélkül. Senkitől sem fogad el pénzt, azt a para…micsodát.

Honnan vesznek a szülei tízezer forintot? Még a villanyszámlát sem tudták kifizetni! És akkor mi lesz Pannával?

Hazáig úgy tekeri a pedálokat, mintha az élete múlna rajta.

Otthon gyorsan átöltözik. Kiteríti a szárítóra a dzsekit, melynek zsebét lehúzza a sok aprópénz. A legjobb az lesz, ha odateszi, ahová apja a fizetését szokta, a konyhaszekrény baloldali fiókjába. A legfelsőbe, ami most éppen üres.

Megeteti a jószágokat, teletölti az itatókat, s Burkusnak is ad egy szelet kenyeret.
Összeszedi a fészkekből a tojásokat, összejön tíz darab. Annyi elég lesz. Ahhoz nem nyúl, amit az anyja a kamrában félretett. Annak pénzt kell fialnia. Kell a mandula műtétre.

Gondosan és sokáig mossa a kezét, az illatos szappannal. Közben gondolkodik, mit kellene főzni, hiszen eddig csak segédkezett az anyjának. Egyedül csak palacsintát tud sütni. Meg bundáskenyeret. Ma akkor is ünnepi étel kerül az asztalra. Tyúkpörkölt krumplival, uborkasalátával. És azért is süt palacsintát is. Lekvárral megkeni, megszórja porcukorral. Ha leszidja az anyja, hogy levágott egy tyúkot, akkor is megéri. Legalább a gyerekek örülnek a finom falatoknak.

Mire hazaérnek a családtagok, a konyha közepén az ebédlőasztal ünnepi díszben pompázik. A fehér abroszon szépen mutatnak a kékcsíkos tányérok, mellettük a csúcsosra hajtogatott fehér szalvéták. Középen üvegvázában margaréták. Anyja szeme összeszűkül, mint mindig, ha mérges, de nem teszi szóvá a tyúk levágását. A húgai szokás szerint elsőként ülnek asztalhoz, hogy csivitelésükkel felhívják a felnőttek figyelmét arra, hogy ideje vacsorázni.

Öccse és az apja még kinn vannak bezárni a jószágokat, anyja pedig kimegy értük, ezért Julcsi elérkezettnek látja az időt, hogy kifaggassa a lányokat. Kiderül, hogy nem kell kivenni Annácska manduláját. Megnyugszik, nincs semmi baj. Igaz, fél füllel hallja, amint a szülei arról beszélnek, hogy az apja ma sem kapta meg a bérét, csak hitegetik, majd holnap.

Anyja azért mosolyog, biztos benne, hogy csak ugratja a férje, hiszen korábban észrevette, hogy nincs teljesen betolva a pénzes fiók, amit cél nélkül soha nem nyitogatnak.

Ízletes a vacsora, a gyerekek nem tudnak betelni a finom pörkölttel. Örül Julcsi, hogy jól végződik a nap.

Az apja feláll, hogy hozzon még egy kancsó vizet, mielőtt a lányai töményen innák a szörpöt. A konyhaszekrény előtt megáll egy pillanatra, belekapaszkodik a szélébe és imbolyogni kezd, mintha részeg lenne. Felpattan Julcsi, hogy elkapja, mielőtt elesne.

Összevész az öccsével, hogy melyikük menjen ki a buszmegállónál lévő telefonhoz.

Végül az anyja dönt és Julcsi nekiiramodik a sötétségnek. Fut árkon- bokron keresztül, mire odaér, már alig kap levegőt. A telefonkészüléket gondos kezek kibelezték. Lódul tovább az úton, a Hold fényében jobban látja az utat, mint a gyér lámpákéban.
Menni, menni kell, gyorsan, ha a biciklivel jött volna, akkor ugyan hosszabb az út a buszmegállóig, de a faluba gyorsabban eljutna.

Megelőzi egy kopott Zsiguli, melynek olyan a hangja, hogy a holt ember is felébredne tőle. Lehúzódik és megáll, bevárja a kislányt. Magas, nagydarab, nagybajszú, ötvenes férfi száll ki az autóból. Megriad Julcsi, megáll, hiszen ez nem más, mint Gazsi bácsi, a cigány fuvaros.
- Gyere, te jány, ne félj. Te vagy a Fehér Jóska nagyjánya, ugye? Mi baj, gyerek? Orvos kell?
- Igen…-rebegi a választ.
- No, akkor ülj ide a hátsó ülésre és kapaszkodj, elmegyünk a doktorért.

Mint akit megbabonáztak, engedelmesen hagyja magát betessékelni a hátsó ülésre. Köhög a kocsi motorja, alig hallja, mint mond a férfi.
- Hallottam, hogy a legkisebb húgodnak ki kell venni a manduláját. vele van baj?
- Nem, apjával…
- Hm… gondolhattam volna. Nagyon kanyargott ma is a biciklijén… no, lássuk csak.

Matat a zsebében, fél kézzel vezet, a másikkal meg előveszi a mobilt. Kiderül, hogy a falu egyetlen orvosa nem elérhető, az ügyelet a szomszéd faluban van. Újra telefonál, a fiát hívja.

- Állj ki a kocsival, megyünk a Fehér Jóskához, mert beteg. Mindgyárt ott vagyunk. No, ne reszkess te jány, bevisszük apádat a kórházba, mert a ciglei doktor többet részeg, mint józan…a mentő meg nem jön, csak ha az orvos híjja ki…

Takaros kockaház előtt állnak meg, melynek nagykapuja nyitva, az udvaron ott áll menetkészen, járó motorral, bekapcsolt lámpákkal a piros kisbusz. Gazsi bácsi intézkedik, mint egy karmester. Pénzt kér a feleségétől, hogy legyen nála, ha kell, a fiát utasítja, hogy úgy készüljön, ott kell maradnia Julcsiéknál. Tíz perc múlva százötvennel száguldanak. A kocsi reflektora bevilágítja az egész falut.

Fehéréknél a kicsik bőgnek, Julcsi anyja azt sem tudja, mit tegyen.
- Ne sírjon már, Juliska asszony. Visszük Jóskát a kórházba. Maga is jöjjön, majd a gyerekek elintézik a többit.
- Nem tudjuk mi azt megfizetni, Gáspár.

De Gazsi bácsi csak leinti, s noszogatja, hogy induljanak már.

Amint kigördül a kocsi a ház elől, Gazsi bácsi fia odalép Julcsihoz, átöleli a vállát, megszorítja:
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Apád valamikor segített az öregemnek, most meg rajta a sor. Menj, fektesd le a kicsiket, mesélj nekik, addig beszélgetek az öcséddel.

A fiú kellemes, nyugodt hangjából bátorságot merít. Miközben lefekteti a húgait, egyre azon töri fejét, mit segíthetett az apja Gazsi bácsinak. De ez nem is érdekes. Csak az apja jobban legyen.

Kép: net

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2013. február 4. 14:53

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2013. február 4. 14:48

Ezt a felhasználót letiltotta a cikkíró.

Szia, Évi!

Hát, annak örülök, ha filmszerűen peregnek a jelenetek, mert filmrendező akartam lenni, de nem vettek fel. Egy pillanatig sem áltatom magam azzal, hogy azért nem sikerült a felvételim, mert a zsűri elnökével, Bíró Yvettel összevitatkoztam a vidéki értelmiség vezető szerepén (1971 volt).

Pussz: Yolla
2013. február 4. 14:48
Ezt a felhasználót letiltotta a cikkíró.
2013. február 4. 11:59
Szia, Juli!

Azért más dolgom is van, nem csupán az írás!
Köszönöm a biztatást.

Pussz: Yolla
 
2013. február 4. 11:46
Yolla!

Te semmi mást ne csinálj, csak írj, írj, írj! :-))))))))))


pusz
Juli
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: