Hétköznapok... 5.

Látogatók száma: 57

Jelenetek az életből!

Rutinból tesszük,... már észre se vesszük, a kezünk alatt szebbé válik az otthonunk. Nem fáradság ez nekünk, magunkért történik minden, senki sem kéri, senki sem várja el, és mindez olyan természetes...- gondolta, miközben a kutyára nézett, aki ott sündörgött körülötte.

...

Csak nézett rá azokkal az okos, értelmes, szomorú kutya szemeivel... Nem tudta mi tévő legyen, hogyan értesse meg vele, hogy nem tud pillanatnyilag semmit sem adni neki...Legyen egy kis türelemmel, majd, később, hamarosan...., édes kevés lesz - gondolta az a lerágott csont, amit sebtében becsomagolt számára... azután odalépett a mosogatóhoz és bizonytalan mozdulattal megnyitotta a vízcsapot. Jól sejtette, hogy a férfi mint máskor most is rá fog szólni:

- Ne folyasd a vizet!
- Jó, de akkor hogyan mosogassak? - kérdezte türelmetlenül, hirtelen még azt is elfelejtve melyik a hideg vízé, melyik a melegé... vékony sugárban tovább folyatva a vizet, miközben sietve elmosogatott... érezte közben, hogy a férfi lopva figyeli. Nagyon igyekezett, hogy semmi kivetni valót ne találjon a mozdulataiban, gyors volt és határozott, mint máskor, mint otthon, amikor ebéd után ezt a műveletet végezte... (de most nem otthon volt és ezt mindig érezte, ahogy egyre inkább megismerte az itteni szokásokat. A takarékosság tőle sem áll távol... miért is gondolta egy percig is, hogy ő ezt elfelejti?)

Gondolatait halk kopogás szakította meg, valaki kereste a férfit, aki nagy hirtelen össze is kapta magát...

- Fuvarba megyek - közölte sebtében és sietve távozott.

Szinte megkönnyebbült, ahogy becsukódott mögötte az ajtó. Már nyoma sem volt benne az iménti feszélyezettségnek. Hirtelen minden olyan természetessé, könnyeddé változott, még a mozdulatai sem voltak többé gépiesek. Tudta a dolgát és igyekezett kihasználni minden percnyi szabadidőt, amíg távol volt. (Miért érzi máris jól magát, hogy egyedül van? - gondolta...)

E rövid időt kihasználva szinte észrevétlenül telt el az idő. Sürgött-forgott, megállás nélkül tette a dolgát. Volt ideje felsöpörni, összetakarítani, a hűtőt kimosni, kirázni a szőnyegeket,... máris barátságosabbá, otthonossá téve a kis helyiséget, ami egyben volt a konyha-étkező, az előszoba és a nappali, az elkövetkező órákban a legfőbb tartózkodási helyük. Szívesen tette, hiszen otthon is az ő feladatai közé tartozott rendet teremteni, másra nem számíthatott. (Ahogy körbenézett magában elégedettséget érzett, miközben várta vissza a férfit.)... A fürdőszobára már nem is maradt ideje, éppen csak annyira, hogy egy cigarettát szívott el a friss levegőn, a ház előtt. A férfi ott találta, miközben egy ismerősével beszélgetett... Akkor nagy hirtelen a teraszra, az asztalra kivitt hamutartóban elnyomta a cigarettáját, és bementek a házba.

Meglepődött volna, ha ki is fejezi, vagy csak elismerően bólint egyet arra, ami szemmel láthatóan előnyére változott a helyiségnek. De megszokta már, hogy hiába várja ezt tőle, aki pillantásra sem méltatta, amikor belépett... Igyekezett nem foglalkozni a dolognak ezzel a részével, helyet adva egy következő zsörtölődésének, ami még vissza van és mint egy rég egyedülléthez szokott vénemberes rigolyájaként fogta fel az összes többivel együtt... végül is azt be kellett lássa ő itt csak egy vendég, átmeneti, alkalmi, neki ezt tenni se lenne muszáj, de mint afféle jó szokását nem tudta volna elnézni, no és a komfortérzetén is javított ezzel... közben rágyújtott egy cigarettára és kereste a hamutartót.

- Kint hagytad. - mondta a férfi, miközben megjegyezte, miért vitted ki, el is dobhattad volna.
- Nem szokásom - felelte a nő és kiment, hogy behozza.
- Siess, csukd már be az ajtót, mert kihűtöd a lakást! - kiáltott rá ismét.

A nap hátralévő részét már a kikapcsolódásnak egészen más eseményeivel töltötték, ahol már mindkettőjüknek sokkalta élvezetesebb szerep jutott. Értékes pillanatok voltak ezek, melyeket nem árulok el... Á, mégis!

A vacsora elkészítése, melyből még a kutya is kivette a részét.

Folyt. köv.