Igazán megtörtént
Látogatók száma: 67
Igazából az agresszió témakörhöz szerettem volna hozzászólni, de a Tündér ajánlására, cikk lett belőle. Ez az írás inkább a krimi műfajhoz tartozik, egy tipikusan olyan történet, ami csak mással eshet meg.
Tavaly a karácsony előtti héten, történt velem az eset. Este fél hétkor a munkából cammogtam hazafelé. Nagy hó volt éppen, és én már akkor is nehezen jártam a betegségem miatt, csak a kerekes nyanya-szatyromba kapaszkodva tudtam menni.
Minden este ugyanazon az útvonalon mentem haza, nem késő éjjel, este normális időpontban. Az út egy részében főútvonalon, aztán egy forgalmas mellék-utcában vezet az otthonomig. Ámde ez este a nagy hó miatt és a mínusz 10 fok hideg miatt az utca teljesen kihalt volt.
Felénk sok ház előtt sűrű embermagas sövény, és jó magyar szokás szerint (az én házam az én váram)átláthatatlan magas kerítés van.
Befordultam sz utcánk sarkán, és úgy éreztem, hogy valaki hátulról ki akarja venni kezemből a szatyrot. Automatikusan jobban szorítottam, egyébként arra gondoltam, hogy csak egy ismerős akar megviccelni. Meg akartam fordulni, de ekkor az "ismerős" teljes erejével kirántotta a kezemből a szatyrot és elrohant vele a sötétben a házak között.
Természetesen rántás miatt elestem az úttest közepén és nem tudtam felállni, mert nem volt mibe kapaszkodnom. Halkan kiabáltam a földön ülve, hogy segítség engem kiraboltak, persze a rémülettől hangom nem volt, így a kutya se hallotta meg. Aztán négykézláb odamásztam a következő kerítéshez, abba kapaszkodva felálltam és becsengettem. A lakónak pár szóval elmondtam, hogy mi történt velem, hívta a rendőröket. A két járőr egy óra múlva (pedig a kapitányság gyalog is 10 percre van) jól fűtött autóval meg is érkezett. Közben, mert nehezen járt az agyam, eszembe jutott, hogy telefonáljak s családomnak. Szerencsére a vonalas számuk is beugrott, ígérték jönnek gyorsan.
Mindenem, az egész életem a szatyorba volt, bár három házra laktam, az otthonom elérhetetlenné vált. A lakáskulcsom, a telefonom, a szemüvegem és általában az egész életem eltűnt egy másodperc alatt.
Álltam az utcán vártam a rendőröket, a családomat, a csodát, hogy ebből a rossz álom-filmből felébredek. Nem éreztem a mínusz 10 fokot, szorosan öleltem magam, hogy ne remegjek, de a reszketés belülről jött.
Mint mondtam, több mint egy óra múlva jöttek a rendőrök, mindenáron fel akarták venni a jegyzőkönyvet, ám én még a saját nevemet is alig tudtam kinyögni, de ők még a bugyim méretét is tudni akarták. Különben is furcsán néztek rám, szerintem azt gondolták, hogy vagy részeg, vagy bolond ez a nő. A sokktól addigra teljesen elment a hangom, csak könyörögtem,hogy nézzenek körül a környéken, hátha megtalálnak valamit a cuccomból. Miközben huzakodtunk megérkezett a családom. Belekaroltam a lányomba, neki volt kulcsa és szépen ott hagytam a rendőröket, az utcát és minden szörnyűséget.
Igaz a rabló-tolvaj-állat fizikailag nem bántott, vagy csak egy kicsit. A kollégáim azt mondták, hogy szerencsém volt, mert akár agyon is üthetett volna, amilyen mocsok világ van itt most.
Szerencsém ? Két hónapig szenvedtem influenzában tüdőgyulladással tetézve, az alapbetegségem is teljes egészében, minden tünetével együtt fellángolt.
Az összes iratomat meg kellett csináltatni, végigjárva a hazai bürokráciát, a pénzről nem is beszélve. Nálunk a sértettet büntetik, a rabló megússza büntetlenül.
Természetesen semmim nem került elő, a rendőrség ismeretlen tettes miatt, lezárta az ügyet. Még a határozatért is nekem kellett volna elmennem a postára, de nem mentem, mert nem volt bérletem és féltem, hogy a BKV ellenőrök megbüntetnek.
A cikket írta: Petkó
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon szomorú dolog ez... és teljes mértékben megértem a felindultságodat.
Sajnos elkövetjük sokan azt a hibát, hogy a táskánkba hordjuk szinte az egész életünket... (igazolványok, lakáskulcs, (szinte mindent), úgy ahogy te is tetted. Sőt mi több, ha másik táskát veszek magamhoz, minden ami az előzőbe volt, ha akar, ha nem átvándorol... biztos, ami biztos.
Ellentétben veled más szitu, de a meglepetéstől nekem viszont hirtelen nagyon nagy hangom lett. Nem is tudtam, hogy ekkorát tudok sikítani!... de a füle botját se mozgatta meg senki, odáig nem ért el a hangom...
A történeted magáért beszél... elgondolkodtató. Remélem azóta kiheverted!?
Puszi,
Éva
De te is elkövettél egy hibát, "mert ha megmondod" a rendőröknek, hogy ki volt? Akkor ők majd kinyomozzák, de ne aggódj, mert akkor sem lett volna igazad!?
Te még nem tudtad azt, hogy itt nálunk a rablónak- betörőnek jogai vannak?
Na meg a másik, ha behatolnak az otthonodba, és talán még jól helyben is hagyod a mocsadékot? Nem téged fognak megdicsérni, mert a gazember előbb kijön a rendőrségről, mint te. Hát szóval itt tartunk?! Én már arra gondoltam, ha valami sérelem ér? Akkor rablót hívok, mint rendőrt, mert arra legalább lehet számítani.
Köszönöm, hogy olvashattam a történeted, és nagyon együtt érzek veled!
Üdv. István
Nagyon szomorú, hogy ez megtörténhetett. Sajnos valóban nagyon gaz világot élünk, s a törvényt mindig is a károkozók védelmére hozzák és nem a károsultakéra. Én magam is megtanultam a betegségem miatt, hogy csak nagyon kevés irattal és még kevesebb pénzzel menjek ki az utcára, mert egyszer ellopták a pénztárcámat a boltban ahogyan pakoltam. Azóta semmit nem rakok le, csak a táska aljára inkább. Igaz van hogy nagyon kevéske pénzt viszek és olyankor kétszer járok, de ez van inkább kétszer, mint még egyszer meglopjanak. Üdv Éva.