újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Igor

Látogatók száma: 53

Hirtelen jött a tél abban az évben. Egyetlen éjszaka alatt borult fehérbe minden, sosem látott mennyiségű hó esett, hogy aztán a viharos szél méteres akadályokat emeljen belőle az utakon, a tanyák köré, a városok határába.

Iskolák maradtak zárva, munkahelyek ásítoztak üresen, az utcákon csak az járt, akinek feltétlen mennie kellett. Falvak vesztek el megközelíthetetlenül, járható út szinte csak a városokban akadt. Lánctalpas, katonai terepjárók vitték a kenyeret és a tejet a kis településekre, hirtelen nagy becsülete lett a krumplinak és a száraztésztának.
Egyre csak esett a hó. Milliónyi apró csillag izzott, világított a szürke hajnalon. Hideg volt, amolyan csontig hatoló, minden rést megtaláló, semmivel sem csillapítható hideg. Fedett, meleg helyre sietett mindenki, csak a fűtött szobák adtak enyhülést.Végtelennek tűnt az a néhány száz méter távolság a nővérszálló és a kórház között a fenyegető hófalak árnyékában. Az osztályon nyugalom, alig néhány beteg. Akit lehetett hazaküldtek, akinek nem volt sürgős dolga, otthon maradt, nem mozdult ki a házból, autók nem közlekedtek, a tervezett műtéteket elhalasztották. Az a néhány orvos és nővér váltotta egymást, akik a közeli nővérszállón, vagy a lakótelepen laktak. Az ilyen körülmények nem sok jót ígértek egy baleseti osztályon.
Szemben a kórházzal szovjet laktanya állt. Gyakran néztünk át oda ágyazás közben, szellőztetés alkalmával, vonzott bennünket az idegen világ. Akkor az ablakokon apró cseppekben megült a pára, vékony medrekben folyt végig az üvegen. Sejtettük csak, nem is annyira láttuk, hogy odaát kiskatonák egy szál ingben, ágseprűkkel sepregetik a folyton újra gyülekező havat. Sziszifuszi munka a viharos szélben, de az alakuló teret meg kell tisztítani még a reggel beállta előtt.
Éppen csak elkezdődött a műszak. Egy ágyat húztam át talán, vagy infúziót cseréltem, nem is emlékszem pontosan, amikor Igort behozták. Csak a szemei látszottak ki a vékony lepedő alól, azok az ijedt, szenvedő, kék szemek. Egész testét rázta a hideg, lábán csak kapca, durva barna nadrág, felül egy vékony ing. Két tiszt kísérte. Hepciás, nagyhangú orosz mindkettő.
Megcsúszott a hóban, mondták, hanyatt esett, valami baj van. Bizony baj volt. Igornak eltörött a gerince, deréktól lefele lebénult.
Nehéz lett volna kideríteni, mi is történt valójában. A tisztek váltig állították a maguk igazát, minden további kérdést csírájában elfojtottak, Igor meg hallgatott. De beszélt helyette a teste. A kék-zöld foltok a hátán, a vérző arca, csizmatalp nyomok a lábán, csupa olyan sérülés, amit nem szerezhetett egy véletlen eleséstől.
Azt hittük néma. Soha egy hang nem hagyta el a száját. Kérdezhettük magyarul, mondhattunk neki szótárból vett orosz szavakat, csak nézett maga elé, bámulta a plafont és folytak a könnyei. Aztán már sírni sem sírt.
Kezdetben sokan látogatták. A tisztek naponta benéztek, fojtot hangon utasításokat osztogattak szegény, mozdulatlanul fekvő Igornak, aláírattak vele ezt, felolvastak neki azt, de ő, mintha ott sem lennének, nem szólt egy szót sem. Aztán lopva jöttek a társai. Kinél egy alma, kinél egy bögre kávé, egy orosz nyelvű újság, egy szelet fekete kenyér. Igor rájuk sem nézett. Csak letették az éjjeliszekrényre a kabát alatt becsempészett kincseiket és már mentek is szomorúan, egymás között suttogva, nagy sóhajtással.
Aztán sorra elmaradtak. Előbb a tisztek. Miután látták, hogy Igor jó katona, nem vádaskodik, nem fenyegetőzik, nyugodt szívvel hagyták magára az alig siheder fiút. Később már a társak sem jöttek, se nyíltan, se lopva. Üresen maradt a kávésbögre, elfogyott az alma, a narancs. Néha egy-egy látogatónak megesett a szíve a néma oroszon. Lábaskában hagytak neki levest, tálkában madártejet. Hol egy üveg üdítő, hol egy csoki maradt az asztalán látogatás után. Minden újonnan érkező szóra akarta bírni, de Igor konokul hallgatott. Nem kiabált, amikor a lepedőjét cseréltük, akkor sem, amikor tűvel szurkáltuk, nem válaszolt, ha kérdeztük, és nem jelzett, ha rosszul érezte magát. Ha megitattuk ivott, ha enni adtunk neki evett, jobbára csak, mint egy derékba tört almafa feküdt bénán, magatehetetlenül.
Eljött a karácsony. Abban az évben csendesebben, szerényebben, mint azelőtt bármikor. A tél szorítása nem enyhült, a hideg és a hó rekordokat döntött. Az erdőben nem tudtak fenyőt vágni, a boltokba nem jutott el a szaloncukor. A kórházakból, akit lehetett, hazaküldtek.
Annak a néhány betegnek, aki ezért, vagy azért kénytelen volt maradni, egy aprócska fát díszítettünk fel az étkezőben házi készítésű díszekkel, mézeskalács szívekkel, pattogatott kukorica füzérekkel. Került a fa alá egy-egy szem szaloncukor, néhány narancs, dió, hazai piskóta, csupa-csupa apróság.
Este főztünk egy nagy fazék teát, kakaót, megterítettük az asztalokat és kihívtunk a hallba mindenkit. Volt, aki mankóval jött, másokat tolókocsiban toltunk, de olyan is akadt, akit ágyastól toltunk ki, hogy együtt ünnepelhessük a Kisjézus születését
Igor aznap nyugtalanabb volt, mint máskor. Érezte, hogy ma valami más, mint eddig volt. Nem tudta, mi ez, nem is nagyon érzékelte az idő múlását, mégis látható volt rajt a feszültéség.
Az első jelet, hogy mégiscsak figyel, akkor vettük észre, amikor tiszta ruhába öltöztettük. Kétségbe esett. Amikor pedig megfogtuk, és ágyastól, mindenestől tolni kezdtük kifelé, valósággal rettegett. Az nála soha nem jelentett jót, ha el kellett hagyni a biztonságot jelentő szobát. Olyankor mindig valami fájdalmas beavatkozás következett, egy röntgen, gerincpungálás, vérvétel.
Akkor nyugodott meg valamelyest, amikor a többi, pizsamába öltözött beteget meglátta. Szemét le sem vette az aprócska fenyőfáról, mohón itta a látványt, igyekezett minden zugát megfigyelni az ebédlőnek.
Kiosztottuk a kakaót, teát, és akkor valaki, mély, bariton hangon rázendített a „Mennyből az angyal” című dalra. Szállt az ének, potyogtak a könnyek, hirtelen szeretettel telt meg a folyosó. Egymás után daloltuk el az ismert és kevéssé ismert karácsonyi dalokat, mindig akadt valaki, aki újabbat tudott, vagy egy szinte feledett, nagyon régit. Egyszer csak kifogytunk az énekekből. A hirtelen beálló csendben, az ebédlő sarkából, előbb bátortalanul, majd egyre tisztábban és hangosabban egy ismeretlen, orosz karácsonyi ének csendült fel. A mi Igorunk énekelt teli torokból, úgy szállt hangja, mint a rigóének. Mindenki döbbenten hallgatta, el sem akartuk hinni, hogy ő az, hogy a némának hitt orosz katona ilyen csodát adott nekünk ajándékba.
Később, amikor szétszéledt az ünneplő társaság, és Igor ágyát a helyére toltuk, megfogta a kezünket és csak ennyit mondott:
- Szpasziba, gyévuska, ócseny szpasziba!

A cikket írta: Nurse

9 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Tisztelt Nurse!
Szépen megírt, hibátlan történet. Illeszkedik azok sorába, amit olvastam Öntől. Kevés hozzáfűzni valóm lenne, talán csak annyi, hogy Спасибо!
Bokor
Kár, h. nem derült ki, mi történt, és később mi lett vele...

:(:(:(
Kedves Nurse!
Nagyon szép, megható történet! Arra én is kíváncsi lennék, mi lett a sorsa szegény Igornak.
Jó volt olvasni!
Üdv:Angel:(:(

megtekintés Válasz erre: bokorur

Tisztelt Nurse!
Szépen megírt, hibátlan történet. Illeszkedik azok sorába, amit olvastam Öntől. Kevés hozzáfűzni valóm lenne, talán csak annyi, hogy Спасибо!
Bokor

Én köszönöm Kedves Bokor tanár úr!
Örülök, hogy elnyerte tetszését. :-)
Remélem, további műveim is hasonló osztályzatot érdemelnek majd. :-)

Köszönettel: Nurse

megtekintés Válasz erre: Bianka

Kár, h. nem derült ki, mi történt, és később mi lett vele...

:(:(:(

Sajnos én sem tudom a végét. Igor néhány hónap múlva átkerült egy rehabilitációs intézetbe. Onnantól nem tudok róla semmit. :-(

megtekintés Válasz erre: Black Angel

Kedves Nurse!
Nagyon szép, megható történet! Arra én is kíváncsi lennék, mi lett a sorsa szegény Igornak.
Jó volt olvasni!
Üdv:Angel:(:(

Kedves Angel!!

Igornak ma már több esélye lett volna, mint abban az időben. (Műtéti technika, rehabilitáció a szó igazi értelmében) De nem tudtak rajt segíteni, sajnos maradt a bénasága. :-(
Igazi, fehérorosz fiú volt, kár érte :-(

Nurse

megtekintés Válasz erre: Nurse

Kedves Angel!!

Igornak ma már több esélye lett volna, mint abban az időben. (Műtéti technika, rehabilitáció a szó igazi értelmében) De nem tudtak rajt segíteni, sajnos maradt a bénasága. :-(
Igazi, fehérorosz fiú volt, kár érte :-(

Nurse

Sajnálom nagyon!!!:(
Kedves Nurse!
Szép, megható történet. Nagyon tetszett.
Üdv,
Pinokkió
Nagyon szép, komoly- igényesen megírt munka. Szívszorító történet.
 
Olyan történetet olvastam , ami megmelengette öreg lelkemet, torkomba mart valami... és a szemüvegem is kissé párás lett. Szép, kidolgozott mondatok, léleképítő gondolatok.
Gratulálok!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: