Kacatok...
Látogatók száma: 61
Szemrevételezem ki tudja hányadszor, a szobámat. A gyűjteményeimet. Annyi éven át csak kerülgettem őket. Semmire sem jók már, csupa haszontalanság. Bár igyekeztem mindig a szemem elől eltüntetni, amit csak ritkán vettem elő... Na, ennek most vége!
Volt idő, amikor örültem annak az ajándéknak, aminek a sorsa a mai nappal megpecsételődött. Amikor beüzemelte az az ügyes ember. Vért izzadtam, mire megtanultam kezelni. Szinte valamennyi filmet, köztük az "Elfújta a szél" négy részes sorozatot is hányszor, de hányszor megnéztem a videón? Egy letűnt korszakra emlékeztet, annak egy maradványa lett mára a technikának köszönhetően, ami nem áll meg. Kiszorítva minden régit, ami pedig milyen jó szolgálatot tett valamikor? Mára nem maradt más belőle, mint nagy helyet foglaló, haszontalan, porfogó, egyszóval kacat. Ki fogom dobni, a kazettákkal együtt! Mint ahogy a lányom számítógépét is, melyhez nem kis erőbedobással jutottam hozzá annak-idején, erre a kényszerű, szomorú sorsra fog jutni. Nem én mondtam, hanem a szakember. Ennek a gépnek már nincs lelke, kibelezték ugyanis. Jót mosolyogtam, amikor szinte bagóért (60 ezerért) kínált egy újabbat, persze a szervizétől, hogy erre már szerencsére nem lesz szükségem, amióta használhatóbb ötletet (ingyen) kaptam mástól, hogy megoszthatom a gépemet a lányom és köztem. Milyen fura az élet? Néha milyen egyszerű megoldások is léteznek, melyekről fogalmunk sem volt idáig?
Miután a legnagyobb helyet foglaló tárgyaimtól megszabadultam, máris helyet kaptak az egyelőre még üres dobozok, melyekben a kisebb, de még nem a semmire ítélt apróbb tárgyaim kapnak helyet ki tudja mennyi időre?
A plüss állatkák inkább a szívemhez nőttek, mint azok a porcelán figurák, amelyek szintén csak a helyet foglalják. A múltnak egy darabját juttatják az eszembe, ami már nem bír jelentőséggel. Mégsem tudok megválni tőlük. Jó helyen voltak idáig. Már nem zavar. Egy újabb - törékeny - de sosem tudhatom mit hoz a jövő - gondolat felvillan bennem, melyet szinte azonnal elvetek. Már ő is csak egy "porcelán" figura maradt számomra.
Pár nap még ebből az évből. Éppen elég lesz arra, hogy számot vessek mindennel, ami feleslegessé vált eddigre. Megsemmisítésre, kidobásra ítéltetett. Haszontalan, semmitérő kacattá vált az évek során. Teret adva ismét az újnak, melyet már sokkal körültekintőbben, megfontoltabban fordítok a saját céljaim szolgálatába. Vannak még eddig beteljesületlen álmaim, vágyaim, melyek csak arra várnak, hogy helyet kapjanak az életemben, ami mától kezdve csak egyedül rajtam fog múlni. Kis időre hanyagolt, félretett, de régen oly nagyon kedvelt tevékenységem, hobbim, a kertészkedés ismét nagyobb hangsúlyt kap az életemben, hogy folytassam ott, ahol átmenetileg abbahagytam.
Egyszerű és puritán életet képzeltem el mindig is magamnak, melyhez nem kellenek hívságok. Olyan életet, amely örömet jelent még akkor is, ha csak megpróbáltatások árán valósítható meg. Mindig is szerettem a kihívásokat. A legyűrhetetlennek tűnő körülmények számomra nem akadályt, hanem izgalmat és egyben erőpróbát is jelentenek. Nem kell hozzá más csak én és az akaratom. Ezek mindig kéz a kézben jártak egymással. Ha mindezt megvalósítani nem tudtam társsal, pedig nagyon szerettem volna, akkor a nélkül fogom. Ha a természet képes folyton megújulni, melyre olyan jólesik rácsodálkozni, akkor nekünk, embereknek miért ne sikerülne? Csak elhatározás kérdése az egész. És az meg van bennem. Ha már egyszer eljutottam odáig, hogy kidobok minden hasznosságukat elvesztett, mára feleslegessé váló kacatot az életemből már csak egy dologra lesz szükségem ehhez. A kitartásomra. Amit sose tudtam igazán megfejteni, hogy miért a kevésbé fontos dolgoknak tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, más, igazán fontos dolgaimhoz miért nem ragaszkodtam jobban, miért adtam fel olyan haszontalanságokért, ami ha nem lett volna se hiányozna. Mi maradt a látszólag fontos dolgaimból mára, csupán egy újabb emlék. Miért nem lehet a rossz emlékeinket is kidobni, mint hasznavehetetlen kacatokat?
Amit mindig féltem kidobni és ma is őrzöm azokat, a papírjaim. Az egész életemet szinte papírok között éltem. Teleírt füzetek, jegyzetek, fontos és kevésbé fontos hivatali okmányok, dokumentumok. Azoknak egyetlen darabjától sem tudtam megszabadulni. Pedig nem kellene mást tennem, mint egyenként újra a kezembe venni. Ami visszatart attól, hogy kidobjam némelyiket, az a tudat, biztos éppen az kellene másnap.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Tündér!
Honnan tudtad? Egyre gondolunk?! :-)
Pussz,
Éva
Vannak tavasz-tündérek, tó-tündérek, erdei tündérek és gondolatolvasó tündérek is akadnak. :)
Pussz,
Tündér
Kedves Éva!
Az úgy szokott lenni, hogy amit kidobunk vagy elajándékozunk, az másnapra kelleni szokott. De azért meg kell tenni néha a szortírozást. A környezetünkben és a lelkünkben ugyanúgy. Minden összefügg mindennel.
Pussz,
Tündér
Honnan tudtad? Egyre gondolunk?! :-)
Pussz,
Éva
Az úgy szokott lenni, hogy amit kidobunk vagy elajándékozunk, az másnapra kelleni szokott. De azért meg kell tenni néha a szortírozást. A környezetünkben és a lelkünkben ugyanúgy. Minden összefügg mindennel.
Pussz,
Tündér
Szia Zsévácska!
Hozzám is jöhetnél. :)
Még arra is sor kerülhet, de kicsit még azért várj! Fiatal még az idő! :-)
Pussz,
Éva
Hozzám is jöhetnél. :)
A matéria bármikor kidobható, az emlékekkel kicsit többet kell bajlódni, mire az emlékezés szürke homályába olvadnak.
Pussz: Yolla