Leejtett szem a kötésen
Látogatók száma: 52
Akit szeret az ember, annak lénye beleég lelkünkbe, a sziluettje, a mozdulatai, a mozgása, a hangja, és soha többé nem tudod kitörölni onnan, bármennyire szeretnéd, ha véget ér a szerelem, örökre ott marad, mint az égés nyoma kezeden, ha megégeti a sütő, amikor kiveszed a süteményt. Halványodik az égés nyoma, évtizedek múltán már nem emlékszel, kinek , milyen süteményt sütöttél, amikor egy rossz mozdulat miatt a sütő széle egy pillanatra a bőrödhöz ért.
A tavaszi nagytakarítás nálam kézen fogva jár a nem használt ruhaneműk kiselejtezésével, mert állandó helyhiányban szenvedek, mert sem a lakás, sem szekrény nem tágul, pedig óhatatlanul szükség van néhány új ruhaneműre, divatos pólóra, szoknyára, hátha azokban a korunknál fiatalabbnak látszunk, miközben nincs szívünk kidobni a megunt, akár évtizedes, kinyúlt pulóvereket.
Kipakolom a szekrényeket és selejtezek. Összegyűlik egy jókora zsák ruhanemű, melyet este kiteszek a kuka tetejére és láss csodát, reggelre az egész eltűnik, zsákostul. Ez az élet rendje, ami számomra felesleges, az még másnak jó lehet. Közöttük van a harminc évvel ezelőtt kötött égszínkék pulóverem is, melynek elején, átlósan, érdekes minta fut át, melynek úgy rémlik, valaha volt valami jelentősége, csak már nem emlékszem, mi volt az.
Két nap múlva csillog a lakás, csúszkál a napfény az ablakokon,a tisztaság illata tölti be a légteret, s én úgy érzem, megérdemlem, hogy megjutalmazzam magam egy szelet tortával, de nem ám valamely felkapott cukrászdában, hanem fiatalkorom kedvenc helyén, amelyben nincsenek már apró kerek asztalok, csipketerítővel, de sebaj, a süteményei a régi ízeket idézik.
Villamossal megyek, mert teát is akarok inni, három cent Portorico rummal.
Szólhatnék Janka barátnőmnek, tartson velem, de nincs kedvem hallgatni a végtelenített kesergő lemezét, mindig mindennel elégedetlen, ahelyett, hogy élvezné a jelent.
Halk zene szól a cukrászdában, nemrég gyártott tonett székek, kerek asztalkák, böhöm nagy csupa fa és üveg pultok alkotják a berendezést, a falakon vörös-arany selyemtapéta, mintha megállt volna az idő.
Fiatal a kiszolgáló lány, udvarias, mosolygós és értik a rendelést, sarokházat kérek és teát rummal, visszakérdez, milyen torta legyen a sarokházban és Portoricóval jó lesz-e tea.
Mennyei ízek, lehunyom a szemem és fiatal vagyok újra, gondtalan, reményekkel telve bízom a jövőben.
Hangosabb szóváltás a pultnál, amelyre nem számítok. Egy magas férfi hepciáskodik a pultos lánnyal, hogy kapucsínót adjon neki, s ne azzal az ősi karos kávéfőzővel készítse a kávét, elvégre nem a középkorban vagyunk.
Ismerős a férfi sziluettje, a gesztusai, a hanglejtése. Hiszen ő Kálmán!
És beugrik a kidobott kék színű pulóverem.
Hát persze! A vakbélműtétem után még otthon lábadoztam, jobb híján pulóvert kötögettem, bár nem vagyok nagy kézimunkás. Kálmánnal már az esküvőnket tervezgettük, együtt éltünk. Még egyetemista volt, nappalin, én már befejeztem a főiskolát és dolgoztam, reggel fél nyolctól ötig.
Hallgattam a rádiót és kötöttem szorgalmasan. Megszólalt a telefon, de nem álltam fel a fotelből, még nem esett jól a mozgás. Az ötödik csengetés után bekapcsolt az üzenetrögzítő, ki volt hangosítva.
Kálmán hangja: Hagyj üzenetet, nem vagyunk itthon!
Vidám női hang: Szia, Kálmi! Rózsa vagyok. Azt mondtad, tízre itt leszel a Dagályban! A zöld bikinimben vagyok, amit úgy szeretsz! Igyekezz, mert a napon olyan fekete leszek, mint egy néger! Csókollak!
Leejtettem egy szemet a kötésen, de folytattam, dühtől fuldokolva! A következő sorban felszedtem, és leejtettem a következőt. Ez lett a minta.
Estefelé ért haza Kálmán, vörösre égett a strandon. Kimentek Gézával, a csoporttársával, egyetem után tanulni a strandra.
Nem szóltam semmit, felálltam, odamentem a telefonhoz és lejátszottam az üzenetet. Magyarázkodott egy ideig, majd fogta a bőröndjét, melybe beledobáltam a ruhaneműjét és elkullogott.
A férfi visszakozik a pultnál:
- Bocsánat, kicsit feszült vagyok. Tudja, ma mondták ki a válásomat.
Úgy tűnik, a kék pulcsim tartósabb volt, mint Kálmán házassága.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Yolla!
Ismét egy tőled megszokott jó írás, melyhez
csak gratulálni tudok!Aminek igazán örülni
tudok, az az, hogy van fantáziád, és használod!
Az írások lényege úgysem az, hogy az ember
állandóan a saját életét teregesse ki, mert annak
olvasása egy idő múlva meglehetősen egysíkúvá,
ezáltal unalmassá válik, csak akkor nem, ha az olvasó
szeret vájkálni a mások életébe.
Pussz: emillio
Nekem is lenne véleményem a hozzászólásod második feléhez, ha mégsem teszem, annak jólneveltségem az oka. Miért gondolod, ha valaki a saját életéből tesz fel epizódokat, az kevésbé számíthat érdeklődésre? Egy-egy ilyen odavetett mondatod kezd árulkodóvá válni. Elfogult vagy.
Ez a kis szösszenet lehet, hogy csak a képzelet, a fantázia szüleménye, másnak egy ilyen akár lehet a valóság.
Ha te az írásról mondasz véleményt, nyugodtan tedd ki a pontot oda, hogy "van fantáziád, és használod!" Pont. :-)
A többi felesleges szócséplés.
Kedves Yolla!
Ismét egy tőled megszokott jó írás, melyhez
csak gratulálni tudok!Aminek igazán örülni
tudok, az az, hogy van fantáziád, és használod!
Az írások lényege úgysem az, hogy az ember
állandóan a saját életét teregesse ki, mert annak
olvasása egy idő múlva meglehetősen egysíkúvá,
ezáltal unalmassá válik, csak akkor nem, ha az olvasó
szeret vájkálni a mások életébe.
Pussz: emillio
Nem tagadom, átlátsz rajtam, mint a síküvegen. Az emlékezetem hálóján fennakadó történet töredékek, mozdulatok, arcvillanások köré sző történetet a fantáziám, melyeket szavakba öntök és leírok, hol egyes szám első személyben, hol meg kívülállóként, így egyik írásomnak sem én vagyok a főszereplője, de mindegyikben benne van a sorok között a véleményem, a jó szemű olvasó megérti.
Pusszantalak: Yolla
Ismét egy tőled megszokott jó írás, melyhez
csak gratulálni tudok!Aminek igazán örülni
tudok, az az, hogy van fantáziád, és használod!
Az írások lényege úgysem az, hogy az ember
állandóan a saját életét teregesse ki, mert annak
olvasása egy idő múlva meglehetősen egysíkúvá,
ezáltal unalmassá válik, csak akkor nem, ha az olvasó
szeret vájkálni a mások életébe.
Pussz: emillio
Szia Yolla!
Neked sarokház, nekem somlói galuska a kedvencem. Gondolom ez a Kálmán már nem az a régi, akivel kedvedet töltenéd, ha tehetnéd. :-)
Úgy látszik többünknek van pulóveres emléke, aminek megpecsételődött a sorsa, oda került, ahová való. Sokáig őrizted.
Pussz,
Éva
Ez csak egy történet, nem rólam szól.
Puszi: Yolla
Neked sarokház, nekem somlói galuska a kedvencem. Gondolom ez a Kálmán már nem az a régi, akivel kedvedet töltenéd, ha tehetnéd. :-)
Úgy látszik többünknek van pulóveres emléke, aminek megpecsételődött a sorsa, oda került, ahová való. Sokáig őrizted.
Pussz,
Éva