Majdnem

Látogatók száma: 39

Átkozottul ismerősnek tűnt, ahogy ott állt a pénztárnál.

Kicsit türelmetlenül, kicsit mosolygósan, kicsit bosszankodva. Egyszerre volt tűz és víz. Az a mozdulat, ahogy pakolta a kosárból a dolgokat egymás után a szalagra, ahogy bosszankodva konstatálta, hogy csöpög a tej, ahogy gyors mozdulattal megfordult, hogy kicserélje. És ez volt az a pillanat, amikor a szemük találkozott. A férfi megtorpant. A nő most már a vonásait fürkészte, és valami furcsa, régen érzett melegség futott végig a gerincén. Igen, Ő az! A férfi is megérezhetett valamit, de még mindig a tejjel bajlódott, kicsit zavartan fordult a tejes pult irányába. Állt a sor. A férfi gyorsan visszaért, közben az Ő feje is végigpörgethette élete eseményeit és bevillanhatott az a húsz évvel ezelőtti kép, ahonnan a nőt ismerheti. Még a neve is ott mosolygott a szája szegletében. Láthatóan örült a felfedezésnek, de nem tudta, az ilyen helyzeteket hogyan célszerű kezelni.
- Szia Kismadár! - köszöntötte mégis a nőt azon a régi becenéven, amit akkor csak Ők ketten használtak. A nő elmosolyodott, lépett volna, hogy megölelje a férfit, mint ott régen, a koleszkapu alatt, de valami visszatartotta ezt a mozdulatot. Szégyenlősség? Ugyan! Csupán egy másik férfi a háta mögött.
- Szia Medvekoma! - mondta kicsit félszegen - rég láttalak! Ő itt a férjem, mutatott a háta mögé, majd visszafordulva bemutatta a másik férfit: - Ő pedig a majdnem férjem.

A cikket írta: Nurse

előző cikk következő cikk

8 szavazat