újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Méhkirálynő

Látogatók száma: 31

Züm-züm… Napok óta fülembe cseng a méhek zümmögő kórusa, mintha talpig védőszerelésbe öltözve pöttöm gyerekként ismét nagyapának segédkeznék a mézpergetésben, csupán az arcomon lévő maszktól könnyebb a lélegzetvételem. Miért nem jön értem nagyanyám? Kimenekíthetne e nem veszélytelen tevékenység alól. Ám, ha nincs méz, nem tud nekem nagy kerek, fahéjillatú mézest sütni, közepén fél szem dióval, amit nagyon szeretek. Uzsonnára egy findzsa forró tejet is kapok hozzá. Zzzzzzzz… A méhek igazi összetartó családban élnek. A királynő az édesanya, aki hagyja, hogy számtalan utódját mások neveljék. Anyukám is méhkirálynő! Hagyja, hogy a nagyszüleim neveljenek, mert ő elmegy az apukámmal a városba, gyárban dolgozni, munkásszálláson lakni. A faluban én vagyok az egyetlen óvodás, aki havonta egyszer látja a szüleit, mégis úgy élek, mint egy királylány. Szép ruhákban járat a nagyanyám, még gombos cipőt is vesz nekem és minden nap más színű szalagot fon a hajamba. Nagyapa sajnálja, hogy nem fiúnak születtem. Ennek ellenére megtanít mindarra, aminek lányként is hasznát vehetem. Együtt készítjük a méheknek a kaptárakat, zöldet vágunk a kiskacsáknak, kettesben megyünk a szőlőbe gyümölcsöt szedni, esténként pedig mesét olvas nekem, vagy írni, olvasni, számolni tanít. Tőle tanultam meg azt is, hogy az adott szó kötelez, és amit megígérünk, azt be kell tartani.
Zzümm….zzümm… Milyen monoton ez a zümmögés! Drága kis unokám! Érzem, hogy itt ülsz mellettem, hófehér frissen vasalt köpenyedben, nyakadban a sztetoszkóppal. Gyengéden, kissé szórakozottan simogatod a kezem. Egészen selymes az érintésed. Bitos vagyok benne, hogy felváltva figyeled arcom rezdülését és a műszerek képernyőjén cikázó vonalakat. Képtelen vagyok kinyitni a szemem, ahogyan megszólalni sem tudok. Tudnod kell, hogy te vagy az én okos, orvos unokám, aki mindig a szemem fénye voltál és határtalan örömet okozol azzal, hogy hamarosan dédnagymamává teszel. Annyi mindent szeretnék még elmesélni neked! Mit nem adnék, ha a dédunokámat legalább egyszer magamhoz ölelhetném!
Zzzümmm, zzzümmm… Elringat a méhek egyre erősödő döngicsélése. Ismét ott ülök a dohos erzsébeti albérletünk kertjében, a hatalmas virágzó cseresznyefa alatt, melynek levelei között áttör a napfény. Lilike, az édesanyád, édesdeden alszik a gyerekkocsiban. Nézegetem ezt a csodát, mint rebben álmában hosszú szempillája. Boldogok vagyunk nagyapáddal, szinte nem is a földön járunk, mert szeretjük egymást, és bízunk magunkban, hogy szülői segítség nélkül is megálljuk helyünket a világban. Mi vagyunk a széttéphetetlen, összetartó család, akik dacolnak a kihívásokkal és mindenáron elérik céljaikat. Optimizmusunkat nem őrli fel a valóság malomköve. Friss diplomásként a bérleti díjon felül a fizetésünkből megmaradó forintjaink épp csak fedezik megélhetésünket. Főbérlőnk, az idős, gyermektelen házaspár, saját unokájaként kényezteti kislányunkat. Biztatnak, menjek vissza dolgozni, majd vigyáznak a gyermekemre. Szorgalmasan dolgozok, mert fizetésem háromszorosa a gyesnek. Mégis meglepődök Lilike első szaván: Ejima. Nem értem. Rámutat a házinénire: Ejima! Persze, Erzsi mama! Szédülök. Szégyellem magam. Én akarom felnevelni a kislányomat! Azonnal elköltöznék, de nincs hová. Nagyapád hiába kilincsel a lakáskérelmünkkel. Csak a fizikai dolgozóknak jár bérlakás. Bejelentem főnökömnek, hogy egy évre visszamegyek gyesre. Ordít az öreg. Homlokán kidagadnak az erek. Ezt nem tehetem meg vele! Várjak egy kicsit. Egy hét múlva rám rivall, menjek be kérelmemmel a tanács lakásügyi osztályvezetőjéhez, mert kapok egy másfél szobás szükséglakást, amit nekünk kell felújítani, Lilikét pedig felvetette a céges óvodába. Madarat lehet velem fogatni! Mit számít a lakásfelújítás, azt magunk is megcsináljuk! Végre Lilikének önálló szobája lesz, ráadásul együtt járunk a munkahelyemre és napközben is egy anyai ölelés erejéig benézhetek hozzá az óvodába. Nagyapád képtelen velem örülni. Őrlődik magában, vajon mivel érhettem el mindezt a főnökömnél? Nem kezdek el feleslegesen magyarázkodni, mert bizalmának hiányát megalázónak tartom. Időm és energiám sincs rá. Bezzeg Lilike élvezi az új helyzetet. Átöleli nyakamat és a fülembe súgja: szejetjek, anya! Nyomatékként kapok tőle egy nyálas puszit.
Zzzzümmmm…zzzzümmmm… ni, csak! A zümmögő kórusból kihallatszik egy-két fals hang. Bántja a fülemet. A tiedet nem? Dehogynem! Érzem, amint kissé megrándul a kezed. Érdekes! Mintha fogytán lenne az oxigén! Ne aggódj, kisfiam! Még élek! Míg csak lehet!
Züm- zzümm- zzzümmm – zzzzümmmm… Vajon létezik a méhzümmögésben disszonancia? Vagy rest a fülem? Nagyapád szerint évtizedek óta szelektív a hallásom. Szerinte nekem nem számít, mit mond, meg sem hallom, mert kizárólag két emberre figyelek, a lányomra és a főnökömre. Bezzeg neki kevés jut belőlem. Mi lenne, ha a háztartási munkákra kevesebb időt fordítanék? Megmondom neki, Lili diplomaosztója után egy héttel közös megegyezéssel beadjuk a válópert. Ősszel Lili férjhez megy. Nászajándékba kapja a kétszintes házunkat. Vagyonmegosztás kipipálva! Édesapád aggódik. Hajléktalanok leszünk? Vagy ott maradunk a nyakukon? Nagyapád szívből nevet veje felvetésén. Lakáshelyzete megoldódik a Lilivel egyidős barátnőjéhez költözéssel, én pedig megérdemlem, ha a híd alá kerülök.
Zümm, züzümm… Szabad vagyok! Negyvenhét éves kezdő karrierista! És világutazó középvezető! Változni akarok, kívül, belül. Lefogyok. Zümm, züzümm….. Lecserélem a ruhatáramat. Egy multinál felsővezetői posztra pályázok. Zümm, züzümm….Nyerek! Az életem kerek! Kerek, mint a perec! Kerekperec! Zümm, züzümm… Cégem háromszobást lakást bérel számomra Budán és kapok egy személyi használatú luxusautót. Évente kétszer utazgatok. Dél- Afrika, Ausztrália, Grönland, India, Amerika… Búgócsigaként pörög a kerek perecem! Megró az én szeretett Lilikém! Tékozló öregasszonynak titulál. Miért is? Tárgyiasult vagyon hiányában hitvány ember lennék? Megmaradt értékeimre nem számíthat, miután fejem, kezem, szívem egy és oszthatatlan. Nem ilyennek neveltem a lányom!
Zümm. züzümm, züzüm… Mi ez a ritmusváltás? Kicserélték a zümmögő kórus tagjait? Netán új dalokkal bővült a repertoárjuk? Hmm… Ez utóbbi nem valószínű. Esetleg oly rég hallottam őket, hogy azóta csorbult az emlékezetem? Megvan! A boldogság változtatja a dallamot. Lám, én is Imre hatására váltok tékozló üzemmódról takarékosra, mert érzelmi és anyagi biztonságra vágyok. Saját fészket akarok, saját háztartást, közös életet a párommal, sok mulatságot az unokáinkkal. Az enyémmel és az övével. Később a dédunokákkal. Tizenkét éves együttélést követően, még nyolcvanévesen is képesek vagyunk nevetni a világon… és magunkon is…
Kérlek, ne szorítsd a kezem!
Züzüzüzüzü… Értem jöttél méhkirálynő? Muszáj mennem? ...…ne siettess…
Züm, züm, zü, zzzzzzzzz…
Sivító hang jelzi, hogy a monitoron egyenes vonallá szelídült a szívritmus görbéje. Valósággal kisimul az öregasszony ezerráncú arca, csupán a szája sarkában megbúvó halvány mosoly nem mozdul.
Felpattan székéről a nővérke, hogy lezárja a halott szemét és telefonáljon
- Doktor úr, elment a nagymamája. Fogadja őszinte részvétemet!
Két perc múlva leszegett fejjel megérkezik a fiatal rezidens. Először is lekapcsolja a műszereket, csak azt követően néz a nagyanyjára.
- Nővérke, köszönöm a helyettesítést!
Ételhordóval és virággal kezében megérkezik Imre, akinek feje körül hangos zümmögéssel köröz egyet a nagytestű bogár, majd kirepül a nyitott ablakon.

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: