Mindenkinek megvan a maga '56-ja.
Látogatók száma: 47
Anyám sírt, engesztelhetetlenül. Mondanom sem kell, a teherautó nélkülünk tette meg a szabadságba vezető utat.
A Hegedűs Gyula utca, és a Csanády utca sarkán állt egy szovjet tank. Apám a Csanády utcából igyekezett átjutni a Hegedűs Gyula utcában lakó nagyszüleimhez, hogy biztonságba helyezzen minket öcsémmel. Előző este egy akna robbant a szomszédos üres telken. A konyhába menekültünk, amikor meghallottuk a távoli robbanásokat. A vastag konyha-asztal védelmét kerestük. Játék volt ez nekünk, egy négyéves, és egy kétéves fiúnak. Mennydörgés, mondta apám, hogy megnyugtasson. Az előző napokban nagy volt a nyüzsgés nálunk. Idegen emberek érkeztek hozzánk, volt aki ott aludt nálunk, a másfél szobás albérletben, másnap továbbment. Apám előző este úgy jött haza, hogy miután elment, egész nap nem érkezett hír felőle. Nagy volt a feszültség, azt éreztem, de nem emlékszem a részletekre, csak arra az orosz katonára. Megállította apámat. Én a balján kapaszkodtam bele, öcsém a karján ült. A tank érdekelt. Nem értettem, mit beszélnek, csak apám hangjából lehetett érezni, hogy valami nagyon fontos hangzott el, egy rövid, de határozott idegen szó után, apám meghatott, remegő köszönömje. Átengedtek. Sokan akartak valahová eljutni, nem is tudom, sikerült-e, de mi átjutottunk.
A légvédelmi ágyút úgy helyezték el, hogy a berepülő szovjet gépeket semlegesíteni tudja. Napokkal korábban anyám kenyérért ment a pékhez. Ez több órás sorban állást jelentett, és nem volt biztos, hogy a sor végére jut kenyér. Dél tájban egy alacsonyan szálló szovjet gép géppuska sorozatot adott le a tömegre. Akkor határozták el a kiskatonák, hogy elhelyezik a légvédelmi üteget az üres telken. Alig adott le néhány lövést, egy bomba, vagy egy gránát harcképtelenné tette.
Az osztrák határ tűnt akkoriban a legforgalmasabb határszakasznak Magyarországon. Néhány napig minden gond nélkül át lehetett sétálni a szomszédokhoz. Több tízezren mentek el akkor szerencsét próbálni, vagy menekültek a megtorlások elől. Apám rokonai segítettek Szentgotthárdra jutni. Meg volt beszélve, hogy hajnalban jön a teherautó, és átvisz minket az osztrák oldalra. Nem tudtam, apám mit követett el, de nagyon izgatott volt, mindenáron el akarta hagyni az országot. Később tudtam meg, hogy azon a reggelen, amikor elment, csak tájékozódni akart, mi is történik valójában? A forradalom elbukott, de harcok még voltak országszerte. A szovjetek bevonulása után minden elveszni látszott. Valahol összeakaszkodott egy rendőrjárőrrel, de kisebb veréssel megúszta.
Anyám sírt, engesztelhetetlenül. Mondanom sem kell, a teherautó nélkülünk tette meg a szabadságba vezető utat. Apám soha nem bocsájtotta meg anyámnak, hogy erőt vett rajta a hazaszeretet. Kádárt gyűlölte, nem törődött bele a munkáshatalomba. Mi úgy nőttünk fel, hogy tudtuk, a rendszer ellenségei vagyunk, de az életben maradás feltételeként, megalkudtunk vele. Mint annyi sok honfitársa, ő is munka nélkül maradt, a racionalizálások, az igazoló bizottságok kegyetlen döntései őt is elérték. Egy építőipari vállalat osztályvezetőjeként dolgozott, amikor kitört a forradalom.
Másfél évet töltöttünk Szentgotthárdon. Apám a kaszagyár műszaki felügyelőjeként, anyám a kultúrház vezetőjeként. Ő Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját végezte el, és a szentgotthárdi színtársulatot vezette. Apám nappal dolgozott, éjszakánként bárban zongorázott, hasznát véve a polgári nevelésnek, amelynek a zongoratanulás fontos része volt. Hogy ott viszonylag békében élhettünk, azt nagynénémnek, apám nővérének köszönhettük, aki a kaszagyár pártitkárának a felesége volt.
(Budapest, 2016. október)
A cikket írta: Janó
Hozzászólások
időrendi sorrend
Mi a történelem? Mindenkinek más. Neked is úgy látom, fontosabb. hogy kioktass, mint hogy átgondold, mit is írtál. Ausztriában, Németországban, tőlünk nyugatra hol volt munkáshatalom? Itt csak a szovjetek bevonulása miatt volt, de tény, hogy egy vesztes háború után, nemigen volt más lehetősége a magyar vezetésnek. Most lenne. De az ostoba vezetésünk Putyin seggnyalójaként részt vesz az unió lerombolásában. Miért? Pénzért. Kedves bakfitty! Gyere, aludj nálunk!
Az írásod vége táján, már valami érzem, dereng!
A történelem, mindenkinek ugyanaz, csak a legtöbben melléképzelnek olyan eseményeket, ami meg sem történt, vagy nem úgy, ahogy manapság elhitetik a tájékozatlan emberekkel! Ez az illúzió, amiből fakad többek közt a gyűlölet, és a történelem meghamisítása is!
Itthon alszom!.....és nem gondolkodom azon, amit leírtam, mert már megtettem akkor!
S még egy fontos dolog! Nincs szándékomban kioktatni senkit, de a tények igen makacsok!
Kedves Janó!
Milyen hatalomnak kellett volna lenni, a munkáshatalom helyett?!
Ausztriában milyen hatalom van, hogy olyan jól élnek az emberek?!
Mit vettek el tőlünk az alatt a 40 év alatt?!
S, mit adnak most helyette, hogy olyan jó most minden, lassan 30 éve?!
Kivel bratyizik ismét a mi drága (vezetésünk)?!
Történelem Janó! Történelem!...ha másért nem, a tisztábban látás miatt!
Üdv.
Kedves Éva!
Sokan, sokféleképpen élték meg azt az időszakot. Természetesen, gyerekként is más a konklúzió, és felnőttként is más összefüggések nyilvánvalók. A tudásodat magadnak köszönheted. Ha nem lett volna munkáshatalom, akkor most lehetséges, hogy egy osztrák munkás színvonalán élhetnél, vagy lehetnél diplomás vezető egy gyárban, vagy volt hivatalnokként élvezhetnéd magas nyugdíjadat valamelyik egzotikus szigeten nyaralva, évenként. Mindegy is, nem a munkáshatalom, és a jóságos szovjet katonák elnyomása volt ami hiányzott ennek az országnak, hanem az a negyven év hiányzik, amit elvettek tőlünk, amitől most sem tudunk kibújni a szolgaság kötelékéből.
Ölellek, János
Milyen hatalomnak kellett volna lenni, a munkáshatalom helyett?!
Ausztriában milyen hatalom van, hogy olyan jól élnek az emberek?!
Mit vettek el tőlünk az alatt a 40 év alatt?!
S, mit adnak most helyette, hogy olyan jó most minden, lassan 30 éve?!
Kivel bratyizik ismét a mi drága (vezetésünk)?!
Történelem Janó! Történelem!...ha másért nem, a tisztábban látás miatt!
Üdv.
Kedves Janó!
Gyerek voltam még hatvan évvel ezelőtt Pécset. Alig öt éves, amikor kitört a forradalom. Fel sem foghattam mi zajlik az országban, vagy Budapesten. Sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudom az akkor történteket.. hogy erről beszéltek volna a szüleim, arra sem emlékszem.
Egyet viszont jól bevéstem az agyamba a későbbiek folyamán, amikor az értelmem nyiladozott. Mindent a munkáshatalomnak köszönhetek. Hogy tanulhattam, dolgozhattam, a családom boldogult és ma is a saját lakásomban élhetek és valamennyiünknek jutott annyi, amiből felépíthette a saját életét.
Apám bányász volt és mint egyszerű nagycsaládos ember soha nem gondolhatott másra, egyébre, mint a családjára, a megélhetésünkre, ezért hallgatott és örült, hogy békén hagyták.
Gyerekként arra visszaemlékezem, hogy a forradalom leverése után középmeszes házait, lakásait több orosz tiszt családjaikkal népesítették be. Nem volt velük gondunk. Egy emlékem villan fel gyerekkorból, a ház falára vetített "mozizás" ami tetszett. Előtte padok sorakoztak.. Nézőként gyakran tartózkodtunk ott gyerekként. Hogy mit láttam, arról persze fogalmam sem lehet, mert egyszerűen nem emlékszem...
Puszillak, Éva
Sokan, sokféleképpen élték meg azt az időszakot. Természetesen, gyerekként is más a konklúzió, és felnőttként is más összefüggések nyilvánvalók. A tudásodat magadnak köszönheted. Ha nem lett volna munkáshatalom, akkor most lehetséges, hogy egy osztrák munkás színvonalán élhetnél, vagy lehetnél diplomás vezető egy gyárban, vagy volt hivatalnokként élvezhetnéd magas nyugdíjadat valamelyik egzotikus szigeten nyaralva, évenként. Mindegy is, nem a munkáshatalom, és a jóságos szovjet katonák elnyomása volt ami hiányzott ennek az országnak, hanem az a negyven év hiányzik, amit elvettek tőlünk, amitől most sem tudunk kibújni a szolgaság kötelékéből.
Ölellek, János
Kedves Janó!
Ahogy írod,mindenkinek megvan a maga '56-ja.
Nekem nincsenek emlékeim 2 éves voltam,csak beszélgetéseket hallottam a történtekről.A félelemről,amikor a főutcán,amire a mi ablakunk is nyílt orosz tankok dübörögtek végig.Anyámnak rémálmai voltak,éjjel felriadva menekülni akart és ijedtében az ajtót sem találta,ellentétes irányba indult.Aztán azt is mesélték,hogy rám adták szinte az összes ruhámat,hogy ha netán menekülni kell,ne vesszen oda és a felnőttek is így voltak menetkészen.Meséltek a lincshangulatról is,ami több ember halálát okozta,akár bűnös volt akár nem.Egy forradalom,vagy háború,vagy bármilyen megmozdulás ami emberéleteket követel,nem lehet szép.
Üdv.Anyu
Tökéletesen egyetértek, én magam is nagyon ellentmondásosnak látom ezt az időszakot, amelyet a politikai pártok mindegyike eltorzít, igyekszik alantas céljaira kihasználni. Mindannyiunknak megvan a maga '56-ja, amely a legközelebb áll az igazsághoz, de ez a kép semmiképpen nem örömteli, inkább tragikusan szomorú.
János
Kedves Janó!
Sajnos, már nem olyan sokan vagyunk, akik átélték
az 56-os forradalmat. Minden abban az időben történt
események erősen beleégtek az agyunkba, bármennyire
is gyerekek voltunk! Sok halottat láttam kiterítve, és a
lámpavasra felakasztva. Akkor ez gyerekként úgy tűnt,
mint egy monstre katonás játék, és egyre csak azt vártam,
hogy az utcán fekvők mikor ugranak fel nevetve, és
szaladnak tovább! Lehet, egyszer én is írok ezekről az
időkről!
Ölellek: emillio
Feltétlenül írd meg emlékeidet, nagyon jó lenne minél több emléket felidézve emlékezni, és nem ünnepelni, mert nincs mit! Életünk egy tragikus fordulata volt ez az időszak, de egy vesztes háború után nem nagyon számíthattunk másra. A tragédia azonban az, hogy a nemzetet azok árulták el, akik aztán negyven éven keresztül hazudtak nekünk. Kár, hogy egy reform-tüntetés ilyen gyilkos indulatokat hozott felszínre, ártatlanok legyilkolását mindkét oldalon, negyven év elnyomást.
János
Kedves Janó!
Még most is félve és szinte reszketve írom le-ha sokan el is ítélnek érte-számomra 56 soha nem volt és nem is lesz ünnep. Miért? Maradandó, fel nem dolgozott emlékeim vannak erről az időszakról. Soha nem felejtem el, mikor a lelkes, felbuzdult tömeg az orrom előtt gyalázott meg , kínzott meg, rugdosott, mint egy bábút, majd felakasztott az erkélykorlátra embereket. 56-nak "köszönhetem, hogy bátyámat többet nem ölelhettem meg hazánkban, hogy idegen földbe temették.
Az utána következő évek megtorlásairól nem is beszélek. Nagy árat kellett fizetni azért a kis szabadságért, amiben most élünk. ..
Ilona
Hasonlóan gondolkodunk erről az időszakról. Én apámat vesztettem el, igaz, évekkel később, amikor tizennyolc éves lettem, a szíve nem bírta tovább. Soha nem tudott beletörődni abba a látványba, amit akkor tapasztalt, és nem tudott megbékélni Kádárral sem, szovjet-bérencet látott benne. Sajnos, nincs szabadság. Az a negyven év, amennyivel le vagyunk maradva tudatunkban a nyugattól (persze, ott sem fenékig tejfel), soha nem hozható be ezzel a nemzeti-kirekesztő-gyűlölködő politikával.
János
Négyéves voltam, és amikor a házunk előtt vonultak az emberek, megláttam közöttük egy ismerőst és alig tudtak visszatartani a szüleim, mert mindenképpen vele akartam menni.
Felnőttként, immár a fővárosban élve, hallottam történeteket az akkori eseményekről, olyanoktól, akik nem gyerekfejjel élték át az eseményeket, melyek eléggé ellentmondásosak voltak.
Nem vagyok abban biztos, hogy valamennyi valós dokumentumot ismernek a történészek.
Ettől függetlenül az erőszak - a mentális is - erőszakot szül, s nagyon sok ártatlan ember életét követeli.
Az a baj, hogy ezt képtelen megérteni az emberiség.
Üdv: Yolla
Még most is félve és szinte reszketve írom le-ha sokan el is ítélnek érte-számomra 56 soha nem volt és nem is lesz ünnep. Miért? Maradandó, fel nem dolgozott emlékeim vannak erről az időszakról. Soha nem felejtem el, mikor a lelkes, felbuzdult tömeg az orrom előtt gyalázott meg , kínzott meg, rugdosott, mint egy bábút, majd felakasztott az erkélykorlátra embereket. 56-nak "köszönhetem, hogy bátyámat többet nem ölelhettem meg hazánkban, hogy idegen földbe temették.
Az utána következő évek megtorlásairól nem is beszélek. Nagy árat kellett fizetni azért a kis szabadságért, amiben most élünk. ..
Ilona
Ahogy írod,mindenkinek megvan a maga '56-ja.
Nekem nincsenek emlékeim 2 éves voltam,csak beszélgetéseket hallottam a történtekről.A félelemről,amikor a főutcán,amire a mi ablakunk is nyílt orosz tankok dübörögtek végig.Anyámnak rémálmai voltak,éjjel felriadva menekülni akart és ijedtében az ajtót sem találta,ellentétes irányba indult.Aztán azt is mesélték,hogy rám adták szinte az összes ruhámat,hogy ha netán menekülni kell,ne vesszen oda és a felnőttek is így voltak menetkészen.Meséltek a lincshangulatról is,ami több ember halálát okozta,akár bűnös volt akár nem.Egy forradalom,vagy háború,vagy bármilyen megmozdulás ami emberéleteket követel,nem lehet szép.
Üdv.Anyu
Gyerek voltam még hatvan évvel ezelőtt Pécset. Alig öt éves, amikor kitört a forradalom. Fel sem foghattam mi zajlik az országban, vagy Budapesten. Sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudom az akkor történteket.. hogy erről beszéltek volna a szüleim, arra sem emlékszem.
Egyet viszont jól bevéstem az agyamba a későbbiek folyamán, amikor az értelmem nyiladozott. Mindent a munkáshatalomnak köszönhetek. Hogy tanulhattam, dolgozhattam, a családom boldogult és ma is a saját lakásomban élhetek és valamennyiünknek jutott annyi, amiből felépíthette a saját életét.
Apám bányász volt és mint egyszerű nagycsaládos ember soha nem gondolhatott másra, egyébre, mint a családjára, a megélhetésünkre, ezért hallgatott és örült, hogy békén hagyták.
Gyerekként arra visszaemlékezem, hogy a forradalom leverése után középmeszes házait, lakásait több orosz tiszt családjaikkal népesítették be. Nem volt velük gondunk. Egy emlékem villan fel gyerekkorból, a ház falára vetített "mozizás" ami tetszett. Előtte padok sorakoztak.. Nézőként gyakran tartózkodtunk ott gyerekként. Hogy mit láttam, arról persze fogalmam sem lehet, mert egyszerűen nem emlékszem...
Puszillak, Éva
Sajnos, már nem olyan sokan vagyunk, akik átélték
az 56-os forradalmat. Minden abban az időben történt
események erősen beleégtek az agyunkba, bármennyire
is gyerekek voltunk! Sok halottat láttam kiterítve, és a
lámpavasra felakasztva. Akkor ez gyerekként úgy tűnt,
mint egy monstre katonás játék, és egyre csak azt vártam,
hogy az utcán fekvők mikor ugranak fel nevetve, és
szaladnak tovább! Lehet, egyszer én is írok ezekről az
időkről!
Ölellek: emillio