Nosztalgia Bolond Ancsa
Látogatók száma: 138
Minden városnak meg vannak a maga furcsa ,,bolondjai" . Élnek, éldegélnek, teszik a dolguk, el vannak a saját világukban és történeteket regélnek róluk.
Pécsen annak idején három ilyen meghatározó, ,,városi legenda” élt.
Az első Leonard Lajos a rendőr volt, aki nagyon szigorúan vette a munkáját, bár nem mindig EU szabványos volt az intézkedése. A hetvenes, nyolcvanas években ilyen szabványokról még szó sem volt. Nem akadt olyan pécsi, de turista sem, aki ne találkozott volna a nyelveket beszélő, utcai, posztos rendőrrel. A város egyik jelképévé vált. Beszélték, hogy egyszer Friderikuszt is megbüntette, sőt a saját feleségét is, mert nem a zebrán ment át. Télen, nyáron őrizte a rendet. Néha be-be ugrott egy kiskocsmába kisfröccsért. Volt, hogy ettől estére már, igen csak ,,elfáradt” . Arról is szól a fáma, hogy "Amikor valakit lefülelt a Széchenyi téren tilosban parkolásért, akkor addig hozzábilincselte a kocsijához, amíg intézkedett!"
Állítják, olyan rend volt Pécs belvárosában Leonardó idejében, hogy "amikor a Lajos belefújt a sípba, akkor még a galambok is egy irányba mentek." Az emberek elismerték munkáját, még azok is akiket megbüntetett.
A második legenda egy nagyon kifestett arcú, homokóra alakú, igen vékony derekú szőke asszony, aki hatalmas szatyrokkal rótta az utcákat, naphosszat.
A Dunántúli napló írta le a történetét, pár éve.
,, A szatyros hölgy, Dr. Bánki Endréné 1930-ban jött világra Szekszárdon, édesapja zsidó származású orvos volt. 1944-ben szüleivel együtt egy szőlősgazda birtokán egy földbe ásott üregben húzta meg magát. Mindhárman megmenekültek, de mindhármukban súlyos nyomot hagyott ez az idő, a kamaszlány Györgyinek az elméje sérült. 1947-ben ismerkedett meg Bánki Endre rendőr-századossal, 1948-ban összeházasodtak. Bánki Endrét korábban, 1944-ben Mauthausenbe hurcolták, Györgyi koncentrációs tábori történetei tehát tőle eredhettek. 1949-ben Pécsre kerültek, ahol Györgyi állapota hol jobb, hol rosszabb volt. Leérettségizett, sőt beiratkozott a Pécsi Egyetem Jogtudományi Karára is, egy tehetségkutató versenyen pedig felfedezték füttytudását. Másodéves joghallgató korában szívinfarktusban meghalt az édesanyja. Ez súlyosbította helyzetét, a halál tényét összekapcsolta az üldöztetéssel, s valóságként élte újra az 1944-es eseményeket. Beszállították a pécsi klinikára, orvos édesapja azonban saját felelősségére kihozta az elmeosztályról. Ettől a pillanattól kezdve egész élete a mérgezések elleni óvintézkedésekből, az őt ért vélt támadásokkal elleni beadványszerkesztésekből állt. 1959-ben végül befejezte a jogi tanulmányait, jogi doktor lett, állást azonban nem kapott. Semmilyen általa fogyasztott élelmiszert nem mert otthon hagyni, sőt személyes fehérneműjéből is egy meghatározott készletet magánál tartott, mivel úgy vélte, ezen az úton is megmérgezhetik. A férje halála ismét előhívta a koncentrációs tábor történeteket, arról mesélt, hogy „Bandit” Mauthausenben, Auschwitzban látták az elmúlt napokban, várta, hogy talán kiengedik, ez ügyben is beadványokat írt bíróságoknak, az ENSZ-nek, követségeknek.”
Sokáig a férjével együtt, – annak halála után – egyedül járta tovább az utcákat. Idén januárban hunyt el.
A harmadik ismert ,,személyiség" a Bolond Ancsa. Élettörténetét nem ismerem. A város lánya volt ő is. Ment, mendegélt, sétált, vagy futott az utcán. Mikor, milyen kedve kerekedett. Néha magában beszélt. Nem ártott a légynek sem. De jaj, volt annak, aki véletlen hozzáért, vagy meglökte. Ilyenkor a kocsisokat megszégyenítő modorában káromkodott. Egy tévé jelenetnél legalább félórán át folyamatosan sípoltak volna a szájára kerülő szavak tartalma miatt. Kerülték is városlakók. Ha meglátták átmentek az út túloldalára. Hajléktalannak tűnt, bár ezt a fogalmat akkoriban nem ismertük. Szedett-vedett ruhában, ápolatlan, zilált hajával naponta feltűnt a városban.
Ne tévesszen meg senki a fotó, ma már nem jár Pécsen villamos, de az épület, az Elefántos ház ugyanaz. Persze felújítva. Ennek a háznak a déli oldalán volt anno egy kis cukrászda. A fagylalt nem olasz volt és nem krémes, csak vizes magyaros, ám 50 fillérbe került egy gombóc. (Nem elírás!) Egyik nyári délután vásárolgatás (ma úgy mondanánk, hogy shoppingolás) közben egy gyalogfagyira betértem, eme Jókai téri cukrászdába. Utánam lépett be Bolond Ancsa és trappolt a pulthoz. Csendesen félrehúzódtam, jobb a békesség.
- Mit kérsz Ancsa? – kérdezte a pultos tőle, nem túl udvariasan.
- Mit, hát fagyit! – közölte a maga modorában Ancsa, miközben intett hat szakadt kisgyereknek – akik addig a cukrászda előtt toporogtak az ajtóban - hogy jöjjenek be. Becsődültek a gyerekek és körülvették Ancsát, aki koszos szoknyája zsebében hosszan kotorászott, majd diadalittasan, tíz,-húsz filléres érmékben kiszámolt a pultra három forintot.
- Mindegyiknek egy gombócot! – hangzott az utasítása – és a cukrászlány már adagolta is némán a fagyit.
A gyerekek szó nélkül, - fülig érő szájjal, boldogan, ajkuk szélén lecsepegő vanília fagyival - osontak ki. Bolond Ancsa magában még dörmögött valamit a bajsza alatt és elviharzott. A pulthoz évre vettem egy kétgombócos csoki-vaníliát. Már rég elfogyott a fagyim, már a tölcsért is elropogtattam, amikor még mindig Bolond Ancsa és a gyerekek jártak az eszembe. Néha, még most is...
Évtizedek óta nem találkoztam vele. Lehet, hogy már, ő is ott fent lakik, ahol a felhők pirulnak modora miatt és igen csak iparkodnak, hogy kikerüljék…
Hozzászólások
időrendi sorrend
Volt még egy bolondos fiú is, kövér, horgolt fehér sapka volt a fején. Csak ment a belvárosi utcákon, vigyorgott és ha neki tetsző csinos lányt látott, odaszaladt és rácsapott a fenekére. Nem zavarta, ha nem egyedül volt a lány, odacsapott egyet és már szaladt is tovább. De sokszor megkergették!
Válasz erre: Tündér
Öhm... nem akartam célozgatni, hogy anyu emlékszik az 50 filléresre is... ;-)
Pussz,
Tündér
pusz
Juli
Válasz erre:
A korkülönbség..... mármint a 3 forintos fagyi!
:D
pusz
Juli
Pussz,
Tündér
Válasz erre: Tündér
Kedves Juli!
Nagyon tetszett, hogy megemlékeztél róluk! Bár én is sokat járok Pécsre, mégsem hallottam még róluk. És sajnos csak a 3 forintos fagyira emlékszem. :)
Pussz,
Tündér
:D
pusz
Juli
Nagyon tetszett, hogy megemlékeztél róluk! Bár én is sokat járok Pécsre, mégsem hallottam még róluk. És sajnos csak a 3 forintos fagyira emlékszem. :)
Pussz,
Tündér
Válasz erre: Yolla
Kedves Juli!
Jó, hogy megírtad Pécs jellegzetes alakjainak történetét. Az ötvenfilléres fagyira én is emlékszem.
Pussz: Yolla
Jó, hogy megírtad Pécs jellegzetes alakjainak történetét. Az ötvenfilléres fagyira én is emlékszem.
Pussz: Yolla
Valójában Bolond Ancsa jótette rögzült emlékeimben.
Hogy virágot árult volna? Nem tudom, mindig csak az utcán járkálva láttam, találkoztam vele. A cukrászdás történet előtt, el sem tudtam képzelni róla, hogy ekkora szívvel, szociális érzékenységgel rendelkezhet.
Először csak ezt a Bolond Ancsás esetet írtam le, azután ugrott be Leonardo, meg a ,,füttyös néni" , - aki az elbeszélések alapján tényleg szépen tudott fütyülni -! története.
Így kerekedett ki ez az írás.
Köszi, hogy olvastál.
pusz
Juli
Azért csodálkozom, hogy ilyen mély nyomot hagyott a lelkedben ezek a nem is legendák. Hiszen valamennyien létező személyek voltak. Mindegyikről hallottam, sőt van, akivel úton-útfélen találkoztam is. Az idősebb barátomtól Leonardóról hallgattam regéket, csak nem igazán figyeltem rájuk... Az erősen kifestett hölgyet, tépett, szinte fehérre "kiszőkült" égnek álló haját ma sem felejtem. Nagy szatyrokkal járkált mindig, hogy hogyan bírta el? De tény. Nem ismertem részleteiben az életét, de kellett lennie valami okának, hogy ilyen állapotba került.
A "szókimondó" bolond Ancsa volt egy idő, amikor határozottan virágot árult, és aki nem vett tőle, no az megnézhette magát. Egy ilyen emlékem maradt, és az akkori barátom jobbnak látta, mert ő is ismerte, venni tőle. :-)
Meszesen is voltak ilyen - gyerekkoromból ismert - "kerüljük már ki" emberek! Szomorú!
Puszi,
Éva