Parázs a hamu alatt Játék

Látogatók száma: 53

„A lemenő nap már ragyogó narancs és bíborszínben játszó varázslatot festett a tízemeletesek felett, mikor a férfi észrevette, hogy pirosban, és ott is a legalján áll a benzinszint mutató az autóban. A sárga haranglábcsokor is már hervadozott az anyósülés

Ahová nem várják az embert, onnan nem is késhet el! Úgy tervezte, hogy ebben az időben dolga végeztével már visszafelé tart. Mégsem teljesen igaz, hogy két hónapja abszolút szabad embernek érzi magát, és kényszer képzete, hogy emiatt azt teheti, amit csak akar, vagy amihez éppen kedve támadt. Szinte egybeesett a nyugdíjazása és a házassága tönkremenetele. Bár, ha belegondol, az utóbbi már jó egy évtizede két ellenség egy fedél alatti élését jelentette, tele napi villongásokkal, például ki fizesse az aktuális villanyszámlát, megjavítassák-e a tetőt, vagy még egy évig elviselik a beázásokat, ki menjen hétvégén látogatóba a fiukhoz, vagy műveljék a kertet, vagy befüvesítsék, mert azt könnyebb gondozni. Vitáik során esténként magasra hágott mindkettőjük adrenalin szintje, csakhogy másnap reggel Tóbiás elment dolgozni, miközben nyugdíjas felesége egész nap pihenhetett, felkészülendő az újabb esti torzsalkodásra. A hírre, hogy Tóbiás is heteken belül a nyugdíjasok népes táborát gyarapítja, az asszony elkezdett magának lakhelyet keresni, mert eldöntötte, hogy otthagyja a férjét, úgy, ahogyan hozzáment, egy szál bőrönddel, az csak hab a tortán, hogy megmenti magának kétszázezer forint híján az összes megtakarításukat, amelyből bármelyik alföldi településen akár egy teljes utcányi ingatlant megvásárolhat.
Szerencsére Tóbiás hatvanhat évesen is képes ésszerű döntéseket hozni, ezért belátta, hogy jobban teszi, ha nem ered felesége után és nem fojtja meg a bestiát, mert nem való már neki a börtön, ha eddig tisztességesen élt, akkor ezen a helyzeten ebben a korban már nem érdemes változtatni. Úgy döntött, hogy a háromszobás fővárosi lakását eladja a fiatal kollégájának, oly módon, hogy írnak egy szerződést harminchat millió forintos kölcsönről, amit neki havonta kétszázezer forintonként kell törlesztenie, és amelynek a fedezete a lakás, melyre kollégája vételi jogot kap, mellyel akkor élhet, ha elmaradna háromhavi részletfizetéssel. Persze, hogy elmaradt! Beköltözött a nagybátyjától egy éve örökölt másfél szobás panellakásba, szépen berendezkedett és a pénze is megmaradt, amely jóval több, mint amivel a felesége lelépett.
Eddig a történet akár modern mesének is tűnhet. Ritka az a friss nyugdíjas férfi, akire negyvenkét évi folyamatos középvezetői munka és negyvenévnyi házasság után rátalál a szabadság! Élvezte is Tóbiás, egészen két hónapig, szinte eufóriában teltek a napjai, mígnem megcsömörlött a tétlenségtől a haszontalanság érzésétől, nem kevésbé a magányosságtól. A társaság kedvéért más naponta eljárt a két villamosmegállóra lévő izsáki borozóba, ahol hasonszőrű korabeli nyugdíjasok társaságában elfogyasztott egy kisfröccsöt, később rátért a nagyfröccsre, végül tisztán itta a bort. Híres absztinenciája a múlt homályába veszett, mire észbe kapott, hogy alkoholistává válni legalább annyira önsorsrontó dolog, mint megfojtani a feleségét.
Egyik forró nyári napon szokása szerint kapcsolgatta a televízió csatornákat, és belekattintott egy riportba, melyben a kiváló kézilabda tehetséggel megáldott ifjú arról beszélt, hogy a nagyanyjának köszönheti a sportban eddig elért eredményeit, s közben vágóképeket mutattak a Derzsfalván élő özvegy nagymamáról. Hűha! Hiszen ő volt Tóbiás első nagy szerelme! A Somogyi Irénke! Az iskola legjobb kézilabdása!
Nem teketóriázott az öreg, átöltözött és azonnal útnak indult! Másfél óra az út, ugyanannyi vissza, ott tölt két órát, annyi elég ahhoz, hogy felvegyék egymással a kapcsolatot. Az öreg szívében rég elégett a szerelem, csak a hamuja maradt. Ennek ellenére Somogyi Irénke neve hallatán mintha felizzana a hamu alatt az ott felejtett, félig elégett muníció.
Beült Tóbiás a kocsijába, és akkor jutott az eszébe, hogy Irénke kedvenc virága a sárga harangláb volt. Illene szereznie egy csokrot belőle, de hol vegyen? Elővette a telefonját és fél órába telt, mire használható információhoz jutott. A fővárostól negyven kilométerre lévő kertészetben hozzájuthat a vágyott virághoz. Gondolkodás nélkül elindult, pedig éppen a régi szerelméhez vezető úttal ellentétes irányba kellett mennie a haranglábért, ráadásul úttalan utakon.
A férfi lelkében a hamu alatt egyre jobban izzott a parázs. Egy óra múltán a mellette lévő anyósülésen ott virított a sárga harangláb formás csokra. Viszonylag gyorsan visszaért a fővárosba, csakhogy sok időbe telt, mire átverekedte magát a városon, és elérte a szerelmetes Irénkéjéhez vezető utat.
A lemenő nap már ragyogó narancs és bíborszínben játszó varázslatot festett a tízemeletesek felett, mikor a férfi észrevette az utolsó piros lámpánál várakozva, hogy autójában az üzemanyag a kritikus szintre esett. Behajtott a mellékutcába, megállt, hogy megnézze, melyik a legrövidebb út, és hol talál benzinkutat.
Kétórás késésben volt, mégsem vesztette el az optimizmusát. Legfeljebb sötétben jön haza, nem számít, csak az a fontos, hogy találkozzon végre Irénkével. Nagyon széplány volt, szőke és kékszemű, nyúlánk alakja beleégett a retinájába. Úgy tudott nevetni, mint senki más. Átlövőként a kézilabda csapat motorja volt, aki az ellenfelet nem ellenségnek tekintette. A legnagyobb csaták után is körbekínálta az ellenfél csapatának tagjait a sós pereccel, amiből előző este több tepsivel sütöttek a nővérével, hogy jusson belőle az összes játékosnak.
Derzsfalva aprócska ezerkétszáz lelket számláló falucska, melynek főterén este hat óra után szinte alig látott járókelőt. A bolt már bezárt, a kisebb üzletek is sötétek voltak. Egyedül a kocsma nyitott ajtaja tanúskodott arról, hogy benn még folyt az élet, meg az ital. Tóbiás leparkolt és úgy érezte, porzik a torka a szomjúságtól, nem kevésbé az izgalomtól, hogy hamarosan viszontlátja a szerelmét. Ásványvizet kért és kávét, s míg várakozott a pultnál, magán érezte a törzsvendégek barátságtalan pillantásait. Végül úgy döntött, hogy a kocsmárostól informálódik. Somogyi Irénke neve nem sokat mondott a kövér férfinek, pedig ha valaki, hát ő bizony mindenkit ismert a településen, egyeseket azért, mert idejártak, másokat azért, mert sohasem lépnék át a műintézménye küszöbét.
- Figyelj már, Sörte! Te ismersz itt Somogyi Irénkét?
- Má, hogy ne ismernék… - morogta a megszólított, s az elfogyasztott italtól kissé zavaros szemét a vendégre szegezte. – A kézilabdás gyerek nagyanyját keresi? Hisz az a Fehér Lajosné! Korán jött, jóember! Már kinn van a kanyarban! Csak holnap lesz a temetése!
Tóbiással megfordult a világ! Szorított a mellkasa, hevesen dobogott a szíve, és úgy megremegett a keze, hogy a forró kávét a drapp színű farmerjára loccsantotta.
- A tegnapi riport a televízióban. - suttogta.
A kocsmáros alig hallotta Tóbiás suttogását.
- Ó, hát az, uram, hat évvel ezelőtt készült! Megismételték, mert húszévesen most lett az unokája a kézilabda válogatott tagja! Mi baj? Rosszul van? Igyon egy pohár vizet!
Sörte máris tolta Tóbiás alá a széket, a kövér kocsmáros sebes léptekkel kijött a pult mögül, kezében egy pohár ásványvízzel, amit megitatott a férfivel. Felbolydult az egész törzsközönség. Ki-ki vérmérséklete és alkoholszintje szerint igyekezett a falfehér idegen közelébe kerülni és feltenni neki a kérdéseket. Rokona Fehérnének? Honnan jött? Miért nem tud a temetésről? Igyon egy deci pálinkát, az minden bajra a legjobb orvosság!
Még remegett Tóbiás keze, amikor ajkához emelte az ásványvízzel telt poharat.
- Köszönöm, uram! - szűrte fogai között a szavakat, miközben a kocsmáros kezébe nyomta az üres poharat.
Lassan felállt, tárcájából elővett egy ezrest, amit a kövér kocsmáros egy pillanat alatt a zsebébe gyűrt. Kóválygó fejjel hagyta el a kocsmát. Automatikusan beült a kocsijába, és elhajtott. Muszáj kimennie a temetőbe, melynek elhelyezkedéséről sejtelme sem volt. Valahol a falu szélén megtalálja. Úgy is történt. A temető gondnoka már éppen zárta a kaput, amikor odaért. Látta Tóbiáson, hogy milyen a lelkiállapota, s csak intett neki, hogy menjen be, megvárja, míg végez.
Kezében az időközben hervadásnak indult sárga harangláb csokorral, Tóbiás egyenesen a ravatalozóhoz ment, és letette a bejárati ajtó elé a virágokat, majd sarkon fordult és vöröslő szemekkel iparkodott mielőbb elhagyni a temetőt. Köszönetet intett a temető gondoknak, majd padlógázzal elindult hazafelé.
Lelkében örökre elhamvadt a szerelem zsarátnok. Arca barázdáiban végigcsordult a könnye. A szerelmét siratta, vagy a rá váró magányos éveket, azt bizony maga sem tudta eldönteni.