Rakottasok (4)
Látogatók száma: 51
Cathy kérésére folytatom a sorozatot...
Eszembe jutnak a megismerkedésünk első pillanatai, ami elég érdekesen indult.
A szomszéd lakásban napokon keresztül zajlottak a festés, mázolási munkálatok. Eltartott egy jó ideig, amíg eltüntették, az előző lakók "maszadékait", mert azok pánikszerűen költöztek. (Elmondásuk szerint azért mentek el olyan hirtelen, mert nem tudták fizetni a magas bérleti díjat, és csak egy tisztasági festést és a nyomait hagyták maguk után, no meg egy lerokkant gáztűzhelyet. A jót mindig, mindenki vitte magával és adták le az üres másfél szobás házmesteri lakást a szövetkezetnek, amire vagy két évig nem akadt újabb bérlő.)
Érthető volt ezek után részemről, hogy a figyelmem középpontjába helyeződtek az új lakók, vajon kik lesznek, legfőként, hogy hányan? Na végre nekem is lesznek szomszédaim az előző négy után! - örvendtem. Nem lesz olyan uncsi az élet! Persze róluk semmit sem tudhattam egészen addig a bizonyos napig. Csak a festőket láttam szorgoskodni napokig, a nyitva hagyott ajtón keresztül, közöttük is egy vidám nagydarab fickót, amint a szivárvány minden színeit először a ruházatán kipróbálva, majd felvíve a falakra teljesen eltüntették a régi nyomokat. Vele szóba is elegyedtem párszor, amint szusszant egyet, „festői” minőségében szakmai tanácsokat kérve tőle. Végig vigyorgott, miközben szorgalmasan elmagyarázta, hogyan is hozta ki azokat a vadítóan piros, sárga, rózsaszín színeket a falakon, (fura egy ízlés) engem abban a hitemben tartva mindvégig, hogy ő az egyik festő.
Akkor néztem csak nagyot, amikor a munkálatok végeztével egyszer csak megjelent az a nagy darab festőnek gondolt ember kimosakodva, frissen borotváltan, normális utcai öltözetben, egy vörösesszőke, alacsony, vékony, kissé törődött, mosolygós asszonnyal maga mögött, és azon nyomban ott az ajtóban, mint leendő szomszédok megismerkedtünk egymással.
Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy a meglepetéseken túl voltam, az téved, mert a család, mint fogalom is úgy teljes, a többi tagjával együtt, akiket az elkövetkezendő majd három évben bőven alkalmam volt megismerni, megtapasztalni egyenként és külön-külön...
Telt, múlt az idő és vele együtt a szomszédaim a maradék visszafogottságukat is apránként levetkőzték. A kezdeti visszafogottság az új környezet jótékony hatása fokozatosan tűnt el és mutatkozott meg igazi valójuk. Valami addig ismeretlen, megfoghatatlan, nyomasztó érzés került a felszínre bennem - mondanom sem kell, hogy a Mari néni és közöttünk kialakult kapcsolat leépítése kezdődött meg több-kevesebb sikerrel minden fokozatosság betartása mellett is hónapról, hónapra, hiába.
Kezdett nagyon nem tetszeni a viselkedése, ahogyan betámolygott ókor, ókor az otthonomba és ellentmondást nem tűrő hangon követelte lányomtól, hogy szeretne rágyújtani nem egy alkalommal.
- Tömjél! - ripakodott rá - legalábbis nekem erőszakosnak tűnt - és nem lehetett másra gondolni, mint hogy megint benyakalt úgy stikában, ahogy szokta. Ez a gyakoriság már a lányomnak is feltűnt, de hiába mondta:
- Mari néni, már zsibbad a kezem, hát tömjön magának!
Kezdetben toleránsak voltunk vele, semmit nem sajnáltunk tőle, mert arra gondoltunk, hogy ez az állapota nem lehet tartós, csak eseti, és így, ennyire szélsőségesen menekül a problémák, a családi gondjai elöl. Ennyi szájat betömni én is tudom, nem lehetett könnyű. Nem egyszer még meg is sajnáltuk, és amiben csak tudtunk segítettük nem csak őt, de rajta keresztül az egész családot, ami a létszámát tekintve már rég kinőtte azt a pár négyzetmétert, mert állandóan csak szaporodott.
Ez a hozzáállásunk tartott ki egészen az elmúlt év utolsó napjáig, pontosan éjfélig. A kölcsönös kívánások után Mari néni egyszerűen felszívódott. Nem láttuk őt, nem hallottunk felőle egy teljes hónapig - azt a lépcsőházi fordulót leszámítva, amiről korábban már említést tettem.
Nem értettük, vajon mi váltotta ki benne ezt a fordulatot? Ennek tisztázására viszont nem kerítettem alkalmat. Nem úgy ő! De olyan állapotában tette ezt, és jelent meg az ajtónk előtt, amit egy pillanatra láttam belőle, és a „Haverod?” kijelentése után nem volt kétségem felőle, amit ki nem állhattam. Fél órán keresztül hallgattam az ajtó mögötti „nyöszörgését”, hol erősebb, hol halkabb kopogását. Eddigre elhatároztam magamban, hogy végleg befejezek vele mindennemű kapcsolatot és nem hatott meg, amiket a kisablakon keresztül mondott. De hiába volt minden felszólítás...
- Hagyj bennünket békén!
Tovább kopogtatott, zörgetett és az istennek sem tágított az ajtónk elöl… Értésemre adta,...
- Addig innen el nem megyek, míg meg nem hallgatsz!”… „Hiányoztok! Szeretlek benneteket!”… „Édesanyám!... mert olyan vagy nekem, mint az édesanyám... olyan nagyon régóta nem kaptam tőle ölelést!”... (hmm)
Mindezt a kis ablakomon keresztül, hogy már kínos volt. A liftnél ki-be jövő-menő emberek is felfigyeltek a jelenetre. Végül nem bírtam cérnával, és kinyitottam a bejárati ajtómat. Eddigre kijött a gyereke is, és a leendő menye, tőlük kértem segítséget, hogy térítsék jobb belátásra, és hívják vissza, haza, de nem tettek semmit…
Emlékezetes születésnapi ajándékom Mari néni volt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Hm...
Adj neki nagy ölelés táblácskát! :D
Nekem mindig olyan fura, amikor egy nő módszeresen iszik.
Hm...
Adj neki nagy ölelés táblácskát! :D
Haggyá máááá... azóta sem találkoztam vele. Pedig szépen váltunk el egymástól, még azt mondtam neki búcsúzóul, hogy "bocsáss meg a lányodnak a saját lelki békéd érdekében, aztán majd eldöntöd, hogy akarsz-e még vele kapcsolatot..." Szerintem nem is emlékszik rá! :-)
Jó ez a saját lelki békés szöveg, és még ráadásul igaz is. Én is így csinálom. Már, ha tudom.
A megbocsátás szerintem nem azt jelenti, hogy attól kezdve törlődik minden rossz, amit csak egymás ellen elkövettek, de ezzel legalább saját magammal tisztába kerülhetek, egy hajlandóságot mutathatok, hogy ez mennyire könnyű vagy nehéz?... Ez rólam szól és nem a másikról. Vagyis megtettem az első lépést. A lelkem tisztul általa. A továbbiak?... azt nem tudom.
De, ha egymásra rakódnak a ki nem mondott szavak, mondatok?... Ki kell alóla húzni azt az egy téglát.
Puszicska!
Évike, eccer még a nagyvárosban nekem is volt ilyen szomszédasszonykám, csak ő transzfesztita volt. Vagy transzvesztita. Most nem tudom hogy írják jól.
Puszicska!
Ha lentebb olvastad, akkor azt is tudod, amiket a cikkben ugyan nem írtam, de hsz-ben igen, persze nem részleteztem, de gondolhatod, hogy kellett hozzá cérna, amíg elmesélte búját, bánatát. És hogyan búcsúztam el tőle, ha egyszer kicsikarta belőlem? Egy "megbocsátok" szóval... Szóval nem könnyű eset. Már megfordult a fejemben ilyen-olyan viselkedései kapcsán, lehet, benne van egy kis keveredés. Isten vele!
Puszi!
Az ember igyekszik rendes lenni, megerto lenni, de vannak helyzetek, amikor nem megertes kell, hanem nem is tudom, hogy mi. Es ilyen helyzet az alkohol. Egy alkohol betegrol tudni lehet, hogy mire lehet tole szamitani, van errol nekem is friss mesem, tehat ha lehet, ki kell kerulni az illeto latokorebol. A te esetedben ez aligha lehetseges.
Ha csak az alkohol beteg nem kerul el a te kornyezetedbol. Mondjuk elkoltozik csaladostol. Vagy csak o koltozik. Nincs valami idos alkoholbetegeket apolo otthon valahol a kornyeken? (oke, tudom nincs)
Moldova jut eszembe errol a helyzetrol: Ha meg akarsz tanulni imadkozni, nevelj gyereket (legyel jo egy alkohollistaval) egyszer mindenkeppen eljon az a pillanat, amikor felnezel az egre...
(Kis aljassagok lanyaimnak)
Puszik!
Tudom, sokra mentel velem. :)
Evike, nem tudom. ;(
Az ember igyekszik rendes lenni, megerto lenni, de vannak helyzetek, amikor nem megertes kell, hanem nem is tudom, hogy mi. Es ilyen helyzet az alkohol. Egy alkohol betegrol tudni lehet, hogy mire lehet tole szamitani, van errol nekem is friss mesem, tehat ha lehet, ki kell kerulni az illeto latokorebol. A te esetedben ez aligha lehetseges.
Ha csak az alkohol beteg nem kerul el a te kornyezetedbol. Mondjuk elkoltozik csaladostol. Vagy csak o koltozik. Nincs valami idos alkoholbetegeket apolo otthon valahol a kornyeken? (oke, tudom nincs)
Moldova jut eszembe errol a helyzetrol: Ha meg akarsz tanulni imadkozni, nevelj gyereket (legyel jo egy alkohollistaval) egyszer mindenkeppen eljon az a pillanat, amikor felnezel az egre...
(Kis aljassagok lanyaimnak)
Puszik!
Tudom, sokra mentel velem. :)
Ha már egyszer úgy alakult, hogy - ki tudja mennyi ideig - a társaságát kénytelen-kelletlen élveznem muszáj, inkább e miatt, a lehető legtermészetesebb módon hellyel kínáltam őt. A szokásos - úgysem utasítja vissza - mindig így szokta, egyéb híján, úgyis tele volt már a búrája és mert nem alkohollal ünnepeltem a szülinapomat, „Ökör iszik magában, ugye..” kávé, cigaretta, amiről a lányom gondoskodott számára…
Kérés nélkül akadozva rákezdett a meséjére. Hagytam, had beszéljen. Hátha pontosan ebből fog kiderülni, mi a „bánat” van vele, hogy ilyesmire vetemedik? Majdcsak megnyugszik alapon… Egyébként sem én, hanem fordítva, kívánta a másik társaságát, így nagyon jó hallgatósága voltam…
Ahogyan te nem, úgy én sem tudom, ebből a csapdából hogyan lehet kimászni.
Szép álmokat! :-)
Hát köszönöm szépen az ilyen születésnapi ajándékokat!
Remélem, megszabadultál már Mari nénitől:
Puszillak: Radmila
Jaj, drága Évikém!
Hát köszönöm szépen az ilyen születésnapi ajándékokat!
Remélem, megszabadultál már Mari nénitől:
Puszillak: Radmila
Ha ez olyan egyszerű lenne?! Felépíteni ezt a kapcsolatot évekbe telt, befejezni egy-egy pillanat műve volt csupán esetenként. Folyamatosan azon voltam, vagyok, hogy ennek véget vessek inkább több, mint kevesebb sikerrel.
Remélem kitartok húsvétig.
A legnehezebb az egészben, hogy nem szabad engednem a megkörnyékezéseknek, gyengének mutatkoznom... ebben viszont mások nem mindig partnerek.
Puszillak! Éva
Az esetet elképzeltem :D
Muszáj az ilyen Mari néniket elriasztani valamivel, talán kéne egy pitbullt tartanod, biztos nem kopogtatna olyan kitartóan :D Talán nekem se ártana!
Puszi
Kedves Éva!
Az esetet elképzeltem :D
Muszáj az ilyen Mari néniket elriasztani valamivel, talán kéne egy pitbullt tartanod, biztos nem kopogtatna olyan kitartóan :D Talán nekem se ártana!
Puszi
Nem úgy van az!? Van egy imádni való kutyusuk. Ő hiányzik a legjobban. :-)