újabb események régebbi események további események
22:11
Tündér módosította a naplóbejegyzését
22:10
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:47
EKbvtIaARmVg regisztrált a weboldalra
18:55
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:18
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
00:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

"Utonállók" (4)

Látogatók száma: 54

Ugye emlékeztek még a pár hónappal ez előtti azonos című cikkemre? Mint ígértem, folytatom. Tehát bevonulok.

Tavalyi év szeptember 20-a óta eltelt egy kevéske idő. Ismét idézést kaptam a törvényszéktől ez év január 10-ére, 11-órára.

A tárgy - az ítélet elzárásra való átváltoztatása. A bíróságra érvén, célba véve a tárgyalóteremet a folyóson igen sokan várakoztak. Végig mérve őket, hát nem mindennapi fazonok voltak az ott megjelentek.
Megkérdeztem az ott strázsáló biztonsági őrt, hogy folynak e már a tárgyalások? Mire ő elkérte az idézésem, és szinte azonnal mondta, hogy velem fognak kezdeni. Ah - tettem hozzá. Mekkora privilégiumot is élvezhetek és köszöntem a hozzám való jóságát.
Akkor még büszke is lehetek, mert ahogy ott körbe néztem, hát, nem mindennapi volt a felhozatal a várakozók körében. Mindjárt kérdezte is, mit követtem el, hogy be kell vonulnom a börtönbe?

- Mi van? Maga már tudja is, hogy mi lesz ennek a vége? - kérdeztem vissza.
- Igen - Tapasztalatból tudom. Tehát biztos lehetek benne?... Akár mérget is vehet rá! - mondta.

Na Stefán, ez nem igazán biztató perspektíva, mondottam csak úgy magamnak. Eléggé korán, több mint húsz perccel előbb érkeztem oda, így volt időm bőven. Röviden, a kérdésére válaszolva, elmondtam mit követtem el - gondolva arra hátha kihozom a sodrából, hogy mit művel a magyar rendőrség, egy-két bunkó alkalmazottja - de ő még csak meg sem lepődött ezen.
- Nézze - mondotta... ott az az ember, mutatott rá egy szintén várakozóra. Ő azért kap 110 napot, mert hallgatta a rádiót a kocsiban, és amikor a rendőr mondta neki, hogy kapcsolja le, a srác barátnője beszólt a zsarunak. Tovább sorolva az ott lévő emberek bűneit hát nem jutottam szóhoz, de az azért kifért a számon, hogy milyen ország ez?

- Gondolom, maga egy nyugdíjas rendőr, vagy katonatiszt - kérdeztem, mivel hogy ebben a státuszban van itt.
- Igen az, de hozzá tette, hogy amikor ő még aktívan dolgozott még ilyen nem volt... Na és még azt is , hogy a bíróságnak már a rendőség mondja meg az ítéletet, és azon nem változtathat a bíró. Még akkor sem ha a rendőrség által delikvensnek nevezett személynek lenne is igaza. Tehát, a rendőrség már a bíróság felett áll?
- Na ez egyre faszább - vakargattam a fejem.

Eljött a 11 óra, és szólítottak. Ahogy beléptem látom ám, hogy csak egy bírónő van a teremben. Eléggé normálisnak, és kedvesnek láttam. Az adatok egyeztetése során megkérdezte, hogy

- Ugye tudja, hogy miért van itt?
- Természetesen. - válaszoltam, egy tahó rendőr miatt, na és amiért nem fizettem be az ötvenezres bírságot. Csak mosolygott, és annyit tett hozzá, hogy sajnos ez neki napirendi téma. Közben felolvasta az ellenem felhozott vádat, és az első fokú ítéletet helyben hagyva, átváltoztatta 10-napi elzárásra. Megköszöntem, és hozzátettem, hogy

- Inkább bemegyek, és leülöm, de akkor sem fogok fizetni ezeknek az ingyenélőknek.
Az államnak úgyis többe fog kerülni.
- Ne is fizesse be. - jött a válasza. Nézze én nap mint nap itt vagyok, és tudom, hogy mi van. Sajnos az utóbbi egy évben a rendőségi ügyek zöme, több mint a fele igazságtalanul kiszabott büntetésekből adódik, és nekünk kell meghozni az ítéletet.

Annyit még közölt velem, hogy ad 6 hónap haladékot, és addig, ha tudok lépjek az ügyben. Minisztérium felé, és ha az is negatív lesz, akkor a Strassbourgi Emberi jogok bíróságára. Azt online is tudom intézni.

Ha ezeknek ez kell, akkor megteszem, mert semmibe nem fog kerülni, és még időm is lesz rá bőven. Szinte feltöltődve jöttem ki a tárgyalóteremből, és a biztonsági őr csak okvetetlenkedve nézett, amikor mondtam neki büszkén:

- Bevonulok!

A cikket írta:

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre:

Na de Évi!?

Neked egyre jobb ötleteid vannak, de akkor sem hagyom, és ha kell akkor kimegyek tüntetni a szemét, mocskos, korrupt útonállók ellen. Sajnos már a rendőröktől kell félni, mert azok zaklatják a polgárokat.

Puszi. István

Na de István!

Más oldala is van ennek, nem csak ez... Addig feszíted a húrt, míg felhívod magadra a figyelmet. Nem lenne az jó. Szerintem szép csendben, ha eljön a napja bevonulsz. Nem kell azt nagy dobra verni! A közvetlen barátaid, akik máskor is segítettek biztos vagyok benne most sem hagynak cserben. Nem olyan sok az a 10 nap.
Most is csak felhúzod magad. Miért jó az, ha ilyen szavakat aggatsz rájuk? Még ha dühös is vagy? :-(

Éva

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

István!

Én megértelek, de ekkora energiát belefektetni kár, mert mint írod rámehet az egészséged is. Rámegy egy csomó időd és másoknak is, akiket ebbe bevontál - gondolom - már tele van ezzel a "burájuk". Nem fogják ezt neked a szemedbe mondani, de ez már olyan régóta húzódó és ne hidd, hogy csak neked van bajod. Sokkal súlyosabb dolgok léteznek.
Szerintem, nyugodj ebbe bele és lesz egy sztorid. Megírod milyen az a világ, amit még nem ismersz. Itt a lehetőség. A Wiskis kibírta? Akkor te is. :-)

Pussz,
Éva

Na de Évi!?

Neked egyre jobb ötleteid vannak, de akkor sem hagyom, és ha kell akkor kimegyek tüntetni a szemét, mocskos, korrupt útonállók ellen. Sajnos már a rendőröktől kell félni, mert azok zaklatják a polgárokat.

Puszi. István

megtekintés Válasz erre:

Kedves Évi!

Köszönöm az empátiád, de még nagy utat kell megtennem az igazságomért, de nem fogok- e belefáradni? A bürokrácia, mint írtam a mundér becsülete , és egy mocskos hazug rendőrnek beöltöztetett buzeráns miatt. Na, és nem utolsó sorban a polgárok megnyomorítása, lehúzása, és ez mind az aljas politika része.

Még egyszer köszönöm a méltatásod! :)

Puszi István

István!

Én megértelek, de ekkora energiát belefektetni kár, mert mint írod rámehet az egészséged is. Rámegy egy csomó időd és másoknak is, akiket ebbe bevontál - gondolom - már tele van ezzel a "burájuk". Nem fogják ezt neked a szemedbe mondani, de ez már olyan régóta húzódó és ne hidd, hogy csak neked van bajod. Sokkal súlyosabb dolgok léteznek.
Szerintem, nyugodj ebbe bele és lesz egy sztorid. Megírod milyen az a világ, amit még nem ismersz. Itt a lehetőség. A Wiskis kibírta? Akkor te is. :-)

Pussz,
Éva

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kedves István!

Hány emberről mondják ki az ítéletet a nélkül, hogy ismernék, vagy a körülményeivel tisztában lennének, vagy akár a kisujjukat is mozdították volna értük azért, hogy megváltozzon a sorsuk, netán jobban érezzék magukat a bőrükben.

Sok ember élete alakulna másként, ha nem lenne ennyi közömbös ember mások sorsa irányába. Pedig csak egy kis empátiára lenne szükségük. Ebből kifolyólag szinte börtönbe zárva élik le az egész életüket mintegy megpecsételve azt... Nem tudom érted -e?

A szabadság mindenkinek mást és mást jelent. Egy ember, aki szabadon gondolkodott, cselekedett egyszeriben korlátozva érzi magát. Tett valamit, ami a hétköznapi világban talán elfogadott, de akkor, amikor egy nála felsőbb hatalom mondja meg, hogy ki ő, mit követett el, és mire számíthat az már vérlázító. Főleg ha igazságtalannak érzi.

Természetes a tiltakozásod, mert úgy érzed nem követtél el hibát. Mint ahogy mindenki részéről jogos a tiltakozás, aki az igazságtalanságot fedezi fel mások viselkedésében, döntésében. Egyszeriben ezzel a kíméletlenséggel szembesül.

Mi történt? Egy szabálysértés? Nem az egész életedre kiható, mindössze rosszkor, rossz helyen összefutottál egy - túlbuzgó - hasonló gondolkodású és közömbös hatósági személlyel. Természetesen neked minden eszköz a rendelkezésedre áll, hogy az igazadat kijárd. De azt ne felejtsd el, hogy erre egyedül nem vagy képes.
Egy ilyen döntést felülüberelni nem könnyű mások segítsége igénybe vétele nélkül.

Sok szerencsét hozzá!

Éva

Kedves Évi!

Köszönöm az empátiád, de még nagy utat kell megtennem az igazságomért, de nem fogok- e belefáradni? A bürokrácia, mint írtam a mundér becsülete , és egy mocskos hazug rendőrnek beöltöztetett buzeráns miatt. Na, és nem utolsó sorban a polgárok megnyomorítása, lehúzása, és ez mind az aljas politika része.

Még egyszer köszönöm a méltatásod! :)

Puszi István
Kedves István!

Hány emberről mondják ki az ítéletet a nélkül, hogy ismernék, vagy a körülményeivel tisztában lennének, vagy akár a kisujjukat is mozdították volna értük azért, hogy megváltozzon a sorsuk, netán jobban érezzék magukat a bőrükben.

Sok ember élete alakulna másként, ha nem lenne ennyi közömbös ember mások sorsa irányába. Pedig csak egy kis empátiára lenne szükségük. Ebből kifolyólag szinte börtönbe zárva élik le az egész életüket mintegy megpecsételve azt... Nem tudom érted -e?

A szabadság mindenkinek mást és mást jelent. Egy ember, aki szabadon gondolkodott, cselekedett egyszeriben korlátozva érzi magát. Tett valamit, ami a hétköznapi világban talán elfogadott, de akkor, amikor egy nála felsőbb hatalom mondja meg, hogy ki ő, mit követett el, és mire számíthat az már vérlázító. Főleg ha igazságtalannak érzi.

Természetes a tiltakozásod, mert úgy érzed nem követtél el hibát. Mint ahogy mindenki részéről jogos a tiltakozás, aki az igazságtalanságot fedezi fel mások viselkedésében, döntésében. Egyszeriben ezzel a kíméletlenséggel szembesül.

Mi történt? Egy szabálysértés? Nem az egész életedre kiható, mindössze rosszkor, rossz helyen összefutottál egy - túlbuzgó - hasonló gondolkodású és közömbös hatósági személlyel. Természetesen neked minden eszköz a rendelkezésedre áll, hogy az igazadat kijárd. De azt ne felejtsd el, hogy erre egyedül nem vagy képes.
Egy ilyen döntést felülüberelni nem könnyű mások segítsége igénybe vétele nélkül.

Sok szerencsét hozzá!

Éva

megtekintés Válasz erre:

Az előzményeket olvasva nagy utat tettél meg idáig, hogy ez az eredmény megszülethetett. Magasról tesznek rá, és te még hittél a mesében? Viszont kaptál fél év haladékot. Az nem kevés. Addig még az élettől is megcsömörlödhetsz és kész boldogság lesz a bevonulás gondolata.
Gondolj bele, kiváltságos leszel! És még el is tartunk. Fogd fel úgy, hogy nyaralni mész, kaja, szállás, a piát felejtsd el, még az is jól jöhet.... stb.

Köszönöm az empátiád, de még egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy bevonulok. Na és csak azért tartott ez idáig az a huzavona, mert nem voltak abban biztosak, hogy nekik van igazuk. Tehát, ha igazad is van akkor sincs, mert az sértené a mundér "becsületét". Tele vannak az oldalak több rendőri jogsértésekkel, és ezekkel is folyamatosan. Igaz az is, hogy kifizetni sem fogom. Több megoldás is létezik, de azokat inkább nem részletezném.
 
Az előzményeket olvasva nagy utat tettél meg idáig, hogy ez az eredmény megszülethetett. Magasról tesznek rá, és te még hittél a mesében? Viszont kaptál fél év haladékot. Az nem kevés. Addig még az élettől is megcsömörlödhetsz és kész boldogság lesz a bevonulás gondolata.
Gondolj bele, kiváltságos leszel! És még el is tartunk. Fogd fel úgy, hogy nyaralni mész, kaja, szállás, a piát felejtsd el, még az is jól jöhet.... stb.
 
Az én seggemen fogaskerék van.

megtekintés Válasz erre:

Ne aggódj értem mókuska, nem szoktam megijedni az árnyékomtól?!
Ha esetleg mégis bepróbálkoznának, amitől nem tartok, akkor az illetőnek több füle lesz mint foga.

Láttam ecce egy filmbe ,hogy a bevonló pasinak 1 vámpírfogsort tetováltattak a segglyukára és akko amiko meglátták szörnyethaltakk!!!
 
Ne aggódj értem mókuska, nem szoktam megijedni az árnyékomtól?!
Ha esetleg mégis bepróbálkoznának, amitől nem tartok, akkor az illetőnek több füle lesz mint foga.
Szijjja cuncika! 1 kérdésem van ,hogy nem félsz ,hogy a 10 napalatt elveszted a szüzességed ott hátul is??? úúúúúúúúúúúúú.... :((( mer jóképű vagy bisztos bejössz majd a pasának.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: