újabb események régebbi események további események
20:40
D Klári módosította a naplóbejegyzését
20:37
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
20:30
D Klári új cikket töltött fel
15:33
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
14:44
Virág módosította a naplóbejegyzését
14:43
Virág új bejegyzést írt a naplójába
00:53
emillio új cikket töltött fel
22:59
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:53
Új cikk került fel a weboldalra
20:27
Új cikk került fel a weboldalra
00:05
Új cikk került fel a weboldalra
23:46
Új cikk került fel a weboldalra
23:22
Új cikk került fel a weboldalra
20:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:13
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
11:12
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:11
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
10:54
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:28
Black Ice módosította a cikkét
20:22
Black Ice új cikket töltött fel

Vizit

2012. február 15. - Látogatók száma: 54

A kórteremben kilencen feküdtek. A tizedik ágy üresen szellőzött, matracai híján csak az emléke maradt annak, aki pár órája nyomhatta még őket...
A maradók megnyomorított életükkel, fakó hajjal, megtört tekintettel félték az életet tovább. Így, a takaró alatt nem láthatja a bekukkantó, hogy a kilenc embernek két lába van, s az a kettő sem nőtt egy törzs alá. Beszélgetnek, s ahogy száll a szó, úgy illan a cigaretta szürke füstje, mint az ő életük; céltalanul.
- Elbagóztad már a lábad Jóska!- Szól az ajtó mellett fekvő egylábú Imre.
- Mi közöd vele? – Csúszik az feljebb ágyán, mert térdben végződő taggal ficánkol csak, hogy egyensúlyt tartson teste fölött – a tiedet se a vonat vitte le?
- Az nem, de nem szíttam sose. Most se szeretném. Ez kórház, ha nem tudnád és éppen nemdohányzó szakasz.
- Menj ki akkor testvér!Én nem tudok.
Az ajtó melletti elhallgat, majd újabb gyufa sercen, lobbantva az apró lángot kicsit fentebb a sarokban.
Hirtelen toppan be a nővér, alig győzik csikkjeiket gyűrni szenvedélyes mérgüket visszafogva. Ám a nővér megérzi.
- Elég! Vége a pöfékelésnek! Mindjárt nagyvizit! Mondtam már Sanyi bátyám, ha rá akar gyújtani kiviszem magát. Csak csöngetnie kell. Miért nem szól? Van a sarokban egy vérző beteg, minek kell itt rontani a levegőt? Kuporognak kilencen ezen a kis helyen és nem érzik amúgy is milyen büdös van?
Ablakot nyit, hármat. Szusszanjon ki a füst, a sebek és az áporodott férfiszag. Csönd felel, csak az ajtó mellől érkezik felszabadult sóhajtás.
- Beszélhet ezeknek Pirike! – S legyint egy teátrális mozdulattal.
Pirikét ez nem érdekli, borotválni jött. A fordított L alakú szobában, bent a középső ágyhoz lép.
- No. Leszedjük ezt a bundát. Jó lesz? Gergő bácsi!
Az öreg csak bólint. Egyik lábfeje és másik lábszára teljesen hiányzik. Négy napja operálták. Négy napja fájlalja levágott lábának öregujját.
- Nővérke! Egy kicsit, egy aprócskát fogja meg a lábam a hideg kezével. Biztosan hűsítené a kínom! – Szól fájdalmas hangon. És néz. Nézi a fiatal nőt, ahogy szemét ráncolva dolgozik az ő arcán.
Pamacs, pamacs, pamacs, majd a borotva kaparó hangja, és loccsan a vízben a szőrtől ázott penge.
- Az Isten áldja meg Gergő bácsi! Tudja jól, hogy nincsen már ujja. Hogyan fogjam meg?
S eszébe jut a műtét napja, amikor Zoli kihozta a bebugyolált lábat a műtőből, s fütyörészve vitte a folyosón. Vicces, hetyke kis műtősfiú, aki épp Ildikót találta megfelelőnek a tréfára. Ildit, aki még a kilincset is gumikesztyűvel nyitja...
- Hopp, Ildi! Fogd már meg egy kicsit, mindjárt jövök! – nyomta a meglepett nővér kezébe a leamputált lábat, és beszállt a liftbe, mert már el is kapta őt a fergeteges röhögés.
Az meg kapta is, nem is, de letenni nem merte, s mikor felfogta mit tart a kezében, csak sikkantott. Megrémült, mikor szétnyílt a csomagot tartó ruha, és nyilvánvalóvá vált az emberi végtag léte az ő kezei között.
- Zoli! Te nagyon hülye! Hol vagy már? Gyere ide, mert lenyomom a szádon rögtön az egészet! – pánikolt, mire a fiú könnyezésig nevetve kapta ki kezéből a csomagot.

Piri szánta az öreget. Sebét átkötözte, enyhítő szerrel megitatta és beszélgetett vele. Megtudta, hogy magányosan él kis házában egyedül, kilátástalanul az önálló életre, így lábak nélkül. Egy lábbal és a művégtaggal azért elboldogult valahogy. De télen fát vágni, szenet hordani, és egyáltalán csak létezni is, önmagában lehetetlen.
- Otthonba nem menne, Gergő bácsi? Ott ellátnák magát rendesen. Csak nehéz bekerülni. Talán sikerülne, még ha átmenetileg is a télre. Aztán majd csak lenne valahogy. Nem?
- Mennék, ha tudnék – sóhajtotta ki a szót.
Piri azonnal kiment, kereste az orvost. Hátha, hátha rávehető a segítségre. Nehezen ment. Az orvos nem értette, neki mi köze ehhez. Ő nem azért van itt. De Piri nézte. A szemét kereste, kérte, szinte könyörgött a tekintete.
- Tegnap halt meg a Berci bácsi. Csont sovány volt, mert nem tudott menni. Már operálni se lehetett, hiszen tudja. Éppen, hogy nem éhen halt. Senki rá se nézett. Gergő bácsit akkor minek operálta meg? Mi lesz, így vele? Miért nem hagyta fél lábbal meghalni?
Megérintette a kérdés a sebészt és segített. Igaz, két órát ült a telefon mellett, majd újabb órákig tartó tárcsázgatás következett egy műtét után, mire elintézte. S aztán megkereste Pirit, hogy megköszönje.
- Nekem? – mosolygott rá.
- Igen. Az emberséget tanultam most magától, azt köszönöm! El se akarták hinni, hogy az orvosa vagyok, aki operálta... - Válaszolt az orvos, ahogy nyúlt Piri keze után. S halvány csókot lehelt a nővér ujjaira.
- Megvolt az már magának - felelte ő, aztán ment is, hogy a kacsákat begyűjtse.
- Uraim! A madáritatást most tessenek elintézni, mert csak nagyvizit után kapják vissza az edényeket!
S rendezte az ágyakat, szórta ki a morzsás vackokat. Egy-egy mosoly, cirógatás azért kijárt a szerencsétleneknek.
Berci matracai is visszakerültek, az ágy rendezetten várta az új hálótársat mire elindult a slepp.

Elől a tanár, majd a főorvos és a főnővér. Utánuk az osztályos nővér és orvos, majd az al- és kis-orvosok. Az eleje már bent volt a szoba végében, de a vége még mindig az ajtóban toporgott. Kicsi hely, furcsa alakú szoba... S csak azt hallani hátul, hogy tombol bent a nevetés. Először finom hullámban kezdődő kuncogással, majd a visszafojtott erővel egyenes arányban növekvő vággyal, hogy kitörjön és tomboljon elemi erővel. Hátul még nem tudták min kacagnak az elején, de már nevettek. Mi lehet? Ugyan mi? Ebben a szörnyen szomorú, és halálszagú kórteremben ennyire mulatságos?
S ahogy nyomult előre a fehér sereg, egyszerre ők is meglátták, amin mindenki nevetett: a Berci lelke bámult be az ablakon.
A kitárt ablak közepén állt a sovány gerle, csőrében egy csikket tartva. Állt, és nézett szomorúan. A galambnak csak egy lába volt. Állt az egyetlen lábán, s Piri nem értette mit lehet nevetni ezen...

A cikket írta: Zsomwin

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. február 18. 17:26

megtekintés Válasz erre: Bianka - 2012. február 18. 12:28

Csodálatos, ahogy írsz. Nagyon tehetséges vagy.

Köszönöm szépen a véleményed Bianka! Örülök, hogy olvastál!
Szeretettel
Zs
2012. február 18. 12:28
Csodálatos, ahogy írsz. Nagyon tehetséges vagy.
2012. február 18. 12:28
Csodálatos, ahogy írsz. Nagyon tehetséges vagy.
2012. február 16. 21:02

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. február 16. 11:25

Most is csodállak, ahogy megírod az ilyen szomorú történeteket és a végére tartogatsz mindig valami könnyedebbet, hogy kicsit talán enyhíteni tud a dolgok súlyán.

Pusz,
Éva

Köszönöm a figyelmed Éva! Pusszok rád!
Zs.
2012. február 16. 11:25
Most is csodállak, ahogy megírod az ilyen szomorú történeteket és a végére tartogatsz mindig valami könnyedebbet, hogy kicsit talán enyhíteni tud a dolgok súlyán.

Pusz,
Éva
2012. február 16. 10:19

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. február 15. 22:16

Kedves Zsomwin!

Szomorú történet, remekül megírva!

Pussz, Tündér

Örültem neked, Tündér, köszönöm!
Zs.
2012. február 15. 22:16
Kedves Zsomwin!

Szomorú történet, remekül megírva!

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: