Zsófi mama látogatása

Látogatók száma: 69

Hiába lett öt esztendővel ezelőtt város a négyezer lelket számláló faluból, a lakosok mit sem változtak. A település meghatározó hírharangjai folyamatosan terjesztik a valós és kitalált történeteket, azaz a pletykákat, mert ez a lételemük. Nem veszik igénybe a helyi rádiót, inkább megmaradnak a hagyományos eszközöknél, melyet enyhe rosszindulattal suttogó propagandának is nevezhetnének. Ők azok, akik a heti két alkalommal tartott piacon már reggel hétkor megjelennek, és délig ott kószálnak, jóformán anélkül, hogy érdemleges összegű pénzt költenének, mert csupán ismerősökre vadásznak, akiknek elmondhatják a híreket.
A legújabb pletyka szerint özvegy Cinke Andorné összeveszett a gyerekeivel, még a disznótorra sem hívta meg őket, és itt a karácsony, amit egyedül tölthet, mert a gyerekei rá sem nyitják az ajtót. Bezzeg, míg élt a férje, a jó kedélyű, kiváló autószerelő mester, Zsófi fennhordta az orrát, s igencsak megválogatta, hogy varrónőként milyen munkát vállaljon el. Lám, szegény Liptákné kosztümjének harmadszori átszabásától is elzárkózott, mondván, hogy annyira tönkre ment az anyaga, hogy az már a rendeltetésszerű használatra alkalmas ruhadarab és a rongy közötti átmenet határát súrolja.
Szegény galamblelkű Andor bácsi fenn, a mennyekben más sem csinál, mint a felhő szélén ülve figyeli, mit művel a felesége, aki egyre szorosabb kapcsolatot ápol a negyvennyolc éves szomszédjával, a hóbortos Vékony Sándorral, akit egyszerűen Sándorkának nevez, és akivel mindennapos vendégek egymásnál. Még a két telek közötti átjáró kaput is megreparálta a fiatalember, hogy ne kelljen az utca felől kerülniük, ha átmennek a másikhoz. Szégyenkezhet az öreg, nem érdemli meg, hogy negyvenévi házasság után így bánjon vele a felesége. A hírharangokat az az apróság sem zavarja, hogy Sándorka már az öreg életében is átjárt hozzájuk és szívesen beszélgetett Andor bátyjával, miközben ellesett jó néhány szakmai fogást az öregtől, s azóta maga javítja öreg autóját.
Természetesen ezt Zsófi asszonynak is visszamondták, azt azonban elhallgatták, kitől származik, mert a pletykának soha sincs eredője, vagy gazdája, egyszerűen terem, mint az utca szélére ültetett gyümölcsfákon a cseresznye és a szilva, amelyekből bárki arra járó kedvére szemezgethet.
Kemény asszony Zsófi, sohasem panaszkodik, csak csendben, lassan belehal az egyedüllétbe. Már munkát sem vállal, mert eddig sem kenyérre kellett a varrással megkeresett vékonyka kereset, inkább tekintette hasznos időtöltésnek, mert Andor nyugdíjasként is képtelen volt abbahagyni a munkát és napközben továbbra is egyedül hagyta a házban, hiszen egész nap kinn matatott a műhelyében. Rendszerint korán kelt, megetette a baromfit, reggelit készített a férjének, délelőttönként ellátta a házimunkát és megfőzte az ebédet, délután pedig varrt és fogadta a kuncsaftokat, akik helyébe hozták a helyi híreket, sőt, gyakran ügyes-bajos dolgaikban tanácsot is kértek tőle. A lányok és az asszonyok csodálattal vegyes tiszteletet éreztek Zsófi asszony iránt, mert meghallgatta őket, de senkitől, soha nem hallották vissza, amit varrás közben meggyóntak neki.
Két évvel férje halála után is képtelen megszokni, hogy az ünnepeket egyedül tölti és az sem jobb, ha a gyerekei eljönnek hozzá, mert akkor még jobban hiányzik Andor jelenléte, nincs, aki dörmögő hangon adomázzon, vidáman, jó humorral ugrassa az unokákat, étellel, itallal folyamatosan kínálgassa a vendégeket.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Sándorka, a szomszéd fiatalember, kitart Zsófi asszony mellett, segítségére van a kert permetezésében és ellátja a ház körül a férfikézhez szokott munkákat. Ennek ellentételezésére az asszony hétvégeken vendégül látja a fiatalembert, hogy egyen végre meleg ételt is és havonta egyszer rendbe szedi a fiatalember háztartását is.
Özvegy Cinke Andorné a nagy fazék töltött káposztából óvatosan veszi ki egymás után a kismalacnyi töltelékeket, s megtölt velük háromméretes fazekat, mert ajándékba viszi azokat, a fiának és a lányának, míg a harmadikat a szomszéd fiatalembernek, Sándorkának szánja, aki távolléte alatt majd ellátja a jószágait.
A spájzban ott sorakoznak a mákos és diós bejglik, a lekváros és gesztenyés kiflik, akkurátusan becsomagolva, mert azok is a karácsonyi ajándék részét képezik. Kihoz belőlük egy adagot, az is Sándorkáé lesz. Kosárba teszi, nehogy összetörjenek, a másikba kerül a káposzta és átsétál a szomszédhoz, de nem ám az utca felől, hanem a két telket elválasztó kerítés közepén lévő kiskapun keresztül, így nyitva hagyhatja a házat, mert pár percnél nem tölt többet a szomszédban.
- Jó napot, Sándorka!
- Csókolom, Zsófi néni! De felpakolt!
- Holnap megyek a gyerekeimhez, megtenné, hogy megeteti a baromfit?
- Természetesen, nem nagy munka, meg egyébként sincs semmi dolgom.
- Mikor hozza el a gyerekeit? Azt hittem, együtt töltik a karácsony másnapját.
- Ó, elutaztak a volt feleségemmel, meg a barátjával egy osztrák síparadicsomba, majd csak három nap múlva jönnek haza és akkor megyek értük.
- Tessék, Sándorka, fogyassza jó egészséggel! No, pakolja ki gyorsan, mert még levágok egy-egy tyúkot és kacsát a gyerekeknek, és holnap kora reggel útnak is indulok.
- Tudják, hogy mikor érkezik Zsófi néni?
- Persze, hogy tudják. Megmondtam nekik, hogy karácsonykor megyek!
Kicsit laza időpont, gondolja a férfi, elvégre három napos az ünnep és nem várhatja el Zsófi néni, hogy a gyerekei ez idő alatt ki se mozduljanak otthonról, de nem szól semmit, nem akarja, megsérti az asszonyt, aki Andor bácsi halála óta rendkívül érzékeny lett, még a végén elsírná magát. Felajánlaná, hogy segít a baromfik felpucolásában, de látja az arcán, hogy úgyis visszautasítaná.
- Ha megengedi Zsófi néni, estefelé átmennék, megnézném a Skodában a folyadék szinteket.
- Jöjjön, Sándorka, majd főzök egy jó kávét!
Az bizony jó lesz, gondolja a férfi, mert az ő szuper kávéfőzője híg kávét ad, bezzeg az öreglány kotyogójában erős fekete készül.
Mire két órával később kopogtat Zsófi néni ajtaján, a négy felpucolt baromfi - letakarva két vadonat új kockás törlőruhával – ott hűl a zárt veranda asztalán. Gyors kezű asszony, állapítja meg Sándorka, és elkéri a nyolcéves Skoda Octavia kulcsát, hogy megnézze a kocsiban az ablakmosó, a vízhűtő és az olajszintet. Természetesen rendben találja, és jöhet a kávézás.
- Sándorkám, segítene nekem levenni a spájzban négy szál kolbászt és két tábla füstölt szalonnát? Viszek azt is a gyerekeknek, bár a menyem nem szereti, de engem nem érdekel. Janikám is szereti, meg az unokák is, és arról nem tehetek, hogy Ágota finnyáskodik. Bezzeg az én Boglárkám megkínálja vele Tündikét is, pedig egyéves a szentem.
Valóban szép kislány Tündike, aranyszínű, loknis a haja, mint az édesanyjának. A nyáron itt töltöttek két hónapot Zsófi nénénél és Sándorka eljátszott a gondolattal, hogy megkéri Boglárka kezét, majd ketten felnevelik a kislányát, akinek ismeretlen az édesapja személye, de mindegy is. Csakhogy amilyen hirtelen elhatározással hazajött Boglárka, ugyanúgy ment el, mire észrevette, már hét határon túl jártak, és nem mert utánuk menni. Egyszer már majdnem bevallotta Zsófi néninek, hogy tetszik neki a lánya, de milyen jó, hogy nem eredt meg a nyelve, mert éppen akkor újságolta az öregasszony, hogy Boglárka megismerkedett Somával, a nála három esztendővel, fiatalabb gépkocsivezetővel, akivel féléves ismeretség után összeköltözött. Mi mást tehetett Sándorka, meggyőzte magát, hogy Boglárka úgysem jönne hozzá, mert itt a faluban nincs betöltetlen munkahely, arra pedig nem vállalkozna, hogy az élettársa tartsa el, annál sokkal büszkébb nőszemély. Szolnokon lakik, a színházzal szembeni lakóépületben, igazi városi asszony lett belőle. Ismeri a bátyját is, Cinke Janit, aki nála nyolc évvel fiatalabb és azt mondják, hogy még fővárosi szinten is kiváló víz- és gázszerelő mesternek számít. Büszke is volt rá Andor bácsi, csak az fájt az atyai szívének, hogy nem lett a fiából autószerelő, akinek átadhatta volna a műhelyét.
Karácsony másnapján reggel ötkor arra ébred, hogy Zsófi néni berregteti a Skodát, nagy zajjal bezárja a nagykaput és nagy gázzal útnak indul.
Ködös, hideg a reggel, Zsófi néni óvatosan vezet, mert hiába a sík vidék, az országút kígyóként kanyarog a szántóföldek között, mintha választóvonal lenne az egyes birtokrészek között. Valószínűleg az is lehetett valamikor, amikor még földút volt. Úgy számol Zsófi néni, hogy először a lányához megy, ott megreggelizik, és kilenckor elindul a fővárosba, s ha eltéved, akkor is odaér délre, együtt ebédel Janiékkal, és egy órakor hazaindul, hogy még napvilágon hazaérjen.
Lassan megy a ködben, nem nyomja ész nélkül a gázt, úgysem jár erre néhány kóbor őzön és nyúlon kívül más. Élvezi a vezetést, mert Andor mellett oly ritkán ülhetett a kormány mögé, és most, amikor vezethetne kedvére, nem jár sehová. A városban biciklivel közlekedik, mert nincsenek is igazából távolságok, kocsival öt perc alatt a kijut a településről, akkor meg nem éri meg kiállni sem a garázsból.
Azért találta ki, hogy karácsonykor maga megy a gyerekekhez, mert legalább kimozdul otthonról. Hiába dolgozott naphosszat a férje, mégis ott volt tudata mélyén Andor jelenléte, hiszen bármikor kimehetett hozzá, váltani vele néhány szót, vagy csupán tudatta vele, hogy mi lesz az ebéd. Hiányzik a társ, és még magának sem meri bevallani. Hatvannégy évesen nem bújhat élve a föld alá. Arra ítéltetett, hogy egyedül maradjon, mert a városnak csúfolt faluban az út porával versenyt szárnyal a pletyka, még ok nélkül is szájukra veszik az asszonynépek.
Lehet, hogy el kellene adnia a házat a műhellyel és a szerszámokkal együtt, s beköltözni a megyeszékhelyre, legalább tudna segíteni Boglárkának az unokája körüli teendőkben és vigyázna Tündikére, ha a lányának dolga van. Bár lehetséges, hogy nem számítana rá Boglárka, elvégre ott az élettársa, a Soma gyerek.
A fővárosba nem vágyik, ott nagy a tömeg és piszkos a levegő. Másként fogalmazva, nem tetszik neki Ágota, bár az okát nem tudná megmondani. Mióta megismerte, azóta ellenszenves számára a karcsú, vékony nő, talán azért, mert kerüli a tekintetét, pedig Zsófi asszony szeret annak a szemébe nézni, akivel beszélget.
Zsigereiben veszélyt érez, hirtelen fékez, pedig a ködtől alig lát valamit. Az útszéli bokrok száraz ágai mögül, balról őzsuta ugrik a kocsi elé, megáll és szembenéz vele, s a reflektortól ezüstös fénnyel csillog a szeme.
Zsófi asszony lehúzza a mellette lévő ablakot és kikiabál:
- Eredj utadra, bolond jószág, nem bántalak!
Megrezzen a vad, és hatalmas szökkenéssel eltűnik az út jobb oldalán.
Ahol egy van, ott több is lapul belőlük az út mentén, gondolja az asszony és lassan elindul, s alig megy negyvennel, hogy mindenképpen meg tudjon állni, ha jönnének az őzek.
Egyre világosodik, csak a köd nem akar felszállni, mert úgy érzi, Zsófi asszony élvezi az ölelését. Téved, mert az asszony bánja már, hogy korán útnak indult, várhatott volna nyolc óráig. Jól esne neki egy forró kávé, de míg nem ér ki a főútra, esélye sincs, hogy találjon egy nyitva tartó vendéglátóhelyet. Üsse kő, a benzinkút is megteszi, ott is adnak kávét.
Feléled a kutas, végre valaki rányitja az ajtót.
- Szép jó reggelt, asszonyom! Mit adhatok!
- Jó reggelt! Kávét kérek.
- Tejjel, tejszínhabbal, cukorral vagy édeskével?
- Csak cukorral.
- Máris készítem!
Láthatóan szívesen beszédbe elegyedne vele a kutas, de semmi kedve jópofáskodni, inkább kimegy a benzinkút épülete mögé, ahol a kávéja mellé elszív egy cigarettát. Lám, öreg fejjel rászokott a dohányzásra, pedig utoljára menyasszony korában hódolt e káros szenvedélynek. Nem szív sok cigarettát, mert sem a házban, sem más fedett helyen, még a kocsiban sem dohányzik, és a nyitott verandán, vagy kinn, a szabadban, elég hideg van ahhoz, hogy hosszan időzzön. A szemétgyűjtő vas peremén elnyomja a félig szívott cigarettát és a csikket a kosárba dobja, amikor halk suhogást hall, és kiáltani sincs ideje, amint hátulról erős kezek lefogják és megpróbálják megszabadítani a válltáskájától, majd a közelből füttyszó hallatszik és váratlan elengedik a kezek. Megfordul és támadója már a földön birkózik egy farkaskutyával, akinek gazdája kimért léptekkel közeledik a benzinkút parkolója felől. Ez a jelenet beillene a Rex felügyelő című német filmsorozatba, villan át Zsófi néni agyán és önkéntelenül is elneveti magát.
- Nincs baja, asszonyom?
- Köszönöm, hála istennek semmi gond, a táskámat nem tudta letépni.
- Pajkos, őrizd! – utasítja kutyáját a magas, vékony, ősz hajú férfi, és nyúl a mobiljáért, hogy értesítse a rendőrséget. – Kérem, fáradjon vissza a benzinkútra és várja meg, míg ideér a rendőrség. Régóta vadászunk a fiatalemberre, és szerencsére horogra akadt. Ne féljen a kutyámtól, Pajkos képzett rendőrkutya, és nem felejtette el, amit tanult, hiszen fél éve mentünk nyugdíjba.
A benzinkutas eléggé izgatott, mert ő szólt az önkéntes kutyás járőrnek, hogy a hölgyvendége kiment dohányozni.
- Tetszik tudni, ilyen rablások csak fél éve vannak és eddig nem sikerült elkapni a gazembert. Jani bátyám nem hagyja futni, még ha akarná, se tudná, mert Pajkos önjáró, leszerel minden támadót, még az egyenruhást is, azért szerelték le a rendőrségnél. Adhatok önnek hálám jeléül egy meleg szendvicset?
- Nem, köszönöm, nagyon kedves gesztus magától, inkább kimegyek és elszívok még egy cigarettát.
Közben villogó autóval megérkezett a rendőrség, és a következő másfél órát Zsófi néni velük tölti, és nagyon unja a dolgot, mert tele kocsija csomagtartója élelmiszerrel és nem szeretné, ha közülük bármelyik kárt szenvedne a hosszúra nyúló út folyamán. Pajkos gazdája, Tóth János nyugalmazott rendőr ezredes, két éve fennakadt az orvosi ellenérzésen, időskori makuladegeneráció miatt, emiatt nem vezethet, ezért fiatal kollégái szállítják a megyeszékhelyre, ha meg akarja látogatni a fiát.
- Jani bácsi, bevigyük Szolnokra?
- Nem, köszönöm, nem terhellek benneteket. Inkább megkérdezem ezt a csinos asszonykát, merre visz az útja, és ha megengedi, csatlakozom hozzá.
Kizárólag a nagybetűs Sors tud ilyen tréfákat kitalálni, hogy két hatvan feletti özvegyet összeismertessen egy ködös decemberi reggelin, egy benzinkútnál, az egyiknek legyen egy kutyája, a másiknak meg autója, amivel elszállíthatja kutyástól a másikat a vágyott városba. Már-már giccses fordulat, de semmi gond, ilyen is kell.
- Tóth úr, hazafelé hazavihetem, de előbb elmegyek Budapestre is, a fiamékhoz. Adok egy telefonszámot és hívjon fel, ha velem tartanak. Mert gondolom, Pajtit sem hagyja itt!
Fülig ér az öregúr szája, szereti a vagány asszonyokat, és annyit még jól lát Zsófi asszonyból, hogy igencsak szemrevalónak találja, és a hangja is kedves.
- Felhívom, Zsófi asszony!
Pajti, mintha értené, megnyalja az asszony kezét, ezzel jelezvén, hogy Zsófi néni elnyerte az ő tetszését is.
A reggelit lekéste Zsófi néni, ám Boglárka azonnal asztalhoz ültette, hogy reggelizzen Tündikével, aki pár perce ébredt fel és telerakta nekik az asztalt finomságokkal, hogy ünnephez illő ételválasztékból szemezgessenek. Derekasan belaknak mindketten, pedig egyféléből két falatnál többet nem esznek. Feltűnik neki, hogy nem látja Somát, és mintha az előszobából és a fürdőszobából is hiányoznak a férfi jelenlétére utaló jelek, sehol egy férfi fürdőköpeny, papucs, ahogyan hiányoznak a borotválkozási kellékek és a szárítón lévő fehérneműk között egyetlen alsónadrág vagy trikó sincs.
- Kislányom, hol van Soma?
- Kidobtam, anya, de ne kérdezd, miért.
Nem kérdezi, mert pontosan tudja, hogy pár perc múlva a nélkül is elmondja Boglárka.
- Az a gond, anya, hogy feleségül akar venni és szerinte nekem mielőbb szülnöm kell egy közös gyereket. Nem kíváncsi a véleményemre. Természetesen, szülnék egy közös gyereket, de nem most! Vagy közösen döntünk a közös dolgaikban, vagy felejtsük el egymást. Ennyi! Több szót ne is ejtsünk róla!
Nagyot sóhajt Zsófi néni, ebbe nem akar beleszólni. Egy jó órát játszik az unokájával, aki élvezi a nagymama jelenlétét és produkálja magát. Körbejárja a kiságyát, majd megáll, és megrázza, mintha gyümölcsfa lenne, utána lehuppan, de ismét felkapaszkodik a rácson. Kicsit rágcsálja a kiságy szélét, mert nő a foga és viszket az ínye, utána gőgicsél, még sikongat is, amikor lehajol, felveszi a labdáját és nagy ívben kidobja az ágyából, majd mutatja a nagyanyjának, hogy hozza vissza neki. Jó játék, csak kissé csikorog Zsófi néni dereka, nincs hozzászokva a gyakori hajlongáshoz.
Lekíséri Boglárka a kocsiig, viszi magával Tündikét is, aki élvezi a friss levegőt, és nem fázik, mert mindent megtesz, hogy levegye fejéről a sapkát.
- Anya, lehet, hogy velünk tölti a szilvesztert Tündike vérszerinti apja. Adok neki egy utolsó esélyt.
- Te tudod, kislányom! Szólj, ha bármiben segítségedre lehetek. Szívesen vigyázok Tündikére, ha kettesben akarjátok tölteni a szilvesztert.
- Köszönöm, anya. Időben szólni fogok.
Megszűnt a köd, tempósan halad az országúton.
Rendes ember a Soma gyerek, csak az a baj, hogy nem tud bánni Boglárkával. Nem szabad a lányát kész tények elé állítani, mert éppen az elvártakkal ellenkező módon cselekszik, mert az nála az önállóság mércéje.
Jani fiáék a Belső Ferencvárosban, új építésű társasházban vettek lakást, éppen abban a házban, melyért a kivitelező még nemzetközi szakmai díjat is bezsebelt. Kiváló az elrendezése a három és félszobás, erkélyes lakásnak, amely a Ferenc körúttól öt perc gyaloglással elérhető. Nem viszi fel magával csak ez egyik kaskát, az is elég nehéz, majd leküldi a másikért Janit, ki nála mégiscsak jobban bírja a cipekedést.
Csengetésére semmi reakció, s meg riad, hogy cipelheti vissza a sok ennivalót, még az kellene, hogy megszellőztesse és hazavigye. A végén már folyamatosan nyomja a csengőt, amikor kiszól a tizenhárom éves Janka nevezetű unokája:
- Nem tudom, ki vagy, de tűnj el innen, úgysem engedlek be!
- Szervusz, kislányom, Zsófi mama vagyok!
Néma csend az ajtó túlsó oldalán.
- Janka, gyerekem, engedj be, mert leszakad a karom!
E momentum nem hatja meg az unokáját, legalább három percet várakozik, mire kinyitja a gyerek az ajtót. Láthatóan zavarban van a kislány, és pipacs piros az arca.
- Csókolom, mama, tessék bejönni.
Valósággal tüzel a gyerek arca, legalább is úgy érzi Zsófi néni, amikor megpuszilja Janka, majd kiveszi kezéből a kosarat és mire leveti a kabátját, máris visszajön a gyerek a konyhából.
- Nem úgy van az kislányom, ki kell pakolni a húsokat és ég a kocsiban is maradt egy ugyanilyen kosárral, nem bánnám, ha lemennétek érte. Hol van a család? Csak nem alszanak délig? Bár, ha belegondolok, dolgoznak eleget, legalább ilyenkor pihenjenek. Tessék a kocsi kulcs, eredj a csomagért. Hol van Karesz? Csodálkoznék, ha még aludna!
Mentegetőzik Janka:
- Jaj, mama, egyedül vagyok itthon. Apa ma ügyeletes, az előbb hívott, hogy este tizenegyig ne számítsunk rá, mert annyi a dolguk, mintha a kerületben minden második gázkészülék éppen most romlana el. Anya elment a barátnőjéhez, az öcsém meg átment a keresztanyjához.
- Jól van, gyerekem, míg felhozod a másik kosarat, addig ebből kipakolok a konyhában.
Igen, kipakol, csakhogy az asztalon két teríték van, középen gőzölög a húsleves. Először az jut az eszébe, hogy számítottak az érkezésére, de ez csak egy kóbor ötlet maradt, mert egy meztelen felsőtestű, farmeres fiatalember átsuhant a konyhaajtó előtt. Erélyesen utána szól:
- Hohó, kiskomám, gyere csak elő!
Előkerül a tizenhat éves forma legényke, akinek éppen csak serked a szakálla.
- Csókolom! Kovács Péter vagyok, Janka barátja!
- Örülök, kisfiam, én pedig özvegy Cinke Andorné vagyok, Zsófi néni, Janka nagyanyja. No, akkor, segíts pakolni! Mondom, mit hová tegyél!
Janka hozza a másik kosarat is, és Zsófi néni ugráltatja a két gyereket.
- No, minden a helyére került. Akkor most ebédeljetek meg, jó étvágyak és meg leülök a nappaliban, kicsit kinyújtatom a lábam.
- Tessék velünk ebédelni - nyögi ki az invitálást a kislány, csakhogy a nagyanyja hajthatatlan, még a konyhaajtót is behúzza maga után.
Valóban leül a nappaliban, előkotorja a mobilját és felhívja a fiát.
- Szervusz, Janikám! Itt vagyok nálatok, haza tudnál jönni öt percre? Csak, hogy megöleljelek! Két perc? Akkor itt vagy a közelben! Várlak!
Öt perc múlva megérkezik Jani, megöleli az anyját, és kérdezgeti, mi van vele, de Zsófi néni másról sem beszél, mint arról, miket hozott, hová tették, hogy a kacsa nem sül meg egyben, mert ötkilós, és meggyes-diós hajtottat is hozott, az Jani kedvence, és siet hazafelé, mert Szolnokról még valakit haza kell vinnie és szilveszterre hazavárja az egész családot. Akkor kapcsol Jani, sehol nincs a felesége és fia, ellenben idegen fiatalemberrel ebédel a lánya.
- Gyere, kísérj le, kisfiam, neked úgyis vissza kell menned, dolgozni. Tudom, most lehet keresni, de nem a pénz a minden, erre tanított az apád is, gondold meg, gyerekem. Nézd, hull a hó, tényleg indulnom kell.
Az országúton viharos szél kavarja a sűrűn hulló hópelyheket. Zsófi néni igyekszik az útra és a vezetésre koncentrálni. Korog a gyomra, elmúlt két óra, és megéhezett.
Megáll az első útjába eső benzinkútnál, iszik egy kávét, eszik egy száraz szendvicset, és visszaül a kocsiba, és ott, a pakolóban, elszív egy cigarettát.
Megcsörren a mobilja, Tóth úr hívja, hogy vele akar hazamenni, de előtte elköltenek egy uzsonnát a fiáéknál, legalább megismeri a családját és meglátja, milyen aranyos Balázska, féléves és négy foga van.
Elnyomja a csikktartóban a félig szívott cigarettáját, indít és kigördül a parkolóból. Igyekeznie kell, ha időben akar hazaérni.
Akar? Szeretne!
Ebben a hóesésben esélye sincs a gyors haladásra. Igazán ráér Tóth úrral uzsonnázni.

A cikket írta: Yolla

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

emillio

Kedves Yolla!

Hoztad a megszokott formád! Gratulálok az
írásod témájához, - kiváló! A szokásos hibák
miatt már nem is szólok! Lassan úgy is az lesz
a névjegyed!

Pussz: emillio