Júliusi kerti munkák
2010. július 7. - Látogatók száma: 64
Talán még nincs késő...
A fejlődő gyümölcsök ebben az időben különösen sok vizet fogyasztanak. Öntözzünk bőven, hogy az altalaj kellően nedves legyen. A naponkénti permetszerű öntözés kevésbé hasznos, mert az a gyökereket arra készteti, hogy felfelé nőjenek a víz irányába, holott lefelé kell nekik, hogy a mélyebb rétegekből vegyék fel a vizet. Új telepítés esetén akkor voltunk ügyesek, ha ültetéskor egy csövet is beástunk a gyökér alsó részéig, mert azon keresztül öntözhetünk eredményesen, Nekünk így sikerült megmentenünk egy idősebb korában rügyfakadás előtt áttelepített szilvafát. Először leszáradt, de az "Infúzió" hatására most szépen virul. A jelenlegi időjárási körülményeket figyelembe véve viszont most nem szükséges öntözni, szárazabb nyarakon viszont igen.
A gyümölccsel megrakódott ágakat a letörés veszélye miatt támasszuk alá. A kukacos, moníliás, lehullott gyümölcsöt szedjük össze és semmisítsük meg. Legjobb, ha elégetjük, komposztba ne kerüljön.
Most van itt az ideje a szemzésnek is, és a szamóca szaporításának. A szamócaágyakat készítsük elő, ásás, trágyázás szükséges. Nem friss trágyával, hanem érettel, ami már föld vagy komposzttal.
Érik az őszibarack, a kajszi , az édes alma, lekvárt, süteményeket készíthetünk.
A málnából lekvárt , dzsemet, szörpöt készíthetünk, letermett vesszőit is vágjuk ki, sok betegséget előzhetünk meg ezzel.
Ilyenkor, ha sok eső esik, az a baj, hogy ha rámész a sáros agyagtalajra, akkor a növények gyökerénél tömörítheted a talajt, az pedig nem jó a gyenge gyökerűeknek, mint pl. Paprika. Főleg most, hogy már virágzik. Azokon pedig, amiket a piacon vettem gyepkockás palántaként, már szedtem is.
Vannak veszélyei a piacon történő palántavásárlásnak, mert ez a második év, amikor nem az kaptam, amit kértem. Tavaly is édeset kértem, erre valami csípőset kaptam. Idén se tudom, hogy a tölteni való sárga helyett miért csípős zöldet kaptam. S, ha belegondolok, akkor egy egész rekesszel volt. Vajon mindenki úgy kapta?
A paradicsomot is ideje karózni, mert már elfekszik a szára. Nálunk már szép pingponglabda nagyságú zöld paradicsomok vannak. A fürtös paradicsom a legszebb. De vannak más fajták is. A piacon vettem szintén egy azaz 1db paradicsomfát, nehogy 5 törpét kapjak véletlenül :).
Az is nagyon szép, lassan olyan nagy lesz, mint Én, persze Én alacsony vagyok, a 161 cm-emmel. De már azon is vannak paradicsomok.
Az uborkák is nagyon szépek, finomak. Ahhoz képest, hogy későn vetettem, már lehet róla szedni. Egy egész uborkasalátára valót szedtem össze tegnap. Az uborkát két karó közé kifeszített madárhálóra futtatjuk. Eleinte még kell dugdosni, hogy felfelé nőjön, de, ha egyszer már megtanulta, akkor megy is magától.
+RECEPT
Nagymamám uborkasalátája:
Hámozzunk és karikázzunk fel uborkát egy tálkába. Tegyünk rá sót, cukrot, ecetet és fokhagymazúzalékot. Ezt hagyjuk állni, levet fog ereszteni. Így simán is finom, de ha leöntjük egy óra múlva a levét, és adunk hozzá egy tejfölt, akkor még finomabb. A tejföl tetejét szórjuk meg finoman őrölt paprikával.
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nyitom :D
Jól néznek ki azok a barackok a képen :) Kéne nekem egy:)
Nagyon tetszett a cikked, szeretek tőled olvasni a kis életetekről, főzőcskéidről és a kerti munkádról is. Érződik, hogy szívből csinálod. De a végén az ubisali recept...Hmm, összefutot a nyálam :-)
Pussz,
Tündér :-)
Úgy a jó az, szívből, különben csak nyűglődés lenne. :)
Már csak egy jó receptverseny hiányzik nekem! :)))
Ne is mondd Luca a paradicsomot! Olyan nehezen indult be idén nálam. Nekem csak király, azaz apró szemű van, vagy koktélnak is mondják. Azt kedvelem.
Milyen szófogadó is vagyok, pont tegnapelőtt a vihar előtt kötöztem ki őket a karóhoz. :)))
Nekem van sárga, meg valami nem tudom milyen és koktél is. :)
Jajj jó kis tejfölös uborkasaláta! Nyami! Jó hogy eszembe juttattad. :)))))
kinek ez, kinek meg amaz
:)
Milyen szófogadó is vagyok, pont tegnapelőtt a vihar előtt kötöztem ki őket a karóhoz. :)))
Pussz,
Tündér :-)
Néha nem is tudom, hogy melyik lenne jobb, a pihenőkert vagy a munkakert. :)
:)
régen én is kertészkedtem, de mióta csak egy parcellám van, mint udvar, amit csak is pihenésre és grillezésre használunk, nem foglalkozom kertimunkával
de elnézem azokat, akik oly nagy áhítattal végzik, s gyűjtik be megérdemelt teréseiket
jó írás
:)
Luca nevetni fogsz, ha elmondom! Van egy lenti szomszédom nagyon ügyes kezű, minden megterem neki adott 4 db-ot! Betettem vízbe és elfelejtkeztem róla, a párom gyorsan elültetgette, de nem úgy ahogy a szomszédom mondta, csak ilyen ripsz -ropsz, erre most kihajtott! Életembe nem ültettünk még ilye mit! A bejárat melletti kis parcellákba van, napfényes hely, sőt nagyon is meleg van ott ilyenkor, a föld meg olyan köves vagy milyen! hát így lett, hogy aztán, hogy alakul tovább! üdv Orsolya
Melyik hónapban volt ez?
de elnézem azokat, akik oly nagy áhítattal végzik, s gyűjtik be megérdemelt teréseiket
jó írás
:)
Kedves Luca! Ügyi vagy! Csak így tovább! Nekem nincs túl nagy kertem, de amit ültettem az szép! Dugtostam el szőlő hajtásokat, igaz még kicsik de már hajtanak ki, nem is gondoltam volna! üdv Orsolya