újabb események régebbi események további események
09:11
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
00:51
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:12
Tündér módosította a cikkét
16:08
Tündér új cikket töltött fel
01:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:31
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
01:29
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:12
Yolla módosította a cikkét
01:20
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
01:13
Yolla új cikket töltött fel
01:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:32
emillio új cikket töltött fel
09:31
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
09:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
06:56
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:23
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

A garabonciás

2011. október 9. - Látogatók száma: 53

Megjelent a Kárpátok kincse című mesekönyvben :)

A nagykátai temető fejfái kinyújtott ujjakként az elsötétült ég felé meredtek. Az állomás felőli bejáraton érkező Kovács Péter megszaporázta a lépteit, hogy idejében a túloldali kapuhoz érjen. A vakmerő hetedikes jól tudta, hogy locsolkodó körútja utolsó állomásán tovább időzött a kelleténél. Osztálytársa, Judit szülei annyit unszolták, maradjon még, hogy a végén igencsak elkésett. Éppen ezért sietnie kellett, mert a sírkert kapuit mindennap este hét után bezárták, és addig már csak alig öt perce maradt. Választhatott volna persze másik útvonalat, csakhogy eszében sem volt kerülőt tenni.
Péter az élénk képzeletű ifjak közé tartozott, ami gyakran bajba sodorta, mert zabolátlan fantáziája a legváratlanabb pillanatokban kezdett szárnyalni. Ezúttal például kóborló lidércfényt pillantott meg a sírkövek között, ami úgy incselkedett vele, mintha csalogatni akarná.
– Ne bomolj! – feddte meg magát a fiú. – Ha követed, mire észbe kapsz, bezárják a temetőt. Haza kell menned, nem holmi fényfoltokat kergetni!
Ámde hiába minden józanész, a furcsa jelenség üldözésébe kezdett. Nem egy olyan mesét olvasott, amelyben a lidércek elrejtett kincsekhez vezették az elveszetten kóborló fiúkat, vagy különleges ajándékokat adtak nekik, amivel megörvendeztethették a szüleiket. Hirtelen zuhogni kezdett az eső, de sem ez, sem a sűrűsödő sötétség nem gátolta meg Pétert a csalóka fényfolt követésében.
Nagykátán a sírkert L alakban megkerülte a piacteret, és a túloldalon a Vadász utcára nyílt, ahonnét Péter már nem messze lakott. A fényes valami éppen arrafelé tartott, aztán keresztülsiklott a bezárt kapu rácsain, és egyetlen villanással elenyészett. Péter lebiggyedő ajakkal ácsorgott a kerítés mögött, és hirtelen teljes súlyával ránehezedett a felismerés, hogy a temetőben rekedt.
Szívesen átmászott volna a kapun, de tartott tőle, hogy fennakadna a tetején meredező fémtüskéken. Tudta, ha az ünneplőjén a legapróbb szakadás keletkezik, fejmosást kap. Így sem ártott volna valami fedezékbe vonulni, mielőtt a ruhája teljesen szétázik. A zápor vigasztalanul zuhogott, ő pedig csüggedten állt, és fogalma sem volt arról, hogy mászik ki a csávából. Hirtelen arra is rádöbbent, egyedül maradt a temetőben, miközben a családja biztos rettentően aggódik. Ahogy elfogta a félsz, zaklatott képzelete rémítő képeket vetített elé: koporsójukból kimászó holtakat, amint kakasszóig eleven gyerekekre vadásznak, hogy az alvilágba ráncigálják őket.
Ekkor karnyújtásnyira Pétertől légörvény keletkezett, ami forgószél tölcsérévé változott. A különös jelenség szakadozott, zöld köpönyeget viselő, fiatal férfit vetett ki magából, aki szikrázó szemmel Péter fölé magasodott. A kisfiú alig tudta leplezni rémületét, amit a jövevény váltott ki belőle. Tudta, hogy egy garabonciással akadt össze, de fogalma sem volt róla, jót akar-e vagy rosszat. A rejtélyes vendég általában a rossz idő uszályán érkezett, nem egyszer sárkánykígyó hátán lovagolva, és az irigységet keményen megtorolta. Ha netán enni kért, és kimérték neki, haragjában borzasztó vihart tudott támasztani.
– Van-e a tarisznyádban valami elemózsia? – tudakolta a garabonciás.
Péter batyuja a nap folyamán megtelt hímes tojással, csokoládéval, süteménnyel; minden földi jóval, amellyel a locsolkodás során megajándékozták. Szó nélkül a nagy garral érkezett alak felé nyújtotta tevékenysége jutalmát. A garabonciás mit sem törődve az arcán csorgó esőcseppekkel, alaposan belakmározott. Szerénytelenség nélkül állítható, hogy a tarisznya teljes tartalmát elfogyasztotta. Péter tágra nyílt szemmel bámulta, mit művel, mert élmény volt nézni, ahogy a különös látogató az éhségét csillapította. A hímes tojásokat héjastól, és egészben ette meg, a fényes csomagolású csokoládényulakat pedig papírostól felfalta.
– No – csettintett elégedetten –, ez igencsak jólesett, megérdemled, hogy cserébe segítsek neked. Tudom ám, hogy igencsak bajban vagy, de egyet se kell félned! Kapsz tőlem egy csodaparipát, aki majd hazarepít, ráadásul utazás közben a valóság kárpitja mögé is bepillanthatsz.
– Hálásan köszönöm – rebegte a fiú tisztelettudóan, noha a garabonciás szavaiból egy szót sem értett.
– Úgy biza’, kiskomám – bólogatott a nagy tudású jövevény, és a következő pillanatban három szem krumpli jelent meg a markában. – Szeretném, ha elfogadnád ezt a csekélységet is a sok finomságért!
– Hát… – mondta bizonytalanul Péter, miközben erőltetett mosollyal a tarisznyájába tette a fonnyadt burgonyákat. – Ezt is köszönöm!
– És most, íme, a lovad! – intett valahová mögé a garabonciás. – Ne feledd el megetetni, mielőtt elindultok!
A fiú szívesen megkérdezte volna, ugyan mit adjon neki, de mielőtt megtudakolhatta volna, a hívatlan vendég elillant, mintha ott se lett volna. Péter tanácstalanul megfordult, és egy kiálló bordájú, kehes gebét vett észre, amely úgy bóklászott a fejfák erdejében, mint aki maga is eltévedt.
Na, szép kis ajándék! – gondolta csalódottan a fiú, de azért nem volt rest az öregecskének tűnő hátas zabláját megragadni. A négylábú nem viselt se nyerget, se kengyelt, és újdonsült gazdája elképzelni sem tudta, hogyan fog a hátára ülni. Emellett az a kérdés is felmerült benne, mivel etesse meg a szerencsétlen párát.
Ekkor ibolyaszínű villám hasította át az eget, és a ménkű egyenesen egy földre hullt faágba csapott. Az állat felnyerített, Péter pedig ösztönösen a fellobbanó tűz felé vezette. A súlyos fadarab a zápor ellenére szélsebesen elégett, és a helyén izzó parázs maradt. A ló behabzsolta a zsarátnokot, aztán szempillantás alatt aranyszőrű táltossá változott.
A paripa fényesen sugárzott, és a legdíszesebb nyerget viselte, amelyet Péter valaha látott. A fiú beakasztotta a lábát a gyémántokkal kivert kengyelbe, aztán könnyedén a varázslatos állat hátára pattant, és az vágtatni kezdett vele; olyan sebesen, hogy a zápor cseppjeinek nem maradt idejük megérinteni. A táltos sörénye zászlóként lobogott, Péter pedig nem győzött kapaszkodni, ahogy mind magasabbra emelkedtek a levegőben a csillagok felé. A paripa hatalmas félkört írt le lovasával a város fölött, aki repülés közben olyan dolgokat látott, amelyeket addig sohasem tapasztalt.
Az állomásról kései személyvonat robogott Pest felé, melynek utasai békés álomba merültek. Felülről hullámzó hátú, kék pikkelyes sárkánynak bizonyult, aki az álmaikból merített erőt. A pályaudvarral átellenben magasodó két hatalmas magtároló silóról kiderült, hogy igazából megkövült óriások, akik talán évszázadok óta várják, hogy valaki elvágja a tagjaikat gúzsba kötő varázsbéklyókat. A kerek piactéren a környék macskái tartottak gyűlést, miközben körülöttük lidércfények táncoltak, a futballpálya salakján aprócska manók handabandáztak. Peti kitágult szemmel nézte a sok látványosságot: a kápolna tetején csücsülő pufók angyalokat, a házak közt szaladgáló csillagfürtű tündéreket, és a seprűnyélen lovagló boszorkányt, aki megpihent az egyik kunyhó kéményén, majd hirtelen fekete kandúrrá változott.
Aztán egyszer csak hazaértek, és paripája egyenesen az udvarukba röpítette. A fiú könnyedén földet ért, mire a portájukon élő kutyák üdvözlésként felugattak. Amikor az órájára nézett, hitetlenkedve látta, hogy a szerint egyetlen perc telt el, amióta Juditéktól elindult, mintha az égi vágtázás az időt is visszaforgatta volna. Az égiháború véget ért – hiszen, ami azt illeti, még el sem kezdődött –, és a kerítésen kipillantva, mintha a temetőőrt látta volna sietve elbiciklizni a ház előtt, hogy bezárja a Vadász utca felőli kaput.
Peti azon már nem is csodálkozott, hogy a ruhája is teljesen száraz volt; elvégre, hacsak nem a képzelete játszik vele, magától értetődik, hogy az ember gyermeke ilyesféle dolgokat tapasztal, amikor garabonciással találkozik.
A szüleinek is elmesélte kalandját, akik megmosolyogták szavait, magukban elkönyvelve, hogy egyszer talán még sokra viszi mesemondóként, ha ilyen élénk fantáziával áldották meg az égiek. Péter megoldotta a tarisznyáját, hogy megmutatva a garabonciás ajándékát bebizonyítsa nekik az igazát.
Apja és anyja tátott szájjal bámultak; a konyhaasztalon a lámpafényben három burgonya nagyságú gyémánt sziporkázott.

A cikket írta: Maggoth

7 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. október 11. 16:29
Hát, csakugyan nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik, ezt be kell, hogy ismerjem. Örülök, hogy tetszett :)
2011. október 11. 12:16
Szia Maggoth!
Mesét írni szerintem az egyik legnehezebb. Látszólag könnyű, mert azt írsz, amit csak akarsz, a képzeleted szárnyalhat, de megőrizni a szerkezeti egyensúlyt (egy-egy kis rész, ne nyomja el a másikat) talán itt a legnehezebb. Jó volt a metronómod! Tetszett:-)
Üdv,
Pinokkió
2011. október 11. 10:39
Minden attól függ, jóllakattad-e előző nap a garabonciást :)
 
2011. október 11. 07:20
Szia Maggoth!
Ez nagyon aranyos kis mese volt. Köszi.
(Tegnap a konyhaszekrényen hagytam három szem krumplit. Most kimegyek a konyhába... :-)

Puszi
Juli :))
2011. október 10. 23:14
Kedves Zsizsik!

Nagyon szívesen, és köszönöm. :)

Üdv,
Maggoth
2011. október 10. 21:26
Kedves Maggoth!

Imádom a meséket, köszönöm, hogy megosztottad velem(velünk).
Gratulálok.

Üdv, Zsizsik
2011. október 10. 09:44
Szia Tündér!

Számomra büszkeség, hogy büszkék vagytok rám. :)

Pussz,
Zsolt
2011. október 10. 08:14
Szia Maggoth!
Büszkeség nekünk itt is olvasni az írásodat!
Gratulálunk!:-)
Pussz,
Tündér
2011. október 10. 07:36
Szia Lacó!

A reggeli koffeinmentesség elég durva lehet, örülök, ha legalább az írásom javított valamit a helyzeten. :)

Üdv,
Zsolt
2011. október 10. 06:54
Szia Zsolti!

Szívből gratulálok!
Mosollyal olvastam mert lekötött, és a reggeli koffeinmentességben a legszebb, egy profi írást is olvasni.

Üdv. Lacó
2011. október 9. 15:40
Hát, persze, hogy tudom :)

Köszi :)
2011. október 9. 15:31
Szia Zsolti! Gratulálok ugye tudod:)))

baráti üdv Orsolya
2011. október 9. 15:27
Köszönöm szépen, nagyon édi unikornisok voltak :)
2011. október 9. 15:21
Kedves Maggoth!

A Kárpátok kincse című mesekönyvbe való megjelenéshez gratulálok.
Nekem nagyon tetszett az írásod.

Unikornisokkal küldtem a pontjaimat :)

Szép napot!
Inga
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: