újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Éhezők

Látogatók száma: 50

Kedves Barátom, ismered azt az alapviccet, amikor két fiatalember megy az utcán, beszélgetnek, s egyszer csak jön velük szembe egy csinos, magas, szép arcú, manöken alkatú lány, aki után, mint a napraforgó, utána fordul egyikük, majd oldalba böki barátját: nézd, micsoda bomba nő, mire a srác megrántja a vállát, s anélkül, hogy a lány után nézne, válaszol: hagyd a csudába, őt is unja valaki!

Régi vicc, örök tanulsággal, nem minden a látszat, ahogyan nem csupán a hajléktalan vagy az éhezik, akinek nincs pénze ételt venni, az is legalább annyira éhes tud lenni, aki önzetlen szeretetre, figyelemre, törődésre vágyik. Melyik éhséget könnyebb csillapítani, azt nem tudnám megmondani, hiszen adni jobb, mint kapni, mégis az eszem azt mondja, ételt könnyebb adni, azért csak pénzzel kell fizetni. Jogos a kérdésed, miért nehezebb önzetlen szeretet, figyelmet, törődést adni, amikor az ingyen van? Ha filozófus lennék, bizonyára könnyen citálnám a világtörténelem különféle szellemi irányzataiból az idevágó passzusokat, csakhogy tudod nagyon jól, hogy nem vagyok az, csak egy érző, immár kenyere javát elfogyasztott ember, munkámból adódóan széles ismeretségi körrel rendelkezem, s közismert közvetlenségemnek köszönhetően, bárki könnyen megnyílik nekem, s megtisztel azzal, hogy megosztja velem búját és baját, mert hallgatni is tudok, és ha kell, úgy kérdezni, hogy a válaszadó maga találja meg a problémája megoldásához vezető utat.

Nagyon szépen bevezetem neked a mondandómat, csakhogy ebben sem minden fekete és fehér, és hiába törekszem arra, hogy ne meséljek magamról, mert nem vagyok érdekes ember, most kénytelen vagyok kivételt tenni és velem megtörtént eseteket fogok citálni, melyek neked bizonyára ismerősök lesznek, és megkockáztatom, veled is megtörténhetett.

A látszat és a valóság között szakadékok tátongnak, és ha nem akarsz beleesni, akkor bizony legyen kéznél biztosítókötél, melybe belekapaszkodhatsz, mielőtt a szakadékba zuhannál.

Időnként felteszem magamnak a kérdést, hogyan segíthetnék az éhezőknek, s bármennyire akarok körültekintő lenni, előbb-utóbb beleütközöm a saját korlátaimba és be kell látnom, hogy a tüneti kezelésen túl nincsenek más eszközeim, azaz egyszer-egyszer csillapíthatom az éhező éhét, de hosszú távon nem tudom megoldani a problémáit, miután a tüneti kezelésen túl nincs semmi eszközöm, ráhatásom és nem is szeretnék mélyebben beleavatkozni az életébe.

AZ ISMERETLENEK
A bambuló

Párommal jöttünk haza a közértből, itt voltunk a közeli kis boltban, tejet, kenyeret, zsemlét, felvágottat vettünk. Kihasználva az őszi napsütést, nem siettünk, mondhatom andalogtunk, miközben beszélgettünk. Csendes mellékutcában lakom, itt csak azok járkálnak, akik itt laknak a környéken, vagy ide jönnek látogatóba, ezért környékünket elkerülik a hajléktalanok, akkor azonban az egyik kerítés párkányán ott ült egy meghatározhatatlan korú férfi, előtte a járdán a jutazsák szerű táskájával, és nézett maga elé, hogy látott-e bármit is, azt nem hiszem.
Egymásra néztünk a párommal, szó nélkül elővettük szatyrunkból a párizsit és a négy zsemlét, és párom az ismeretlennek nyújtotta. A férfi felnézett, nem szólt semmit, átvette, mi pedig mentünk tovább. Néhány házzal arrébb megálltunk, s míg kinyitottuk a kaput, egy pillantást vetettünk a férfi felé, aki láthatóan jóízűen falatozta az ennivalót.
Nyolcvanhat lépcsőn felmentünk a lakásomba, s mialatt pakolgattam, párom elővett egy üveg kristályvizet, elvett két almát a gyümölcskosárból, Tudod, majd szomjas lesz! megjegyzéssel elindult, hogy azokat is az ismeretlen férfinek adja.

A kéregető

A Fehérvári úti postáról mentem a piacra. Itt valóban nagy a forgalom, a piac, posta és rendelőintézet háromszögében szinte mindent elintézhet az ember, amire a hétköznapokban szüksége lehet, lottózó, butik, süteményes, dohánybolt, ajándékbolt. Várakoztam a zebránál, hogy váltson a lámpa, amikor megszólított egy középmagas, vékony, csapzott hajú fiatal nő, adjak neki néhány forintot, mert éheznek a gyerekei. Jöjjön velem, hívtam magammal és mentünk egyenesen a piacra, ott is a Lipót Pékség standjához, ahol eléggé boros áron kínálják az egyébként igen finom áruikat, Vettem neki egy háromkilós kenyeret, és ezen annyira meglepődött, hogy szólni sem tudott.
Nekem azonnal beugrott a régi emlék, amikor gyerekként nagyapámmal kimentünk a szőlőbe, és délben már nagyon éhes voltam. Megkérdeztem, mit eszünk ebédre, mire nagyapám közölte: Három félét, kenyeret, belét és a héját. Felénk, az Alföldön, úgy tartották, míg kenyered van, addig nem halsz éhen.

A kuncsorgó

Ülünk a barátnőmmel az egyik Ráday utcai étterem teraszán, amely elfoglalja az úttest felét, és derék magasságban kerítéssel provizórikusan lezárt terület. Felette kihúzható napernyő, nehogy bármi a vendégek tányérjába essen a hatemeletes lakóház ablakából. Már megebédeltünk, és az egy pohár borunkat kortyolgatjuk, amikor bal szeme körül hatalmas lila folttal megállt mellettünk egy negyven körüli, enyhén szólva is ápolatlan nő, és monoton hangon pénzt kért, mert nagyon éhes. Ösztönösen meghívtam az asztalunkhoz, de nem fogadta el a meghívást, neki pénz kell. Barátnőm intett, ne siessek, várjuk ki a végét. Éppen velünk szemben, az út túloldalán, nyitva volt egy kisebb élelmiszer bolt. Barátnőm felajánlja a nőnek, hogy bemegy vele a boltba és megveszi neki azt az ételt, amelyiket csak akarja. A nő rázza a fejét, nem kell, neki pénz kell. Arra a kérdésre, hogy ki bántotta, vonakodva válaszol: az élettársa. Miért kell a pénz, ha nem kajára, hát borra. Olcsóra. Meghívjuk egy pohár borra, jó félét iszunk, de csak egy pohárral. Az nem kell neki. Odébb megy néhány méterrel, és a következő étterem teraszán ülőknél kéreget.

A szótlan

Kocsival jártam dolgozni, mert gyorsabb, mint a BKK járművein utazni, és többször átszállni. A Moszkva téren hazafelé jövet, rendszerint piros lámpát kaptam. Az volt a törzshelye az egyik hajléktalannak, aki szótlanul ment egyik kocsitól a másikig és a hajléktalanok újságját kínálta eladásra. Időnként vettem tőle újságot, pontosabban adtam neki pénzt, de nem kértem az újságot. Egyszer mutatta, hogy nem pénzt kér, inkább adjak néhány szál cigarettát, hát, ezen ne múljon. Ettől kezdve két-három szál cigit kapott tőlem, ha találkoztunk, melyet főhajtással köszönt meg.
Nyári nap késő délutánján jövök hazafelé, lehúzva az ablak, bambulok, szól a rádió. Odaperdül hozzám és bedob a kocsiba egy doboz energiaitalt, amit akkoriban hoztak forgalomba. Most kaptam, kóstolja meg, maga annyira rendes hozzám!- mondta és máris továbbment. Váltott a lámpa és elindultam. Nem tudtam mire vélni az ajándékát, majd csörömp-csörömp, leesett a tantusz. Jótett helyébe jót várj. Kár, hogy nem szeretem az energia italokat. Én is továbbadtam.

AZ ISMERŐSÖK
Az unoka

Már meséltem neked, hogy a házban lakó egyik család, melyet az élettársak és a feleség három gyermeke alkot, amikor ideköltöztek, és összebarátkoztunk, a két kisebb gyerek rendszerint itt lebzselt nálam, mígnem egyszer megkértek, legyek a harmadik nagymamájuk. Kicsit meglepődtem, mert a két igazi is él és virul, akkor minek a fogadott, de benne volt a hiba, mert soká jöttem rá, mi az oka a ragaszkodásuknak. Nem az, hogy együtt kártyáztunk, tanultam velük, vagy közösen sütöttünk süteményeket, hanem az, hogy meghallgattam őket és egyik szülőjükre sem tettem rossz megjegyzést. Kiváló anyagi körülmények között élnek, csak arra nincs ideje a családjuknak, hogy egyenrangú társként elmagyarázzanak nekik dolgokat, amelyeket jó, ha tudnak, mielőtt erről vagy arról döntenek. Például Gábris még hetedikes korában arról ábrándozott, hogy pilóta lesz, külföldre megy tanulni és soha többé nem jön vissza, ezt közösen kiókumulálták a barátjával, és miután anyagilag a családjaik tudják finanszírozni terveiket, már vehetem úgy, hogy így lesz. Nem baj, gyerekem, mondtam neki, hozz egy papírt és egy ceruzát, elmesélem neked, mi lesz, ha a ti generációtok külföldre megy. Kisebb közgazdasági tanfolyamot tartottam neki, feszülten figyelt, majd a végén megjegyezte, hogy erről neki soha senki sem beszélt. Azóta már másodikos gimnazista, és időnként megosztja velem a gondjait, amelyet természetesen továbbra is megbeszélünk.

Barátok

Nekem nincsenek új barátaim, valamennyien régiek és kitartunk egymás mellett. Az 1980-as évek elején voltunk kollégák a két fiúval együtt, akikkel mi voltunk a legfiatalabbak a főosztályunkon. G. mérnök, F. közgazdász, az első akkor még független volt, a második meg ifjú házas. Ha finoman akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy mindhármunkat szívattak a régi kollégák és mi véd- és dacszövetségre léptünk, segítettük egymást, amiben csak tudtuk. Később a fiúk elmentek a cégtől, ám a barátságunk megmaradt. Évente két-, három alkalommal összejöttünk és kitárgyaltuk a világ, és abban a mi helyzetünket. Időközben mindketten vállalkozók lettek, csak én maradtam alkalmazotti státusban. Azt azonban egyikük sem tudta, hogy egymástól függetlenül időről időre felkerestek, megosztották velem gondjaikat, és kikérték a véleményemet mind az üzleti, mind a magánéleti ügyeikben, habár egyikben sem voltam szakértő. Megkérdeztem F.-et, miért velem beszéli meg, ezek a kérdések inkább a nejére tartoznának, nem rám, mire azt válaszolta, hogy tudja, de feleségével ezekről nem lehet beszélni, mert csak visszafogja, semmiben sem támogatja, egyébként is, én nem vagyok vele elfogult, ha megkérdőjelezem elképzeléseit, akkor is megpróbálom rávenni, hogy más szempontokat is vegyen figyelembe, mint eddig tette, és ami a lényeg, érdek nélkül mondok véleményt, melyben azért ott lapul a nőkre jellemző megközelítés is.
G. Már a harmadik házasságát nyüvi, és kiváló példája annak, hogyan kell rosszul párt választani. Hiába teremtette meg az anyagi jólétet, a nyugodt családi háttér számára csak ábránd maradt. A harmadik feleség és a második házasságából származó fiai közötti állandó feszültség felőrölte, olyannyira, hogy komoly egészségügyi problémái vannak, egyik műtét követi a másikat, lassan veszélybe kerül az élete is, pedig soha nem dohányzott, nem ivott. Magához vette idős, beteg édesanyját, érte is, és gyerekei jövőjéért is aggódik, miközben felesége a jólétben lubickolva gazdagságukat fitogtatja, ahol, és ahogyan tudja, s megpróbálja G.-t elszigetelni a barátoktól, mert attól érzi magát nyeregben. G. lassan már csupán telefonon tartja velünk a kapcsolatot, és akkor mer felhívni bennünket, amikor neje nem tud a beszélgetésünkről.

A csapódó

J. az, aki tipikus önértékelési zavarokkal küzdő nőszemély, akit több mint négy évtizede ismerek. Egyetemet végzett, több nyelvet beszélő, csinos, nevetős, némi humorral is megáldott emberke, kinek szent meggyőződése, hogy a hozzánk hasonló átlagemberektől eltérően, belőle nem tizenkettő egy tucat, mert ő annál sokkal többet érő és igénylő nő, aki pontosan tudja, hogy a világ és az abban élők azért vannak, hogy az okosságát és a szépségét csodálják, és nem érti, ha kiderül, hogy ez bizony nem így van. Akkor aztán megsértődik, duzzog, miközben belül arra vár, találjon rá a szerelem, legyen, aki csodálja, és feltételek nélkül szereti. Csakhogy ez nem így működik, hiába mondtuk neki, hogy abból a zsebből, amibe semmit sem teszel, bizony kivenni sem tudsz semmit. Odáig persze eljutott, hogy elfogadni tud, de adni még képtelen. Hívatlanul beállít, csak felugrottam, címszóval, majd egy óra múlva közli, ha már itt van, marad a következő étkezésre, legyen az ebéd, vagy vacsora, sorolja a dolgait, általában sérelmeket, és távozása előtt megkérdezi, veled mi van, de már nincs ideje meghallgatni, mert tovább kell mennie, vásárolgatni, vagy tornázni, vagy színházba menni. Nem unatkozom soha, mondja, mert mindig ellövöm magam valahová. Ez annyit jelent, hogy mindig valamely ismerőséhez csapódik, pl. unokát sétáltat a volt kolléganőjével, meghívatja magát a szomszédasszonyával egy palacsintázásra. Igazán bensőséges kapcsolata ég a családjával sincs. Ábrándozik, hogy megtalálja a nagy őt.

………………………

Hát, kedves Barátom, ilyenek a huszonegyedik század eleji éhezők. Kinek az étel, a fedél hiányzik, kinek meg a figyelem, megértés. Melyik szenved jobban? Egyformán hiányérzettel élnek, és képtelenek kilépni a pörgő mókuskerékből. A sors azonban nagy játékos, képes összekeverni a kártyát úgy, hogy nyerjenek azok is, akik eddig vesztésre álltak.

A cikket írta: Yolla

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Kedves Yolla!

Gratulálok az írásodhoz, nagyon jó, élvezettel olvastam! Ilyenek vagyunk...

Puszi
Kedves Yolla!

Nagyon jó kis életképek... szinte mindenhez lenne egy-két saját példám... Az utolsó bekezdésed különösen igaz, nem feltétlen étel és fedél hiányzik az embereknek... Néha valami egészen más, egy szó, egy hang, egy jól irányzott "pofon", hogy észhez térjen, ha még addig nem tette volna...
Ahogy mondod: "A sors ... nagy játékos..." Csak az a baj, még mindig nem tudom eldönteni hol is, kinek a pártján állok?... de legalább megpróbáltam megérteni, nem mindig az a fontos, hogy nyerek, vagy vesztek, csak a tett számít, hogy az szívből jön e, igazán... hátha ezzel enyhítek kicsit az arányokon...

Pussz
Elveztem az irasodat. Elegge inspiralo volt. :) Koszonom kedves Yolla!
Kedves Yolla!

Nagy a te szíved, és az igaz látásod!
Erre meg itt vagyok én is neked
az állandó nyavalygásommal! (:-D)
Ilyen az élet! Mindenkinek megvan
a maga keresztje.... (:-D)

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: