Múltból a jövőbe

Látogatók száma: 35

Sötét az éjszaka, csillagtalan az ég és a felhők tolonganak, hogy ki tudja jobban eltakarni a Holdat. Pamina számára fontos a mai nap, mondhatni sorsforduló, két ok miatt is. Egyrészt felvették az ELTE magyar-történelem szakára, másrészt ma kell megjelenni Dédinél, amely anyai ágon valamennyi családtag számára kötelező, aki betölti a nagykorúságot. Ez alól eddig azért kapott felmentést, mert a Szegények Tudásáért Alapítványnak köszönhetően bentlakásos középiskolába járt, Balog Bálinttal együtt, pedig a fiú nem roma, csak a nagyanyján kívül nincs senkije, aki pallérozhatná kivételes matematikai tehetségét, mert a szülei meghaltak, testvérei meg nincsenek.

Néha belehasít a gondolat, hogy a fiúnak könnyebb az élete, mint neki, mert amikor itthon van, négy húga és számos unokatestvére csúfolja, amiért az alapítványnak köszönhetően ingyen tanulhat, ruházzák, etetik, itatják, és a végén még miniszter lesz belőle. Apjának sem tetszik a dolog, szerinte már rég férjhez kellett volna mennie, nem otthon pusztítani a kevés kenyeret, amely alig elég a megélhetésükhöz. Fortyog apja, hogy bezzeg Timike tudja a dolgát, éppen egy hete szöktette meg a szomszéd faluba Lakatos Laja, a környék híres prímásának a fia. Egyedül édesanyja áll ki mellette és biztatja, ha kettesben maradnak, tarts ki lányom, neked mást szán a sors, de apjával szemben nem mer tenni semmit.

Pontban éjfélre várja Dédi, még jó, hogy nem kell messzire mennie, éppen csak két utcával arrébb lakik és itt, a cigánysoron, nem lesz bántódása, hacsak egy kóbor kutya meg nem kergeti.

Levelet kaptak az egyetemtől, hogy hol és mikor lesz a gólyatábor, meg mennyit kell szállásra és étkezésre befizetni, de teljesen mindegy, mert sem Bálintnak, sem neki nincs egy vasa sem, mástól meg nem számíthatnak egyetlen fillérre sem, mert az alapítvány azt nem fizeti.

Húgai már alszanak, szuszogásuk betölti a szobát. Nyitva az ablak, Pamina odahúz egy széket, rákönyököl a párkányra és bámul ki a sötétbe, amely fekete lepelként ráborul a telepre, melyet a középső utca villanyoszlopainak sárgán világító lámpái próbálnak megtörni. Néha távoli kutyaugatás hallatszik, de innen nem látni semmiféle mozgást. A nyitott ablakoknál a televíziók kékes fényei villannak, ez a telepen élők egyetlen szórakozási lehetősége, egyben kapcsolata a világgal, mert itt már a kocsmát is bezáratta a rendőrség, a négy évvel ezelőtti bicskázás okán, ezért a helyi pletykák is szájhagyomány útján terjednek, főleg az ártézi kutak mellett várakozó asszonyok jóvoltából.

Aranka húga másik oldalára fordul, s motyog valamit álmában, melyet nem lehet érteni, pedig jó lenne tudni, hogy a nyurga, szótlan lány miről álmodik. Kivételes zenei tehetség, az osztályfőnöke szerint abszolút hallása van és a hangja még így is, csiszolatlan gyémántként, vetekszik egy átlagos operaénekesével. Lajkó Pista bácsi tanítja hegedülni, akkor, amikor az apjuk nincs itthon, mert az öreg nagyon ellenzi, még szerencse, hogy keveset van itthon, mert az útépítésen dolgozik és járja az országot.

Az alapítványnál azt mondta Éva néni, hogy megpróbálja felvenni Arankát is a programba, bár az alapszabályzat szerint egy családból csak egy gyerek tanulását támogathatják. A legkisebbek, iker húgai, még óvodások, és senki sem tudja, milyen tehetséggel bírnak.

Óvatosan nyitja az ajtót édesanyja, lassan indulnod kell, suttogja, nehogy felébredjenek az alvók, maradj éjszakára a Dédinél, majd azt mondom reggel apádnak, hogy éjjel értünk küldött, és te mentél el helyettem. Mindketten tudják, hogy ez a családi szokást apja mélyen elítéli, mert babonaságnak tartja, amely méltatlan a huszonegyedik században élő emberhez, hiszen a hókuszpókusz nem tud pénzt csinálni, hogy azon megvehessék a napi megélhetéshez szükséges dolgokat. A többi mondandóját inkább magába fojtja, hadd fortyogjon tovább a lelkében, a harmincnyolc év alatt összegyűlt sérelmeivel együtt, melyek alapvető kiinduló pontja éppen a származása. Megfogadta, hogy a gyerekei boldogulásának ez már nem lesz akadálya, ha rajta múlik, csak azzal nem számolt, hogy hetedmagára a szűkös megélhetést alig fedezi a jövedelmük, pedig húsz éve ugyanannál a cégnél dolgozik, becsülettel, elismerik ugyan, csak nem fizetik meg a kemény fizikai munkát.

Elkísérjelek, kérdi suttogva az anyja, s Pamina rögtön rávágja a választ, nem kell, nem félek. Pedig fél, nem is a sötétségtől, hanem attól, mit tesz vele Dédi, aki fiatalon híres javasasszonyt volt, ám mára reszketeg, göcsörtös kezű, barázdált arcából kiálló, nagy orrú, igazi boszorka kinézetű vénasszony lett.

Pamina az alsósori utcán kapkodja a lábát, nem mer futni, mert akkor jobban ugatnak a kutyák, így meg csak morognak, már amelyik felemeli fejét az egyenletes mozgás érzékelése kapcsán.

Dédinél nyitva a kapubejárat, a ház ajtaja is azonnal nyílik, amint lenyomja a kilincset, belép a konyhába, melyben asztalon lévő egy szál gyertya adja a világítást és megtorpan. Miért nem kapcsolja fel Dédi a világítást? Ja, persze, jut eszébe, szegény majdnem teljesen vak már, neki mindegy, hiszen lelkével látja a külvilágot.

Dédi a szobában ül, teljes sötétségben.
- Gyere, Pamina, itt vagyok. Az asztalon találsz három gyertyát és egy gyufát. Gyújtsd meg az egyiket, és mondd meg, milyen színű. Utána ülj ide, velem szemben és add ide a kezed.

Halványan pislákol a sárga színű gyertya fénye. Paminának torkában dobog a szíve, félve ül le a Dédivel szembeni székre és nyújtja kezét, ám azonnal megnyugszik, amint Dédi göcsörtös kezének száraz érintését érzi.
- Nyisd ki a tenyered, hadd lássam.

Dédi tekintete a semmibe néz, csak ujjaival követi Pamina tenyerének vonalait, majd kéri a másik tenyerét is és azt is áttanulmányozza, majd halkan dúdolni kezd egy sohasem hallott dallamot. Percek hullanak a múlt gödrébe, Pamina mozdulni sem mer, levegőt is alig vesz, majd hirtelen nagyot lobban a gyertya lángja és kialszik.

Abbahagyja Dédi a dúdolást, és hangosan szól, hogy gyújtsa meg a következő gyertyát, amely nem más, mint a piros, s azonnal nagy lánggal égni kezd, tiszta illatot árasztva, mintha virágos réten sétálnának.

Most a kézfejeit veszik szemügyre Dédi ujjai, melyhez a halk kántálás új dallamot idéz. Pamina úgy érzi, jéghideggé válnak a kezét vizslató ujjak, s a meglepetéstől megrebben a keze.

Gyújtsd meg a harmadik gyertyát, súgja Dédi és Pamina boldogan eleget tesz a felszólításának, mert éppen megfagyni készült a keze. A kék színű gyertya lángjában keveredik a sárga és piros szín, majd intenzív gyümölcsillat áraszt.

Nyújtsd ide az arcod, szól Dédi és a korábbi hideg ujjak Pamina arcán kellemes meleg érintést produkálnak, mintha tíz apró vattapamacs egyszerre simogatná szemöldökét, orrát, száját és a fülét.

Váratlanul nagy levegőt Dédi, ráfúj a gyertyalángra és újra fellobban a másik két gyertya lángja is, és egyszeriben világos lesz a szobában, mintha égne a villany.

- Jól van, kislányom. Hallgasd hát szavam. Fényes csillag leszel az égen, fényed beragyogja néped, hogy ékes szavadra figyeljen, ki érti azt, s kövessen téged oda, hol kékebb az ég és kövérebb a fű. Lángoló lelkedben tüzet szít az akarat, hogy érezd, ott izzik benned az igazság akkor is, ha kételkedsz benne, és tudd, hogy segít majd őseid szelleme megérteni és megértetni a világot. Szerelmeid ellobbannak, mint enyhe szélben a gyertyaláng, de kedvesedre lelsz, ha hatalmas tölgyfának ágán csivitelő kismadár lészel. Sárgul irigyed, kékül ellenséged, de ne feledd, benned buzog tiszta piros véred. Most eredj a konyhába, húzd ki a sublót fiókját, vedd magadhoz, mit abban lelsz és használd arra, amire lelked szólít. Eredj, és ne nézz vissza, mától a saját utadat járod. ZHA DEVLESA!

Ellobbannak a gyertyalángok, a konyhában még pislákol a csonk, Pamina magához veszi a sublótfiókból a kendőbe kötött csomagot és futva teszi meg hazáig az utat. Nem mer visszanézni, mert enyhén fenyegetőnek érzi Dédi utolsó szavait, vagy az is lehet, hogy csak ő hiszi annak azokat. Az égen egymás után gyulladnak ki a csillagok, előbújik a karcsú Hold is és ezüstös fénybe vonja az alvó tájat. Nincs sok ideje, hamarosan virradni kezd.

Egy hét múlva, Dédi temetése után, összegyűlik a nagycsalád, közel ötvenen sürögnek, forognak Pamina nagyanyjának a kertjében. Tele lábasokkal a gáztűzhely, emellett két üstházban is fő az estebédre való. A felnőttek iszogatnak, a gyerekek meg rendetlenkednek, ahogyan az tőlük elvárható. Egyedül Pamina nem találja a helyét, csak ődöng a kisebb-nagyobb csoportokban beszélgetők között, mígnem ismerős, magas női hangot hall. Keresztanyja az, aki legalább három pohárkával megivott a konty alá való likőrből és kipirosodva meséli Dédi viselt dolgait, többek között azt is, hogy Dédi táltosnak a lánya és arra öröklődik a tudomány, aki a családban foggal születik. Hiszi is, nem is a hallgatóság, látja ezt a keresztmama és rákontráz, hogy igen, higgyék csak el, mert ükpapa cigányvajda és táltos volt, utána Dédi is az lett.

A hallgatósága csak nevet rajta, de Pamina elsápad. Kilopódzik, amikor úgy látja, senki sem veszi észre, és rohan haza, megnézni a Déditől kapott csomóra kötött bugyor tartalmát, mert eddig nem merte felbontani.

A százéves, kopott, négyszínű aranyból készült cigányékszerek között, elsárgult papírba göngyölve egy apró fogacskát talál. A papíron halvány felirat, Pamina neve és születési dátuma.

Most nyernek igazán értelmet Dédi szavai!

Az ékszerek egy vagyont érnek!

Csak lassan, Pamina, nyugtatja magát, egyszerre csak egy dologgal foglalkozz!
Két dolog már biztos: elmennek Bálinttal a gólyatáborba és zenei középiskolába íratja Arankát!