Periférián

Látogatók száma: 39

2. rész: Házassági évforduló

Kállaynéval madarat lehetne fogatni, lám, mégiscsak együtt lesz a család, hogy megünnepeljék a negyvenéves házassági évfordulójukat. Maga sem volt biztos abban, hogy erre az alkalomra hazajön mindhárom gyereke, ráadásul férje igyekezett lehűteni a lelkesedését, azzal, hogy Jánoskának a felesége dirigál, és Enikőtől hiába várná el, hogy idejöjjön, Jázminnak meg mindene a munkája, és nő létére legalább annyira elvarázsolt fazon, mint a fiuk, egyedül Klárikában bízhatnak, mert igazi családanya és a vejük, Robi is családcentrikus fiatalember. Szóval, nem lett igaza Karcsinak, mert gyerekeik és unokáik körében ünnepelhetnek, és együtt látni az egész családot, az lesz maga az igazi boldogság, amely feledteti a négy évtized alatt kapott sebeket, az erejükön felüli érőfeszítéseket, hogy taníttathassák mindhárom gyereküket.
Amikor meglátta, hogy a fia kocsideréknyi élelmiszerrel állított be, azonnal tudta, hogy hosszabb ideig maradnak, és a laptop, meg a rengeteg jegyzet arra utalt, hogy Jánoska dolgozni akar. Nincs ezzel semmi baj, a tetőtérben ott a gyerekkori szobája, ahová bármikor elvonulhat és zavartalanul dolgozhat.

Egyre nagyobb léptekkel menetel a nyár az ősz felé, hogy átadja helyét a harmadik évszaknak, és immár Kállayné számára nem hoz izgalmat az iskolakezdés, mert nyugdíjba vonult, s következnek a gondtalan, szabad évek, míg egészségesek a férjével, addig felhőtlenül telhetnek a következő évek. Jánoska és Klári sínen vannak, nevelik a gyerekeiket, csak Jázmin miatt nyugtalankodik, aki tudatosan vállalja a szingli életet, sőt, mintha büszke lenne rá, hogy megtalálta helyét a világban és egyedül is boldogul. Azt persze nem tudja, hogy az országos nagy kereskedelmi cégnél igazgató helyettesként mennyit keres a lánya, ám jólétéről tanúskodik a háromszobás, pazarul berendezett lakása, a luxus autója és az, hogy a világ valamennyi földrészén járt. Anyai szíve azt súgja, hogy mindezek ellenére hiányzik Jázmin életéből a boldogság, melyben azok részesülnek, akik szeretnek, és akiket viszont szeretnek. Megközelíthetetlen középső gyermeke, pedig csinosan öltözködik, akár egy manöken, hibátlan az alakja, a sminkje is kiemeli arcának finom vonásait, mégis érezni rajta a távolságtartást.
Karcsi mellett kiegyensúlyozott az élete, szinte alig veszekedtek a négy évtized alatt, mert megtanulta, milyen témákat kerüljön, amelyek között a legfontosabb az immár felnőtt gyerekeik élete. Kállay Károly szerint a fiuk élhetetlen fapofa, akit a kísérletein kívül semmi sem érdekel, és nincs kizárva, hogy azt sem tudja, milyen évszámot írunk, nem beszélve arról, hogy mindennemű férfias tulajdonság hiányzik belőle, egyszerűen hagyja, hogy felesége az orránál fogva vezesse. Klári a jó kislány, semmiben sem akar kilógni a sorból, ahhoz egyébként sincs megfelelő tehetsége, így elvégezte a főiskolát, férjhez ment és boldogan éli a maga kis szürke kis életét. Ám Jázmin, akibe legalább akkora tehetség szorult, mint Jánoskába, harcos egyéniség, aki tudja, hogy mit akar, s megvalósítja a terveit, kerül, amibe kerül. Nos, reá igazán büszke az apja. Nagyon szíven ütötte Kállaynét férje elszólása, mely szerint bolond lenne Jázmin, ha férjhez menne, azzal tönkretenné az életét, s mindezt olyan hangsúllyal mondta, mintha arra a saját házassága szolgálna példaként.

Mi baja lehet Karcsinak, amikor harminc évig volt az iskola igazgatója, mellette vállalhatott számtalan társadalmi megbízatást, mert odahaza Kati sorra ellátta a családdal járó feladatokat, anélkül, hogy a szükséges döntésekkel valaha is traktálta volna férjét.
Nagyot sóhajt az asszony, ezt a gyakorlatot továbbra is muszáj fenntartania, mert Kállay Karcsit megváltoztatni nem lehet.
A konyha nyitott ablakán át látja, amint Ria, a tízéves nagylány, megmutatja unokaöccseinek a kismalacokat, miközben Robika segít a nagyapjának összeszedni a tojásokat. Karcsi érti a gyerekek nyelvét, és kiválóan bánik az unokákkal, lefoglalja őket, hogy ne zavarják nagyanyjukat a munkában.
Feltesz egy nagy adag kávét, Jánoskának bizonyára szüksége van az élénkítő szerre, és míg megkávéznak, addig legalább elbeszélget a fiával. Jeromosnak új becenevet kell találni. Háromévesen már ügyesen tudott bemutatkozni a kisfiú, ám miután sejpített, Kállay Jejomost mondott, melyen jókat nevettek, így maradt rajta a Jejó név. Máig sem érti, hogyan lehetett egy gyereket Jeromosnak nevezni. Ez biztosan a menye dilije volt. Egyáltalán, Enikő miért nem jött el a családdal? Hosszú pórázra engedte őt Jánoska, és nem lesz ennek jó vége. Lám, a két gyerek is olyan vékony, mint a giliszta, kapkodhat, hogy két hét alatt felszedjenek valamicskét.
Elkészül a kávé, tálcára teszi és viszi Jánoskának. A beszélgetést azonban elhalasztja, mert a fia fel sem néz a laptopból, éppen az amerikai tudóstársával chetel, sebesen gépel, pedig kevés szöveget ír, inkább képleteket küldözget. Nagyot sóhajt, jobb lesz, ha harapnivalót is hoz a fiának, mert innen éjfélig nem jön le a gyerek. Az ebédről maradt tökfőzelékből teleszed egy mélytányért, mellé tesz kistányéron négy fasírtot, kanalat és két nagy szelet kenyeret, és egy üveg kristályvízzel felviszi a padlásszobába, ahol jobb híján a vacok közepére helyezi a tálcát, mert mind a két asztal telis tele van Jánoska irományaival. A kávé érintetlen, rég kihűlt, de majd megissza, ha egyáltalán észreveszi, mert időközben három - képletekkel sűrűn teleírt -írólapot is rápakolt. Nem szól Kati, tudja, hogy bármit mondana neki, a fia úgysem hallaná, annyira elmélyült a munkájában.
Ideje meguzsonnáztatni a gyerekeket. Az asztalra készíti a kenőmájast, paprikát, paradicsomot, zöldhagymát, a tányérokat, szalvétát, egy bontatlan félkilós szeletelt kenyeret, de csak Karcsi terítéke mellé tesz kést. Ráér az öreg megkenni a kenyereket, legalább eltöltenek az uzsonnával egy fél órát, az idő alatt elszalad a boltba, tejért és élesztőért, mert másnap gulyásleves lesz az ebéd lekváros fánkkal.
Marci azonnal közli, hogy nem éhes, inkább nagyival megy a boltba, no, erre a másik három unoka éhsége is elszáll, így Kati kénytelen ránézni az urára, aki azonnal érti, hogy uzsonna után neki kell elmennie a boltba a gyerekekkel.
- Jól van, gyerekek, értem én, hogy szeretnétek egyet sétálni. Előbb meguzsonnázunk, utána elmentek nagyapával tejet és élesztőt venni.
- Csokit kérek! – néz nagyanyja szeme közé Jejó, és azonnal csatlakozik hozzá Robika is.
- Irány kezet mosni, utána üljetek az asztalhoz! – szól rájuk a nagyapjuk. – Nincs csokoládé, uzsonnázunk!
Lemarad Jejó, hátha nagyanyja megszánja. Nagyapjával nem mer szájalni, otthon is mindig az anyját ugráltatja és itt is így működik a dolog, legalább is, Kati mama nem olyan szigorú.
- Eredj, kisfiam, moss kezet! Meglásd, milyen finom kenőmájast eszünk!
- Nem szeretem! – kiált a kisfiú és mérgében toppant a lábával.
Nagyapja nem szól semmit, kimegy a konyhából és pár perc múlva visszatér, majd komótosan a bejárati ajtó melletti sarokba szórja a maréknyi kukoricaszemet.
- Jeromos, parancsolj, lehet a sarokba térdepelni. Kicsit szúrja majd a térded a kukorica, de sebaj, legalább megjegyzed, hogy itt nem a gyerekek parancsolnak! Róbert fiam, neked is hozzak kukoricát a másik sarokba? Ne bazsalyogj Ria a más kárán, mert neked is kitalálok valamit! Kati, kérlek, töröld meg Marci orrát, ne pityeregjen nekem az asztalnál!
Hiába, Karcsi papa nem tagadja meg önmagát, lehet, hogy nem a legmodernebbek a nevelési módszerei, ám annál hatásosabbak.
Pisszenés nélkül uzsonnáznak. Jejó a fal felé fordulva térdel a kukoricán, folynak a könnyei, és nem érti, hogy miért bünteti a nagyapja, ráadásul Kati mama se veszi védelmébe.
- Mondd csak, Marcikám, anyád miért nem jött veletek? – kérdi az öreg a legkisebb unokát.
- Elutaztak Vanda nénivel, mert Pista papa nem ér rá.
- És azt is tudod, hová utaztak?
- Sziszi…nem tudom kimondani.
- Szicíliába! – szólal meg Jojó a sarokban.
Az asztalnál ülők falatozzák a kenőmájas kenyerüket. Karcsi papa a negyedik kenyeret is megkente, zöldpaprikát karikáz rá, és a negyedik gyerek terítékre teszi.
- Ha már nem kérsz csokit, és beéred a kenőmájassal, akkor gyere uzsonnázni! – szól Jejóhoz, aki lassan feláll, és lehajtott fejjel a helyére ül.
- Papa, kérek még egy szelet kenyeret! – nyújtja nagyapjának a tányérját Ria, és közben az jár az eszében, hogy vajon a harmadik szeletnél mit fog szólni az öreg, mert nem tehet róla, de nagyon éhes.
Kati mama négy egyforma pohárba ujjnyi vastag meggyszörpöt tölt, amire vastag falú szódásüvegből belespricceli a szódát. Ez a gyerekeké, nagyapjuk pedig ennél világosabb piros színű fröccsöt kap.
- Fiúk, kinek adhatok még egy szelet kenyeret? Mindenkinek? Helyes! Csak annyit egyetek, mint Riácska, és akkor elégedett leszek veletek!
Somolyog az orra alatt Karcsi papa. Valamivel rá kell venni a fiúkat, hogy rendes ételt egyenek, tisztességes adagban.
- Aki megeszi a harmadik szelet kenyérnek legalább a felét, azt elviszem fagyizni.
Melyik gyerek nem szereti a fagyit? Marcinak már a szeme is kidülled nagy igyekeztében, hogy lenyomja a fél szelet kenyeret, Robika és Jejó három harapással legyűri az egészet, Ria pedig úgy dönt, hogy kér még egy fél szeletet.
- Nem sajnálom, kislányom, de nem marad hely a hasadban a fagyinak, és ne feledd, még vacsorázunk is. Egészségetekre, gyerekek! Irány átöltözni, tíz perc múlva indulunk fagyizni!
- Karcsi papa, hol van apa?
- Dolgozik, gyerekem, ne zavarjátok.
Megnyugszik Marci, mert az apja mindig dolgozik, akkor is, ha otthon vannak.
- Katikám, nem maradsz itthon, ugye tudod? Ne félj, nem lopják el a fiadat! Nyugodtan rázárhatjuk az ajtót.
Kállay János tudományos kutató, fel, s le járkál a padlásszobában, fülén a telefonnal.
- Nézd, Gábor, az a kovalens kötés lehet az oka, meg kell ismételned a kísérletet! Nincs rá pénz? Most, amikor látható közelségbe került az alagút vége? Tisztában vagy vele, hogy ez mit jelente a 2. tipusú diabéteszesek számára? A teljes gyógyulást! Jól van, hagyjuk a fenébe! Tudod, mit? Nem könyörgök Hatvani professzornak! Megírom a tanulmányt, hogy idáig jutottunk!
Megáll az ablak előtt és látja, amint szülei a négy unokával elindulnak fagyizni. Rádöbben, hogy eltelt az idő, megéhezett és megszomjazott. Ledobja kezéből a telefont. Finom a hideg tökfőzelék, sok benne a kapor, úgy szereti, és nem kell hozzá kenyér sem, elég a fasírt is. Kapkodva eszik, mintha lekésne valamiről, hiába pityeg a telefonja, hogy üzenete érkezett, nem foglalkozik vele, mert fejében még mindig kattognak a fogaskerekek, a vivőanyagot kellene megváltoztatni, azzal a hatóanyag hatása is megváltozik, egyébként elfogyott a fasírt, a tökfőzelékből is az utolsó kanálnyi maradt a tányérban, pedig még nem lakott jól. Összeszedi a mosatlant, tálcástól lerohan velük a konyhába, beteszi az egészet a mosogatóba. A hűtőszekrényben megtalálja a maradék kenőmájast, rákeni az egészet egy szelet kenyérre, és amilyen zöldséget talál, mindegyikből tesz rá egy szeletet, zöldpaprikát, paradicsomot, zöldhagymát.
Ez az! Ugyanannak a kenőmájasnak a különféle zöldségektől más és más lesz az íze! Három kötőanyag, háromféle hatás!
Kettesével szedi a lépcsőt. Üzenete érkezett. Mit akar Enikő? Ki ez a pasi mellette? Kinyomja az mms-t, és felhívja a kollégáját:
- Figyelj, Gábor! Nézzük meg, hogy három különféle vivőanyag esetén hogyan viselkedik a hatóanyag! Öt perc múlva küldöm a képleteket!
Palermóban, az 1143-ban épült, lenyűgöző szépségű, monumentális Martorana templomból kilépve, Vanda megfogja Kincső karját:
- Felhívtad már Jánoskát, hogy szerencsésen megérkeztünk?
- Á, dehogy! Küldtem neki egy mms-t.
- Csak nem azt a képet?
- De azt!
- Megbolondultál? Mi lesz, ha Jánoska meglátja Paolót a háttérben?
- Semmi, észre sem veszi! Ne aggódj, inkább vedd le a jegygyűrűdet! Mindjárt ideérnek értünk a fiúk!

Folyt.köv.