újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Periférián

Látogatók száma: 31

3. rész: Terv és valóság

A szálloda recepcióján, Epresné Klári közvetlenül a reggeli után átvette a színházjegyeket, és nagyon boldognak érezte magát, hiszen ezért jöttek Szegedre, hogy a szabadtéri színpadon megnézzék az előadást. Négy nap kettesben a férjével, maga a mennyország, nem lógnak rajta a gyerekek, és végre felnőttek között lehet, felnőtt módon szórakozhat, étteremben étkezhet, megihat egy pohár bort, akár éjfélig is kimaradhat, amennyiben rá tudja venni a férjét, hogy menjenek el egy bárba, ahol táncolni lehet.
A gyerekek jó helyen vannak a nagyszülőknél, nem kell miattuk aggódnia. Robi kora reggel elment az egész napos horgászversenyre, ám gondoskodott az ő programjáról is:
- Drága szívem, befizettelek a legnagyobb belvárosi szépségszalonba, ahol fél napig kényeztetnek, masszázs, fodrászat, kozmetika, műköröm, és nagyon szépen kérlek, amint végzel, ülj be egy étterembe ebédelni, sétálgass a belvárosban, vásárolgass és kávézz a híres Virág cukrászdában, majd este hatkor találkozunk a szállodában.
Azt persze elfelejtette megmondani Robi, hogy hány órára várják a szépségszalonban, ezért úgy dönt, hogy ágyban reggelizik, megnéz a televízióban egy filmet, utána fél óráig áztatja magát kádban, utána sétál egy órácskát.
Odakinn hét ágra süt az augusztusi nap, nyolc órára a hőmérséklet eléri a harminc fokot, és Klári revideálja eddigi elképzeléseit, egy úriasszony nem lustálkodna a helyében, hanem kihasználná a város kínálta nevezetességeket. Felhívja a szobaszervizt, megrendeli a reggelijét, utána tusol, felöltözik, és útnak indul. A recepción elvesz egy reklám füzetet, amelyben felhívják a figyelmet a város nevezetességeire, még térképet is adnak hozzá.
Tizenegy órára ér a szépségszalonba, ahol pedig nyolc órára várták, ezért várakoznia kell. Nem siet itt senki, sem a dolgozók, sem a vendégek. Fél óra múlva a műszakvezető félre hívja, s udvariasan közli vele, hogy az ebben a műszakban nem tudják maradéktalanul elvégezni a kifizetett szolgáltatásokat, ezért jobb lenne, ha sétálna egyet és ráér visszajönni egy órára, a délutáni műszak kezdetére.
- Nem akarom felborítani a munkabeosztásukat, de nem óhajtok ebben a melegben két órán át a belvárosban csellengeni. Vagy elvégzik a munkájukat, vagy kérem vissza a befizetett pénzünket.
A műszakvezető hölgy arcán átsuhan egy árnyék. Azt súgja az ösztöne, jobban teszi, ha nem áll le vitatkozni a fiatalasszonnyal, inkább visszaadja neki az ötvenezer forintot. Lehet, hogy rájött, mennyivel többet kért, miután várakozása alatt volt ideje és alkalma megnézni az árlistát. Remegő kézzel kivesz a pénztárból öt darab tízezrest és egy rosszul sikerült mosollyal Klárinak nyújtja.
- Parancsoljon, asszonyom. Remélem, holnap reggel viszontlátjuk, ha ideér nyolc órára, ön lesz az első vendégünk!
Klári tánclépésben halad a Kárász utcán. Hiába, Robi a világon a legjobb férj! Képes lenne elherdálni ötvenezer forintot a kényeztetésére! Eszébe sincs másnap reggel visszajönni! Inkább ruhát vesz Riának, Robikának új cipő kell, és ebből pénzből telik a szülei ajándékára is. Dehogy ebédel étteremben, inkább eszik egy szelet pizzát, iszik egy kávét és kész.
Nézegeti a kirakatokat. Visszaköszönnek a pesti plázák márkás üzletei, ugyanaz az árukínálatuk és az áraik sem kisebbek. Sebaj, végül is itt is bevásárolhat, egész délután a rendelkezésére áll. Módszeresen végig járja a boltokat, nézelődik, érdeklődik, itt ebbe szeret bele, ott meg a másik áru tetszik neki. Meglát az egyik üzletben egy rafináltan szabott, modern egyrészes nyári ruhát, és megdobban a szíve. Ezt okvetlenül meg kell vennie! Jó, először csak felpróbálja, nem is biztos, hogy az ő mérete, az is lehet, hogy nem áll jól neki. De jól áll! Nem, mégsem veszi meg, nagyon drága, tizenkilencezer-ötszáz forint. Visszafelé indul az utcán, először is a legfontosabb dolog megvenni a Riának kinézett ruhát, a Robika cipőjét, a férjének az elegáns inget, és majd kiderül, hogy marad-e pénze a ruhára.
Szorongatja kezében a három áruházi szatyrot. Éhes és szomjas, pisilnie is kell, ezért betér az első pizzériába.
Dolga végeztével éppen indulni akar, még megeszi az utolsó falatot, megissza rá a maradék kóláját, amikor megcsörren a telefonja.
- Szervusz, hugicám! Remélem, nem vettél anyáéknak ajándékot? Ne is vegyél, megyek Szicíliába, majd ott megveszem a kettőnk nevében! Jó lesz? Oké, akkor sietek a repülőtérre. Szombaton találkozunk!
Jellemző Jázminra, hogy gyorsan ledarálja a mondandóját, s meg sem várja a válaszát. Nem baj, legalább nem kell a szülei ajándékán agyalnia, úgysincs semmi ötlete. Biztosan eljönnek mamáékhoz Jánoskáék is, akkor pedig a két gyereknek vinni kell valami apróságot. A két apróság egészen pontosan hatezer forint.
Nehezen találja meg a butikot, melyben felpróbálta a ruhát. Kissé elfáradt, és az aszfalt is ontja magából hőt, így nem csoda, hogy bőrén csillog az izzadtság. Végül rátalál az aprócska üzletre, és megvárta a ruhája. Határozottan leakasztja a ruhát és egyenesen a pénztárhoz tart.
- Tizenkilencezer-ötszáz forintot kérek! – nyújtja a pénztáros a blokkot és Klári döbbenten veszi észre, hogy nincs nála annyi készpénz.
- Fizethetek kártyával?
- Hogyne, asszonyom.
Hiába próbálkozik a pénztáros a kártya lehúzásával, azon bizony nincs egyetlen fillér sem.
- Megpróbálná még egyszer? Kérem! A bankszámlánkon még van legalább négyszázezer forint!
- Sajnálom, asszonyom. Talán, ha készpénzzel fizetne!
- Mi a baj, Lindus?
A raktárból kilépő idősebb hölgy szúrós szemmel végignéz a pénztáros lányom, majd szemügyre veszi a kétségbeesett Klárit.
- Mennyi pénze van, hölgyem?
Már szakad róla a víz, legszívesebben elsüllyedne szégyenében. Gyorsan megszámolja a pénzét, ez csak tizenhétezer forint.
- Sajnálom, a vételárból kétezer-ötszáz forint hiányzik. Tetszik tudni, volt nálam ötvenötezer forint, vettem a fiamnak egy cipőt nyolcezer-ötszázért, a lányomnak egy ruhát, tizenkétezer-kilencszázért, a férjemnek egy inget, tizenkétezerét, a keresztgyerekeimnek játékokat ötezerért, ettem egy szelet pizzát, ittam egy kólát és ennyi maradt. Ne haragudjon, sztornírozzák a vásárlást, nem tudom megvenni.
- Nincs nagy baj, hölgyem! Lindus, légy szíves sztornírozd a tételt és adunk ennek a kedves asszonykának tizenöt százalék kedvezményt!
Ekkora szégyent! Elvörösödik, legszívesebben visszautasítaná ezt a nagyvonalú gesztust, mégis, mit képzel ez az öregasszony, nincs rászorulva a kedvezményre, biztosan rossz a kártyaleolvasójuk, csak nem merik bevallani.
- Viszontlátásra! – nyújtja az öregasszony a butik nevével fémjelzett, fényes zacskóban lévő ruhát.
Klári szeméből kibuggyan a könny, még szerencse, hogy az utcán járkálók rá sem néznek, egyébként sem csoda, ha ebben a harminchat fokos kánikulában izzad az ember.
A szállodában első dolga felhívni a bankot, és lekérdezni a számla egyenleget, amely mindössze ötezer forint. Megpróbálja a férjét elérni, de nem sikerül.
Felfrissíti magát a fürdőszobában, s kissé megnyugszik. Csak félreértésről lehet szó, nincs más megoldás, mintsem személyesen bemenni a bankfiókba és tisztázni a helyzetet.
- Asszonyom, a férje reggel nyolc óra húsz perckor felvett a számlájukról négyszázezer forintot.
Mire költ a férje ennyi pénzt? Hogy nem a horgászversenyre, az biztos!

Délután öt órakor landol Jázmin gépe a Falcone-Borsellino nemzetközi repülőterén. Az első dolga megkeresni az éttermet, ott találkozik Ignazio Chiaramante úrral, akivel személyesen eleddig sohasem találkoztak, s nem érti, hogy miért akarja vele tölteni az estét, amikor másnap délelőtt lesz a megbeszélésük. Szerette volna egyedül felfedezni Palermót, illetve annyit a városból, amennyire kevéske szabad idejéből futná, miután a város rendkívül gazdag építészeti emlékekben, e téren talán a világ egyik leggazdagabb városa, egyben az európai normann építészet fő központja, ám úgy tűnik, hogy tárgyaló partnere határozott kézvonással áthúzta a számításait.
Keres egy szabad asztalt és helyet foglal. Nem tekinget, teljesen felesleges lenne, egyrészt fogalma sincs, hogyan néz ki Signor Chiaramante, másrészt pedig legalább tízféle nációt vél felfedezni az étteremben. Többségük turistacsoporttal érkezett, ezért egészen magányosnak érzi magát, amiért egyedül ül a négyszemélyes asztalnál.
Kávét és szendvicset rendel a fehér fogait villogtató, széles mosolyú pincérnél.
Váratlanul jött ez az utazás, nem is érti, hogy miért éppen neki kellett Palermóba jönni, ráadásul egyedül, s minden különösebb előkészítés nélkül megpróbálni tokaji bort és minőségi gyümölcspálinkát exportálni, ennek ellentételezésként tonhalat és szardíniát importálni, ráadásul ez utóbbit akkora tételekben, amely egész Magyarország éves szükségletének a háromszorosa. Zsoldos Béla, a cég vezérigazgatója sem tud többet az ügylet hátteréről. Gyanítja, hogy e mögött sokkal fontosabb és nagyobb üzlet rejtőzik, s ez csupán a jéghegy csúcsa, és nem számíthat arra, hogy a valaha is megláthatja a jéghegy víz alatti részét. Két éve cégük tulajdonosa egy titokzatos offshore cég, amely annak ellenére, hogy nem forgatta fel a magyar vállalkozást, a menedzsment tevékenységét alaposan megnyirbálta, úgyis mondhatnánk, hogy azt kizárólag a napi ügyek irányítására korlátozta.
Jázminnak nem állt módjában felkészülni a szicíliai utazásra, ezért kénytelen lesz blattolni és jobb híján eljátszhatja a naiva szerepét is. Megpróbált utána nézni a Chiaramante családnak, melyről kiderült, hogy a Szicíliában 1409-ig uralkodó Aragóniai-ház idején a Palermo életét jelentősen befolyásoló nemesi családok egyike, amely kivette részét a történelmi viszályokból, ennek ellenére az óta is meghatározó szereplője a térség gazdasági elitjének, főleg tengeri halászattal, hajóépítéssel és kereskedéssel foglalkozik.
Három napot és két éjszakát tölt a városban és erre az időtartamra tízezer eurós csekket kapott, melyet kedve szerint elkölthet, és nem kell vele elszámolnia. A csudába is! A végén beletenyereltetik a maffiába!
A nála alig néhány centivel magasabb, vékony, fehér bőrű, égszínkék szemű, fekete hajú, harmincas évei közepén járó, elegáns fiatalember határozottan odalép az asztalához:
- Bocsásson meg, hölgyem, Kállay kisasszonyhoz van szerencsém? Ignazio Chiaramante vagyok. Ígérem, kellőképpen kárpótolom a késedelmemért! Jól tudom, hogy ön kitűnően beszél franciául?
Megdöbben Jázmin, ez a férfi felkészült belőle! Vajon honnan vette az információit?
Folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

0 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: