A gyógyító
Látogatók száma: 58
Wade kábán az ágyra zuhant. Úgy érezte, önkívületi állapotba került alvás és ébrenlét határán. Az exfelesége alig egy órája pániktól vibráló hangon hívta, és közölte, hogy közös gyermeküket, Markot az oklahomai St. Patrick kórházba szállították, mert cserbenhagyásos gázolás áldozatává vált. Az állapota életveszélyes, az orvosok megfeszített erővel küzdenek az életben maradásáért.
Wade a legszívesebben Jane-re üvöltött volna, hogy történhetett ez a szörnyűség, de visszafogta magát. Tudta, hogy a volt neje felelősségteljes, abszolút gyermek centrikus nő; a balesetet csakis a körülmények szerencsétlen összejátszása tehette lehetővé.
‒ Nem tudok most odamenni hozzátok ‒ sóhajtotta a férfi. ‒ Holnap lekötött fellépésem van a coloradói Szent Szív Parkban, a gatyám is rámenne, ha visszafizettetnék velem a helyárakat.
‒ Nem kell, hogy ide gyere ‒ közölte lekezelően az asszony ‒, de csinálj valamit! Elvégre isten felkent szolgája vagy, akinek tucatnyian köszönhetik a gyógyulást. Mentsd meg a fiadat!
‒ Te is tudod, hogy ez nem így működik…
‒ Nem érdekel, te hazug álszent, csinálj valamit az isteni erőddel, vagy menj a pokolba!
Jane bontotta a vonalat, a férfi pedig olyan tekintettel meredt maga elé, mintha hirtelen egy pohár hideg vizet löttyentettek volna a képébe. Megértette az exneje idegességét, hiszen a szorongás őt is majd’ szétvetette. Az asszony normális esetben nem vágott volna ilyen sértéseket a fejéhez, ám a helyzet távol állt az elfogadhatótól.
Wade maga is tisztában volt vele, hogy nincs isteni ereje, csupán a katalizátor szerepét tölti be a reményvesztett betegek, és a test öngyógyító folyamait beindító vakhit között. Tudta, ez egyszer valódi csodára lenne szüksége. Még a St. Patrickban való személyes jelenléte sem ért volna semmit, miután a fiát mélyálomba helyezték.
A férfi a körmét kezdte rágni tehetetlenségében; nevetséges pojácának érezte magát, aki embereket ámít mennyei csodákkal, miközben egy szalmaszálat sem képes az akaratával meghajlítani. Talán egy felsőbb hatalom mérte rá a csapást, amiért adományokat csalt ki mások zsebéből. A gondolat furcsa módon megvigasztalta. Ha az a magasabb rendű lény megbüntetheti, akkor léteznie is kell. Rádöbbent, hogy meg kell találnia a hitét, és mozgósítani valahogy. A gondolatok összevissza kavarogtak a fejében, mialatt az éjjeliszekrényen heverő biblia példabeszédei, és saját show-ja betanult szóvirágai között ingadozott. A digitális óra negyed négyet mutatott, amikor a mellkasát masszírozva megpróbált hinni.
A Mindenható kiválasztottja vagyok, gyógyító, aki képes az Úr bármely gyermekét visszahozni a Halál Völgyéből…
Addig ismételgette ezeket a szavakat, amíg zsibbadó elméje észrevétlenül el nem távolodott a valóság partjaitól. Maga sem érzékelte, mikor hanyatlott hátra a díványon, és esett önkívületbe, de egyszer csak utazni kezdett, és homályos színkavalkádon átvágva a St. Patrick baleseti sebészetén találta magát.
Járt már ott egyszer, amikor még együtt élt a családjával, és a téli napok egyikén olyan szerencsétlenül lépett a jégpáncéllal borított felhajtóra, hogy a bokáját törte. Akkor fél lábon a kocsijához ugrált, és a kórházi ambulanciára hajtott, ahol rögtön benntartották, hogy megműtsék. Ugyanezen a folyosón várakozott, amíg érte jöttek a tolószékkel, a fal pontosan ugyanilyen nyomasztó olajzölden pompázott…
Jane az egyik látogatóknak fenntartott padon ült, arcára árnyat vetett a szorongás. Nem látta meg őt; nem is láthatta, hiszen testi valójában nem volt jelen. Wade önkéntelenül felé nyúlt, hogy végigsimítson az asszony vállig érő szőke haján, aztán mégsem tette meg. Valami azt súgta, nincs vesztegetni való ideje; a MŰTŐ feliratú ajtóhoz suhant, és könnyedén keresztülsiklott rajta.
Odabent arctalan, zöldruhás alakok sürgölődtek, de Wade sem velük, sem a körülöttük duruzsoló műszerekkel nem törődött. Egyedül műtőasztalon fekvő fiát látta, aki olyan merevnek és vértelennek tűnt, mintha máris halott lett volna. Wade összefacsarodott szívvel nézte.
Mark hirtelen felült, és felé nyújtotta a kezét. A szemében leírhatatlan kétségbeesés ült, apja gondolkodás nélkül a fiú ujjai után kapott, és hagyta, hogy belekapaszkodjanak. A következő pillanatban vízszintesen zuhanni kezdtek, vakítóan sugárzó alagútban száguldottak, amely végtelen fényesség felé vezetett.
‒ Hová megyünk? ‒ kérdezte Mark értetlenül.
‒ Haza ‒ válaszolta rekedten Wade, bár maga sem tudta, igazat mondott-e.
A fényesség egyszer csak körülölelte őket, és szavak nélkül beszélt hozzájuk. Azt állította, ők ketten egyek, és hogy egyiküknek vele kell maradnia, de mindegy, melyikük lesz az…
Jane kitágult szemmel a felé lépkedő orvosra meredt, a tekintetéből próbálta kiolvasni, mi történt a fiával. A férfi az álla alá húzta a sebészmaszkot és zihált, tüdeje jól láthatóan fel-le járt. Amikor a nő közelébe ért elmosolyodott, és Jane nyomban megértette, hogy győztek.
‒ Pontosan negyed négykor Mark a klinikai halál állapotába került, de végül visszahoztuk, és sikerült stabilizálnunk ‒ jelentette ki az orvos. ‒ Biztosan állíthatom, hogy a nehezén túl vagyunk. Önkívületben néha az apját emlegette, de egyelőre nincs magánál. Reggel talán már beszélhet vele.
‒ Köszönöm ‒ lehelte Jane, és elpityeredett.
Amikor a férfi magára hagyta, az órájára nézett és megállapította, hogy hajnali hat óra van. Megbánta a sértéseket, amelyeket a férje fejéhez vágott, és azon morfondírozott, fel kéne hívnia, hogy bocsánatot kérjen tőle. Úgy vélte, az örömhírrel talán enyhíthet valamit a lelkiismeret furdalásán, azt pedig szinte bizonyosra vette, hogy Wade hozzá hasonlóan éberen virrasztott.
Jane keze a válláról lógó táska felé mozdult, amikor a mobilja csörögni kezdett. Gyanakodva megragadta a készüléket. A kijelzőn ismeretlen számot pillantott meg, ami tovább növelte bizonytalanságát.
‒ Tessék!
‒ Miss. Martin? ‒ kérdezte egy idegen férfihang.
‒ Igen ‒ válaszolta értetlenül az asszony.
‒ Michael Glanford nyomozó vagyok, Arkansasből. Sajnos rossz hírt kell közölnöm, a bejárónő holtan találta a volt férjét. Idegenkezűségnek nincs nyoma, a halottkém előzetes becslése alapján Mr. Jackson hajnal negyed négy tájékán infarktust kapott…
A cikket írta: Maggoth
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jogos, ezt hirtelen írtam, mert a fiam eltörte a kezét, és nem akartam, hogy megműtsék. Tudom, hogy hülyén hangzik, de működött :)
Én az elején egy kicsit mérgesebbé tettem volna a férfit, valahogy túl gyorsan megmagyaráztad, miért nem haragudott a volt feleségére. A vége felé "sértéseket, amelyeket a férje fejéhez" én volt férjét írnék. Amúgy tetszett az írásod alapötlete, de kicsit azt éreztem, hogy most kevesebbet dolgoztál rajta, mint máskor. Nekem most nem voltak olyan finomak az átmeneteid, mint szoktak. Összességében persze nagyon jó kis írás, de egy kis túlmunkát még megérne.
Üdv,
Pinokkió
Szia, János!
Nem sértettél meg, sőt, azt kell mondjam, teljesen igazad van. Sokszor előveszem az utólag leírtakat, és finomítok rajtuk, és megfogadom a tanácsaidat. A helyzet azonban jelen esetben bonyolultabb, mert leírt szavakkal próbálom a valóságot befolyásolni, és ebbe most jobban nem megyek bele. Jó magam is kíváncsian várom, lehetséges-e ilyesmi. Ha igen, az nagyszerű, ha nem akkor ez van, vagy még nem vagyok azon a szinten. Drukkolj! :)
Szia, kedves Maggoth!
Nem tudom, megsértelek a kritikámmal, vagy sem, de leírom.
Úgy vélem egy anya, nem fogalmaz úgy a gyermekéről, hogy: „cserbenhagyásos baleset áldozatává vált.” Természetesen te mint író, kívülről nézve írhatod így, de ebben az esetben az írásod száraz tudósítássá válik.
Amennyiben az apa imádja a fiát, lemondja a fellépést, és repül hozzá. Ha inkább fellép, talán nem is imádja annyira, hogy feláldozza érte az életét. Remek az ötleted, de azt javaslom, legyen benne valamiféle személyiségváltozás. Az apa elutasító, aztán emlékezni, töprengeni, vívódni kezd, végül győz az apai szeretet, és megteszi, amit tesz. Ki lehet ezt a novellát dolgozni zseniálisra, javaslom, szánj rá még egy kis időt.
Ugyancsak javaslom, hogy ebben az írásodban az érzelmeket még ne próbáld szépirodalmi elemekkel – pl. valóság partjaitól – ábrázolni, mert nem felel meg a környezet. Ez a szópár egyébként is közhelyes. Írd meg köznyelven, és amikor már menni fog a szépirodalmi stílus, írd át! Remek lesz, mert ez valóban misztikus szépirodalmi téma.
A „katalizátor” műszaki szó, jobban illik egy vegyipari szakkönyvbe, le kellene cserélni, vagy átszerkeszteni a mondatot. Zavaró számomra a „digitális” szó is, mert nem irodalmi. Egyébként sem hiszem, hogy lényeges az óra milyensége. Ezek a helytelen szóhasználatok tipikus kezdőhibák, bizony nálam is sokszor előfordulnak, ha nem figyelek.
Hangsúlyozom, az ötlet zseniális, de fordíts több figyelmet a megírás minőségére.
Nekem is van egy hasonló írásom, de ott az apa egyszerű ember, és nem tudatosan áldozza életét a gyermekéért.
Ja és hasonlóképp nem sikerült igazán jól megírnom. :-)
Üdv.
János
Nem sértettél meg, sőt, azt kell mondjam, teljesen igazad van. Sokszor előveszem az utólag leírtakat, és finomítok rajtuk, és megfogadom a tanácsaidat. A helyzet azonban jelen esetben bonyolultabb, mert leírt szavakkal próbálom a valóságot befolyásolni, és ebbe most jobban nem megyek bele. Jó magam is kíváncsian várom, lehetséges-e ilyesmi. Ha igen, az nagyszerű, ha nem akkor ez van, vagy még nem vagyok azon a szinten. Drukkolj! :)
Nem tudom, megsértelek a kritikámmal, vagy sem, de leírom.
Úgy vélem egy anya, nem fogalmaz úgy a gyermekéről, hogy: „cserbenhagyásos baleset áldozatává vált.” Természetesen te mint író, kívülről nézve írhatod így, de ebben az esetben az írásod száraz tudósítássá válik.
Amennyiben az apa imádja a fiát, lemondja a fellépést, és repül hozzá. Ha inkább fellép, talán nem is imádja annyira, hogy feláldozza érte az életét. Remek az ötleted, de azt javaslom, legyen benne valamiféle személyiségváltozás. Az apa elutasító, aztán emlékezni, töprengeni, vívódni kezd, végül győz az apai szeretet, és megteszi, amit tesz. Ki lehet ezt a novellát dolgozni zseniálisra, javaslom, szánj rá még egy kis időt.
Ugyancsak javaslom, hogy ebben az írásodban az érzelmeket még ne próbáld szépirodalmi elemekkel – pl. valóság partjaitól – ábrázolni, mert nem felel meg a környezet. Ez a szópár egyébként is közhelyes. Írd meg köznyelven, és amikor már menni fog a szépirodalmi stílus, írd át! Remek lesz, mert ez valóban misztikus szépirodalmi téma.
A „katalizátor” műszaki szó, jobban illik egy vegyipari szakkönyvbe, le kellene cserélni, vagy átszerkeszteni a mondatot. Zavaró számomra a „digitális” szó is, mert nem irodalmi. Egyébként sem hiszem, hogy lényeges az óra milyensége. Ezek a helytelen szóhasználatok tipikus kezdőhibák, bizony nálam is sokszor előfordulnak, ha nem figyelek.
Hangsúlyozom, az ötlet zseniális, de fordíts több figyelmet a megírás minőségére.
Nekem is van egy hasonló írásom, de ott az apa egyszerű ember, és nem tudatosan áldozza életét a gyermekéért.
Ja és hasonlóképp nem sikerült igazán jól megírnom. :-)
Üdv.
János
Pusz
Zsolt
Pusz Orsolya