újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

A műkincskereskedő felesége

Látogatók száma: 18

A műkincskereskedő felesége

A tengerpart homok olyan tiszta, mintha minden nap átszitálnák. Az úton csak a legjobb márkájú gépkocsik közlekednek. Két oldalán pálmafák nyújtózkodnak, tövükben rengeteg virág. A pálmákon túl luxusszállodák és luxusboltok. A vendégeket a világ leghatékonyabb szűrője válogatja ki: a pénz.

Ha valaki még nem kapcsolt volna, ez a Croisette, amelyet időnként egyetlen óriási vörös szőnyeggel terítenek le, és a sztárok hozzáöltöznek a szőnyeg színéhez. Ilyenkor az egy négyzetméterre eső gyémántok száma messze meghaladja az átlagot.

Minden csodálatos, már amennyiben valaki képes arra, hogy egész nap csokoládéval tömje magát, és sose kívánjon meg egy szelet vajas kenyeret.

Én azonban nem csillogni jártam a Croisette-re; itt volt a munkahelyem. A vajas kenyeremet titokban kellett megennem, ha nem akartam, hogy mások sajnáljanak. Nehéz is lett volna minden nap elmagyarázni, hogy nem szeretem a csokoládét. A libamáj, a tengeri rák és a szarvasgomba sem hiányzik. Még szerencse, hogy formaruhát viselhettem, különben folyton kitört volna a háború, amiért a holmim meg sem közelíti a mesepaloták színvonalát.

Nem sok embert ismertem a kollégáimon és a közvetlen főnökömön kívül. Egy-két idősebb lányt, akik már belenyugodtak abba, hogy egyetlen híresség sem veszi őket feleségül. Egy tuniszi fiút, aki a jachtokat kente-mázolta vakító fehérre. Egy utcai zenészt, akinek néha sikerült odaverekednie magát a Carlton közelébe. És a kedves idős hölgyet, akinek a neve legyen mondjuk M. Madame M.

Véletlenül ismerkedtünk meg. M. minden áldott nap a tengert nézte. Néha az órájára pillantott, és bosszúsan csóválta a fejét, mintha csak ezt mondaná: Már megint késik. Hiába mondogatom neki, hogy a pontosság a királyok erénye. Önmagát is megtiszteli azzal, ha pontos. – Az ezüsthajú, de még mindig vonzó széke mellett mindig ott volt egy másik. Együtt várakoztak a soha meg nem érkezőre. Egy napon M.-nek nem akadt segítsége, egyedül próbált megküzdeni a két székkel, a napernyővel, a nagy és kis táskákkal, amelyek nagyon nehezeknek látszottak, és azok is voltak. Természetesen azonnal segítettem neki. A boynak már nem akadt semmi tennivalója, és nagyon szégyenkezett. Aztán úgy esett, hogy M. beszélgetni akart velem. Ő akarta; én mindig úgy viselkedtem, mint aki pontosan tudja, hol van a helye. Lényegesen jobb ez, mintha megkockáztatom, hogy mások intsenek rendre. Végül is, nevezzük akárhogy a foglalkozásomat, a gazdagok szemében sohasem leszek több, mint cseléd.

A férjemet várom, magyarázta a hölgy kérdezetlenül. De olyan kevés a szabad ideje! Már régen nem kellene dolgoznia. Megengedhetné magának. De tudja, kedves, őt még a régi iskola nevelte. Számára még nem üres szó a hivatástudat.

Egy kagylóhéj hevert a gondosan manikűrözött homokon. Nem is értettem, hogyan lehetséges ekkora rendetlenség. Ezt a kagylóhéjat figyeltem, amikor már túl sok lett a szép, idős arc, a vizsgálóbírót idéző kék szemek. A kagylóhéj üres volt, és ez természetes. Vízi állat nem hagyja el a vizet. Ha megteheti. De hol laknak a szavak? Mit kellett elhagyniuk ahhoz, hogy csak az üres héjaik maradjanak?

Műkincs galériája van, osztotta meg velem a nagy titkot M. Árveréseket rendez. Volt már maga árverésen? Fantasztikus tapasztalat. Vásárolni nem kell, csak nézze meg egyszer. A kincsvadászok Mekkája! És mindegyik azt hiszi, egyedül ő ismeri fel, hogy mi a legértékesebb. Pedig az igazi értékeket ma már beszippantották a múzeumok. Nem sok esély van arra, hogy visszakerüljenek a mindennapokba. Akinek még van egy valódi empire komódja vagy 18. századi olajfestménye, az nem fogja kiadni a kezéből. Az emberek megbecsülik az értékeket. Az aukciókon mégis mindig ott van a remény. A kincsvadászok bizakodnak. Hátha az övék lesz! Szinte mindegy, hogy mi az.

M. nyugodtan, minden sietség nélkül csevegett tovább. Kedvesem, maga el sem tudja képzelni, hogy mennyi felesleges pénzük van az embereknek. Vegyük például az órákat. Az uram szeret kísérletezni. Elhatározta, hogy rendez egy külön óraárverést. Mindenki azt mondta, hogy ez rossz ötlet, és biztos a bukás. És ma ő a legnagyobb név a szakmában. Az érdeklődőknek nincs annyi idejük, hogy az egész piacot végigjárják. Az uramhoz fordulnak, mert tudják, hogy egy tematikus árverésen megtalálják a teljes keresztmetszetet.

Bólintottam, és örültem, hogy valamit még én is adhatok ennek a hihetetlenül gazdag hölgynek. Valamit, ami legalább olyan értékes, mint a Leonardók és a Michelangelók, pedig semmibe sem kerül. IGAZAT adtam M.-nek, úgy is, mint a piacok szakértője. Zöldség- és gyümölcshegyek jelentek meg a lelki szemeim előtt, egyetlen hatalmas, tematikus árverés, ahol a kincsvadászok milliói licitálnak az utolsó fonnyadt sárgarépákra. Pislogó halas kofák lesik a legkövérebb tükörponty vagy a leghosszabb kecsege sorsát. Először… másodszor… senki többet? A boldog tulajdonos a szívéhez szorítja a 16. századi pomelot. Jól fog mutatni az ólomüvegek és a kerámiák között. Ja, hogy gazdagék nem a zsebükben vagy a hónuk alatt viszik haza a vágyott kincseket? A kincsszállításra már kifejlődött egy külön ipar? Millepardőz, madám, a tudatlanság nem a 21. század betegsége, ezt már magunkkal hozzuk a génjeinkben.

Nekünk is káprázatos gyűjteményünk van, sóhajtott M., mert minél nagyobb a gyűjtemény, annál nagyobb a gond; palotákat kell vásárolni, hogy mindent el lehessen helyezni, méltó keretek között. A férjemet már nem is lehet lázba hozni akármivel. Csak a ritka 17. századi ezüstök és az órák… Tudja, kedves, csak az, ami nagyon különleges. És már sokkal szívesebben foglalkozna írással, elég volt a sok szervezésből és intrikából. De nincs senki, akinek átadhatná a stafétabotot. Sem gyerek, sem egy megbízható rokon.

A möszjőhöz soha nem volt szerencsém; a második szék mindig üresen maradt. Hiába, komoly kötelesség ez, összegyűjteni a ritkaságokat, feltornyozni a sok aranyat és ezüstöt otthon, a kandalló párkányán vagy a kamrapolcon, mert fontos, hogy mindenkit szép és míves darabok vegyenek körül. Egy napon aztán M. is elmaradt a partról. A tenger nézetlenül kéklett, és a jachtok levonták a vitorláikat. Az öreg hölgy elköltözött abba a másik világba, amely talán még a Croisette-nél is sokkal szebb.

Életem egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor megtudtam, hogy egy kis csomagot hagyott rám. Hivatalos hang közölte velem a címet, ahová el kellett fáradnom a hagyatékért. Először el se akartam menni, mert hogy jövök én ahhoz, hogy örököljek. Semmi keresni valóm abban a világban, amelyben M. élt és mozgott. Aztán mégis elmentem, mert kíváncsi lettem, hogy mit rejt a csomag. Egy nagyméretű ezüst teáskanna lapult a dobozban, inkább elegáns, mint díszes. A hivatalos hang gazdája annyira barátságosnak bizonyult, hogy fel mertem tenni néhány kérdést. Kiderült, hogy Madame grófnő volt, történelmi nevet viselt; a család tagjai még a guillotine alatt is kitüntető figyelemben részesültek. És a férje? – kérdeztem óvatosan. A hölgy biztosított arról, hogy a grófnő sohasem volt férjnél. Egyedül élte le az életét, és betegesen irtózott a férfiaktól.

A cikket írta: Müszélia

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

kicsit meleg van, és nem gondolkodtam logikusan.
Miért pont teáskanna? Óra nem lett volna jobb? :-) Nem kritika, csak kérdés! :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: