újabb események régebbi események további események
20:59
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
19:11
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:08
wadbikaiy új cikket töltött fel
16:38
wadbikaiy módosította a naplóbejegyzését
16:38
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába

☺ A pesszimista barátnőm ☺

2011. augusztus 30. - Látogatók száma: 78

Olyan régen ismerjük egymást, hogy leírni is sok, félévszázada, – mióta a városba költöztem. Ráadásul negyedszázada ő is, én is egyazon házban lakunk.

Különleges embertípus. Mindig van valami baja, és állandóan, mindenkinek panaszkodik. Ma is találkoztunk az utcán, én siettem – volna, de szokása szerint rákezdett panaszáradatára.
– Tudod, hogy vasárnap 41 fokos lázam volt, majd’ meghaltam, de senki se nyitotta rám az ajtót…
– Miért nem hívtál telefonon, ha beteg vagy, átmentem volna hozzád. (Nemrég’ még letagadta, hogy van telefonja. Nem értettük miért? Ki tudhatja?)
Kérdésemre nincs válasz. Sietnék, de nem zavartatja magát, folytatja a panaszait.
– Tudod, elfertőztem a lábam, de én olyan szerencsétlen vagyok, nem kaphatok injekciót még foghúzásnál se, mert elvérzem. Persze: már azt is mondta, hogy lábán a seb sosem gyógyul be…
El van törve a gerincem! (Ettől függetlenül nyugodtan járkál a városban…)
Megint indultam volna, de még mindig beszél, és meg kellett hallgatnom mindent, amit már százszor elmondott, nemcsak nekem, de mindenkinek, akivel találkozott.

Ő meghalhat, mert senki sem néz rá… Neki olyan magas a vérnyomása, mint senki másnak… Neki fáj a gyomra… Neki fáj a hasa… Zsákszámra szedi a gyógyszereket, s talán éppen attól beteg, azok mellékhatása okozza a gyomor-, has- vagy epefájdalmait. Neki mindig van valami baja, de az mindig súlyosabb, mint a másé, talán még annál is súlyosabb, mint azé, aki már belehalt ugyanabba a betegségbe.

(Erről eszembe jut, ugyanezt elmondhatom első férjemről is. Úgy látszik, nem egyedül ő szeret betegnek lenni, szeret szenvedni, s mindig erről beszélni, hogy sajnálják. Mert kedves párom – férfi létére – még a szülési fájdalmakat is átélte… Egyszer azzal jött haza, hogy kórházba került a kollégája, az irodából egyenesen műtőbe vitték. Kioperálták a veseköveit. Következő este hasát fogva, összegörnyedve járkál, nagyokat nyög. Megkérdeztem tőle, mi baja? Azt válaszolta: Dió nagyságú veseköveket „szültem!”)

Visszatérve barátnőmhöz: A lakása nem olyan lakás, mint a nagy házban az alatta és fölötte levő, ugyanolyan lakás. Neki bepárásodik az ablaka, ha főz (mindenütt a házban, akinek nincs elszívó-berendezése, de neki jobban!
Az ő lakása nemtudomhány cm2-rel kisebb, mint a szomszédjának ugyanolyan méretű lakása… Egyedül él, de nem fér el benne. Mások azonos méretű lakásukat kényelmesen rendezik be, persze nem zsúfolnak be annyi dobozt, kosarat, s mindenfélét, padlótól plafonig, amit nélkülözni tudna.

Mert ő olyan szerencsétlen, mert neki semmi se sikerül, mert neki… Nem sorolom, mert neki állandóan, mindig mindennel, és mindenkivel baja van.
Szinte lehúzza a képekről a szenteket, de ádáz gyűlölettel viseltetik embertársai iránt. Szomszédjával veszekszik, mert az erkélyüket elválasztó üvegfalra virágot futtat föl (ugyanis arról bogarak fognak átmászni hozzá)! Még haza se ér a templomból, már út közben rákezd.
– Szomszédom becsengetett hozzám. Képzeld – haragosan kérdezte: miért nem nyitok ajtót azonnal? Különben éppen neki az a szokása, hogy senkit nem enged be addig, amíg legalább ötször meg nem kérdezi: – Ki az? Viszont ő, csöngetés, kopogás nélkül, zajtalanul benyit az ajtón, és mint egy szellem, csendesen megszólal a hátam mögött… Ilyenkor a frász jön rám!

A hozzá szociális alapon kirendelt takarító nem végez jó munkát. Mindig korán otthagyja. –Ugyanaz, aki máshol rendesen elvégzi a feladatát.
Nála (de csak nála!) a melegvíz nem jön azonnal (máshol se, mert elromlott a ház melegvíz-kerengető-szivattyúja…), de nála még tovább kell várni a melegvízre, mint máshol! – panaszolja, holott megtudtam, hogy leplombáltatta, nem is használ melegvizet, – mondta akkor. Aztán mikor fodrász járt nála, aki kinyitotta a melegvíz-csapot, és csodák-csodája! – melegvíz folyt belőle…
A ház közös-költsége, a fűtés díja neki rosszul van elszámolva, mert „Ő” is kiszámolta, s azzal nem egyezik… Neki a házmegbízott semmit sem tesz, amit tőle kér…
Neki a szerelő elrontotta a televízióját (talán még az első (!) TV-k közül valót), amikor panaszkodott, hogy rossz az antennája…

Bejárati ajtaját mindig gondosan bezárja, mert állítólag hozzá szinte minden éjszaka becsönget valaki, vagy az ajtózárral babrál…
Legutóbb azzal állít meg: – Képzeld, mi történt! Beállít hozzám egy rossz kinézetű férfi.
– Hogyhogy? Hisz’ mindig zárva tartod az ajtód, hogy jutott be?
– Most nyitva volt. Bejön, nem köszön, csak látom, hogy a sliccével babrál, aztán kezdi lehúzni… – Mit csinál? – kérdeztem, de ő tovább vetkőzik.
– És te mit tettél addig, amíg ő a nadrágját húzgálta?
– Imádkoztam! – válaszolta.
– Nem ismered azt a mondást, hogy segíts magadon, megsegít az Isten? Miért nem fogtál meg valamit, s vágtad hozzá? Vagy fölvetted volna a telefont.
– Féltem.
Én meg elképzeltem a jelenetet (ha egyáltalában igaz volt, mert abban sosem lehetünk biztosak). Talán csak kitalálta, vagy álmodta, mégis elmondta minden ismerősének, akivel találkozott, hogy sajnálják.
Neki mindig ellopják a pénztárcáját. Nemrég’ amikor a házhoz hívott fodrász elkészült a hajával, s fizetnie kellett volna, azt mondta: nincs meg a pénztárcája. A fodrász tőle hozzám jött, nemsokára ő is benyit az ajtón. Azzal kezdi a fodrászhoz fordulva: Nézd meg a szatyrodban, hátha benne van a pénztárcám! Összenézünk. Ő meg kezébe veszi, és elkezd kutatni a más táskájában…
– Csak nem gondolja, hogy én vettem el? – kérdezte megdöbbenve a fodrász, és készségesen kiüríti a táska tartalmát. Ajánlottuk neki, keresse otthon, biztosan megtalálja. Barátnőm elmegy. A kedves fiatal nő elkészült a hajammal, megkért, menjek vele, szeretné tudni, megtalálta-e a pénztárcát; ő ezek után többé nem megy egyedül hozzá. Elkísérem. Megkérdi tőle: – M néni, megtalálta a pénztárcáját?
– Nem!
– Hol lehet?
– Nem tudom.
– Mennyi pénz volt benne? – 140. 000 Ft. – mondja tétován.
– Miért tartasz annyi pénzt itthon? – hüledezem a nagy összeg hallatán. – Nem tévedsz? – Gondolkodik, majd azt mondja, hogy 14.000 forintja veszett el. (Ki tud rajta eligazodni?) Másnap ismét becsengettünk megkérdezni, megvan-e már a pénze?
– Igen, megvan, az otthonkám mély zsebében találtam meg. (Azt is említette, hogy vásárolni volt délelőtt.) Végre! De ezzel még nincs vége! Következő nap megint azt állítja, most már nekem: Nincs meg a pénzem. Hogyhogy? Tegnap azt mondtad, megvan. Igen, de csak a pénztárcám, a pénz nem volt benne… Ki érti ezt?
– Senki rám nem nyitja az ajtót! – siránkozik. (És még ezen csodálkozik?) Ő az, aki szenved, mindig szenved, akkor is, ha nem kellene, ha nincs oka a szenvedésre. De miért? Jó neki, ha sajnálják? De éppen azért, mert már mindenki ismeri, elkerülik őt még az utcán is, mert megállíthatatlanul panaszkodik, állandóan, ugyanazokat ismételve…
Egy alkalommal beszélgetés közben megkérdeztem tőle: Miért panaszkodsz mindig? – azzal nem segítesz magadon.
– Tudod, régen ismersz, nem voltam mindig ilyen.
– M-kám! Te fiatal korodban is ilyen voltál. – Válaszoltam neki nevetve.
Ő is elnevette magát. – Igazán? (Talán életében most először volt őszinte.)

Csak azért írtam le ezeket, mert egy közös ismerősünk, aki őt kislánykorától ismeri, mondta, hogy egyetlen gyerek lévén, amíg mások kiflit vagy zsemlyét vittek magukkal az iskolába tízóraira, addig őt cukrászsüteménnyel etették és pátyolgatták, mint egy porcelánbabát. Meglátszik az eredménye! Úgy nőtt fel, hogy körülötte forgott minden, és felnőve már csak magára számíthat. Nem nevelték az életre, s most az élettől kapja a pofonokat. Segíteni sem lehet neki, mert ha valaki jót ajánl vagy tenne vele, azonnal azt válaszolja, hogy azt nem lehet, neki nem jó, mert… Mivel nála minden másképpen megy, mint általában másoknál. Járja szorgalmasan az egyházi rendezvényeket, a templomban lehúzza a keresztről Jézuskrisztust, de csak színleg istenhívő, nem lakik benne az Isten. Önmaga semmit sem tesz saját boldogulásáért, s ezért szerencsétlennek, áldozatnak érzi magát az életben, s nem úgy viselkedik, mint ahogyan egy istenhívő emberhez illenék.
2004.
☺☺☺
Kép melléklet: Őszi falevelek

A cikket írta: katalina

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. szeptember 9. 18:07

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2011. szeptember 3. 00:36

Ennek azt hiszem sem a barátsághoz, sem semmihez semmi köze. Mármint a jelen állapotban. Sajnos sok ilyen ember van aki egyke ként, vagy elkényeztetett emberként élt, s mikor magára maradt akkor valóban egyedül van és azért gyűjt kacatokat is, mert valamihez tartozni akar, vagy ragaszkodik egykori dolgokhoz, aminek a mához már semmi köze, de az Ő elméjében még az egykori életéhez valahogyan kapcsolódik. Ilyen történeteket én is hallok lent a parkban az idősebb hölgyektől mikor egymást ők is kipletykázzák. ÉN ha kénytelen vagyok hallgatok, de nem mondom el senkinek, mert nem érdekel, vagy nem avatkozom bele mások ügyeibe. Sok dolog van amit meg kell tanulnunk az együtt élésről és az együtt lakásról is. Majd ha hazajöttem az esküvőről megírom nektek. Üdv Éva.

Kedves Éva!
Ha valaki ilyen esetet ír, nem azért teszi, hogy "kibeszélné", s nem is azt jelenti, hogy bántani akarná, hiszen nem név szerint akrja őt kellemetlenségnek kitenni. Sok mindent leír az ember, amit átélt, amit érdekesnek talált, netán tanulságosnak tartja arról beszélni. S van olyan, ami nem tetszik másoknak.
Én vagyok úgy, hogy amit elolvasok, vagy tetszik, vagy nem. Egyéni dolog.
Köszönöm, hogy olvastad.
2011. szeptember 3. 00:36
Ennek azt hiszem sem a barátsághoz, sem semmihez semmi köze. Mármint a jelen állapotban. Sajnos sok ilyen ember van aki egyke ként, vagy elkényeztetett emberként élt, s mikor magára maradt akkor valóban egyedül van és azért gyűjt kacatokat is, mert valamihez tartozni akar, vagy ragaszkodik egykori dolgokhoz, aminek a mához már semmi köze, de az Ő elméjében még az egykori életéhez valahogyan kapcsolódik. Ilyen történeteket én is hallok lent a parkban az idősebb hölgyektől mikor egymást ők is kipletykázzák. ÉN ha kénytelen vagyok hallgatok, de nem mondom el senkinek, mert nem érdekel, vagy nem avatkozom bele mások ügyeibe. Sok dolog van amit meg kell tanulnunk az együtt élésről és az együtt lakásról is. Majd ha hazajöttem az esküvőről megírom nektek. Üdv Éva.
2011. szeptember 2. 17:21

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. szeptember 2. 15:37

Szia Katalina!

Olvasva az élménybeszámolódat, nekem a nagynénémet juttatta az eszembe. Világéletében egyedül volt, és vallásos, a lányát is így nevelte fel, a régi világban, és magázódva, ami még különösebbé tette a kapcsolatukat.
Mégis valahogy közel állt hozzám, mert elképzeltem milyen nehéz lehet az élete.
Az ilyen emberek azért "panaszkodnak", különcködnek, hogy ezzel is felhívják magukra a figyelmet. Rossz lehet neki.
Talán nem ártott volna már régen egy kicsit leülni vele, jobban odafigyelve, meghallgatva, amikor nem sietsz sehová.
Egyébként hajlamosak vagyunk "barátnőnek" nevezni egy régi annak hitt kapcsolatunkat valakivel, közben már valami egészen mássá alakult át, nyűggé, esetleg.

Puszi,
Éva

Ui. Csak azért mondom ezt, mert én is "barátnőmnek" nevezem azt, akivel vagy 20 éve nem is találkoztam. :-)

Szia, Éva!
Azért neveztem annak, mert valóban barátok voltunk kezdetben, és a bajaiban is mindig vele maradtam, mert sajnáltam. Nem hagytam magára. Neki is nehéz élete volt, egyetlen gyrmekét, a lányát elvesztette. Talán akkor változott meg annyira, s valóban mindenki terhére volt. De nem lehetett meggyőzni arról, hogy arról, hogy nem jó, ha úton-útfélen panaszkodik...
S valóban azt érte el vele, hogy végül már mindenki elkerülte.
S ezt én leírtam, s mindennek ellenére nem haragudtam rá.
Köszönöm, hogy olvastad, és megértettél.
Puszi
Katalina
2011. szeptember 2. 17:13

megtekintés Válasz erre: - 2011. szeptember 2. 12:56

Ha valóban a barátnőd, ahogy írod, akkor rendes tőled, hogy így kibeszéled. Igaz barát vagy te is.
:-(

Tamás

Kezdetben valóban barátként ismertük egymást. Később valahogy nagyon megváltozott. Sokszor beszélgettem vele, s el is mondtam neki, hogy az állandó panaszaival elüldözi azokat magától, akiket ismer. Egyszer elnevette magát, amikor elmondtm neki, milyen helyzetbe hozza mgát. S rákérdezett, Valóban?
De egyre furcsább lett. Senki sem tudhatja, hogy miért.
Üdv.
2011. szeptember 2. 17:09

megtekintés Válasz erre: Virág - 2011. szeptember 1. 23:03

Azt hiszem, hogy cikkedben sokan az anyósukra ismernek. :)

Érdekes, hogy anyóshoz hasonlítod. De nagyon régi ismerős, s kezdetben valóban jó barátnőnkként viszonyultunk egymáshoz.
Köszönöm, hogy olvastad.
2011. szeptember 2. 15:37
Szia Katalina!

Olvasva az élménybeszámolódat, nekem a nagynénémet juttatta az eszembe. Világéletében egyedül volt, és vallásos, a lányát is így nevelte fel, a régi világban, és magázódva, ami még különösebbé tette a kapcsolatukat.
Mégis valahogy közel állt hozzám, mert elképzeltem milyen nehéz lehet az élete.
Az ilyen emberek azért "panaszkodnak", különcködnek, hogy ezzel is felhívják magukra a figyelmet. Rossz lehet neki.
Talán nem ártott volna már régen egy kicsit leülni vele, jobban odafigyelve, meghallgatva, amikor nem sietsz sehová.
Egyébként hajlamosak vagyunk "barátnőnek" nevezni egy régi annak hitt kapcsolatunkat valakivel, közben már valami egészen mássá alakult át, nyűggé, esetleg.

Puszi,
Éva

Ui. Csak azért mondom ezt, mert én is "barátnőmnek" nevezem azt, akivel vagy 20 éve nem is találkoztam. :-)
2011. szeptember 2. 14:04
Sztem nem valóban a barátnője. Nekem is volt rengeteg ilyen barátnőm. Az ember nem tud rájuk megfelelő kif.t találni, mert az energiavámpír mégiscsak csúnyán hangzik. Azonkívül az ilyen embereknek nincs igazi barátjuk, hacsak vmi mafla meg nem szánja őket (pl. én), ellenben mindenkivel jóban vannak, mert mindenkire tapadnak. Közös jellemzőjük az önzés, a nyígás, nem tudnak egyedül lenni.
2011. szeptember 2. 13:44

megtekintés Válasz erre: - 2011. szeptember 2. 12:56

Ha valóban a barátnőd, ahogy írod, akkor rendes tőled, hogy így kibeszéled. Igaz barát vagy te is.
:-(

Tamás

Minek az ellenség, ha vannak barátok...:(
 
2011. szeptember 2. 12:56
Ha valóban a barátnőd, ahogy írod, akkor rendes tőled, hogy így kibeszéled. Igaz barát vagy te is.
:-(

Tamás
2011. szeptember 1. 23:03
Azt hiszem, hogy cikkedben sokan az anyósukra ismernek. :)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: