A sors keze. 3 rész.

Látogatók száma: 44

A kórházban a csövek között szenvedett Khaty, szülei a lakásában. Barátai ijedten várták, hogy jobban legyen.

Khaty érezte a mozgást maga körül, de nem tudott megszólalni, valami akadályozta a hangképzésben. Erőlködött, de nem jött egy hang sem ki a torkán. A szemei olyanok voltak, mintha mázsás kövek nyomták volna le. Mérhetetlen fájdalmat és kimerültséget érzett a testében és a lelkében is. Fura volt, de nem tudta mi van vele, csak érezte a hangokat, illatokat, de sem szólni, sem jelezni nem tudott.
Belülről marta a gondolat, hogy nem tud szólni, vagy legalább jelezni, de semmi. Még utazás előtt megvágta magát kicsit, de nem foglalkozott a sebbel, mert nem vérzett sokat, és amúgy sem akart nyápicnak tűnni, vagy elesettnek, inkább nem törődött vele, de most érdekes módon éget a sebe, de nem tudja megmondani, hogy fáj, pedig szeretné.

Suzan és John míg vártak Paulra megbeszélték, hogy addig nem mennek haza, míg Khaty jobban nem lesz, és szétnéztek a lakásban,kell-e vásárolniuk maguknak valami dolgot, hogy ellegyenek a lakásban.
Khaty jól ellátta magát, s volt minden, amire szükségük lehetett volna. Suzan eltervezte, hogy délután főz egy kis levest, hogy másnap vigyen be a lányának, hátha jobban lesz tőle.
Paul ahogyan ígérte nem maradt el sokáig igyekezett, hogy minél hamarabb be tudjanak menni a kórházba.

A szülők örültek, hogy mehetnek.
-Mond fiam, itt mi a szokás, ha megkérdeném a doktort, megnézné a lábamat, mert fáj és nehéz a gipsz is.-kérdezte John Pault.
-Meglátjuk, megkérdezzük és legföljebb átkísérem ahova küldik, hogy ne tévedjen el.-válaszolta Paul.
A kórházban a helyzet változatlan volt. Khaty eszméletlenül feküdt a csövek és gépek alatt.
Paul félre hívta az orvost és megemlítette neki John gondját, s kérte segítsen, mert messze laknak, s nem tudna hamar oda- vissza járni, s ő vállalja a felmerülő költségek megfizetését, ha az gondot okozna.
-Nem szükséges, ha nála van az igazolványa, vagy valamilyen papír a lábáról.
-John, itt van magánál a papír a lábáról?- kérdezte Paul.
-Igen az nálam van, anélkül nem megyek, nehogy baj legyen és ne tudják mi van.-válaszolta az idős ember.
Paul elkérte a papírt és megmutatta az orvosnak. Az áttanulmányozta, s elküldte a sebészetre, s adott papírt a kollégának, hogy tudja miért van itt az idős ember, s nem a saját orvosánál.
Paul megköszönte, s átkísérte Johnt a sebészetre. Megvárta míg ellátják, s visszakísérte a lányához és nejéhez.

Suzan izgatottan várta Johnt, mert úgy vélte Khaty megmozdult, vagy adott volna jelet, de tévedett és ez kicsit felzaklatta.
John elmondta minden rendben, új gipszet kapott ez már jó lesz hazáig.
Délutánra Khaty állapota rosszabb lett, és átvitték egy másik szobába, ahol csak egy személy mehetett be hozzá, de csak rövidke időre.
Nem lehetett eldönteni, mitől romlik az állapota folyamatosan, s talán így könnyebb lesz kiszűrni, nem-e kívülről kerül be újabb fertőzés.
Khaty egyre nehezebben érezte magát ebben a bezárt világba. Nem tudott és nem is bírt jelezni, hogy mi van,. s a fájdalom a mellkasában folyton előjött és egyre erősebben szúrt, hasított, és nem bírt semmit tenni. Érezte a tű szúrásokat, amikor a nővér újabb injekciót adott be. Utána egy kicsit mindig könnyebb volt, de csak rövid és egyre rövidebb ideig. Sokszor érezte elveszti az eszméletét is. Hiába be volt zárva önmagába. Érezte a külvilágot, de nem tudott rá reagálni. Hallotta Paul, és anyja hangját, az apját, de hiába erőlködött, nem tudott jelezni. Az orvost is hallotta, de nem tudott tenni semmit. Valahogyan ez megijesztette, de a tehetetlen düh szorította össze a lelkét.
Aztán érezte megint tolják valamerre, s újabb ájulás.
Khatyt elvitték egy vizsgálatra. Másnapra lesz lelet, vagyis eredmény.
Addig hazamentek a városi lakásába a szülők. Paul vitte őket, s ígérte másnap megint beviszi őket.
Maya megkérte Pault menjen fel hozzájuk.
Paul rossz hangulatban ment fel barátjáékhoz. Aggasztotta Khaty állapota.
Maya szívélyesen fogadta, de valahogyan most ez sem dobta fel.
-Mi van veled? igen le vagy törve - kérdezte Karl
-Semmihez nincs kedvem.- válaszolta Paul.
-Khaty miatt?- kérdezte Maya.
-Miatta is. - válaszolta , - de aggaszt az apja állapota is. Lecserélték a lábán a kötést, de nem valami jól bírja az öreg az ácsorgást. Szerintem valami nagyobb baj van ott is. -Mondta, és lehetett érezni az egykedvű tehetetlenséget a hangjában.
-Holnap is bemégy velük? -kérdezte Karl.
-Igen, mert nagyon érdekel Khaty sorsa, és szeretnék beszélni az öregről is az orvossal.- válaszolta Paul.

Ezek után már nem sokat beszélgettek, s Paul hamarosan elköszönt.

Hazaérve nagyon letört volt.
Lezuhanyozott, és forgolódott ágyában, nem tudott elaludni, mert kínozták a gondolatok.
Eszébe jutott, milyen jót nevettek, mikor az állatok alól tolták ki a trágyát, és Paul megbotlott és majdnem ráesett a halomra.
Akkor még nem gondolta volna, hogy az a vidám göndör kacagó nő hamarosan ott fekszik egy kórházi ágyon, s egy rejtélyes betegséggel küzd az életéért.
Igaz arra sem gondolt, hogy ő ennyire oda lesz ezért a vidám nevető Khatyért.
Vajon mi az, ami ennyire magával ragadja, s készteti minden nap menjen hozzá, s szó nélkül segítsen a szülőknek, akik valahogyan számára idegenek, de mégis közelinek érzi őket a szívéhez, s Khatyt is nagyon közelinek érzi magához.
Nehezen aludt el, s Khatyvel álmodott, hogy egészséges, és ő boldogan magához öleli, s megvallja neki szerelmét, s Khaty ezt örömmel és kedvesen fogadja, S viszonozza is.

Folyt. köv.

A cikket írta: Divi Éva

támogatóink