Álomút | Feleségek.hu
újabb események régebbi események további események
13:25
Black Ice új cikket töltött fel
20:30
Kathy Godhy új cikket töltött fel
20:26
Kathy Godhy új cikket töltött fel
18:51
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
18:49
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
18:28
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
19:58
Black Ice új cikket töltött fel
16:34
Black Ice új cikket töltött fel
15:35
Tündér módosította a naplóbejegyzését
15:35
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
13:18
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
13:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
09:29
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:59
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
07:14
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
16:07
Yolla válaszolt egy szavazásra
15:14
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
14:59
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:57
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
20:30
Ilona új cikket töltött fel

Álomút

2012. január 25. - Látogatók száma: 59

Csupán néhányan ültünk a vagonban, mindnyájan némán és fáradtan bámultunk magunk elé. Egyeseket már el is nyomott az álom, és nem tagadom, a túlfűtött, kellemesen ringatózó vagontól én is majd elszenderültem. Olyan érzés volt, mint mikor kisgyerekként az édesanyám a karjaiban ringatott. Rég volt már.
Míg a vonat megállás nélkül robogott, én az éjszakát pásztáztam. Világ életemben kíváncsi ember voltam, éjjelente a vonaton mindig azon gondolkoztam, hogy az a sok fényesség a távolban, vajon mi lehet. Egy nagy máglya a patak parton, melyet erdei tündérek táncolnak körül, vagy épp egy távoli erőd bástyáit világítják? Milyen csodálatos is lenne egyszer azt mondani, kérem szépen én most leszállok. Egye kánya, én most itt hagyok csapot papot, megkeresem a tündéreket és átmulatom velük az éjszakát, vagy épp az útközben verbuvált törpe haddal beveszem azt a távoli erődítményt és én leszek a vár ura. Még az is lehet, hogy találok egy kedves tündérlányt várúrnőnek.
Csak hát van egy probléma, gyáva vagyok. Gyáva voltam megmondani a főnökömnek, hogy nem akarok napi négy órát túlórázni, gyáva voltam megmondani annak a helyes virágkötő lánynak, hogy nem a bokrétákért látogatom meg minden héten, és úgy jól átgondolva, gyáva voltam én mindenhez. Bezzeg az álmaimban hős vagyok…
Testvéreim! Eljött a mi időnk, hogy bosszút álljunk a több évezredes elnyomásért. Eljött az ideje, hogy vérünket ontsuk az igazságért! – a törpsereg ujjongva ünnepelt, készek lettek volna maga a sátán ellen is harcba menni, ha kérem. Egy utolsó pillantást vetettem a bajtársaimra, majd megfordítottam a lovam, és támadást akartam vezényelni, mikor egyszer csak valaki megkocogtatta a vállam.
- Elnézést – szólalt meg egy lágy női hang a sötétben. Ültömben csak kapkodtam a fejem és hosszú másodpercekbe telt mire rájöttem, erős, szikár paripám helyett egy kopottas bőrülésen ülök, még mindig a vonaton.
- Elnézést uram, kérhetném a jegyét? – szólított meg újra a kalauzlány. Lopva hátrapillantottam a seregemre, de mikor csak egy hortyogó öreget láttam végleg lemondtam az ostromról, és előbányásztam a jegyemet.
Még egy órát utazhattunk, mire megállt a vonat. Újabb utasok csatlakoztak a kis álmos társasághoz, mind fáradtan vetkőztek, tornáztatták átfagyott kezüket, lábukat és várták, hogy tovább robogjon a vonat, immáron velük a fedélzeten. Azonban a vonat nem mozdult. Nem mozdult öt percig, nem mozdult tíz percig és így tovább. Az álmos utasközönség kezdett átcsapni gyanakvó utasközönségbe és egyre csak a peront pásztázták. Én nem igazán siettem, de a kíváncsiságomat nem tudtam legyőzni, így megkerestem a kalauzlányt. Ő felvilágosított, hogy a nagy hidegben befagytak a váltók és mosolyogva hozzátette, ne aggódjak, pillanatokon belül továbbmegyünk.
Negyedórányi pillanat után a mozdonyvezető halkan – tekintettel léve a még szunyókáló utasokra – tájékoztatta az embereket, hogy még egy bő félórányi pillanat és indulunk. Egy-egy morgolódást és ugyancsak halk szitkozódást leszámítva békésen fogadtuk a hírt. Pár ember visszabugyolálta magát a nagykabátba és úgy döntött leszáll nyújtózni, cigarettázni vagy épp hóembert építeni, ki tudja. Én nem voltam ilyen bátor, csupán a vonat ajtajáig merészkedtem, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Ahogy ott nézegettem a saját árnyékukba kapaszkodó, didergő embereket észrevettem egy lányt. Megtörve, magányosan üldögélt a peron fagyos kövein és a távoli, sötét éjszakát kémlelte. Mezítláb, egy szál pongyolában ücsörgött és várt. Az emberek, mintha észre sem vették volna úgy masíroztak körülötte.
Általában nem szeretek kilógni a sorból, igyekszem én lenni a tömeg legapróbb része, de most valamiért úgy éreztem lépnem kell. Itt az ideje kiállni a törpsereg élére, míg ha nem álmodom, akkor is. Azonban, mikor szálltam volna le a vonatról, hangosat sípoltak, jelezvén, hogy a vonat kész tovább menni. Tanácstalanságomban toporzékolni kezdtem, mint egy kisgyerek, a bámészkodók mind felszálltak a vonatra, az ajtók egymás után csapódtak, és én még mindig nem döntöttem. Kész, így kell lenni, gondoltam, majd még mielőtt elindulhatott volna, leugrottam a vonatról, és odaszaladtam a lányhoz.
Letérdeltem mellé és a nevét kérdeztem. Nem válaszolt, továbbra is, mint egy márványszobor, mozdulatlanul bámult a messzeségbe. Finoman lesöpörtem a ráhullott hóréteget, majd levettem a kardigánom és ráadtam. Tovább kértem, mondja el a nevét, hol lakik, de nem válaszolt. Ekkor felálltam és finoman a karjaimba vettem, ekkor lassan felém fordult és a szemembe nézett. Szomorú volt a tekintete, de valamiért mégis mosolygott. Volt benne valami fura, mintha már láttam volna valahol, talán egy máglya körül táncolni, nem tudom, de vonzott.
A lánnyal a karjaimban elindultam, magam mögött hagytam a peront és csak mentem a lábam után. Az utcák teljesen kihaltak voltak, a lámpák épp hogy csak megvilágították a havas utat. Kérdőn a lányra néztem, hátha elmondja hová vigyem, merre menjek, de ő csak mosolygott. Rettentő hideg volt, a kabátom a vonaton maradt, a pulóverem a leányt melegítette, így ki voltam téve a fagyos szél karmainak. Magamhoz szorítottam a lányt, minél jobban védve a zord időtől, de szörnyen tanácstalan voltam.
Be akartam kopogni valahova, legalábbis a józanész ezt diktálta, de a lábam nem engedelmeskedett. Megbabonázva mentem az ismeretlen felé, és reménykedtem, hogy nem lesz késő. Állandóan a lányt kémleltem, jól van-e, él-e még, de ő minduntalan csak mosolygott rám. Szaladni kezdtem, és sírtam. Fáztam, tanácstalan voltam és tudtam, hogy kifutok az időből. Talán egy óra telt bele, mikor észrevettem egy ismerős házat, aztán még egyet és még egyet. Egész addig körbe-körbe szaladgáltam, és teljesen kimerültem. Kérlelőn bámultam a lányra segítsen, de ő csak mosolygott. Sírtam, mint egy kisgyerek, és ahogy egy könnycseppem az arcára hullt, azonnal megfagyott. Elkéstem. A lány teste kemény volt, és jég hideg, de ő csak mosolygott. Forogni kezdett velem a világ, nem értettem semmit, szédültem, majd összeestem az utcaköveken.
Egyszer csak valaki rázni kezdte a vállamat.
- Elnézést – szólalt meg egy lágy női hang a sötétben. „Mégsem késtem el! Istenem valaki segített. Még mindig él!” gondoltam.
- Elnézést uram, kérhetném a jegyét? – szólított meg újra az ismerős hang. „Az nem lehet! Az nem lehet, hogy csak álmodtam”. Nem mertem kinyitni a szemem. Nem tudom attól féltem-e jobban, hogy meghalt a lány, vagy, hogy még mindig a vonaton vagyok, és akkor az egész küzdelem csak álom volt.
- Uram jól van? – kérdezte a nő. Végül kinyitottam a szemem, és ott állt előttem a kalauzlány. Gondolkodás nélkül odaadtam a jegyem és visszatértem az ablakomhoz.
Csak bámultam és bámultam az éjszakába. Egyre csak az a mosoly járt a fejemben. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy az egész csak egy álom volt, hogy az a lány nem létezik. Képtelenség.
A vonat lassan megérkezett egy állomáshoz, és bemondták, hogy csak tíz perc múlva indulunk. Gondoltam addig leszállok, kiszellőztetem a fejem. Miután felöltöztem elindultam, és ahogy az ajtóhoz értem megláttam. Megtörve, magányosan üldögélt a peron fagyos kövein és a távoli, sötét éjszakát kémlelte.

A cikket írta: blasius

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. január 27. 13:50
Köszönöm szépen mindenkinek, aki értékelt, hozzászólt. Annak külön örülök, hogy ilyen-olyan hatást keltett egyesekben és tényleg mégegyszer köszi, jól esik :)

Sziasztok!
2012. január 27. 13:15
Szia Blasi..!

Azt mondják, az idő mindenre gyógyír, és a türelem rózsát terem...stb. Említettem már, hogy nagyon hiányolom az írásaid. Úgy vélem megérte várni. S, hogy miért írom ezt? Fogalmam sincs.
A cikk fantasztikus. Magával ragadott, elvitt egy bizonyos álomútra, a főszereplő helyett a saját vonatomra, a saját szereplőimmel, a saját történetemmel, tanácstalanságommal, és csipetnyi szomorúságommal.
Van egy "pont most, pont erre volt szükségem" érzésem, ami talán minden "most"-ra igaz lehet.

Őszintén gratulálok!

Köszi, üdv: Zsizsik
2012. január 26. 10:53
Lehet csak az est nedves sötétségét bámuló vonatablakon át szöletett képzelgés.Nekem viszont nagyon tetszett. Eszembe juttatta oly gyakori vonatozásaim semmibe való merengéseit.
Kösz!

Gyuri
2012. január 26. 08:47
Kedves Blasius!

Egy álom, ami emlékezetes marad, ami talán megtörténik, valahogy mélyen beleíródik az ember emlékezetébe. Érdekes gondolatok. Köszönjük.

Pussz, Tündér
2012. január 25. 23:52
Köszi lányok. Öröm így visszatérni közétek :)
2012. január 25. 22:40
Hát ez nekem nagyon tetszett. Még ha álom is volt, vagy nem, nem is tudom a végén elbizonytalanodtam... de annak nagyon szép volt. Vagyis, ha nem halt meg a lány, mert akkor viszont jobb, ha felébredtél... :-)
2012. január 25. 19:26
Szia!

Örülök, hogy megint írsz nálunk! :)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: