újabb események régebbi események további események
11:19
Tündér módosította a naplóbejegyzését
11:17
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Árva madár

2011. január 21. - Látogatók száma: 52

Rágott körmű ujjaival szórakozottan görgette a radír morzsáit a padon. Ha elég kitartóan sodorgatta, előfordult, hogy pár centis kígyót sikerült belőle gyártania. Papus is hasonlóan készítette magának a cigarettát. Kissé hajtott háttal ült a hokedlin és szakavatott mozdulatokkal sodorta az illatos dohánnyal töltött cigarettahüvelyt. Közben mindig egy dalt énekelt, de olyan szívszaggatóan, hogy mindig libabőrös lett tőle az egész teste. A dal egy bújdosó árva madárról szólt és a Papusnál szebben soha senkit nem hallott énekelni.Ha rá gondolt, még most is így látta maga előtt, pedig két éve már, hogy a föld alatt volt. Mamus már nem is akart rá gondolni. Papus halála óta alig mozdult ki a házból. Naphosszat az ágyban feküdt, mint aki beteg. Őt ez nem zavarta annyira. De ha sírt a Mamus, na azt gyűlölte, nagyon. Igaz sírni csak akkor szokott, amikor már háromnál több boros flaska hevert az ágya körül. Ilyenkor napokig neki kellett helyette gondolkoznia. Mert valakinek azt is muszáj volt. Csak remélni tudta, hogy a Kontyos Dáma többet nem megy feléjük. Délelőtt a Mamus nem fogja beengedni, mert már nagyon régóta alszik egyfolytában. Vagy ha azóta fel is ébredt, fáradt ahhoz, hogy felkeljen. A prücskök óvodában, iskolában vannak. Ő maga cibálta el őket reggelente. Persze csak csengetés után ért be ma is, mert Picur cumiját otthon felejtették. Anélkül meg nem tud aludni az oviban. Mire haza futott érte, meg vissza az oviba, már nem is fázott a vékony pulóverében. Iskolába menet megeredt a hó. Csodaszép, nagy pelyhekben esett. Ha kinyújtotta a tenyerét gyönyörű rajzolatú csillagok hullottak rá, pont olyan mint a mesékben. A templomtorony órájának zengése térítette magához az álmélkodásból. Akkor persze már hiába futott. Az első óra javában tartott, mikor kipirultan, lihegve benyitott a tanterem ajtaján. A nagydarab tanárnő szigorú arccal fordult felé és gúnyosan tudakolta a késésének okát.
- Na, fiacskám! Miért is nem csodálkozom?! Hol csavarogtál már megint?
Ha elmondaná a Kontyos Dáma azonnal elvinné őt meg a testvéreit az intézetbe. Múltkor is csak egy hajszálon múlt, hogy megúszták. A szomszédból a Vén Gané segített neki. Azt hazudta, hogy míg a Mamus beteg, ő látja el őket. Cserébe csak azt kérte, hogy megnézhesse a micsodáját. Hát megmutatta neki. Bokáig letolt gatyában állt a pállott levegőjű, lesötétített szobában. Mélyen lehajtotta a fejét. A barna mintázatú kopottas szőnyegen jól látta, amint szorgos hangyák csapata a morzsákat cipelte szép sorjában. Jobban félt attól, hogy elviszik őket az intézetbe, mint a vérágas szemű, szuszogó öregtől. Szerencsére akkor nem nyúlt hozzá, csak a szemeit guvasztotta. Nagyon reménykedett benne, hogy máskor nem szorul a segítségére.
- Na, lódulj a helyedre, fiam! Az osztály pedig csendben marad és figyel!
Szeretett az ablak mellett ülni, mert mindig történt az utcán valami érdekes. Innen a meleg teremből kényelmesen meg lehetett figyelni mindent. Nem úgy, mint amikor dideregve rohant haza vagy éppen a dolgára. Így látta meg a múlt héten azt is, hogy Dínó futva igyekezett az iskola felé. A hatalmas fekete alak a kapunál kapta el a karját. Látszott, hogy veszekednek. Dínó szabadulni próbált a nála is magasabb férfi szorításából. A férfi ököllel ütött,mint a bokszolók. Aztán olyan hirtelen eltünt, ahogy érkezett. Dínó a kerítésnek tántorodott és az arcát tapogatta. Zavartan körbenézett, hogy vajon hányan láthatták az esetet. Az iskola környéke üres volt, a tanítás már elkezdődött. Dínó az első emeleti ablakra emelte a szemét. Találkozott a tekintetük egy végeláthatatlanul hosszúnak tűnő pillanatra.Tudta, hogy a tanárnőnek ezek után sem lesz a kedvence. De eddig legalább békén hagyta.
A hang bugyborékolva hasított a tanóra csendjébe. A bugyborékolás egyre erősödött és egyértelműen az ő gyomrából hallatszott. Már nagyon bánta, hogy a telepi kutya vacsoráját elcsente. A szaga pedig annyira jó volt. Az íze sem volt borzasztó, a Bakterné jó főzőasszony hírében állt utcaszerte. Az asszony mikor a Bakternek vitte az elemózsiát, az őrző kutyáról sem feledkezett meg. Néróval jóbarátságot ápolt. A Bakter szemet hunyt felette, ha betért hozzá játszani. Csak ha a teherkocsik érkeztek meg az anyaggal, akkor kellett nek elpucolnia onnan. A kutya biztosan három napos maradékot kapott, azért csikarta a beleit ilyen kegyetlenül.Hasára tapasztotta mind a két kezét, bízva benne, hogy így le tudja halkítani a követelőzőt. Fejét az asztal lapjára támasztotta, azon mesterkedett, hogy minél kisebbre, észrevehetetlenebbre zsugorodjon. Haja tövében a kín első verejtékcseppjei megjelentek. Dínó magyarázás közben folyton rá nézett és egyre közeledett az ő asztalához. Az öreg kopott parketta vészesen nyikorgott a tűsarkak alatt. Az osztály mintha egyszerre tartotta volna vissza a lélegzetét. Lassacskán felemelte a fejét az asztalról. A szeme sarkából látta ahogy a tanárnő keze hirtelen feléje nyúlt. Dacosan behunyta a szemét és várta a csípős csattanást az arcán. A pofon azonban elmaradt. Az teremből innen-onnan halk kuncogás hallatszott. Résnyire kinyitotta a bal szemét. A füzeteire óriási árnyék vetült. Az asztala mellett tornyosult a hatalmas termetű tanárnő és megvetően lebiggyesztett szájjal emelte fel az ő matematika füzetét.
- Miért nem írtad le a füzetedbe azt ami a táblán van?- kérdezte szigorú hangon a tanárnő.
Megmagyarázhatatlan érzések kavarogtak benne, a szájából a szavak mintha maguktól buggyantak volna elő:
- Úgysem értem az egészet.- nézett elszántan a nő szemébe.
- Gyere ki a táblához és oldd meg a feladatot!
- Nem megyek. - érezte, hogy egy lépést sem tudott volna megtenni következmények nélkül. A kuruttyolás egyre erősödött a gyomrában.
- Mit mondtál? - csúszott fel fülsértő magasságokba a tanárnő hangja.- Állj fel azonnal!
- Nem állok fel. - ha bármit is tesz abból csak baj lehet.
A tanárnő egyetlen határozott mozdulattal rántotta ki a gyerek alól a széket. Az osztály döbbent csendben figyelte az eseményeket.
Az utolsó pillanatban meg tudott kapaszkodni az asztalban, félig rajta feküdt, képtelen volt felegyenesedni. Az izzadtság végigfolyt a hátán, remegő kezével megpróbálta feltolni magát az asztalról. A tanárnő szája mozgott , a nyakán az erek kidagadtak, de a hangját érdekes módon nem hallotta. A füleiben mintha egy kocsi motorja zúgott, zakatolt volna. Forgott vele a terem. A padok és a zöld tábla szédítően pörögtek, táncoltak. Bár a lábai csak nagy nehezen engedelmeskedtek neki, az egyre jobban hullámzó ajtón elkapta a kilincset és kacsázva elfutott a mellékhelyiségbe. Löketszerűen adott ki magából mindent. Hátát a wc falának támasztva lassacskán lecsúszott a földre. Lábait felhúzta, karjaival átölelte őket és ütemesen ringatta magát. Reszkető hangon kántálta a Papustól hallott dalt:

„Kesereg egy árva madár,
Ki ott fenn a fellegen jár.
Hát az olyan árva mint én,
Hogy ne keseregne szegény.”

Mikor már a gyengeség elmúlt róla, óvatosan előbújt a rejtekhelyéről. Kihallgatózott a folyosóra. Csend volt. Úgy látszott senki sem kiváncsi rá, nem siettek a keresésére. Puha léptekkel osont végig a kihalt folyosón. A termekből kihallatszottak az ismerős neszek. Az egyikben fennhangon magyarázott egy tanár, másikban vékonyka hangon, akadozva felelt egy diák. A harmadikban éppen ének órát tartottak. Itt egy pillanatra megtorpant, szívét összeszorította valami megmagyarázhatatlan érzés. Milyen szépen szólt az a karácsonyi dal! Mindenki a helyén volt, csak ő nem tartozott sehova sem.
A tanári szoba ajtaja hirtelen nyílt ki. Alig maradt ideje, hogy az oszlop takarásában megbújjon. A kijövő három ember élénk beszélgetést folytatott. Igyekezett még a lélegzetét is visszafojtani, nehogy észrevegyék. Fülében hangosan zakatolt a szíve. Dü-düb, dü-düb, dü-düb… A levegőben visszhangzó mondatfoszlányok lassacskán nyertek értelmet a fejében.
- a viselkedése így már érthető…. én kérem nem tudhattam…két napja halott…kötelességem elhelyezni őket…a szomszéd értesített…talán nem kell elszakítanunk egymástól a testvéreket….
Óvatosan kileselkedett. A Kontyos Dáma szeme furcsán csillogott és mintha a Dínó sem lett volna olyan hatalmas, mint máskor. Az Igazgatónő pedig folyton a szemüvegét igazgatta, mint ahogy nagy izgalmában, az iskolai rendezvényeken szokta.
Lábujjhegyen, settenkedve a hátsó lépcsőn lemerészkedett. A portásfülke előtt négykézlábra ereszkedve lopódzott ki az épületből. A csípős szél az arcába vágott, pirosra csípte. A Fő utcára kiérve a járókelők megszokott látványa valamelyest megnyugtatta. Az orrán végig szánkázó könnycseppet elmaszatolta ujjaival, majd nadrágja zsebébe süllyesztette fagyos kezeit. A csodálkozó tekintetekkel mit sem törődve, dalra fakadt:

„Bujdosik az árva madár,
Egyik ágrul másikra száll.
Hát az ilyen árva, mint én,
Hogy ne bujdokolna szegény.”

http://www.youtube.com/watch?v=q9qoAYXq_oo

A cikket írta: Amarilla

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. január 21. 18:47

megtekintés Válasz erre: Janó - 2011. január 21. 17:47

Nagyon kedves írás, olyan, mint egy lágy őszi szellő... :)

:) Köszi.
2011. január 21. 18:46

megtekintés Válasz erre: MyLife79 - 2011. január 21. 16:15

Gyönyörű. Köszönöm az élményt :)

My

Én köszönöm, hogy elolvastad. :)
2011. január 21. 17:47
Nagyon kedves írás, olyan, mint egy lágy őszi szellő... :)
2011. január 21. 16:15
Gyönyörű. Köszönöm az élményt :)

My
2011. január 21. 15:10

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. január 21. 13:34

Nagyon tetszett. Szinte filmszerűen peregtek az események. Teljesen átjött.
Szeretem az ilyen történeteket. :-)

Köszi, örülök, ha átjött. :)
2011. január 21. 13:34
Nagyon tetszett. Szinte filmszerűen peregtek az események. Teljesen átjött.
Szeretem az ilyen történeteket. :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: