"Az álarcos múzsa"
Látogatók száma: 36
Ezt a novellát - ami akár lehet majd folytatólagos is- azzal a szándékkal írtam,( még 2009-ben) hogy megmutassam, lehet EROTIKUS prózát anélkül írni, hogy az ne váljék feltétlenül pornográfiává, obszcénné és még szórakoztató, netán valamit-mondó is legyen
Az álarcos múzsa
Francesco türelmetlenséggel elvegyülő kíváncsisággal várakozott a megbeszélt időpontban.
Most nem késett, mint máskülönben szokott, pedig a találkahely felkutatása eltelt egy kis időbe. Sajátmagát is meglepte az az igyekezet, amivel készülődött a légyottra s főleg, az a különös, rég nem érzett vágy, ami szinte kényszeritette, hogy leplezze testi fogyatékosságait: bicegését, ferde vállát. Ennek érdekében bő, hófehér selyem inget és felemás, egyik lábán megemelt sarkú cipőt vett fel. Meg is beretválkozott, pedig különben nem fecsérelte ilyesmire drága idejét, amiből úgy érezte mindig kevés, van. A fáklyáktól sejtelmesen megvilágított csiszolt tükör, így már markánsan jóképű férfit mutatott, aki elégedetten húzta mosolyra határozott vonalú, keskenymetszésű száját. Nagy áll, széles és domború homlok, kis sasorr, mely tövében kissé összenőtt a sűrű, sötét szemöldök. A kreolosan barna arcban kihívón világított a szürke, hosszúpillájú szempár. Külleme alapján méltán nevezték az ördög trubadúrjának. Ércesen csengő baritonja, szép kiejtése s nem utolsóképpen dalainak az előkelő körökben is elfogadható pikánssága, messze földön híressé tették.
A minap azonban olyan dolog történt, amire ez idáig még nem volt példa! Francesco – elszólta magát. Most is elöntötte a hidegveríték, ahogy visszagondolt minderre! Szinte hallotta a döbbent morajt a közönségből, ahogy az illetlen szót kiejtette. „Picsa”. Most sem tudja, hogy formálódott ez a vulgáris kifejezés a szalonképes „illatos - virág kehely”-ből, főképpen, hogy még szótagszámban sem stimmelt a dolog, ám ez mit sem változtat a tényálláson. Kimondta - és felháborodást keltett. A dózse leányának születése napjára rendezett ünnepségen! Emlékszik, megfordult vele a világ s, ha nincs az első sorban az a különös, lefátyolozott nő, aki váratlan könyöke alá nyúlva felfogja, talán még el is ájul!
- „Óh!” – Kiáltott fel a titokzatos asszony . - „ Hiszen lázas ez az ember!” Hangzottak az életmentő szavak s Francesco máris jobban érezte magát. – „Hogy szólíthatom az angyalt, akinek örökre hálával tartozom?” – Érdeklődött alig hallhatóan, midőn a hölgy füléhez férkőzhetett. – „Múzsa.” – Hangzott a meglepő válasz, majd kisvártatva még ennyit hallhatott, szinte lehelve: „Mindent megtudhat, ha ma éjfélkor vár rám a palota jobbszárnyán, a tükrös toronyban.”
Most pedig itt van és már elmúlt éjfél. Nem először járna úgy, hogy becsapják. Sok elkényeztetett, unatkozó nőcske élte ki beteges hajlamát azzal, hogy őt, a bicebócát hosszan hitegette s a cél előtt, cserbenhagyta. Azonban, bár nőkkel kapcsolatban nem sok tapasztalata volt, szinte biztos volt abban, hogy a magát Múzsának nevező nő nem ilyen. Hűs, törékeny, apró keze és meleg, lágy hangja sem erre vallott. Francesco talán életében először igazi hálát érzett és vigasztalan lett volna, ha nem honorálhatja a jótéteményt valaminő formában. Ráadásképpen, ami igen idegesítő volt, valamiféle aggodalomhoz hasonló érzés is kezdett rajta elhatalmasodni! Tán csak nem esett valami baja az ő megmentőjének!? Ekkor szapora cipőkopogást és selymek suhogását vélte hallani. Alig fordult meg s már ott is volt mögötte a nő. Pihegett, de nem vette le a különös, csupán arcának felső felét eltakaró maszkot s csak kezével tett egy sürgető mozdulatot, hogy Francesco kövesse.
A férfinek fogalma sem volt arról mire számítson, ám a találkozó késői időpontja és a titokzatos helyválasztás olyan előérzetet keltett benne, aminek különösen bizsergető, erotikus töltete volt. Igyekezett magától távol tartani ezt az ilreális érzést, hiszen egy ilyen finom hölgy nem fog VELE kezdeni, még titokban sem. Ráadásul úgy-e ő az, aki tartozik, nem pedig fordítva. Azonban ahogy a nő bizalmasan hátranyúlt s kézen fogta, hogy maga után húzza és az a látvány, ami elétárult, nem hagyhattak többé benne kételyt!
Aprócska szobába értek váratlanul, ahogy a titkos ajtó halkan becsukódott mögöttük. Rafináltan, itt – ott, kis színes lampionokba elrejtett mécsesek szolgáltattak csupán némi fényt, mi selymesen verődött vissza a gyöngyházszín brokát falakról. Középen pedig széles, kényelmesnek ígérkező pamlag terpeszkedett hívogatón, vörösborszín bársonnyal borítva, illatozó jázminnal teleszórva. A férfi láthatóan feszélyezve érezte magát, de vendéglátójának kedves, tiszta mosolya végül felbátorította.
Francesco épp csupán szóra nyitotta volna száját, de csak tompa nyöszörgésig jutott, mivel a nő egy ellenállhatatlanul kéjes csókkal, egyértelműen jelezte, hogy beszédnek helye nincs!
A trubadúr az első meglepettségből gyorsan ocsúdva, ráreprikázott a csókra s hamarjában oly vadul kezdték el egymást kóstolgatni, mintha mindketten édes mézzel lennének bekenve. Nyelveik, mint rózsaszín kígyók, éhes kíváncsisággal keresték azon kéjre szomjas hajlatokat, zugokat, melyeket nem takart el ruha. Zihálva, sóhajtva, nyögve hempergőztek egymáson az ágyra zuhanva. A férfi keze önkéntelenül is a nő álarcára tévedt s természetesen azon lett volna, hogy levegye azt. Ám a „Múzsa” nem várt erővel megragadta csuklóját, sötét szemei pedig szinte villámokat szórtak! Francesco kedvetlenül húzódott volna el, azonban a nő, szintén teljes váratlansággal, egyetlen, mozdulat segítségével, megoldotta a ruhája felső részét összefogó masnit s az addig pattanásig feszülő anyag fogságából, valósággal kibuggyantak duzzadó, kerek mellei!
Francescónak azonnyomban visszatért lelkesedése! Saját megítélése szerint talán túlzott hevességgel tapadt forró ajkaival a sötét udvarú bimbókra, de tulajdonosuk nem adta jelét neheztelésének. Sőt! Szenvedélyesen végigszántott körmeivel az izzadtságtól hátához tapadó selyem ingen, miközben valósággal dorombolt, mint egy elégedett macska. A férfi nem emlékezett, hogy átélt volna akár még csak hasonlót is ehhez! A nők ez idáig csak leereszkedőn bántak vele, s noha híres és jómódú is volt, mégsem adta oda magát soha senki neki számítás nélkül, de még kevésbé érezhető kéjjel! Így, ki akarván élvezni ennek a talán soha vissza nem térő lehetőségnek minden varázslatos pillanatát, bár ágyéka már-már fájdalmasan feszült s lüktetett az egyre szűkülő nadrágban, lelassította imént még oly mohó, követelődző mozdulatait. Ajkaival immár nem szívta, marcangolta a keményedő bimbókat, hanem lágy, óvatos csókokkal borította el a forró melleket. A nő beleremegett a kéjbe! Zihált és egész testében ívben feszült meg, hogy az őt ölelő férfinak el kellett engednie, ha nem akart róla legurulni. Márpedig nem akart. Sőt!
Gyors mozdulatokkal ledobált magáról minden ruhadarabot, nem törődve azzal, hogy múzsája még csak félig mezítelen. Francesco vissza szeretett volna kerülni előző kényelmes testhelyzetébe, hogy tovább kényeztesse a nőt, azonban az váratlan félkönyékre támaszkodott, hogy aztán szakavatott mozdulatokkal hozzáfoghasson a már amúgy is peckesen ágaskodó phallosz kényeztetéséhez!
Hűvös keze törékenységét meghazudtoló erővel masszírozta a férfi- testet, de nem okozott fájdalmat neki. Ellenkezőleg! Most Francescón volt a sor, hogy nyögjön, hörögjön és reszkessen a kéjtől, mely végigjárta egész valóját. Ahogy a karcsú, rugalmas ujjak ügyesen fel s alá jártak már sikamlós hímtagján, többször úgy érezte, nem tud magán tovább uralkodni, és idejekorán élvez el. Nem akarta még csak a látszatát sem kelteni annak, hogy önző mód csak a saját kielégülésével foglalkozna, mint ahogyan tudta jól, sok férfitársa szokta, ezért többször is megpróbálta megértetni vele, hogy túl sok, amit tesz. Ám ő furcsamód nem akart ezekről, a jelzésekről tudomást venni. Sőt! Az álarcos múzsa, amidőn a kezében feszülő phallosz makkja már lilán merdt az égnek s a hasítékban ott remegett fénylőn az előtörni készülő gyönyör-nedvének cseppje, fényes fekete szemének égető sugarát az elhomályosuló tekintetű szürke szemekébe fúrta, diadalmasan, hogy aztán, mint valami éhes csecsemő, forró szájával valósággal magába szippantson „mindent”! Francesco ekkor artikulátlan hangot hallatott, miközben teljesen elveszítve uralmát teste felett, mint valami üzekedő nyúl, vad, rángatódzáshoz hasonló mozdulatokat tett csípőjével, mely különös tánc elvette a nő eszét. Körmét húsába vájva markolta Francesco izmos farpofáit még hevesebb mozgásra késztetve a férfit ezzel, aki elképedve tapasztalta, hogy amit eddig sosem, mert volna még álmodni sem, újabb elsöprőerejű orgazmushoz kezdett közeledni, anélkül, hogy előbbi merevedése akár egy kicsit is alább hagyott volna! Ráadásul, meglepettségére úgy találta, hogy az álarcos démonnak az Ő látványos kéje okozza a legnagyobb kielégülést, mindenféle olyan érintés nélkül, amit pedig, úgy tudta, más nők nem nélkülözhetnek ahhoz, hogy elérjenek a csúcsra. És valóban, amint Ő újra átadta magát a heves ejakulációnak, szeretője eksztázisban, félig önkívületben fetrengett két lába között, immár szabadon engedve a fröcskölő szerszámot, melynek bő tartalma mind az arcát érte! A sötét maszkon, mint éjszakai csillagok világítottak a csöppek. Az ördög trubadúrjának nem volt még csak hasonló látványban sem része! Lábai közt hevert az éj királynője, bíbor bársonyon, barna hullámú tengerhajával, korall ajkai közt ficánkoló lazacszín, kéjt adó, telhetetlen nyelvével, barlang-mély torkával.
Ekkor értett meg mindent! Az évtizedek óta kizsigerelt, csak álmegelégedést ismert test, megadón borult az őt megajándékozóra és a kényszerűségből szépet-hazudó száj így suttogott:- „köszönöm, Illatos- virág kelyhe.”
A cikket írta: Sáriel
Hozzászólások
időrendi sorrend
5 . :)
S
Kedves Sára.
Természetesen nem „csak úgy” írtam a hsz-t. Mellettem, van a feleségem, a gyermekeim, az unokám, és az anyósom (aki egyébként már néhai, és csak nyomokban fellelhető, mint az E 230), ők diktálták ezt a kis véleményemet.
Én ilyen visszafogott egyéniség vagyok.
Tamás
S
Köszönöm, azonban kíváncsi vagyok, hogy csak "úgy" írtad e , hogy"ilyen csak amesében van" , mert ezen azért csodálkoznék...
S
Természetesen nem „csak úgy” írtam a hsz-t. Mellettem, van a feleségem, a gyermekeim, az unokám, és az anyósom (aki egyébként már néhai, és csak nyomokban fellelhető, mint az E 230), ők diktálták ezt a kis véleményemet.
Én ilyen visszafogott egyéniség vagyok.
Tamás
Azonban, ha a továbbiakban is igényes munkát szeretnék kiadni a kezem közül, akkor sajna, várni kell a folytatásra, mert 3 gyerek mellett, költözésre várva és munkakeresőben, nem igen jut írásra időm mostanában, mégha ihletem lenne is.
Addig is minden jót!
Ui:
aprpopos! Mindjárt felteszem a pályázati írásom első részét!
Az egy "kicsit" másabb....
Kedves Sára!
Valóban lehet így is megírni a történetet. Ízlésesen. A miliő, ami keretet ad a történetnek, természetesen nem új. Megírták már számtalan alkalommal, de ott, ahol eddig az orrunkra csapták az ajtókat, te beljebb invitálod az olvasót. Kétségtelen, hogy bőséges szókészlettel rendelkezel az íráshoz. Nyilvánvaló, hogy nem ez az első próbálkozásod. Kíváncsi vagyok, hogy a folytatásokban bírod - e szuflával. Arra, pedig még jobban, hogy más témakörben is jeleskedsz vagy csak az ilyen korabeli históriákkal, bírózol.
Most kiutalok neked öt csillagot, de a valóságpont az természetesen nem jár. Mert ilyen csak a mesében van.
Tamás
S
Remek! kifejezéssel méltatom írásodat, mert az. Várom a további írásaidat.
5* :-)
Pussz,
Tündér:-)
S
5* :-)
Pussz,
Tündér:-)
Valóban lehet így is megírni a történetet. Ízlésesen. A miliő, ami keretet ad a történetnek, természetesen nem új. Megírták már számtalan alkalommal, de ott, ahol eddig az orrunkra csapták az ajtókat, te beljebb invitálod az olvasót. Kétségtelen, hogy bőséges szókészlettel rendelkezel az íráshoz. Nyilvánvaló, hogy nem ez az első próbálkozásod. Kíváncsi vagyok, hogy a folytatásokban bírod - e szuflával. Arra, pedig még jobban, hogy más témakörben is jeleskedsz vagy csak az ilyen korabeli históriákkal, bírózol.
Most kiutalok neked öt csillagot, de a valóságpont az természetesen nem jár. Mert ilyen csak a mesében van.
Tamás