Családirtó, 3. rész

Látogatók száma: 39

3. rész

A koporsóforma házban már jó ideje egymásnak adták a kilincset a démonok. Ki-be jártak, mint akik otthon vannak, és a maguk szempontjából tényleg – itt meg kell állnunk egy pillanatra, mert nem mindenki tudja, hogy miféle lények ezek a démonok. A magam részéről csak annyit mondhatok, hogy nem – szóval, mindenkinek vannak bizonyos előítéletei. Vannak, akik azt hiszik, hogy a misztériumvallások beavatási szertartásai előtt az újoncok száját lezárták egy aranykulccsal. Az igazság az, hogy Ozirisznek negyvenkét segítőtársa volt, és ez a szám nagyon jelentőségteljes. Az ókori mágusok, varázslók és alkimisták mind használták ezt a számot. Például sevillai Izidor, aki azt hitte, szörnyű katasztrófa lesz, ha torz gyerekek születnek – de nem, ezt inkább mégse mondom el, mert ami helyénvaló a 6. vagy 7. századi Sevillában – Rázi is megbánta, hogy elfecsegett számos titkot. Negyvenkét könyvet akart írni, és hatszor negyvenkettőnél hagyta abba. Ez sem volt véletlen, de mégiscsak hiba, és én nem fogom mindegyik életemben ugyanazokat a hibákat elkövetni. Egyébként ezt a leghatározottabban megtiltották nekem a démonok. Hogy hányan vannak? Nézzük csak, Chemes és Zoszimosz, ők az egyiptomi Thébában éltek. Rutz gróf, a bányaigazgató. Tüanai Apollonius, aki fiúkat áldozott fel, hogy jósoljon a beleikből. Négyen vannak, mert Meliszangosz Athénben maradt. Ők eszelték ki a projektet, amelyhez feltétlenül szükség volt arra, hogy egyedül maradjak a házban.

A törvény emberei kínosan feszengtek. Meddig tűrjük még ezt a zavaros ostobaságot? Már eddig is bebizonyosodott, hogy a vádlott mindenkit hülyének néz, aki nem fér bele a saját elméletébe. Vagy magát tetteti hülyének, ami ugyancsak rossz politika. Azt hiszi, hogy akkor enyhébb lesz a büntetés, vagy a pszichiátriai kezelést téveszti össze a sétagaloppal.

Nem csekélység az, amit ez a jó húsban levő, mérsékelten izmos, kopasz fiatalember elkövetett. Megölt négy embert – az egész családját lemészárolta. A vizsgálat során egyértelműen kiderült – és az igazságügyi szakértő szerint beszámítható. Tudatában volt annak, hogy mit követett el, és nem érez bűnbánatot.

Tudatosan készült ezzel a mesével, el akarja hitetni, hogy holmi démonok parancsára cselekedett.

A bíróságon vagyunk. Térjen a tárgyra.

Azon vagyok, felelte Stelcer, de a bírót nem tévesztették meg az ártatlan bociszemek. Négyszeres gyilkos marad akkor is, ha a fifikás, dörzsölt gazembert játssza – és milyen rosszul játszik. Senki nem veszi komolyan ezeket a betanult szövegeket.

Ismerjük már ezeket a kifogásokat, a démonok tették, a démonok akarnak elszakítani minden szálat, ami ezzel a világgal összefűz, tessék elítélni a pokolbeli lényeket – a démonokat – én ártatlan vagyok! Ott sem voltam! Engem is váratlanul ért. Vagy maguk tényleg azt hiszik rólam, hogy képes vagyok kiirtani a családomat?

Kezdjük elölről, sóhajtott a bíró. Hol volt a gyilkosság idején?

Elmondom, felelte Stelcer készségesen.