Csaltam..., csalódtam
Látogatók száma: 63
Nagyon sok ilyen apró írásocskám van, melyeket én sóhajtásoknak nevezek. A most készűlő blogomon majd lesz egy ilyen gomb is. Nektek miért nincs?
Csak mindig megcsalni akartam a szerelmet, mígnem tiltakozásul könnyeket zúdított szemeimbe, s nem leltem bocsánatra sem. Fájdalomhoz volt jogom, a hulló könnyek helyett ezer csöppent a szemembe, sebesre dörzsöltem őket, törülve állandóan.
Most minden fáj. Bár nem sírok már elfelejtettem, hogyan kell, felgyógyultak könnyeim, csak az álnok porban fetrengek, mint aki nem bír sírni.
Nem tudja senki, hogy nekem már nem is szabad sírni, mert rögvest, vér csöppen jajomból, mint tövis csókolta piros ajkából a rózsaszerelemnek. Ím, nem halmozom már balga vallomásaimat, dalaim voltak régen támaszaim, de…
Akkor letértem az útról, hogy meglássam öt. Fénylett, mint soha el nem jövő tavasz. Lelkemben büszke voltam magamra.
-A legszebb tavaszom leszel-mondtam neki -s már fájt, hogy hazudtam. Jó, rendben, akkor még nem tudtam, hogy ez hazugság. Akkor úgy éreztem, hogy én vallom a legigazabb szerelmet.
-Egyszer nem fogod ezt megbánni? – kérdezte.
-Mit? – Úgy tettem, mintha csodálkoznék a kérdésén.
-Nem leszek a legszebb tavaszod. Csak egy leszek tavaszaid közül.
Mosolyogva néztem rá.
-Miből gondolod? – kérdeztem. – Már vallottam neked valaha szerelmet?
Felnevetett! Azt a nevetést palackoztam volna, ha tehetem, akár a legjobb nedűt, melyben egyszer majd belerészegedhetek.
-Mert -mondta halkan -már nem is emlékszel az összes szerelmes tavaszaidra. Hamis vagy-suttogta még, s megölelt. Csókja nem volt vádló, édesen símúló nyelvéből részegülni tudnék ma is, de már nem érdemlek olyat.
Elmulattam a nagy ivások nektárját.
Ott fog ez majd sebbé vérezni, ahol nem lesz orvosom, hogy lenge köntösét széttépve, meggyógyít, míg elfelejtem, hogy körülöttem mindenki fáj, hogy már nem ismerem a sírás fogalmát, s kegyelmet megbocsájtást sem érdemlek, hisz, játszom a fájdalmat, amikor nevetek is, amikor sírnak, kivetem mellem, ha köröttem kicsik írják szerény kottáikat, s ha meglátok egy igaz lantost elbújok sánta rímeket ölelve.
Már nem leszek a nagy harcos, aki, otthon felejti kardját, mégis csatát nyer. Megnyertek már engem az el nem harcolt viadalok.
Ma, végképp lerogyok!
A cikket írta: Gyuri
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
5*, de nem a helyesírást pontoztam;-)
Üdv, Pinokkió
Nem semmi, de olvasd újra mielőtt elküldöd, hogy a helyesírási problémákat kijavíthasd.
Üdv Éva.
"Csak egy leszek tavaszaid közül." -nekem ez olyan lélekbe mászó, elgondolkodtató. Hm! Van ilyen....! Csak egy tavasz, a sok közül!
Tetszik............!
Üdv!
Csilla