újabb események régebbi események további események
17:53
Stanmorefel regisztrált a weboldalra
07:15
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:12
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:46
Ascentdmx regisztrált a weboldalra
18:27
Stanmorecxl regisztrált a weboldalra
05:45
Broncohia regisztrált a weboldalra
02:08
Drywalljtn regisztrált a weboldalra
18:59
Blenderqpg regisztrált a weboldalra
17:17
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
23:48
Plasticpxz regisztrált a weboldalra
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését

Egyetlen

2010. május 4. - Látogatók száma: 25

Díjnyertes novellám

Egyetlen


A bőrén egyre jobban érzi a nap perzselő erejét, csókot lehel piros ajkára a napsugár és megcsiklandozza halántékát. De feje felett mégis sötét gomolyfelhők gyülekeznek, lába folyton csak viszi saját útján, egyik lépés a másik után:jobb, bal, jobb, bal, jobb, bal....valami belső erő hajtja őt, tudata ellenkezik teste akaratával szemben, de a csábítás felülkerekedik rajta és elméje elveszti a csatát. Nem itt kellene lennie, nem itt....valahol másutt. Akkor hát mi hajtja őt erre?Az ifjú lány aki hónapokkal ezelőtt megpillantotta az égen az oroszlán sörényű nap tüzét, majd az októberi alkony lepelként sötétséget bocsátott rá -szeméből forrásként tört volna elő a könny- de nem hagyta magát. Mozdulatlanság. Hangtalan sivárság. Színtelenség. Halott ő vagy csupán egy illúziókat kergető álmodozó? A válasz csak később érkezik, mely születésétől fogva megpecsételte sorsa folyamának áramlását, hogy ő más. Főnixként, hamvaiból feléledő, hogy újra és újra átélje halálának halálát. A tenger, mely patkány formájában mosta partra bimbózó testét, idegen betolakodóként- csak élettelenül feküdt. A vég körfolyamként eljön újból és újból, ennek tudatában volt. Tudta, hogy a végén mindenki magára hagyja a szenvedések terén, hogy gladiátorküzdelmét, hogy egyedül csak ő vívhatja meg önmaga elbukott sorsa ellen. Új név, új élet? Folyton folyvást küzd és egyszerre menekül. Ez az ártatlan lélek nem követett el semmit, mégis kivert kutyaként új gazdára lel, akárhányszor csak megszületik. Apa gaztettei továbbra is szellemként kísértik őt és fülében ott csengenek a szavak, hogy ő átkozott, jelentéktelen, senki. Senki. Belül reméli, hogy egy napon elnyeri a méltó helyét hol nincs megvetés és gonoszság, s szabadon szárnyalhatnak álmai a kék égről, csodaszép képekről. Olyasféle vágyak, melyek tőrként hasítanak bele lelkébe, hisz belülről felemésztődik teste és hamvai új roncsot képeznek. Anyaföldje undorral löki ki testéből az ifjút, ki új felfedezőként, de egyben régi ismerősként is tér vissza. Az élet kezdete számára maga a végítélet, sorsának végzete, hogy minden bűn, mit romlott lelkek hoztak e világba, feloldoztasson. Bezárkózva vágyódva a megmentő után, aki valójában önmaga, és rálelni a keserű igazságra, mekkora fájdalom. Sorstalansága miatt erőtlen átadni világának a tudást, hogy mikor eljő a vég, megvédhesse a jót, és a rosszat ne mágnesként vonzza magához további életei során. Születését beárnyékolja a harag és a szánalom, belenéz apja szemébe és de ja vu-ként hat a pillanat: pusztuljon, nem kell ő, kivetik az élet tengerébe, az előző sem kellett, miért pont vele tennének kivételt? A gátlások közt felnőtt gyermek hamar rájött sorsa nyitjára, hogy ő az akit nem fognak befogadni, bármilyen testet is öltsön, s ha be is fogadnák beszéljen bármilyen nyelven, az emberek tudatlansága kényszeríti a menekülésre. Elrabolt személyiségét, az önmagára vetett sziklákat, neki kell majd a mélybe vetnie az igazság nagy hegyeiről, hogy valaha is kinyithassa szárnyait és a fellegekbe juthasson, hogy vas bőrébe hiénák fogaiként harapjon, s tapadjon az a szárny. Percről percre borítja el testét és tudatát egyszerre boldogsággal és embertelen kínnal, de még nincs itt az idő. Válnia kellett mindenkitől, akik felnevelték őt, hogy most egyedül tanuljon és felejtse el, azt hogy kihez is tartozik. Eljött a menekülés órája. Egy törött lélek nem visz mást magával tovább mint egy belső megpecsételt papirost, melyre még születése előtt ráfogalmazták sorsának sorait. Az angyalok sem segíthetnek érvényteleníteni e gaz tettet, gyönge szárnyú gyöngyszem ő ahhoz képest, hogy mekkora felelősség nehezedik rá. Az ifjú lány vállára ránehezedett a sátán nagy karma, s az angyal egy tüzes kardot adott hát a kezébe, de evvel csak újabb és újabb megválaszolatlan kérdések sorakoztak fel, újabb kételyek. Nem tudta, merre lépjen, hová menjen, talán el sem kellett volna indulnia. Szabadon járja a poros utcákat, és bevonz mindent, mit a ránehezedő súly hívogat, hogy a sötétség uralkodjon körülötte, és bármerre is jár, csak félelmet, szenvedést okozzon környezetének. Holott ő maga az, aki igazán szenved az akaratlan szolgasúlytól. Visszatekint, hogy könnyebb legyen az elviselés és menekülés az ismeretlen ismerősbe, döghúst evő növények közé, hol egyszer csak feltűnik egy kristályszirmú rózsaszál. Felteszi magában a kérdést a lány, hogy vajon hogy kerülhetett ide, a pusztulás földjére ez az Édenkertbe való gyönyörűség? De nem kap választ, s amit kezét nyújtja, hogy ujjain keresztül érezze a rózsaszálból áramló melegséget, a növény szára felé hajlik, és leveleivel megérinti a lány darabokra tört, mégis tiszta lelkét. Nincs meghatottság, miközben tüzes kardjával próbál kikerülni a gyilkos növények szorításából, nem törik a jég, hiába sírnak a szirmok és hullajt könnyeket az ég. Egy kérdés, csak egy kérdés, melyre maga a lány leli meg a választ:miből táplálkozik ez a gonoszság? Így hát, miután az egyiket elpusztítja, elbarangol mély, sötét gyökereibe hogy meglelje a választ, hogy egy kicsi cseppel csillapítsa tudásvágyát. A gonoszság ki nem apadó forrást szolgáltat e tömeggyilkos növényeknek, evvel szülve újabb és újabb könyörtelenséget, amelyet az utód hajtások hordoznak magukban. Újabb teret és egyben birodalmat hódítanak maguknak, és mégis elnyomják ezt az utolsó, apró, védtelen rózsaszálat, kinek levelei emberkezekké, gyökerei lábakká változnak, hogy felöltse angyali alakját. Így nyúl a lány után szemében remegő segélykéréssel, de nem mehet, mert mint kutya, láncra van verve. Ez az angyal egészen más formát öltött, mint ahogy azt a lány várta, legtitkosabb vágyainak tárgya öltött testet előtte, egy olyan fiú, kinek tekintete magában hordozta az összes olyan érzést, melyből boldogság fakad. Féltékenység járja át a gonosz húsevők lelkét és új szirmokat bontanak hogy kedveskedjenek az idegen lánynak, evvel magukhoz csalogatva őt, hogy rabul ejtsék, és magukévá tegyék. De nem hat rá a bűbáj és megfogja a smaragdzöld szemű fiú kezét, ezzel bosszantva fel a körülöttük lévő galád testeket a környezetükben, tüzet okádva vetik rá magukat arra az egyetlen virágszálra, kit a lány választ magáénak, és a jég a kérő tekintet megértő tiszta lelkére talál és lobban a kardon benső lángja, hogy levágja láncait angyala lábáról, és adjon új életet az elfeledett gyönyörnek e kietlen és lepusztult táj dzsungelében. A szétszakított láncokat maguk után hagyva suhantak a fény felé a sötétségből, el a csatatértől, de hiába minden erőfeszítésük és fáradozásuk, a burjánzó gonoszság mindenhol utat tör magának, hogy letapossa lelkük rózsavirágait, míg nem menekülhetnek tovább és tovább vagy meg nem adják magukat. Felvirradni látszik a szerelmes párra a boldogság de múltjuk sötét foltját nem moshatják le magukról, még akkor sem ha az Igazságok tavában mártóznak meg,kötelékeik örökre megbélyegezték mindkettejük sorsát, és ha tesznek is egymásért is egy lépést, azonnal közbeszólt. Vihar vihart követ, és a háború csak újabb háborút szül. Ázott, mocskos ruhájuk csak húzza őket a föld alá, elgyengült testük egyre lejjebb süpped a félelmek mocsarában, és nem tudtak egymáson segíteni, bármekkora erőfeszítést is tesznek. Egy idő után elhal a hála, és az angyal visszatér a gyilkosok közé, hogy csatlakozzon a tömeghez, hogy elárulja szerelmét, ki sohasem tartozott egyik tábor csoportjába sem, mert tettei mindvégig őszinték és tiszták voltak. A lány használt játékszerként járt kelt e dzsungelben minden léptével siratva szerelmét, a talán nem is valós és annyira kergetett álmot, hogy egyszer talán rálel egy olyasvalakire, aki megérti őt. Könnyei átmosták a száraz talajt, evvel is újabb és újabb ártó szörnyeteg születését segítve, akik egyetlen játékszerüket, azt a fiatal csöpp kis lánykát nem pusztították el. Kénytelen volt visszatérni oda, honnan már elmenekült, új földek után kutatva a kihalt világban, ahol nemcsak néhány napig tündököl, és gyökeret eresztene mellé, majd vigyázná ő az álmot, hogy végre levetkőzhesse sorsát, és az ő kertjében illatozó fák éledjenek. Tűztől kialudt kardját a Fertő tengerébe dobta, evvel hátat fordítva a világ gusztustalan részének, és rendeltetése ellenére új virágok felkutatására indul a kifosztott. Elméjét elborítja egy képtelen tudat, és teste belebetegedik a vágyakozásba, a soha be nem következő álmok halmazába, majdnem hamuvá lett teste, hanem egy út nyílt meg előtte mely az égbe vezetett. Meghalt. Nem éledt újra többé. Elindult az új út sövényén a lány,és megszabadulva átkaitól, és nevétől leveszi gyászruháját, mely kiemeli fiatal, ámde belül gyönge, szenvedéllyel teli női testét. A felhő aranykapujának lépcsőjéről büszkén tekint az Alvilágra és ezernyi angyal veszi körül akik az istenek eledelét és italát hozzák neki. Előbújt szárnyaival a csillagok közt repked, és angyal-társaival élvezi a neki jutott jutalmakat, miközben szíve mégis magányos. Gyakran visszatekint a felhők közül az elhagyatott, mocsaras vidékre, s ilyenkor felidéződnek emlékében a képek, ahol meglátta azt az egyetlen virágot amit a lelke kertjébe gyökereztetett volna. Majd megpihen új, tiszta otthonában. Meglát egy rózsaszálát, szirmai vérvörösen izzanak, és olyan vadítóan hívogató, hogy a legérzékenyebb szempár sem tudna ellenállni csábító szépségének. Tüskéi nincsenek, szára bársonyos akár a királyi palást. Az illata.....bejárja az egész földet. A lány a közelbe lép, hogy megcsodálja ezt az ismeretlen szemet gyönyörködtető látványt, s angyaltársai könnyezni kezdenek, majd lassan hátrálva eltűnnek a háta mögül. A köd leszáll a vidékre, a táj elsötétül a távolban és vérfarkasok vonyítják a Holdat. Olyan sötétség borult a tájra, mint még soha, de a rózsa egyre inkább forr, szintre már izzik. Egyre több démon veszi körül a lányt és a rózsát, hogy kioltsák életüket, de a rózsa szirmait kitárva felemelkedik és levelei kezekké, gyökerei pedig láncra vert lábakká változnak, melyeket a démonok az égtájak minden irányába húztak, hogy cafatokká szakítsák testét. A lány a tekintetével a test arcát keresi, s mikor meglátja, rájön, hogy az nem más, mint az ő vágyainak tárgya, a smaragdzöld szemű ifjú...... a lány könnyes szemmel csak nézte és nézte szerelme könyörgő tekintetét órákon át kővé dermedve, s a fájdalmakba boruló fiú kezét megfogta, és lábaira kötött láncait tekintetével porrá zúzta, majd átölelte őt. A démonok mind elhátráltak, csak a ők ketten maradtak a sötétségben. S a sötétségből világosság, a gyűlöletből szeretet vált, hogy ők ketten az új Ádám és Éva, benépesítse az oly sokat megélt és szenvedő bolygót, a Földet....

Göde Mónika Annamária

A cikket írta:

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. május 4. 23:11
Sok jo irást olvastam itt.Gratulálok....
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: