újabb események régebbi események további események
07:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Esőben

2020. július 2. - Látogatók száma: 41

Ott állt a koporsó előtt, és sírt. Mindig meghatotta, ha ilyen kis koporsót látott. Nem értette, hogy egy csöppnyi életet, akinek csak néhány napja volt ezen a világon, miért büntet az Isten? Nem is a gyermeket sújtja a korai halál, hanem a szüleit, akik nem tehetnek semmiről.

A nő odalépett hozzá, és belekarolt.
- Az ön gyermeke? - kérdezte a férfit őszinte kíváncsisággal.
- Nem. Szerencsére nem.
- Akkor miért van itt?
- Gyakran járok ide. Nézem a temetéseket.
- Fura ízlése van. Temetőbe jár.
A férfi lassan kibontakozott a nő karjából, és szembe fordult vele.
- Bocsásson meg, Géza vagyok.
- Én meg Ágnes - mondta a nő, és elmosolyodott. - Mehetünk, vagy van valami dolga?
A férfi elpirult. Tartotta a karját, hogy a nő belékarolhasson, ismét.
- Ne haragudjon, hogy csak úgy letámadtam, de ahogy ott állt magányosan, és sírt, arra gondoltam, megvigasztalom.
- Jól tette. Még jól is esett. Van itt kint valakije eltemetve?
- Igen, a férjem. Tavaly halt meg. Most azért jöttem, hogy megrendeljem a sírkövet.
- Őszinte részvétem.
- Ugyan, nem is ismerte.
- Nem. Ez amolyan gesztus.
- Nem szeretem a gesztusokat. Ha mond valamit az ember, azt gondolja komolyan - mondta a nő, és nevetett.
- Igaza van.
- És maga? Azon kívül, hogy időnként kijár ide, van más oka is?
A férfi megállt, és a nő szemébe nézett.
- A családom van itt. A feleségem és az újszülött kisfiam.
- Megrendítő.
- Most kellene részvétet nyilvánítania - mondta a férfi mosolyogva.
- Igen, igaza van. Ez nem üres gesztus. Részvétem.
- Köszönöm. Már túl vagyok a nehezén.
- Nem akarom megbántani, de kérdeznék valamit.
- Jól van, kérdezzen. De előbb üljünk le a padra. Ott van egy árnyékos rész, ott jó lesz - mondta a férfi, és kicsit közelebb húzta magához a nőt, szorosan egymásba karolva mentek tovább.
- Mi történt? De ha nem akar, akkor ne beszéljen róla.
- A kórházból hoztuk haza a kicsit. Siettünk, de nem mentünk gyorsan. Én vezettem. Egy kereszteződésben nem tartották be a jobbkéz szabályt. A másik autó mögöttem csapódott belénk, szinte kettévágta az autót. Nekem semmi bajom nem lett.
- Ez tragédia. Nem térek magamhoz - mondta a nő, és a könnyeivel küszködött. - Bocsásson meg, ha felkavartam, ne haragudjon.
- Nincs semmi baj. Beletörődtem, de feldolgozni, amíg élek nem tudom.
A nő közelebb húzódott a férfihez, és megszorította a kezét.
- A magány a legnehezebb. A dolgok megtörténnek, beleszólásunk nincs az események alakulásába, de amikor magunkra maradunk, minden fájdalmasabb lesz.
- Talán, azért is találkoztunk, hogy nem legyünk magányosak - mondta a nő, és megcsókolta a férfit.
- Igen, lehet, hogy így van - mondta a férfi, és kibontakozott a csókból. - Tudja, én már semmin nem csodálkozom. Érzem, hogy már nem vagyok egyedül. Tudja, hogy hol vagyunk?
- Nem tudom.
- Itt, a pad mögött van a családom eltemetve.
A nő is megfordult és sokáig szótlanul nézte a sírt. A férfi felállt, és a zsebéből elővett gyűrt csokrot a sírra tette.
- Tudja, az az érzésem, hogy elengedett. Még talán, mosolygott is a föld alatt.
Megfordult, de a nőt már nem látta sehol. Nem lepődött meg.
- Már nem először képzelődöm - gondolta - de most jólesett volna, ha nem csak a képzeletem játszik velem.
Elindult a kijárat felé. A hirtelen beborult égboltból elkezdett esni az eső. Kinyitotta az esernyőjét. Egy nő mellélépett, és belekarolt.
- Bocsásson meg a tolakodásért, csak hát, nem szeretnék elázni. Nincs esernyőm.
- Most már van - mondta a férfi, és egymásba karolva elindultak a buszmegálló felé.

(Budapest, 2020. július)

A cikket írta: Janó

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: