újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Gondok

Látogatók száma: 46

7. rész

Amikor Sinkó Ella felajánlotta Szigeti főorvosnak, hogy szívesen részt vesz Kovács Károly utókezelésében, azaz naponta meglátogatja és beadja neki az előírt injekciókat, főnöke titokzatos mosollyal megjegyezte:
- Nocsak, Ellácska, tetszik magának a fiatalember? Vegyük úgy, hogy ez nem tartozik rám, a magánéletében pedig azt tesz, amit akar!
Többé szóba sem került közöttük Karcsi kezelése, amikor a férfinek vissza kellett jönnie kontrollra, éppen szabadnapos volt Ella, és a főorvos úgy bánt a betegével, mint a többivel. Kétségtelenül szépen gyógyult a sebe és a hashártya gyulladása is múlóban volt. Szigeti főorvos felírta az újabb gyógyszereket, majd letépett egy lapot a jegyzettömbjéről, ráfirkantotta a címét:
- Kovács úr, felírtam az újabb adag gyógyszerét, és a címemet. Ezennel meghívom szombat este hatra, együtt vacsorázom a középiskolás barátaimmal, és úgy illik, hogy ott legyen közöttünk, mert maga hozott össze bennünket. Mint arról bizonyára értesült, Pallagi Lénával és Borzas Bálinttal gimnáziumi osztálytársak voltunk. Hozza el nyugodtan a barátnőjét és a kisfiát is. Egy hónap múlva jöjjön vissza kontrollra! Viszontlátásra!
Karcsi örömmel újságolta Ellának a meghívást, bár még elég gyenge volt a műtét után, ám a világért ki nem hagyta volna a vacsorát, annál is inkább örült a meghívásnak, mert vendégként vihet a főorvosnak ajándékot, paraszolvencia helyett, mert azt sem tőle, sem Borzas Bálinttól nem fogadott el. Ellától kért tanácsot, minek örülne a főorvos úr, és a lány rádöbbent, hogy szinte semmit sem tud főnöke magánéletéről, azon kívül, hogy nős és négy gyereke van.
Egyébként abban sem biztos, hogy főnöke szívesen látná az otthonában, mert nem csak a nővérekkel, de az orvosokkal is három lépés távolságot tart. Félre érthette Karcsi a meghívást, ami nyilvánvalóan csak reá és a kisfiára vonatkozott, de Karcsi erősködött, hogy Szigeti úgy fogalmazott: hozza el nyugodtan a barátnőjét és a kisfiát is. Andriskát lázba hozta a meghívás, és csak az érdekelte, hogy ott lesz-e Laci papa, akit nagyon megszeretett a Léna doktor néninél töltött egy hét alatt.
- Képzeld, Ella néni, Laci papa azt mondta, hogy én vagyok az ő tiszteletbeli unokája! Ugye, az jó dolog? Felvehetem az új pulóveremet? Azt mondta Laci papa, hogy nagyon jól áll nekem.
Végül édesanyja győzte meg Ellát arról, hogy ezt a meghívást nem utasíthatja vissza. Igaz, csak annyit tud lánya és a főorvos betege közötti kapcsolatról, hogy Ella magánszorgalomból rendszeresen eljár a beteghez, beadni az injekciókat, kezelni a sebét, s nyilvánvalóan ezt akarja honorálni a főorvos.
- Vidd el a kocsit, nekem nehogy gyalog kószálj az éjszakában!
Bezzeg öccse alig várta, hogy kettesben maradjanak:
- Mondd csak, nővérkém, mikor vallod be Anyáéknak, hogy szerelmes vagy abba a fickóba?
- Miről beszélsz?
- Ugyan, nem vagyok vak!
Szombat délután háromnegyed ötkor Ella leparkol a tízemeletes panel előtt. Itt lakik Karcsi a kisfiával, egy kétszobás lakásban. Csak felszól a kaputelefonon, mert indulniuk kell, ha nem akarnak elkésni, de Andriska veszi fel, és kéri, hogy menjen fel, mert egyedül nem tudják lehozni az ajándékokat, melyekről kiderül, hogy egy nagy csokor virág, és két hatalmas ajándékkosár, egyikben márkás italokkal és kávékkal, a másikban drága édességekkel.
Az erzsébeti családi ház, melyben címe szerint a főorvos lakik, nem mondható éppen szabályos alakzatúnak, annak ellenére, hogy külseje egységesen halványzöldre vakolt. Láthatóan a hetvenes években épült kocka alakú lakóház a főépület, ahhoz építették hozzá szinteltolással a két oldalán csupa üveg, negyven négyzetméteres nappalit, a felette lévő két emelettel együtt.
Mintha összebeszéltek volna, egymás után érkeznek a vendégek. Léna asszony a férjével, akinek Andriska azonnal a nyakába ugrik, és nem tágít mellőle. Ella a bemutatkozáskor mérhetetlen szomorúságot lát a főorvos asszony szemében. Bezzeg a férjének fülig ér a szája. Kocsijuk mögött Honda terepjáró áll meg, és kiszáll belőlük a Borzas család. Azt hitte, hogy Karcsi főnöke a feleségével jön, de úgy tűnik, hogy a lányával érkezett. Bemutatkozáskor kiderül, hogy a fiatal, vele majdnem egykorú nő, nem más, mint Blanka asszony, Borzas Bálint felesége.
Üdvözlésükre Szigeti Sanyi, mint vendéglátó, kijön a kapuhoz, majd izgatottan követi az egész családja. Fehér köpenye nélkül Szigeti egy sármos, hatvanas férfi, aki kitörő örömmel fogadja középiskolás osztálytársait és Ellában sem a főnővért látja, hanem egyik kedves ismerősét.
A főorvos felesége kissé sápadt, vékony, szőke asszony, büszkén mutatja be a gyerekeket, a két magas, karcsú tejeskávé színű iker lányt és a szőke fiúkat, akik nem hasonlítanak annyira-egymásra, mint a lányok, de mint kiderül, ők is ikrek.
A nappaliban svédasztal fogadja őket, három tálcán lila hagymás zsíros kenyérrel, ám másik asztal roskadozik az italoktól.
Léna asszony nem kéreti magát, azonnal fog egy műanyag tányért, és falatozni kezd.
- Látom, Sanyikám, nem felejtetted el, hogy mennyire szerettük a zsíros kenyeret! Bocsássatok meg, de nem volt időm ebédelni, és kihagynám az italt, inkább azonnal a lényegre térek!
A lányok italokkal kínálják a vendégeket. Borzas Bálint, Blanka, Lenkey úr, és a házigazda konyakkal indítanak, a többiek, Karcsival az élen, az üdítők között válogatnak. Bori asszony vízbe teszi a virágait, miközben a fiúkat megkéri, hogy az ajándékokat vigyék ki a konyhába.
Ella orrát nem lehet becsapni, érzi a töltött káposzta illatát. Blanka már a harmadik pohárka konyakot issza, amely felkelti a lányok figyelmét.
- Léna, kedves, hagyd a zsíros kenyeret, az csak előétel, azonnal kapjuk a vacsorát! – öleli át barátnőjét a házigazda.
Biri asszony a lányaival máris hordják az ételeket az asztalra, amelyre korábban odakészítették a műanyag tányérokat és evőeszközöket. Nagyon ügyes megoldás, állapítja meg Ella, svédasztal, mindenki azt eszik, amit akar és még csak mosogatni sem kell. Gyanítja, hogy más ennek az oka, talán éppen az, hogy nincs ennyi egyforma terítékük, mert ritkán tartanak ekkora összejövetelt, ami nem csoda, hiszen négy gyerekkel, akik még mindannyian tanulnak, bizony vasvillával kellene hordani haza a pénzt, ha sokat vendégeskednének.
Karcsinak diétáznia kell, és az étel kínálatból igazán a sütemények azok, melyek közül nassolhat egy keveset. Andriskának a szeme kívánja az ételeket, legszívesebben valamennyit megkóstolná, ám Ella rántott húst és salátát szed a gyerek tányérjára, és az édesapja mellé ülteti, hiszen mégsem lenne jó, ha egész este Lenkey úrra telepedne. Nagyon csábítja a Stefánia vagdalt, mégis a töltött káposzta mellett dönt, annak a töltelékéből, feltéve, ha nem túlzottan fűszeres, egy-két villával Karcsi is ehet.
A három testőr egymás mellé ül és elmélyülten beszélgetnek falatozás közben. Nevetgélnek, láthatóan a régi emlékeiket idézgetik, főleg Borzas úr viszi a prímet. Lenkey úr, púpozottan megrakott tányérjával a kezében, egy pillanatra megáll, mint aki nem tudja, melyik társasághoz csatlakozzon, majd két lépéssel a Karcsiék melletti székhez lép. Andriska nagyon megörül neki és lelkesen meséli apjának, hogy Laci papával milyen jókat mulattak.
Blanka fanyalog, hiába kínálja neki az ételeket Marcsi, láthatóan nem tud mit kezdeni magával.
A háziasszony kapacitálja a gyerekeket, hogy vacsorázzanak, üljenek az asztalhoz, elvégre a vendégeket tisztességgel ellátták. A fiúk azonnal szót fogadnak anyjuknak, Katrin azonban előbb édesanyját akarja az látni asztalhoz ülni. Halkan vitáznak, s hogy ne hallgatózzon Blanka, odalép hozzá Ella és javasolja neki, hogy a rántott hús salátával laktat és nem hizlal, próbálja ki, majd társalogni kezd Marcsival és az iker fiúk mellett foglalnak helyet az asztalnál.
Odapillant Karcsiékhoz, és örömmel nyugtázza, hogy párja elmélyülten beszélget Lenkey úrral. Úgy tűnik, hogy komoly dolgokról lehet szó, mert Andriska unatkozik. Odahívja magához a gyereket, aki Tiramisut kér, leülteti Csaba mellé, és elindul, hogy hozzon neki kis adagnyit a süteményből. Megérinti egy kéz a vállát, kiderül, hogy főnöke.
- Borikám, - szól gyengéden a nejéhez, - Ellácska az, aki gondoskodik az én napi drogomról. Gyere, szívem, szeretném, ha váltanál néhány szót a barátaimmal, akikről már annyit meséltem neked. Magának pedig, Ellácska, elárulok egy nagy titkot. Ha szereti a csülkös bablevest, akkor forduljon Katrin lányomhoz, aki szívesen melegít magának a levesből a konyhában. Egy feltétellel, ha ott fogyasztja el, mert Károly barátjának ez szigorún tilos. Mehetünk, Borikám? – fordul a feleségéhez.
Ella Andriska elé teszi a süteményt:
- Katrinnal fogok beszélgetni, hamarosan visszajövök. Addig edd meg szépen a süteményedet.
- Mire vissza tetszik jönni, mi már nem leszünk itt! – hajol közelebb öccse háta mögött Csongor. – Lemegyünk a pincébe csocsózni!
- Andriska kicsi még ahhoz!
- Nem baj, majd Csabával ketten játszanak ellenem!
- Figyelek ám rátok! – szól öccsére Katrin. – Gyere, Ella, hagyjuk a gyerekeket.
Katrin mosolyogva tereli Ellát a konyhába, melyben rend és tisztaság fogadja őket, mintha ma senki sem lépte volna át a helyiség küszöbét. Ennek azonban ellentmond a tűzhelyen lévő nagy fazék csülkös bableves, amely még nem hűlt le annyira, hogy ételtároló dobozokba adagolva a mélyhűtőbe kerüljön.
- Szedhetek neked egy tányérral? Nagyon finom! Mi főztük a nővéremmel. Megmelegítem a mikróban, mert csak forrón fogyasztható. Mit kérsz hozzá? Kenyeret vagy pogácsát?
- Köszönöm, jó lesz a kenyér is. Mennyivel idősebb a nővéred?
- Igazán nem tudjuk, melyikünk az idősebb, mindketten a másikat tartjuk idősebbnek. Anyáék kétévesen adoptáltak bennünket, így nem tudjuk, melyikünk az idősebb. Csak azt tudom, hogy öcséink közül Csongor az idősebb. Parancsolj, jó étvágyat! Hozom a sót és az ecetet is, és szívesen adok hozzá erős paprikát is, ha kérsz bele.
- Köszönöm, előbb megkóstolom. Hmmm.. Nagyon finom!
- Hozok hozzá egy pohár bort.
- Köszönöm, vezetek. Inkább mesélj, mit tanultok.
- Hahaha….medika vagyok, csendes magoló, ám Marcsi zongoraművésznek készül, és a vendégek még nem is tudják, hogy vacsora után Csabival előadnak egy darabot. Anya is zongoraművész volt, csak mellettünk nem tudott koncertezni, így lett belőle tanár.
Katrin csattanós kis történeteket mesél Ellának a család életéből, melyből kiderül, hogy Szigeti főorvosból édesapaként szinte teljesen hiányzik a szigorúság, és kellő humorérzékkel terelgeti gyerekeit az általuk választott úton.
- Nálunk is úgy van, hogy Apa dönt a nagy dolgokban, ami tízévente egyszer fordul elő, például, milyen autót vegyünk, vagy bővíteni kell a házat, ám a többiben Anya határoz. Legalább is úgy látom, mert egyszer sem fordult elő, hogy vitatkoztak volna egymás döntésein. Persze, az is lehet, hogy kettesben megbeszélik, mielőtt velünk közölnék a végeredményt.
Ízletes a bableves. Ella úgy érzi, degeszre ette magát. Látszólag felhőtlenül csevegnek Katrinnal, mégis úgy érzi, hogy valami bántja a lányt.
- Oké, Katrin, légy velem őszinte! Mi bánt?
- Ennyire látszik rajtam? Attól félek, hogy Anya beteg.
Gyermekként és medikaként egyaránt aggódik édesanyjáért, hadarva sorolja Ellának, mintha barátnője lenne, a szimptómákat, a következtetéseit, és félelmét, hogy elmondja-e édesapjának, egyáltalán, mit tegyenek, és végül kiböki, hogy Marcsival úgy döntöttek, Léna nénit kérik meg édesanyjuk megvizsgálására.
- Rossz ötlet! – vágja rá azonnal a vendég. – Ahogyan a főorvos urat ismerem, nagy ribilliót csinálna, ha felhívná Léna asszony, és közölné vele, hogy beteg a felesége. Márpedig megtenné, mert gyerekkori barátságuk mindent felülír. Láttam, hogy Bori néni egyetlen falatot sem evett, sőt, mintha hányingere lenne az ételek szagától is. Amikor azt hitte, senki sem látja, az oldalához szorította a kezét. Nézd, van egy ötletem. Itt van két kitűnő orvos. Meghánytatjuk Bori nénit és akkor nincs mese, természetesen meg kell vizsgálniuk. Készítünk egy koktélt, hozz két deci narancslét, két cent ecetet, kiskanál sót, fél deci pezsgőt, jól összekeverjük, s ha ezt megitatod Bori nénivel, akkor tíz percen belül rosszul lesz. Történetesen tudom, hogy Pallagi főorvos asszony magán klinikáján végeznek teljes testre vonatkozó MRI-t, csak el kell érnünk, hogy oda vigyék édesanyádat.
- Szombat este van, szerintem ilyenkor nem dolgozik ott senki.
- Igaz, de otthoni ügyeletből mindig behívható a szükséges személyzet. Ott dolgozik az egyik barátnőm. Hajrá!
Szigeti Sanyit váratlanul éri és megijeszti felesége rosszulléte. Aggódó férjként viselkedik, hagyja, hogy Léna, Ella segítségével, a földszinti vendégszobában megvizsgálja a feleségét, miközben magát, a vendégeit és az időközben előkerülő ikreket nyugtatgatja. Blanka kapacitálja Bálintot, hogy menjenek haza, ám Borzas úr úgy néz a nejére, hogy az azonnal elhallgat. Lenkey áldja az eszét, amiért ráhagyta Lénára, hogy az asszony kocsijával jöjjenek, így felesége nem ivott alkoholt és tiszta fejjel úrrá lehet a nehézségeken. Odamegy a házigazdához, megfogja a vállát:
- Sanyikám, jó kezekben van Bori. Ha Léna szükségesnek tartja, azonnal beviszi a klinikára.
Marcsi kérdőn néz Katrinra, mintha azt kérdezné, hogy mi történt az anyjukkal, de megszólalni nem mer. Katrin aprót bólint nővérének, aki apjukhoz megy, mond neki néhány szót, majd öccseihez fordul, súg nekik valamit. Andriska Karcsihoz bújik, fáradt és ijedt is, nem szeretné, ha Bori néninek baja esne.
- Karcsi, elviszem a fiúkat, most nem kell, hogy itt legyenek.
Bólint a fiatalember, menjenek csak, maga sem tudja, hogy mit tegyen. Még mindig húzódik a sebe, nem igazán vehetik hasznát. Óvatosan feláll, Katrinnal vált néhány szót, majd eltűnnek a konyhában.
- Igazad van, készítek Apának egy drogot, a többieknek meg főzünk kávét. Jaj, ne izgulj, a drog Apánál erős kávé és kakaó elegyét jelenti.
Lenkey félre hívja Borzas Bálintot:
- Bálint barátom, bevinnéd Sanyit Borival és Lénával a klinikára? Nagyobb a kocsid, mint a feleségemé, ha még jön velünk valaki, majd utánatok megyünk.
Nyílik a vendégszoba ajtaja, kilép Léna:
- Megyünk a rendelőmbe. Sanyi és Ella is velünk jön! Bálint, te hozod Sanyiékat, én viszem Ellát. Lenkey Laci, te maradj itt a gyerekekkel, csak segíts Borit beültetni a kocsiba.
Igen, ezt a határozottságot szereti a feleségében! Óvatosan átnyalábolja a törékeny háziasszonyt, s úgy viszi ki a kocsihoz.
Mire előkerülnek konyhából Katrinék, kezükben egy-egy tálca kávéval, már csak Lenkeyt és Blankát találják a nappaliban.
- Elkéstetek! – szólal meg gúnyosan Blanka. – Túl sokáig hetyegtetek a konyhában! – teszi hozzá, miközben kihívóan néz Karcsira.
Karcsi óvatosan az asztalra teszi a tálcát, nehogy kilöttyenjen a négy csésze kávé, majd lassan megfordul, és Blankára néz:
- Ha ember lennél, most megütnélek.
Katrin arcára kiül a döbbenet. Komolyan gondolja Karcsi, érzi a hangjából.
Lenkeynek azonban elnyeri tetszését:
- Fiatal barátom, a számból vetted ki a szót. Szebben én sem tudtam volna megfogalmazni a mondandómat.
A döbbent csendet megtöri az emeletről lehallatszó hegedűszó, melyet szenvedélyes zongorafutam követ.

Folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

...nagyon jó!
Tetszett a kiszólás, mely szerint: - ha ember lennél,
most megütnélek!
Várom a következő részt!

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: