M91 - Pályázat
Látogatók száma: 83
Egy dal ritmusa csengett a fülemben, amikor kiszálltam a kocsimból és elindultam Jackie’s kávézójába. A refrént még mindig magamban dúdoltam. Kinyitottam az ajtót és az érkezésemet jelző szélcsengő diszkrét dallama egy pillanatra elfelejtette velem, mi is járt a fejemben. Ám, ahogy becsuktam az ajtót, hallottam, ahogy a konyhában hátul ugyanez a dal szólt. Leültem a pulthoz. Mellettem egy szék kihagyással egy férfi meredt az italára. Nem vettem jobban szemügyre, mert egyrészről nem túlságosan érdekelt, másrészről az ilyesmit mellette ülve egyszerűbb elintézni. Megrendeltem a kajámat és vártam. A dal lassan elhalkult és egy új kezdődött meg. A srác a jobbomon még mindig dobolta a lábával a ritmust, a ritmusomat. Halkan felnevettem, amit meghallott és rám nézett. Csak az járt a fejemben, hogy mennyire helyes ez a fiú, ám amikor felém fordult és meglepett arcán a hatalmasra nyílt szemeivel rám nézett csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire nagyon helyes és mennyire nekem való. Zavarában rám mosolygott, aztán visszafordította fejét a poharához.
Azt az egyet tudtam, hogy az éhségem egyre csak nőtt és az étlapom legtetején a mellettem ülő fickó állt. Magam elé bámulva törtem az agyam, mit is mondhatnék neki, amíg meg nem jön a rendelésem. Az asztalon doboltam az ujjaimmal, amikor felém fordult.
- Ideges vagy? – és csak mosolygott zöld szemeivel, a szívem pedig azt hiszem épp kihagyott egyet.
- Csak a szokásos…munka, iskola, család.
- Igen, ez pontosan ismerősen hangzik. Szerelem? – és amikor feltette ezt az egyszerű kérdést, kimondott egy szót és már a torkát köszörülte, ismét a poharát bámulta és úgy éreztem ez az étlap nem az enyém. A játék még csak el sem kezdődött, de már vesztettem és a pecabotommal csak egy törött szív egyik felét húztam ki.
- Szingli vagyok. – magabiztosan, éllel a hangomban vágtam ki és még magam is meglepődtem a határozottságomon. Én bután mosolyogtam, míg ő felkapott fejjel tanulmányozni kezdte az arcom.
- Ryan vagyok.
- Amanda. – és ahogy ezt kimondtam fogta magát és mellém ült. Az előbb tévedtem, most hagyott ki a szívem. Az illata annyira finom volt. Minden porcikám bizsergett mellette és azt az egyet kívántam, hogy sose hozzák ki azt a szendvicset, mert vagy ő tömi be a szám vagy semmi más. És pechemre naná, hogy megjelent a pincér helyes kis mosollyal az arcán egy parancsolj!-jal, hát tényleg kösz…Nem hagyván veszni a helyzetet megkértem, hogy csomagolja be. Bosszúsan hátrament a konyhába, nekem meg legalább ennyi időm maradt.
- Mész is? – nagyra nyílt szemmel meredt rám.
- Van még néhány elintézni valóm. – most én köszörültem meg a torkom és éreztem, ahogy enyhén vöröses árnyalatot ölt az arcom a hazugságom miatt.
- Nincs kedved később esetleg meginni valamit velem? – az utolsó szavakat lassan félve passzírozta ki magából. Viszont az én boldogságom hamar kikívánkozott.
- Kocsival vagyok. Nincs kedved most meginni valamit?
Nem kérdezett semmit, csak egy félmosolyt eresztett, ahogy én is. Szendvics a táskámban, pasi a balomon és az étlap teljesítve.
Sose örültem még ennyire a sötétített üvegeknek. Beült mellém, és ahogy becsukódtak az ajtók elkezdődött valami.
Csak egy pillanat volt, amíg egymás szemébe meredtünk. A vágy éles karmokkal tépett belülről, szinte fojtott az érzés, sose éltem meg ehhez hasonlót. A kezemet az arcára tettem és a szenvedély jobban tombolt bennem, mint valaha. Ajkát az enyémhez szorította és olyan erővel vont magához, hogy nem férhetett kétség, ő is ugyanígy érez. Nem gondolkodtam semmin, csak őt akartam, érezni mindenhol és csillapítani a vágyat. Egyik kezét a nyakamra tette és simogatni kezdte az arcomat. A vad csókoknak hirtelen vége szakadt. A szemembe nézett és csak mosolygott. Gyönyörű volt. A szívem lassan olvadni kezdett, egy perc alatt minden falat ledöntött bennem. Ezúttal lassan csókolt, finoman, lágyan, mintha ez lenne az első csók. Életem csókja volt úgy vélem, akárcsak az utána következőek. Minden egyes csókom azóta eddigi életem legjobbja, mert ha lehetséges, ezt a férfit minden nap után egyre jobban szeretem.
S ha létezik az igaz szerelem, az életre szóló nagy szerelem, hát én úgy hiszem megtaláltam. Számomra a szerelem valóban pillangók a gyomromban, a vágy a csókjai után, a biztonság, amit jelent a karjaiba zárva lenni, s a tudat, hogy ő is pontosan ezt érzi. Azon a délutánon tökéletesen és visszavonhatatlanul szerelmes lettem a férjembe, s egy dalba.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jó volt olvasni, tetszett.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Szia Cikkíró!
Nekem tetszett a laza stílusod. Egyszerű kis dramaturgia, jó íráskészséggel párosulva. Viszont olyan pontatlanságok rontották el az élményt, ami felett nem tudtam átlépni -mérges voltam rád (ismeretlenül, mielőtt valaki megvádolna bennünket), mert ilyen stílussal győzelmi esélyeid is lehetnének-.
A mondanivaló, témakibontásod, "konfliktus" és a csattanó jó (lehetne nagyobb, de nektek azt hiszem ennél nem kell több! Bízok benne hogy igaz történet). Az írásodban a jellemrajzokat erősíthetted volna még.
Üdv,
Pinokkió
"szélcsengő diszkrét dallama egy pillanatra elfelejtette velem" < gondolom "elfelejttette", nem együtt felejtettétek el a csengővel;-)
A dal lassan elhalkult és egy új kezdődött meg. < "meg" felesleges
A srác a jobbomon még mindig dobolta a lábával a ritmust, a ritmusomat. < ezt szeretem, amikor a tárgyat birtokommá teszem...
rám nézett < az elején van egy szóismétléses rész
"Csak az járt a fejemben, hogy mennyire helyes ez a fiú" < amikor meg bejöttél még le se... én nem értem mikor lett szimpi?!
"- Ideges vagy? – és csak mosolygott zöld szemeivel, a szívem pedig azt hiszem épp kihagyott egyet." < hm, hm, ez nem jó mondat így szerintem
Egyszer jobb, köztetek egy szék kihagyás, majd miért kerül meg és ül át a balodra? Vagy ez már a kocsiban van? De akkor Anglia? Hisz te vezeted a kocsidat?
Ha mégis a kocsiban, akkor pedig Anglia:)
Bianka:)
U.i.: Cuki sztori:)
Nekem tetszett a laza stílusod. Egyszerű kis dramaturgia, jó íráskészséggel párosulva. Viszont olyan pontatlanságok rontották el az élményt, ami felett nem tudtam átlépni -mérges voltam rád (ismeretlenül, mielőtt valaki megvádolna bennünket), mert ilyen stílussal győzelmi esélyeid is lehetnének-.
A mondanivaló, témakibontásod, "konfliktus" és a csattanó jó (lehetne nagyobb, de nektek azt hiszem ennél nem kell több! Bízok benne hogy igaz történet). Az írásodban a jellemrajzokat erősíthetted volna még.
Üdv,
Pinokkió
"szélcsengő diszkrét dallama egy pillanatra elfelejtette velem" < gondolom "elfelejttette", nem együtt felejtettétek el a csengővel;-)
A dal lassan elhalkult és egy új kezdődött meg. < "meg" felesleges
A srác a jobbomon még mindig dobolta a lábával a ritmust, a ritmusomat. < ezt szeretem, amikor a tárgyat birtokommá teszem...
rám nézett < az elején van egy szóismétléses rész
"Csak az járt a fejemben, hogy mennyire helyes ez a fiú" < amikor meg bejöttél még le se... én nem értem mikor lett szimpi?!
"- Ideges vagy? – és csak mosolygott zöld szemeivel, a szívem pedig azt hiszem épp kihagyott egyet." < hm, hm, ez nem jó mondat így szerintem
Egyszer jobb, köztetek egy szék kihagyás, majd miért kerül meg és ül át a balodra? Vagy ez már a kocsiban van? De akkor Anglia? Hisz te vezeted a kocsidat?
Az írásod jó. Meg ne haragudj, és nem fanyalgásképpen, de esetleg az utolsó négy sort kihagyhatnád. És tudod miért? Mert úgy érdekesebb lenne a történet utolsó mondata. Sajnálatos módon, manapság a férjeket nem sorolják a romantika kategóriába.
Adok egy ötöst
Nem Tom
Üdv.