újabb események régebbi események további események
00:20
lumsefoGopy regisztrált a weboldalra

Mint a mókus fenn a fán...

Látogatók száma: 35

Kapaszkodsz valamibe. Érzed, hogy csúszol lefelé, el akarod kapni, de mindig kicsúszik a kezeid közül. Most még megúszta a nyomorult, nem tudja, hogy elszánt vagy már, nem érzi, hogy elég volt. Nem ismer még, beleröhög a képedbe,...

A legkevesebb, amit bevezetőül kiadtam magamból. Ami bennem élt, már hosszú évek óta, az számodra elképzelhetetlen. És én itt vagyok. Még mindig itt vagyok és harcolok a rossz, a gonosz ellen, és nem hagyom, hogy uralja az életemet, életünket, de már csak emlékeimben.

Nem tudja, hogy már csak egy hajszál választja el attól, hogy végérvényesen azt mondjam..Elég volt!!!

1974-ben annyi hiábavaló várakozás után megkaptam végre ezt a lakást, a kertváros kellős közepén, azzal a biztos tudattal választottam a földszintet, hogy itt biztonságban tudhatom a lányomat, aki akkor még csak négy éves volt. Tizennyolc éves koromig emeleten laktam. Erkélyünk is volt, amit nagyon szerettem. Nemegyszer harcot vívtam a tesómmal, hogy ki alszik az erkélyen, amikor nyár volt, meleg. Tiszta romantika! A bátyám, és köztem csak egy év volt, de ő volt a vetélytársam. Mindig, mindenben. Ő nem csak a jó helyet vívta ki magának olykor, de a madártejet is elette előlem. Pedig azt nagyon szerettem. Mindketten nagyon édesszájúak voltunk. És vigyáznom kellett, nehogy megelőzzön a spejzban, ahová anyám elrejtette, amíg tudta előlünk a tálat.

Jó gyerekek voltunk, amúgy, a magunk módján, de mint afféle kamaszok, nem mulasztottunk el semmit, amivel a másikat bosszanthatjuk. Tesóm kapott is ezért eleget apámtól, aki nem átallott odasózni a nadrágszíjával, amitől azért nagyon tartott. El is bujdosott pár órára, kivárva, amíg már nincs veszély, hogy hazasomfordáljon. Nem semmi volt, amit elkövetett, lekurvázni, egy kislányt a házban?! Az bűn! „A Boriska egy kurva!” Ezt írta fel a ház falára, de még ő se hitte, hogy ezt megúszhatja. Ezért kivárt. Apám nem várhatott tovább, el kellett mennie, dolgozni. Állandó éjszakás volt a bányában és első volt a munka, a második mi. Ügyes volt az én bátyám, tudta, hogy amit tett több, mint helytelen, féltette a bőrét, de én meg az övét. A testvérek már csak ilyenek! Kis kakas volt a szemétdombon, szerette azt a kislányt, de ő nem vett róla tudomást. Indíték csak ennyi volt. De azt rendesen a tudomására hozta. Felírta a lépcsőház falára... Na ez tette be a kaput.

Milyen boldog voltam akkor, amikor végre beköltözhettünk abba a lakásba. Nagy volt, hatalmas, két szoba, konyha, fürdő, külön WC, a bejárati rész L-alakú. Pfúúúú! Maga a mennyország. És milyen nagy volt, tágas, világos! Fehérre meszelt falak, citromsárga sötétítő függönyök. Hatalmas hármas ablakokkal. Az utca népét nézegethettem keleten, nyugaton. Láttam a lerakott betontömböket, amin jártak az emberek. Van Isten! – gondoltam. Nekem sikerült! Hogy milyen áron, az egy más kérdés.

De itt voltam. Hosszú várakozás után, végre rám került a sor, és átvettem a kulcsokat. Felemelő érzés volt, mit mondjak? Már ott ismeretséget köthettem, miközben a sorban álltunk és vártunk a kulcs átadásra. Nem csak én vagyok, aki örül. Sokan voltunk! Negyvennégy család. A tízemeletes ház földszinti lakója lettem 1974. november valahányadikán!

A lányom, a párom és én. Tiszta Kánaán! Vége a nyomorúságnak! Vége az albérleteknek! Vége a megaláztatásoknak! Ez már az enyém! Papíron. A miénk!... Kértem.. jöjjön velünk. Próbáljuk meg, együtt!

És ő jött. Egy nagy teherautóval, felpakolva a szüleimtől kapott hármas szekrénnyel, két fotellel és egy, még csak ki sem húzható kétszemélyes heverővel, amit másfelesre szabtak. Persze akkor apróságok voltak ezek. Ez minden, amivel folytathattuk, és elindulhattunk új életünk felé. A hiányosságok nem érhettek fel azzal az érzéssel, amit jelentett akkor egy saját otthon. Szép lassan berendezkedtünk, ami hiányzott, pótoltuk. Boldogság és izgalom, ami akkortájt leginkább körüllengte a napjainkat. Az újdonság ereje elvarázsolt mindkettőnket egy ideig. A lányom mindebből persze csak keveset értett, mint egy kisgyermek, annyit érzékelt, hogy boldognak látja a szüleit. Hogy mit érzett ebből a párom?... és fordítva?... hogyan kovácsoltam össze az elkövetkezendő időre az otthonunkat, nem tudom, de az tény egyre kevesebbet voltunk együtt.

Idővel észrevettem, a saját hasznára fordított szinte minden fennmaradó időt, és energiát. Érthető módon, mert még tanulnia kellett. Ha be is láttam, hogy e miatt nélkülöznöm kell őt, mire vége lett, már késő volt. Amíg én azzal voltam elfoglalva, hogy otthont teremtsek, végre egyenesbe kerüljön az életünk, közben nem vettem észre, elkezdődött kettőnk között egy kiszélesedni képes szakadék. Nem tudta elviselni ugyanis, hogy nekem már nem kell különösebb erőfeszítéseket tennem az érvényesüléshez, míg számára rengeteg megmérettetés várt. Ez a különbség kettőnk között benne egy bizonyítási kényszert is kiváltott, ami rengeteg időt vett el a családtól, tőlem, a gyerektől, egyre távolabb kerültünk egymástól.

Egy hirtelen ötlettől vezérelt meglepetése, amit nekünk szánt, akkor még nem volt olyan erős hatással rám, mintha együtt művelhettük volna az elkövetkezendő időszakban…

A cikket írta: zsoltne.eva

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: kalozlány

Szar ez így, pont jó lehetett volna kényelem meg minden erre elhidegül. :(((((

Így van ez kalózka, valahol elindultunk a lejtő felé és nem volt, aki megállítson, ki tudja mi lett volna,... persze az érzések? Azok mindig velünk maradnak, utána is még sokáig, szinte életünk végéig nem felejtjük el... Mi nők így vagyunk kódolva, mint a mókusok egyszer fenn, máskor lenn...

megtekintés Válasz erre: Cathy

Varom a folytatast!

Köszönöm Katikám, hogy olvastál, de annyit nem ér, hogy folytassam, éppen elég volt odáig is eljutni, hogy ezt le tudjam írni. A folytatása már csak egy rossz emlék lenne. Tudod, hogy soha semminek sem ott van a vége, ahol abbahagytuk... Ez is egy régi cikkem, mint számtalan e témában fenn forog, ki tudja egy másik cím alatt, talán éppen ennek a folytatása... :-)

Puszi!
Szar ez így, pont jó lehetett volna kényelem meg minden erre elhidegül. :(((((
Varom a folytatast!
Egészen költözhetnékem lett ettől a cikkedtől most, Éva! :)
Van ennek valami oka, hogy ide került, bár hogy mi, azt még nem tudom, de ha már egyszer itt van, akkor talán nem véletlen.... Véletlenek pedig vannak. :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: