újabb események régebbi események további események
18:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:45
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
16:06
Új cikk került a "Titkaink egymás között" rovatba
11:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:02
Ilpaki új cikket töltött fel
18:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:54
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:22
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Ilpaki új cikket töltött fel
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

Nehéz ma lánynak lenni…

2011. augusztus 3. - Látogatók száma: 57

Nem ma történt, hanem elég régen. A fiatalok el sem tudják képzelni, milyen élet volt akkor. De nem árt, ha legalább olvasnak róla. Idézek korabeli naplómból.

Salgótarján, 1946. február 16. Van állásom! – Éreztem, hogy ma valami jó történik velem. A tiszti-főorvos mellé gép- és gyorsírót kerestek, ahová engem a Ferencrendi atyák házfőnöke ajánlott (jó, hogy ezt is tanultam a középiskolában).
Udvarias ember a főnököm. Félnapos elfoglaltságom mellett délutánonként továbbra is járok a ferencesek kultúrházába, színdarab-próbákra, szerda estéken pedig kórusi összejövetelekre.
Március elején gyönyörű tavasz köszöntött ránk. Jól esett érezni a szelíd napsugarat. Az irodában rengeteg munka várt rám. Hét pár házasulandó adatait kellett ellenőriznem, majd kitöltöttem a többoldalas nyomtatványokat. Ma kellett megírnom a védőnői jelentést is.

Egy hónap se telt el, az irodában gondok jelentkeztek. A tisztiorvosi hivatal a városházához tartozik, kétséges, hogy tudnak-e véglegesíteni. Azonban főnököm továbbra is alkalmaz saját zsebére, és olyan arányban emeli a fizetésemet, ahogyan az övé emelkedik. Április 9-én eldőlt, hogy a városházán a „B-lista” miatt új munkaerőt nem vesznek fel, tehát ide sem. Mi lesz velem? Ma először fohászkodtam Szent Antalhoz, imádkozzon értem. Főnököm ugyan fenntartotta korábbi ígéretét, hogy maradhatok.
Munkaidő után beszélt ifjúságáról, szerelmeiről. Elmondta, hogy sok lánynak udvarolt. Érthetetlen előttem, miért maradt mégis agglegény, mivel jó vágású ember. Később – nem tudom, hogyan jutott eszébe, csak úgy, hozzám jött, – és se szó, se beszéd, meg akart csókolni.
– Ezt nem! – figyelmeztettem.
– Miért? Csak egy „puszit!”
– Nem és nem!
Nem erőszakkal, csak ha maga is beleegyezik.
– De én ebbe nem egyezem bele! Soha! – Határozottan kijelentettem, hogy ez nem az én stílusom. Számomra a szerelem szent érzés, nem játék, nem hangulat, ezt csak kölcsönös érzelmek alapján tudom elképzelni. Egyébként nem tartozik a munkaörömhöz. Erre egy kicsit lehűlt, de szép szavakkal próbált rábeszélni.
– Kár, hogy ilyen fiatal, mert különben feleségül kérném – folytatta kis szünet után. – Csinos, helyes, komoly úrilány, és még segíteni is tudna a munkámban. Mert ez is fontos. De hát én már öreg vagyok magához…
Ez így van, – gondoltam magamban. Nem látok bele a gondolataiba, de gyanítottam, hogy ki akarja használni az alkalmat, mert tudja, szükségem van az állásra.
– Ezután nem merek többé idejönni – folytattam hangosan. – Látom, már nem orvos, nem főnök velem szemben, hanem férfi.

Alig telt el egy hét, ismét próbálkozott kedvesnek igazán nem mondható főnököm. Úgy látszik, nem volt számára elegendő a határozott tiltakozásom.
– Hiába fáradozik – ismételtem – nálam nem ér célt, soha nem egyezem bele! De kért, puhított tovább. Látta, milyen zavarban vagyok, ami kimondottan tetszett a hozzám képest vén kujonnak! Hiába a főnököm, hiába kell, nagy szükségem van az állásra, de én megvédem magam! – Láthatja, hiába könyörög, nálam nem éri el a célját. Keressen olyan lányt, aki kapható rá!
A nagyhét mozgalmas volt számomra. Szokásos feladataim mellett naponta reggel és este a lakást rendezgettem. Húsvétra előre elkészítettem a kocsonyát, sonkát főztem, süteményeket sütöttem. Hajnalban szőnyeget, székeket, párnákat poroltam. Aztán söpörtem, felmostam a nagy hodály-szobát. Nehéz munka, a kezem hólyagos lett. Nem szoktam ehhez, és az irodai munka mellett sok ennyi mindent elvégezni. De szép rend van, ragyog minden a szobában. Én pedig úgy nézek ki, mint egy kéményseprő, még bajuszom is van! Aztán nagy „fürdést” rendeztem, már ahogyan ebben a fürdőszobában lehet, ahol csak hideg víz folyik a csapból. Tíz óra után már az irodában voltam. A hivatalban – mint általában – nagyon sok munka várt rám.

Szép május köszöntött ránk. Járok litániára, kórus-próbára. A templomból kifelé jövet kellemes, virágillattal teli szellő simogatta arcomat. Jóleső borzongás futott végig rajtam. Kóruspróba után Péterke (fiatal ferencrendi atya) azt mondta: tetszik neki, hogy mindig vidám, jókedvű vagyok. Magam se tudom, nehéz sorsomban hogyan lettem megint majdnem olyan, mint az a vidám diáklány Marosvásárhelyen. Okom volna keseregni, ismerőseink között mi vagyunk legnehezebb helyzetben. De búsongással segíthetek-e a körülményeimen? Nem. Addig szép az élet, amíg örülni tudok neki. Ha eszembe jutnak gondjaim, este a szívem megtelik keserűséggel. Néha, bizony, eltörik a mécses, de nem szeretem, ha mások észreveszik rajtam. Most is van elég gondom: fél lábbal már kint érzem magam a hivatalból.
Főnökömnek megmondtam, ennyi pénzért nem vállalom a rengeteg adminisztrációt. Emelést kaptam, de azért – ha akad másik állás – azonnal elmegyek innen.

1946. június 5-én fölvettek a Bányaigazgatósághoz, az éves leltár gépeléséhez, de sajnos, csak ideiglenesen, három hónapra. Ezért egyelőre két állást töltök be; itt jól megfizetik a munkámat. Nemsokára felmondtam a hivatali állást, hogy megszabaduljak tolakodó főnökömtől. Végleges helyet szeretnék találni, ezért több munkahelyen érdeklődtem. Nemsokára üzenetet kaptam a város főjegyzőjétől. Nocsak már ott is alkalmaznának? Nem vállaltam el, mert – neki is rossz híre van, mint főnöknek. Beadtam kérvényt az Acélgyárhoz is, és minden este kértem a jó Istent, segítsen jó álláshoz, míg végre, imám meghallgatásra talált. – Nem felejtettem el megköszönni, amiért az Égiek nem felejtettek el. De most… (egyszerre három állás-lehetőség!) azt se tudom, mit tegyek?

1946. július 5-én alkalmaztak az Acélgyárban. Az eddig munkában töltött időről igazolást kell kérnem, hogy a „gyakorlati időt” beszámítsák munkaviszonynak. Fölkerestem a tiszti-főorvosi hivatalt. Volt főnököm nagyon kedvesen fogadott, én gépeltem le az igazolványt. Áradozott. – Milyen jól néz ki! – Ne siessen, beszélgessünk egy kicsit. Igen ám, de az ajtót kulcsra zárta, és nem engedett ki. Kezdődött a puhítás, üres bókok… – Aranyos, aranyos, hogy megváltozott! Már nem vagyok hivatalfőnöke, ne legyen olyan merev, csak egy puszit kérek! – Közben egyre közeledett felém, én hátráltam, kezemet magam elé tartva. Elkapott. – Hadakoztunk.
– Nem, és nem, ezt velem nem teheti! Eddig úriembernek tartottam, most pedig egyszerűen lerohan? – Undor fogott el, amikor láttam, hogy felhevült, mint egy túlfűtött kazán, úgy szuszogott! Könyörgött, kért, aztán megint erőszakkal akart megcsókolni. Erős ugyan nem vagyok, de nem engedtem magam! Éreztem, és erre gondolva ijedtemben majd’ elállt a lélegzetem: milyen gyenge vagyok… Milyen kiszolgáltatott a nő egy megvadult férfi mellett! Őrült erővel kapta el a kezem, és magához akart rántani.
– Hogyan védekezzem? Istenem, adj erőt! Légy velem, ne hagyj el! – Gondolatok kavarogtak a fejemben. Mit tegyek? Hirtelen elhatározással megharaptam a kezét, mire elengedett.
– Milyen kis csacsi maga! Hát miért, miért ellenkezik? Hisz nincs abban semmi!
– Kár a szóért, hiába vesztegeti az idejét! – Csak már szabadulhatnék! Kétszer az ajtó mellé kerülve, kinyitottam a zárat, visszarántott. Vitatkoztam, aztán erőt gyűjtve, erélyesen rászóltam: – Ha még egyszer közelíteni merészel felém, segítségért fogok kiabálni! – Végre, ez hatott rá.
– Csak azt ne! (Persze, kellemetlen volna főuraságának, ha itt, az Egészségházban, ahol több iroda, orvosi szoba és védőnőszolgálat van, meg várakozó emberek a folyosón… rossz fényt vetne rá, ha zajt csapnék).
– Nem szeretem, ha így bánik velem! – Majd kérdésre váltott: Nem szeret? – (Magamban azt gondoltam: Micsoda hülye kérdés ilyen szituációban! Csak utána válaszoltam.)
– Így igazán nem tudom becsülni. Ha tisztességesen viselkedik, akkor tisztelem, szeretem, de csak három lépés távolságból!
– Milyen gyerekes és komolytalan! – csodálkozott.
– Mindezt komolyan mondtam. Ez a stílus nagyon távol áll tőlem, felfogásommal ellenkezik. Ilyen viselkedést magammal szemben senkitől nem tűrök el!
Végre, elindulhattam. De a résre nyitott ajtóból még utánam szólt: – Nem értem, mit akart mondani?
– Semmit! – válaszoltam futtomban lefelé a lépcsőkön, vissza se fordulva.
– De igen. Úgy-e, azt akarta mondani, hogy szeret, és azt mondja, hogy meglátogat!
– Én nem mondtam és nem gondoltam ilyesmire! Hogyne, még csak az hiányoznék! Szégyellje magát, ha még gúnyolódik is velem!
Alig bírtam tőle megszabadulni. Felborzolt hajjal, menekülve szaladtam, ő meg nézett utánam, azt hajtogatta a nyitott ajtóban: – Aranyos… aranyos… és közben láttam a lépcsőfordulóból, hogy csókot int felém!

Én meg azt se tudom, hogy értem le a kapuig. Kellett ez nekem? Kellett nekem igazolvány? De hát ki hitte volna, hogy ennyire nem tudja magát fegyelmezni. Aljas! Pfuj! Undor fogott el, mikor rá gondoltam: látni a felhevült arcát, mintha tüzet lehelne felém… Oh! Milyen nehéz ma lánynak lenni!
Végigrohantam az utcán, égett az arcom. Azt hittem, mindenki engem néz és látja rajtam, hogy valakivel hadakoztam. Alig vártam, hogy hazaérjek. Be a fürdőszobába, mosakodni! Jóval később is úgy éreztem, hogy piszkos lett a kezem, ahogy szorongatta.
Arra gondoltam: semmivel se volt különb, mint 1944. Szilveszter éjjelén a „felszabadító” orosz (tatár!) tankosok, akik ránktörték az ajtót, s előlük csak a padlásról leugorva tudtunk elmenekülni!

Kép melléklet: Májusi tulipánok

A cikket írta: katalina

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. szeptember 15. 21:08

megtekintés Válasz erre: - 2011. szeptember 2. 18:20

Akkor mégsem 25 éves vagy, mint az adatlapodon írod? :)

Valóban nem, én semmit se írtam be, mert nem publikus!
 
2011. szeptember 2. 18:20
Akkor mégsem 25 éves vagy, mint az adatlapodon írod? :)
2011. augusztus 8. 18:20

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. augusztus 3. 13:23

Szia Katalina!
Ha valaki azt gondolná, hogy csak ma nehéz, akkor kicsit segítettél neki. Azt hiszem más korban, más nehézségekkel kellett megküzdeni (meg néha azonosakkal is).
Jó volt olvasni,
üdv, Pinokkió

Szia, Pinokkió!
Igazad van, múlik az idő, az idők változnak. Nagy változásoknak lehettem tanúi, az biztos.
Köszönöm a látogatást.
Katalin
2011. augusztus 3. 13:23
Szia Katalina!
Ha valaki azt gondolná, hogy csak ma nehéz, akkor kicsit segítettél neki. Azt hiszem más korban, más nehézségekkel kellett megküzdeni (meg néha azonosakkal is).
Jó volt olvasni,
üdv, Pinokkió
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: