újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Nekem a könyv...

Látogatók száma: 43

Életünk felezőpontján túl, már halványulnak emlékképeink a gyerekkoról. Egyre gyakrabban kutakodunk a múltba, próbálunk belekapaszkodni foszladozó, picinyke darabkájába.
Ránézek egy régi fényképre, nagyanyám imádságoskönyvére, anyám horgolta terítőire, vagy a szobám polcán szép rendbe sorakozó könyveimre. Mind közül szívemnek a legkedvesebbike az 1969-ben, akkor már tizennegyedik alkalommal megjelent könyv. Viseltes már a borítója, de tisztán látszik még a távoli kékségben három fekete madár, az aprócska, hósapkás háztető, mellette egy-egy magányos fa, melyeknek ágkezeire fehér kesztyűt húzott a tél. Ott elől az az aprócska fiú, ködmönben, kucsmával fején, jobb vállán batyujával, térdig gázol a hóban. Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön.

Nyolc éves voltam akkor. Drága édesanyám szerint azért hozta nekem a Jézuska ezt a nagyon értékes és különleges ajándékot, mert az öreg tanító néni azt mondta:
„Bármi lehet ebből a gyerekből Böském, csak könyvet adj a kezébe!”
Drága jó édesanyám megfogadta a szót és az elkövetkezendő huszonöt, harminc évben rendre be is tartotta.
Mindig türelmetlenül, nagy izgalommal vártam a karácsonyokat, hogy abban az évben mivé is válhatok, hova kalandozhatok, mi újat hozhat még nekem az olvasás.
Érdekes gondolatok foglalkoztattak akkoriban. Az egyik ilyen gondolatom az volt, hogy az ábécé betű milyen kevesen is vannak, és mégis mikor összetalálkoznak, abból születnek a nem mindennapi csodák. A szavak ecsetjeikkel egyedülálló módon festik a képeket, nekem csak meg kell látnom a fehér lapokon a fekete betűk rajzolta színes üzeneteket. A másik gondolatom az volt, hogy majd én választok színeket, újra festek képeket, kizárólagosan egyedi színekkel a magam örömére.

Ekkor kezdtem el kötődni igazán a könyvek világához, az olvasáshoz. Teltek-múltak az évek, a kötelék nem engedett, nem lazult, sőt egyre erősebben szorított, szinte vonzott magához.
A mesék világát bebarangolhattam Világszép nádszálkisasszonnyal, a pöttyös és csíkos könyvekkel kalandozhattam, először lehettem szerelmes a Pál utcai fiúk vezérébe.
Tüskevárral és a Téli berekkel eljuthattam a Balatonra. Kutakodhattam a történelemben, bolyonghattam a művészetekben. Szenvedéllyel gyűjthettem a magyar irodalom remekeit.
Idő múlásával a világirodalom kiválóságai repítettek tovább. Megélhettem Észak és Dél háborújt, a mindent elsöprő szerelmet. A Háború és béke egy olyan világba vitt, mely megértette Tolsztoj korát, hősöket láttatott és a történelmi valóságot, a Napóleon elleni háború csatáit . A versek különleges egyediségéről még szót sem ejtettem, amit ízlelgetni, kóstolgatni kell a többszöri olvasás és formaiság egységében. Én pedig szeretem az új ízeket, ma is gyakran bele-bele kóstolgatok. Próbálok egy egyedi ízvilágot kialakítani magamnak.

Húszas éveimbe járhattam, mikor könyvtáros lehettem egy igen rövid időre. Számomra ez a hely volt az, ahol az igazi kincseket rejtegették és én nem tudtam betelni velük. Új szokást vettem fel: jegyzeteket készítettem az olvasott könyvekről. Egy-egy olyan kifejezést, szófordulatot is lejegyeztem, amit érdekesnek, kivételesnek találtam.
Szerettem a könyvtári munkát a személyes találkozásokat az olvasókkal.
Örömmel hallgattam, ahogy a könyvek mondanivalója és saját megélt tapasztalataik közt párhuzamot vonnak, azonosulnak a szereplőkkel, eseményekkel. Számomra ez sok mindent elárult egy-egy olvasó személyiségéről, jelleméről is.
Emlékszem, volt egy idős bácsi, aki mindig hétfőn jött, hogy egy újabb könyvet kölcsönözzön a hétre. Utána is néztem egy kicsit a nyilvántartásban. Megdöbbentett, amit találtam. Mert ez az akkor ötvennyolc éves bácsi húsz év óta rendszeres látogatója volt a könyvtárnak.
A régebbi dolgozók csak „Mindenevőnek„ hívták maguk közt. Az A-tól indulva mindent olvasott. Akkor épp az M-nél tartott, azt mondta, igyekszik, mert nem biztos, hogy a „lejárati idejébe minden belefér”.
Ezt a „lejárati” szót mindig sejtelmes mosoly kísérte az arcán, mert hát többféleképpen is értelmezhettem az üzenetet. Nekem a heti lejárati idő volt az elfogadhatóbb!

A pályaválasztásom is úgy alakult, hogy a könyvek, az olvasás szeretete velem lehettek.
Szerettem, szeretem a kihívásokat. A gyerekekkel való közös munka számomra a mai napig is az egyik legnagyobb megmérettetés. Velük lehetőségeim tárháza kimeríthetetlennek bizonyult ahhoz, hogy megszerettessem a könyveket és általuk az olvasást. Hacsak két-három olyan gyerekem volt évente, akik igazi „könyvmolyok” lettek, akkor már megérte! Akadtak szép számmal az évek alatt, akik rendszeres olvasóvá váltak. Magam számára ez visszajelzés volt, és bizonyosság arra, hogy érdemes azokat a megszerzett kincseket továbbadni. Talán tíz évvel ezelőtt történt, hogy egy diákomtól könyvet kaptam. Árpád népe-1000 év magyar mondái a címe. Ennek a könyvnek a borítóoldalára, illetve az első üres oldalaira, ahol épp volt hely B.Zsófia fellistázta nekem, hogy addig mely könyveket olvasta. Három ponttal jelezte, hogy lesz még folytatása… az olvasásnak. Tudom, hogy ha ma folytatná a felsorolást, akkor pótlapokat kellene a könyv első lapjai mellé tennie.

Most 2020-ra sokat változott a világ. Átalakultak az értékek, értékrendek, más a Világ folyása - ezt halljuk nap, mint nap. Az új idők új szeleikkel hozták az e-book, e-könyv, digitalizálás, animálás, Microsoft Word-dokumentum, Microsoft Publisher-dokumentum, … kifejezéseket, a Változásokat! Igen, elgondolkodom! Haladunk a korral, ez egyértelmű és szükséges, azonban éppen ezért még most is eszembe jut, hogy „az ábécé betű milyen kevesen is vannak, és mégis mikor betűi összetalálkoznak, abból születnek a nem mindennapi csodák…”
Ott vannak a színek és érzelmek és Mi! Miért is maradhat bárkinek is csak fekete-fehér a kép?
Valamit elfelejthetett annak idején a Jézuska?

Ellenben mégis van egy kép, amit magam előtt látok: polcok, melyeken könyvek sorakoznak takaros, szép rendben. Elérhető, megfogható közelségben hozzánk, hogy bármikor végig simítsuk ujjainkkal, lássuk a színeket, éljük az emlékeket, érezzük, magunkba szívjuk az illatát. Lehet házikönyvtárunk a pendrive, lehet a régi kis vitrines szekrény: melyben ott sorakoznak Móra, Gárdonyi, Jókai, Bálint Ágnes, Fésűs Éva, Nógrádi Gábor, Holden Rose, Berg Judit és Joanne Kathleen Rowling könyvei is.
Természetesen más neveket is említhettem volna, azonban a legfontosabb a vitrines szekrény szóban rejlik. A titok pedig abban, hogyha majd egyszer a kis vitrines szekrény tulajdonosa is eljut ahhoz a bizonyos „felezőponthoz” és végig simítja ujjaival az addigra már talán a tizenhetedik kiadást megért Berg Judit, Nógrádi Gábor könyveit, akkor is érezze azt a különleges vonzalmat, amit számára - és még a mai napig számomra is- az olvasás jelent.

A cikket írta: Clara62

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: