Nesze neked szerelem 3.rész

Látogatók száma: 63

Bálint megpróbál megőrjíteni, mire én vissza vágok. Hipó a nadrágra, az önbecsülésem visszatér. Máté próbálkozik. Talán sikerül neki. Talán nem.

Hétfő reggel komoly gyomorideggel ébredtem. Tudom, hogy gyerekes viselkedés volt a részemről, de legszívesebben visszabújtam volna a takaróm alá és a következő 1 évben elő se jöttem volna. Aztán eszembe jutottak azok a megalázó percek és lerántottam magamról a takarót. Bálint volt a „pokolfajzat” és nem én. Semmi rosszat nem tettem; jó hogy nem már elbújok előle. Ezért erőt vettem magamon és felálltam az ágyamról. Felöltöztem és ádáz mosollyal az arcomon munkába indultam.
Ahogy az irodánk felé lépkedtem egyfolytában mondogattam magamnak, hogy „Nyugi” vagy hogy „Ne izgasd magad”. Ám ezek a szavak a semmibe vesztek mihelyt beléptem az „oroszlán barlangjába”. Ott ült a mellettem lévő széken. Nagyban udvarolt az 50 éves munkatársnőmnek, aki szinte csüggött a szavain és úgy kuncogott mint egy 16 éves bakfis. Bálint úgy mosolygott rá, hogy azt még Brad Pitt is megirigyelte volna. Zsuzsi (a munkatársam) majd elolvadt a gyönyörűségtől és visszamosolygott rá. Bálint éppen nyújtózkodott amikor észrevette hogy az ajtóban állok. Úgy nézett rám, mintha mi sem történt volna. Esküszöm hogy szinte láttam amint a fejében a történtekre egy „semmi sem történt” cédulát ragaszt. Legszívesebben belevertem volna a fejét az asztalba.
A főnököm egy „Szia Iza” felkiáltással hívta fel rám a figyelmet. Mindenki köszöntött én meg gépiesen visszaköszöntem. Aztán elindultam a helyemre. Levettem a kabátom a fogasra akasztottam. Kivettem a kajámat a táskámból majd beraktam a hűtőbe. Azt istennek nem voltam hajlandó Bálintra nézni. Leültem a gépemhez, bekapcsoltam. Miközben vártam hogy a száz éves számítógép beinduljon a kezeim virtustáncot jártak a billentyűzeten. Egyszer csak megéreztem a kezét a sajátomon és ettől a mozzanattól olyan de olyan dühös lettem. És egy pillanatra el is felejtettem, hogy hol vagyunk. Hagyj már békén, sziszegtem. Ő erre szinte leforrázottan elkapta a kezét, a többiek meg kérdő szemekkel néztek ránk. Na jó, főleg rám. Azt se tudtam, hogy hová süllyedjek szégyenembe. A sírás fojtogatta a torkomat így szó szerint kirohantam a mosdóba. Ott bezárkóztam egy fülkébe és úgy sírtam mint egy kisgyerek. Azt hiszem, ott abban a pillanatban, végre kijött belőlem az a mérhetetlen fájdalom amit nem tudok szavakkal leírni. Fájt minden. Az hogy olyan hülye voltam és bevettem minden egyes szavát. Az is fájt, hogy hagytam azt hogy ennyire összetörjön. És fájt még az is, hogy a szívem hibába szakadt meg; mégis egy pici részem még mindig akarja az az idiótát.
Nagy levegőt vettem, majd megtöröltem a szemeimet. Teljesen elfáradtam az „érzelmek túltengésétől” így túl későn reagáltam.
A következő amire emlékszem az az, hogy berántanak a takarító szertárba, ami közvetlen a női wc mellett van. Tudtam, hogy Bálint az mert, megéreztem az illatát. Mire szóhoz jutottam volna a szája az enyémre tapadt. Úgy csókolt mint egy őrült és én azt éreztem, hogy kifolyik az agyam a fülemen. A lábaim remegtek, a gyomrom twistet járt. Minden fenntartás nélkül adtam át magam a csóknak. Ő belemarkolt a hajamba mire egy mélyről jövő nyögés hagyta el a torkomat. Ez volt az a hang amitől magamhoz tértem.
Mégis mi a fenét csinálok, gondoltam. A düh miatt amit éreztem, akkora erő költözött belém, hogy a szemközti falhoz taszítottam. Ő fensőbbséges vigyorral az arcán nyomkodta a vállát amivel a takarító szekrény oldalának esett. Nehogy azt mond, hogy nem akartad, sziszegte. Amióta beléptél az ajtón ez volt minden vágyad, folytatta. Komoly hányingerem támadt. Valamint éreztem egy másfajta érzést is feltolulni a gyomromból. Ez pedig nem volt más, mind a bosszú.
Már voltam máskor is a szertárba így tudtam, hogy több szekrény van benne. Amelyiknek nekiesett a „pokolfajzat” kinyílt az ajtaja. A szekrényben több liter hipó volt berakva. Miközben az egyik kezemmel benyúltam és megfogtam egy dobozt, addig a másik kezemmel megsimogattam az arcát. Tényleg, ezt akartam amióta beléptem az ajtón, mondtam és a nadrágja elejére borítottam a hipót. Na, az amilyen arcot vágott kárpótolt mindenért. Ahogy undorító káromkodások közepette próbálta eltüntetni az eltüntethetetlen foltot; belőlem kiszakadt a röhögés. Az én röhögésemmel az a probléma hogy egy idő után nyerítésbe vált, szóval nyerítések közepette kitámolyogtam a szertárból, és a nevetésem hangereje a munkatársaim figyelmét sem kerülte el. Mire sikerült volna lenyugodnom megérkezett Bálint. Akkor újabb röhögő görcs következett. A lába között próbálta eltakarni a foltot, mire a másik férfi munkatársam megkérdezte: Mi az nagyfiú, mellément? Én meg, felvisítottam. Mindenki röhögött. Bálint meg leforrázva ment el.
Frenetikus hangulatba értem haza. A lakótársam vigyorogva rám kacsintott én meg értetlenül néztem rá. Majd beszélünk mondta és betessékelt a szobámba. Ahogy beléptem, földbe gyökerezett a lábam és tátva maradt a szám. Tele volt a helyiség, rózsákkal. Legalább 10 rózsacsokor tanyázott a szobámba, amik ontották magukból az isteni rózsa illatot. Az összes vörös rózsa volt. Hitetlenkedve léptem beljebb és vettem észre az első csokron egy kártyát.
Remegő kézzel bontottam ki a borítékot és nyitottam szét a kártyát. „Egyfolytában te jársz az eszembe. Azt mondtad lehetetlen újra kezdeni, de én akarom. Téged akarlak! M.” Azaz Máté.
Nem akartam elhinni. Lecsúsztam a fal mentén a földre és nem tudtam mit tegyek. Aztán rájöttem, hogy nem is fontos rájönnöm. Majd kialakul magától. De adok egy esélyt Máténak.
Két nap múlva felhívott. Én igent mondtam a randira. Elmentünk egy bárba. Na és kivel futottunk ott össze? Természetesen Bálinttal, ki mással? De ez már egy másik történet.

A cikket írta: Izabella

támogatóink