újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Pech kisasszony!

Látogatók száma: 56

Ria, ült a számítógép előtt, elmélyülten böngészte az álláshirdetéseket, de többnyire csak maga elé meredt, azon gondolkozva, mi lenne az ideális munka számára.
Huszonöt éves, még a szülői házban lakik, saját lakásra esélye sincs, amíg nem tudja magát eltartani.
Az apja, nemes egyszerűséggel, csak pech kisasszonynak hívta.
Ő volt az, akinek mindig leesett a fagyija, a makulátlan ünneplőruhája foltos lett. Neki szakadt el a cipőfűzője, és ő lépett mindig a sárba, még akkor is, ha csak egy tenyérnyi volt.
Rajta röhögött az egész osztály tesi órán, mert szinte minden gyakorlatot elrontott. Vagy azért mert mellé ugrott a dobogónak, vagy csak futásközben megbotlott valamiben, többnyire a saját lábába. Ez azért is volt kínos, mert a bátyja benne volt az iskolai focicsapatba, a nővére pedig sorra nyerte a versenyeket szertornából.
Az első magas sarkúját tizennégy évesen kapta, ki is tört a sarka a ház előtti két lépcsőfokon, már induláskor.
Az ő harisnyájába akadt be a kapu, ő ült buszon, vonaton valami trutyiba, és alóla vitték mindig el a széket, ha éppen leülni akart.
És persze, az érettségin őt vádolták meg azzal, hogy puskázott, pedig éppen a lebukástól való félelmébe nem tette soha. Meg is húzták, matekból pótvizsgáznia kellett. Az első randi is emlékezetes maradt, mert a mosdóból vissza jövet, a cipősarkára ragadt WC papírt húzott maga után, mint egy zászlót.
Később sem hagyta el a balszerencse!
Fodrásztól kijövet, biztos, hogy nagy szél kerekedett, vagy hirtelen zápor jött, tönkre téve a szép frizuráját.
Amilyen könnyen talált munkát olyan gyorsan el is veszítette.
Egyik ismerősük ajánlotta a hivatalsegédi munkát.
Többnyire a postát intézte, hozta vitte a leveleket. Volt egy asztala, ahol szétválogatta a küldeményeket, hogy a címzettek asztalára kerüljön.
Kávét, csak egyszer bízták rá, akkor is a parányi teakonyha falára több jutott a feketéből, mint a csészékbe, mert nem jól szerelte össze a főzőt.
Jól is érezte magát ott, nyár lévén bátran húzott szoknyát a harisnyát mellőzte, a balesetek elkerülése végett, csak a sportcipő nem illett az öltözékéhez. Szóvá is tették a munkatársak, de mikor látták, hogy csak csetlik, botlik a körömcipőben, ráhagyták a választást.
Történt egyszer, hogy a gumi elszakadt, ami a mappát fogta össze, a levelek szétszóródtak. Az még hagyján, hogy eső után volt, hanem a szél felkapta a könnyű papírokat, messzire lebbentve azokat.
Felét sem tudta össze szedni, hiába szaladgált három órát utánuk. Egyszer még egy autó is majdnem elütötte, mert lelépett elé, egy szálló levél után.
Az iroda vezetője, legnagyobb sajnálatára meg vált tőle, nem kockáztatott meg, egy újabb balesetet.
Következő munkája egy bárban volt..
Szerette is nagyon, mert a vendégek kedvesek voltak vele.
Nem is volt gond addig, amíg a tulaj nem látta azt, hogy eléggé kiismeri már magát, ki mehet az asztalokhoz kiszolgálni. De az is lehet, hogy megelégelte a sok törött poharat.
Mit tehet ő arról, hogy azok a fránya poharak a mosogatóban mindig összekoccannak.
Egy alkalommal egy drága viszkis üveget tört össze. Akkor a vendégek napokig csak azért jöttek, mint mondták, már a szagtól is berúgnak!.
Úgy tűnt, a kiszolgálással elboldogul.
Amíg kevesen voltak, addig ment is minden, mint a karikacsapás.
Azon a napon telt ház volt!
Már régebben is szidta a tulajt a formatervezett széklábak miatt, szép ívesek voltak. A gond az volt, hogy kifelé, és lefelé íveltek.
Egy vendég éppen távozni akart, kintebb tolta a székét, ő pedig, el volt foglalva azzal, hogy a teli tálcát egyensúlyozza, nem vette észre az akadályt. Csak azt érezte, hogy a levegőbe emelkedik. Tágra nyílt szemmel követte az önálló életre kelt tálcát, ami egy elmélyülten beszélgető társaság nyakába zuhant, beterítve őket itallal, és a szétrobbanó poharak cserepeivel.
Egy percig csak feküdt a földön, széttárt karokkal, arccal lefelé.
Ahogy négykézláb emelkedett, félve nézett hátra, remélve a tulaj nincs bent.
Bent volt!
Nem szólt, nem kiabált, csak az ajtóra mutatott.
Nem lehetett félre érteni.
Később, dolgozott csomagoló üzembe, bevásárlóközpontba, egy ideig a piacon is volt árus.
Hiába tett meg mindent, hogy a munkáját legjobb tudása szerint végezze, valami mindig közbe jött.
Persze, minden munka után hetek, olykor hónapok teltek el, amíg másikat talált.
Szívesen segített volna otthon a háztartásba, hogy az anyja válláról levegyen némi terhet.
- Te csak keresd a munkát kislányom!- mondta mindig, gyorsan.
Tónit, egy családi összejövetelen ismerte meg. Valamelyik unokatestvér hozta magával.
A kávét szervírozták éppen, mikor rá szóltak, vigyázzon, mert a fiú hajlamos kiönteni bármit.
Ő, a szólóra nézett, miközben nyúlt a csészéért. Ezzel a lendülettel a Tóni ölébe landolt a forró ital. Tetézte a bajt az, hogy a fiú, szabadulása reményében, nagy kézlendítéssel próbálta az öléből eltávolítani a csészét, a sajátját is leverte.
Ha ők ketten megjelentek valahol a családban, minden törékeny tárgyat megpróbáltak biztonságba helyezni előlük.
A fiú, annyiból volt szerencsésebb nála, a munkája annyiból állt, leült a gép elé, és írta a programokat. Nem kellett semmit hozni vinni, a helyét is csak akkor hagyta el, ha a szükség szólította..
Viszont nem lehetett vele másról beszélgetni! A számítógép volt a hobbija is.
Ria nem is bánta nagyon, mert jól el volt ő magában is.
- Igen!- Gondolta magában!- Meg van!
Itt ez a gép! Tóni is ilyenen dolgozik, majd segít neki, úgyis felvetette már, hogy költözzön hozzá.
Nem lehet az olyan nehéz!
Lássuk csak! Itt ez a kiírás, ha ide kattintok, akkóóóóór… -.és a képernyő elsötétült.
Tanácstalanul ült, nézte a fekete monitort és nem értette mi történt.
Most is, mint oly sokszor, ha szomorú volt, elő vette a rajz füzetét.
Ő, aki nem is peches volt, hanem szimplán kétbalkezes, ha ceruzát vett a kezébe, szinte megtáltosodott.
Nem arcképeket rajzolt, vagy tájakat, hanem a képzeletébe született mesei alakokat.
Most egy szomorú sárkány feje kezdett alakot ölteni a ceruza nyomán.
Egyedül csak az apja tudta, hogy rajzolni szokott, még kislányként kérte meg, senkinek ne mondja el. Még anyának sem!
Igaz, késő volt már, de felhívta a fiút, elmondta, elromlott a gépe, és azt is, hogy úgy döntött oda költözik.
Tóni álmosan morgott valamit, amit ő, igennek vett.
Az anyja csak szkeptikusan legyintett a költözésnél, úgyis farok felvágva rohan haza nem sokára, hisz még egy rántottát sem tud úgy elkészíteni, hogy ne égesse meg magát.
Nem lett igaza!
Tónival jól kiegészítették egymást!
A fiú, vagy inkább az anyja praktikusan műanyag poharakat-tányérokat vett. Ételt úgy rendelték, néha megkockáztattak egy- egy éttermi vacsorát. Volt, hogy megúszták baleset nélkül, de többnyire nem.
Munkát továbbra sem sikerült találnia.
Hálásan fogadta az apja támogatását, egy idő után már kezdett kínos lenni.
Azon a hétvégén már nagyon el volt keseredve!
- Készüljetek össze! Kiállításra megyünk! – mondta a telefonba az apja.
Nem sok kedvet érzett, de nem akarta megbántani, amikor olyan sokat segített rajta.
Meglepően sokan voltak kíváncsiak a képekre, amiknek szerzőjéről semmit nem tudott.
Az első terembe érte a meglepetés!
A falon, főhelyen a legutoljára készített szomorú sárkány nézett rá!
Ott volt a többi is, amiket féltő gonddal rejtegetett az íróasztala fiókjában.
A kedvence, a hosszú sörényű unikornis, a komor képű törpe, a szárnyas oroszlán, a tűzmadár!
Az egyik képen egy különösen szép arcú lány volt, akinek karcsú lábai sas karmokba végződtek, hátán széttárta barna tollas szárnyait. Ez volt az egyik kedvence!
Sokszor ábrándozott arról, hogy ő a sas lány, és felemelkedik a felhők fölé!
Meg akarta érinteni,amikor valaki rá szólt.
- Ő az enyém!- mondta áhítattal.
- Sajnálom, de nem eladó a kép!
- Ő az enyém! – Ismételte meg, - Ő Merenna, a felhők királynője!- Suttogta.
A teremben hirtelen csönd lett, ahogy keze végig simított a képen, az üvegen keresztül szinte érezte a lény testének melegét, pont úgy, ahogy akkor, amikor kész lett a rajzzal.
- Ön Ria?- Kérdezte a férfi elhűlve, miközben a rajz sarkán látható szignóra mutatott.
Alig győzött válaszolni a rázúduló kérdésekre.
Ki húzta magát, a szeme is megtelt könnyel.
Már nem a pech kisasszony volt, hanem a Művésznő!
Így szólították!
Valahogy megváltozott az élete!
Már nem kellet könyörögnie, hogy meghívják valahova. A kávéscsészék is egyre ritkábban landoltak a földön. Magas sarkút, továbbra sem hordott, elég magas volt anélkül is.
Ő maga, hónapokkal később úgy gondolta, mindennek volt valami haszna az életében, még a sok balszerencsés eseménynek is.
Talán egy felsőbb hatalom küldte rá a sok bajt, azért hogy rá jöjjön, neki ez a hivatása!

A cikket írta: Kathy Godhy

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

tetszik!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: