Robbanás

Látogatók száma: 18

Robbanás

Szép őszi nap volt, egyike az utolsóknak, amikor a fény még ragyog, a fák teljesen sárga, vörös és barna pompájukban. A parkban gyerekek játszottak, egyikük nekidőlt egy platánfának, eltakarta a szemét, és hangosan számolt: Angge, bangge, trigge, fiergge, fuppa, scheppe… Mikor húszig ért, elkapta a karját a szeme elől, és futni kezdett. Az egyik vastag fatörzs mögött hamarosan meg is látta Hannelise piros szoknyáját. Le vagy ütve! A kislány kétségbeesetten kapott az áruló szoknya után, de persze már késő volt. Hans már a park másik végében járt. A sziklakert mesterséges kövei mögött lapult Gerty, nem messze Vic. Most is Hans ért vissza előbb a platánfához: Gerty, Vic, le vagytok ütve! De még hiányzott Fred a legnagyobb, legerősebb, akinek véleményére adni szoktak. Hol rejtőzhet? Tűnődve nézett körül a kölyök, és közben alaposan eltávolodott a platánfától. Mire rosszat sejtve visszafordult, Fred már ott verte a fa málló kérgét, kárörvendő nevetéssel: Megint Te vagy a hunyó! Hans engedelmesen odabaktatott a fához, eltakarta a szemét, és most így számolt: aene, mähe, doppeltäne, doppel, doppel, domine, eckebäle, zimpriäle, puff, päff, zimbriäff, dass die Ruet in Hinder träff. A träff szóra megfordult, és jó érzékkel először Fredet kereste. Meg is találta: egy parkírozó Opel mögött guggolt, megismerte a kockás térdzokniját. Hannelise könnyű eset, Gerty és Vic testvérek, mindig egymás közelében maradnak. Alighanem megint a sziklakertnél. Fred, le vagy ütve, Te vagy a hunyó! És most Fred számolt: aene, mäne, timpetäne…

A két idősebb, feltűnő eleganciával öltözött férfi összenézett. Már megint ez a piszok aaraui dialektus, nem tudnak leszokni róla. Egy időben már csak az öregek, de úgy látszik, most a gyerekek is rákapnak, olyan ez nekik, mint valami tolvajnyelv, titkosírás, kiválasztottaknak érzik magukat, úgy beszélnek egymás között, hogy abból az avatatlanok semmit sem értenek. Elkülönülési vágy ez, vagy egyszerű utánzás? Ezek a gyerekek a jövő szabadkőműves páholyainak megalapítói, Vladimir X-ek, misztikus szekták vezéralakjai?

Az egyikük mosolyogva ellentmondott, nem, nem kellene ilyen messzire vinni a következtetéseket. Wyslinger hevesen rázta a fejét. Nem, ez olyan, mint egy második réteg, egyfajta tudatalatti, olyan, mint a cyanophyta, amely nagyon jól tűri a szárazságot, de amint elered az eső, visszanyeri a kék színét, élni kezd, kinyújtja az állábait, és polipként fonja körül az áldozatát. Jürgen még mindig mosolygott: Ezek a gyerekek nem kékmoszatok, csak olyanok, mint a kis majmok, ismétlik a felnőtteket. Fischers Fritz fängt frische Fische… Elmúlik, ahogyan arról is leszoknak, hogy meghúzzák a lányok copfját, vagy felírják a táblára: hülye, aki olvassa. Mert a második réteg alatt kell lennie egy harmadiknak, amely a konformitás és a megszokás felé törekszik, elfojtja az egyéniséget, ötgyerekes banktisztviselőt formál a lázadó csavargóból, aki a szabad idejében bélyeget gyűjt.

Hannelise, le vagy ütve, kiáltotta Fred, és ez azt jelentette, hogy jó időre Hannelise lesz a hunyó. A kislány csak hat éves volt; kizárt dolog, hogy megtaláljon valakit. A fiúk, amikor már nagyon unták Hannelise ügyetlenségét, szándékosan üttették le magukat, hogy érdekesebb legyen a játék. Gerty csúfolódott: Rote Gügger ds Haar brönnt a. Schütt es Tröpfeli Wasser dra! Hannelise bőgni kezdett. Ez volt az a pillanat, amikor Jürgen, a tanító, úgy érezte, be kell avatkoznia. Gerty lesütötte vizesszürke szemeit, Wyslinger pedig fanyarul mosolygott: Mindenki ezt a mocskos tájszólást beszéli, semmi értelme az egésznek. Legalább azt mondd meg, mi az a Gügger, semmilyen szótárban nincs benne. – Egy madár, vörösbegy vagy ilyesmi, így csúfolják azokat, akiknek vörös a hajuk. Nem értem, mi a bajod. A svájci dialektusnak irodalmi rangja van. Akárhányan dialektusban írnak elbeszélést, verseket.

Néhány lépésnyire tőlük öreg hajléktalan ült egy padon. Füléhez emelte a kezét. Amikor észrevette, hogy figyelik, felpattant, és a zsíros sapkáját a kezében gyűrögette. Nem hallották? Hatalmas robbanás volt.

Wyslinger és Jürgen összenéztek, a gyerekek tovább játszottak. Nem hallottak semmit.

Robbanás volt, magyarázta a hajléktalan, még most is zúg a fejem tőle.

A pad másik végén egy öregasszony ült, egykedvűen kötögetett. Maga sem hallott semmit? – Nem, felelte az asszony olyan arccal, mint akinek kilenctized-részben megvan a véleménye a padtársáról. Nem ittam egy kortyot se, bizonygatta a hajléktalan, nincs egy vasam se, esküszöm. Színjózan vagyok. – És mivel így mondta, I säg der wohr, Wyslinger fanyarul elhúzta a száját, Jürgen pedig csillapítóan a karjára tette a kezét.

Detonatív hallucináció, jegyezte meg Wyslinger. Vaszkuláris alapon… vagy vegetatív neurózis… A hajléktalan tágra nyitotta a szemeit; pontosan annyira értette Wyslingert, mint az a dialektust. Szívesen tolmácsolok, vigyorgott Jürgen, de öregem, nem robbant itt semmi. – Már mások is megálltak, és hitetlenkedve rázták a fejüket. Valaki elővett egy frankot, amit királyi gesztussal utasított vissza a hajléktalan. Az emberek véleménye megoszlott. Egyesek legyintettek, mások találgatták, mi okozhatta a robbanást. Talán egy házat bontanak… Defekt… Az öregasszony tovább kötögetett, arckifejezése semmit sem változott. Hallucináció, ismételte Wyslinger, mire a hajléktalan felháborodott: Azért, mert a testvérem zsebtolvaj, attól én még becsületes ember vagyok. Utoljára a háborúban hallottam ekkora robbanást.

Az öregasszony hosszú szálat húzott a gombolyagról, feltekerte bal kezének görbe mutatóujjára, és kötött.

Néhányan megunták, és tovább sétáltak. Jöttek mások, gyerekek, egy pap, aki azonnal prédikálni kezdett Isten ujjmutatásáról, kitérve arra, hogy az ő választottjai többet meghallanak, mint a közönséges emberek, például sienai Szent Katalin… Ezen a ponton a hajléktalan kijött a béketűrésből, és rákiáltott a papra: Hordja el magát! Az öregasszonyból ömleni kezdett a mocskolódás: Gyalázatos banda, hogy a franc essen az ilyen részeges, vén pálinkás butykosba! – A pap elsápadt és Jürgenre nézett; egyáltalán mindenki tőle várt segítséget. Nyílt, becsületes arca vonzotta a tekinteteket. Jürgen zavarba jött, és franciául nógatta Wyslingert: Menjünk innen, mielőtt még nagyobb baj lesz. – Megfordultak, és áttörték magukat az embergyűrűn. Az öregasszony még mindig szitkozódott. Az ügyeletes rendőr tette a dolgát: Ne csoportosuljunk, kérem, ne álljuk el az utat. – Karon fogta a szerencsétlen papot, és elvezette. Ne szövegeljen nekik. Nem érdemes. Meg fogják verni. – Hallotta a robbanást. – Ugyan, dilis az öreg. Én ismerem, dilis. Az öreglány se tiszta, ennyi az egész.

A hajléktalan tovább erőszakoskodott: Értsék meg, nem vagyok részeg. Hallottam a robbanást, Azonnal ki kell vizsgálni! – Egy öregúr legyintett, és a sétabotjával türelmetlenül kopogott a kavicsos úton. – Nagyságos asszony, talán maga… - Nem értem, felelte a hölgy franciául, megigazította a lila kalapját, és leplezetlen undorral mérte végig a piszkos öreget, aki tovább motyogott: Pedig én hallottam. Ennek jelentősége van. Én csak figyelmeztetni akartam őket, hogy valami készül. Csak tudnám, hol történt. Talán a templom mellett. Ugyanolyan robbanás volt, mint 1944 - ben. Én mindig meghallom, ha valami készül. Nem vagyok hülye.

De akárkit szólított meg, az emberek közönyösen elfordultak, nem érdekelték őket a misztikus jelek. Akkor nincs más megoldás, egy deci pálinka, Wehrli úrnál mindig van hitel. A hajléktalan betámasztott a kocsmába, és megcélozta az ismerős csapost. Mit szól hozzá, Wehrli úr, robbanást hallottam, ugyanolyat, mint 44 - ben. – Né csak, felelte a megszólított, - rendkívül örülök. És összedörzsölte a kezeit. – De Wehrli úr, nem emlékszik? Ugyanilyen robbanást hallottam, és két napra rá kitört a világháború. – Nagyon örülök, erősítette meg Wehrli, nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, hogy az öreg mit beszél. Gépiesen ismételte: Robbanás, robbanásocska, igazán remek.

A gyerekek vidáman játszottak tovább. A bújócskára már ráuntak, most egymást kérdezgették: Was bringsch mer hei? Mit hoztál? Amire így hangzik a válasz: Arany diót, ezüst almát, csokoládé szeletet, ha utolérsz, elveszed. Vic és Gerty szorosan egymás mellett álltak, Hannelise szoknyája pirosan virított. Ne beszéljen senki a misztikus jelekről, nem akarjuk megtudni a jövőt. A jelen is elég iszonyatos.

A cikket írta: Müszélia

támogatóink