újabb események régebbi események további események

Sötét árnyak

2010. május 4. - Látogatók száma: 26

A tölgyfa asztalon pislákoló gyertya fénye szürkületté fakította a szobában honoló sötétséget. A falnak támasztott tükörnél öltöző lány csak nehezen tudta kivenni alakját az üveglapból, miközben begombolta blúzát. Nem látta magát többnek egy mozgó árnyalaknál, aminek zöld szemei megvillannak és eltűnnek, akár lidérclángok a fák között.
Arnel lehajtotta garbója nyakát, majd halkan felvette a székre kikészített, barnás kabátot. Ügyelt rá, hogy ne csapjon nagyobb zajt a komódtól eredő, monoton órakattogásnál. Rebeca nénikéje a szomszédos szobában aludt és tudta, hogy a legkisebb nesz is felverheti álmából. Ha pedig őt észreveszi így – az éjszaka közepén, útra készen – akkor valószínűleg szívrohamot kapna az aggodalomtól. Ismerték már, mi jár a kijárási tilalom megszegéséért.
A lány sűrű, fekete hajára húzta csuklyáját és vetett még egy utolsó pillantást a tükörre. Ám csupán bizonytalan körvonalakat látott ismét, egy formát kivéve. A szíve fölé tűzött sárga csillag tompán verte vissza a gyér fényt.
Nagy kísértés érzett rá, hogy letépje onnan és összegyűrje ezt a hatszögű bélyeget, de mégse tette. Ha el is kapnák a járőrök, akkor talán kimagyarázhatja a kései sétát, viszont igazoltatásnál e nélkül a biztos ítélet várná.
Arnel finoman lenyomta a kilincset és kisurrant a szobájából. A lakásban teljes nyugalom és sötétség honolt, akár egy lezárt ládában. Kis léptekkel, érzékeire hagyatkozva haladt el a konyha előtt, át az előszobán. Mikor a talpa alatt susogó padlószőnyeget felváltotta a sima taposó, megtorpant és felhúzta kesztyűit.
A bejárati ajtónál már több fokkal hűvösebb volt, a zsanéroknál suttogott a szél. Kitapogatta a kulcsot és elfordította – a zár kattant egyet, ő pedig összerezzent. Miután megbizonyosodott róla, hogy nem hall ágynyikorgást, résre nyitotta az ajtót és kirebbent rajta.
A hideg szinte kitépte kezéből a kilincset, s Arnelnek nagy erőfeszítésébe került, mire behúzta maga mögött. Kissé zihálva nézett körül a hosszú tornácról, lehellete meglátszott a hideg levegőben.
A kertben csikorogva hajladoztak a barackfák, kopasz ágaikról felhőkben pergett le az odafagyott dér. A kerítésen túli keskeny utca hótól fedve kanyargott a zúzmarás tetejű házak között, amelyekben egyet leszámítva sehol sem égett a világítás.
A lány gyorsan lekuporodott a tartóoszlop mögé, onnan lesve a kétszintes épület irányába. A homlokzaton a Braun Fodrászata felirat málladozott. A felső három ablakból fény szüremlett ki, s a függönyök mögött emberek mozgolódtak
Szürke ruhás mellkas, majd egy jellegzetes kereszttel díszített karszalag villant a jobb oldalinál. Egy szőke férfi végigpásztázta a környéket, aztán visszahúzódott a bársonyfodrok mögé.
- Németek. – gondolta Arnel. – Tehát elfoglalták a fodrászatot is. Eszébe véste, hogy szólni kell nagynénjének: halassza el a hétre tervezett frizuraigazítást. Nem igazán hitte, hogy a nácik jó néven vennék a zavarkodást hajvágás miatt.
Lassan a tornác széléhez oldalazott és leugrott a hóba, ami szaténnadrágjának alját sípcsontig belepte. Válla felett hátrapillantott- a függönyök össze voltak húzva szerencsére - és elindult a fal mellett. A szél egyre lökdöste előre, keresztülfújva kabátján. Arnel megkerülte a házat, s vacogva leguggolt az ereszcsatornánál.
Kesztyűs kezeivel söpörte félre a húszcentis hóréteget a cső szája elől, aztán kihúzta a belé csúsztatott palackot. Magához szorította és a hátsó kertkapuhoz vánszorgott, aminek kinyitását jócskán késleltette az előtte felhalmozódott hóbucka.
A városból kivezető mellékút félreeső volt és kihalt, oldalai mentén teljesen összeomlott vagy félig romba dőlt épületekkel. A lány óvatosan lépkedett a szél nagy részét elterelő falak takarásában. Az utat hegyes és csúszós törmelékek borították, némelyiken szakadt rongyok lobogtak veszettül, mint holmi tépett szélű zászlók. A hó alatt lapuló üvegszilánkok, robbanás vájta gödrök és dárdaszerű vascsövek tették kiszámíthatatlanná a járást. Ráadásul semmi sem biztosította arról, hogy a következő sarkon nem e pont egy ellenőrző őrjáratba fut bele éppen.
Szívében viszont az érzés, ami erőt adott neki és vezette, fontosabb volt neki bármilyen kockázatnál.
A félbetört víztoronynál letért az útról és a komoran magasodó fenyősáv mellett megszaporázta lépteit. Innen már látta az első kőlapokat, amik megingathatatlan szigetekként meredtek ki a hótengerből. Ahogy elhagyta az utolsó fatörzset, a szél újult erővel támadt neki, kis híján ledöntve a lábáról. Arnel összeszorította száját és makacsul menetelt tovább, elérve a temető első sírjait.
A föld fokozatosan emelkedett, s az alacsonyabb hantokat felváltották a sötétbe vesző, családi sírboltok. A kripták üregein át panaszosan jajgattak a légáramlatok, mint holmi kárhozott kórus. Amire felért a dombtetőn álló, a rendeletek által bezáratott kápolnához, már alig érezte lábait többnek két élettelen, rideg csontdarabnál. A szél besüvített ruhái alá, elorozva teste melegét.
A kékesfekete égbolton derengő Hold fénye kihangsúlyozta a vaskos falak sziluettjét. Arnel felvánszorgott a széles lépcsőfokokon, s teljes súlyával nekifeszült a hatalmas kapunak. A sarokvasak felvisítottak a rozsdától, s a lány átesett a kápolna küszöbén.
Erős, mégis gyengéd karok fogták át a vállát, megmentve a mozaikpadlóra zuhanástól. Az illető segített neki leülni egy kényelmetlen imapadra, s a zajok alapján becsukta a kaput, kirekesztve a szél egyhangú zúgását.
Arnel szeme kis idő múlva hozzászokott a félhomályhoz. A holdfény gyenge sugarakban szűrődött át a keskeny ablakokon, ezüstös sávokat festve a padsorokra.
- Otthon kellett volna maradnod ilyen időben.- szólt halkan egy hang. Magas alak libbent elő a bejárati boltív árnyaiból, sápadt arcán egy fiatal férfi hibátlan vonásaival. Egyenesszálú, dióbarna haja Arnel apjának egy régi utazóköpenye vállára omlott.
A lány reszketve hátrahajtotta csuklyáját, s lehúzta kesztyűit. Arcát és kézfejét halványpirosra csípte a hideg.
- Gondoltam, erre szükséged lehet, Amadeus. Csirkevér. – a férfi felé nyújtotta a palackot, de az kicsúszott dermedt kezéből.
Amadeus követhetetlen sebességgel suhant oda és kapta el az üveget, amit aztán a legcsekélyebb érdeklődés nélkül rakott le a padra. Fürkészően végignézett Arnelen - szürke szeme egy pillanatra ibolyakéken verte vissza a holdfényt.
-Én még kibírtam volna egy ideig vér nélkül, te viszont teljesen átfagytál. – állapította meg. Szavai vádlón vízhangoztak a sötét kápolnában.
- Semmi bajom…- kezdte a lány lilás ajkakkal, de Amadeus közbevágott.
- De igenis lesz, ha nem melegszel fel. – hangjában némi düh érződött. Szemfogai hosszan villantak elő, de a következő pillanatban ismét normális méretűnek tűntek.
Amadeus kioldotta és levette köpenyét. Az alatta levő, borvörös selyemkabát nyakán arany hímzések futottak végig, amiket félig eltakart ódivatú ingének fehér gallérja. Arnel direkt azért adta neki a jobb napokat is látott köpenyt, hogy elfedhesse vele feltűnő ruháit, amik már bő háromszáz éve kimentek a divatból.
Tiltakozni próbált, de hiába; a vámpír hátára terítve beburkolta vele, majd leült mellé.
- Nem lehetsz ilyen felelőtlen. – dohogott Amadeus. – Ha elesel és nem tudsz felkelni, odakint akár meg is fagyhatsz.
- A döntéseimet én hozom és az esetleges kockázatokat pedig elfogadtam. – felelte Arnel a holdfényben kavargó porszemeket vizsgálva.
- Az emberi egészség olyan, mint egy szakadék szélén egyensúlyozó porcelángömb: ingatag és törékeny. Meglehet, fogalmad sincs, mivel játszadozol.
A lány keserűen elmosolyodott, bár ezt a vámpír nem vehette észre ebből a szögből.
- Neked nincs fogalmad semmiről, Amadeus. – gondolta szomorúan. –Te nem tudod, milyen érzés zsidónak lenni, sárga csillaggal a mellkasodon, amire mások úgy néznek, mintha leprás lennél. Amikor reggelenként azzal a tudattal ébredsz, hogy nincs családod, mert egy értelmetlen háború értelmetlen bombáinak értelmetlen robbanásai darabokra szaggatták őket, s velük együtt az életedet is. A középkorban tértél nyugovóra, megkezdve a haláltalanok ősi álmát – viszont ugyanúgy a középkorban ébredtél, akárhány évszázad is telt el azóta.
A pokol a felszínre költözött. Ebben pedig nem lakozik óvni való élet, csupán a szenvedés.
- Jobban kellene vigyáznod magadra.- törte meg a csendet a vámpír. Hangja már nyugodtan csengett.
Arnel felé fordult és a szemébe nézett, amikben ott csillogtak tükörképének piciny, megkettőzött másai. Ezeken viszont nem volt rajta a sárga csillag.
- Egyszerűen látnom kellett téged. –mondta halkan, mire Amadeus hűvös ujjaival gyengéden végigsimított arcán, s közelebb hajolva puhán megcsókolta.
A lányt évek óta először boldogság öntötte el. Viszonozta a csókot - először bátortalanul, s utána egyre hevesebben. Mikor Amadeus elhúzódott és átölelte, ő a vállára hajtotta fejét, beszívva a selyemből áradó ódon, talán sok száz éve beleivódott rózsaillatot.
- Féltelek. – szólalt meg csendesen a vámpír. – Olyan érzések kavarognak a tekintetedben, amiket bár látok, de nem értek. Mond el nekem, mi emészt belülről.
- Nincs semmi baj. – suttogta. Ez volt az egyetlen hely, ahol mentesült mindenfajta előítélettől és az egész külvilágtól. Itt, az egy hete megismert haláltalannál, akin az első holdtöltéig bevallása szerint nem hagyhatja el a kápolnát, valamilyen „alvás utáni lélekkötés miatt.” Így semmit nem tud a mai korról, kivéve az évszámot és néhány új találmányt, amikről maga számolt be neki.
Ő pedig egyáltalán nem akarta Hitler , a világháború és a zsidóság borzalmas helyzetének meséjével rontani el az önfeledt pillanatokat.
- Biztos minden rendben, Arnel?
- Persze.- felelte a lány, észrevétlenül felitatva egy könnycseppet. - Gondolkoztál már azon… Tudod, amire megkértelek… Hogy mindig együtt lehessünk…
Amadeus érezhetően megfeszült.
- Igen, de ahhoz még sokat kell megtudnod erről. – válaszolta. – Vámpírt kreálni belőled úgy képtelen lennék, hogy nem vagy tisztában ennek minden árnyoldalával. És ez nem olyan egyszerű, mint hinnéd.
- Jól van, de én már…
- Meg fogom tenni, ha már minden részletet ismersz és még akarni fogod.- zárta le a vitát Amadeus. – Holdtölte után, ígérem. Még két nap addig.
- Még két nap. – ismételte Arnel, behunyva szemét. A vámpír közelsége és a remény, hogy kiléphet élete szürkeségéből, békével töltötte el, egyúttal megdobogtatva szívét.
Ahogy teltek az órák, a kápolnában egyre foszlani kezdett a sötétség. Amadeus finoman felébresztette a vállán alvó lányt, jelezve, hogy mennie kell. A fagyos szél időközben elcsitult, aminek mindketten örültek.
Miután Arnel elment, a vámpír magában mosolyogva indult a sírkamrájába vezető rejtekajtóhoz. A búcsúcsókon merengett és a lány szemének boldog csillogásán, ahogy elköszönt. A gyönyörű, mélyzöld íriszekből mintha elpárolgott volna az a szomorúság, aminek nem tudta az okát. Mentében kapta fel a palackot és süllyesztette köpenye zsebébe, ám hirtelen észrevett valamit a padok alatt, mire megtorpanva lehajolt érte.
Amadeus elgondolkozva forgatta ujjai közt a tűvel átszúrt sárga csillagot, amin még mindig ott lógott a lány kabátjának egy barnás szövetdarabja.
II.

A magas alak úgy siklott a fenyőfasor sötétjében, akár egy megelevenedett árnyék. Amadeus sebesen befordult egy félbetörten földre dőlő építmény irányába, köpenye üregesen úszott háta mögött. A holdtölte múlt éjszakán teljesedett be, de Arnel nem volt ott a megbeszélt időpontban és ő hiába várt rá hajnalig. Lassan három napja színét sem látta, amióta ott hagyta nála azt a sárga csillagot. Azelőtt viszont minden éjszaka eljött hozzá.
A vámpír nyugtalanul rebbent tovább a számra vadidegen romok között, lábára simuló bőrcsizmája alig érintette a hótakarót. Remélte, hogy épségben találja Arnelt az általa leírt, város végi házban.
A törmelékmező utáni mellékút ugyanolyan kihalt volt, mint a temető. A különös stílusban épült házsorok némán húzódtak végig az árnyakban, csupán a szél jajdult fel időnként, mint egy lázálmában fetrengő beteg. Amadeus hirtelen lépések neszét hallotta a jobboldali sikátorból, s a lányra gondolva önkéntelenül megállt. Néhány pillanattal később viszont már sejtette, hogy ez hiba volt.
A sötétből egységesen szürkébe öltözött férfi sétált elő, s őt meglátva azonnal lekapott válláról egy hosszú, fémfényű tárgyat.
- Valamiféle puska. – gondolta Amadeus a dolgot szemügyre véve, aminek csöve pontosan a szívére mutatott. Látott már hasonlókat a tizenhetedik században, viszont azok jóval fejletlenebbnek hatottak ehhez képest.
A katonaszerű ember ismeretlen nyelven hadarni kezdett, szilárdan tartva fegyverét.
- Nem értem.- mondta Amadeus franciául, majd olaszul és héberül is megismételte. Egykori tanítómesterének köszönhetően kiválóan beszélte mindkét idegen nyelvet.
A héber kijelentésre a katona acélkék szeme dühösen megvillant. Figyelmesen végigmérte Amadeus köpenyét, mintha keresne valamit rajta. Szája gúnyos mosolyra húzódott, majd kibiztosította puskáját és célra emelte…
Hallotta a kattanást, felismerve a katona szándékát. Villámgyorsan elkapta a fegyvert és kicsavarta a férfi kezéből – lövés harsant, s egy közeli lakóház ablaka szilánkokká robbant szét. Amadeus hátratántorodott az éles hangra, ellenfele pedig ezt kihasználva előrántotta kését, s rávetette magát.
A vámpír félreütötte a pengét, majd mellkason csapta a katonát. Az hátrarepülve a falnak csattant és ernyedten zuhant a hóba, akár egy szürke rongybaba
Világosság gyulladt körös - körül az épületekben, az ablakhoz jövő emberek azonban az eszméletlenül fekvő nácin kívül már nem láthattak senkit az utcán.

Amadeus egy négykerekű járműféleség takarásában figyelte a házat. Olajbarna falak, a kertben hat szikár, hajlongó fa és egy beomlott kávájú kút – mindenben megfelelt a lány elmondásának.
Megdöbbenve vette észre, hogy a szemközti épület emeletéről ugyanolyan ruházatú férfiak leselkednek ki szabályos időközönként, mint amelyik rátámadt. A katonával történt tapasztalatai szerint talán itt tilos a kimenés éjszaka, s ezért a lány minden látogatásakor az életét kockáztathatta – őérte. A romok alapján pedig nemrég háború folyhatott, bár azt el sem tudta képzelni, mi okozhatott ekkora pusztítást.
Elcsitította fejében a zűrzavaros információkat. Most csak az volt a fontos számára, hogy sértetlenül leljen rá és mellette maradjon. A megválaszolatlan kérdésekkel ráér később törődni.
Megvárta, amíg az őrszem ismét eltűnik a függöny mögött, aztán ellépett a járműtől. A vámpír némi lendület után átugrott a kerítés felett, egy hulló hópehely kecsességével érkezve talpra. Nem látott hátsó bejáratot, ezért egy körülpillantás után felsiklott a tornácra.


Valahol a távolban, egy sötét cella mocskos padlóján térdelve a lány Amadeusra gondolt. Felidézte közös emlékeiket, s valóságot formált belőlük. Hagyta, hogy elborítsák, kiemelve lelkét megerőszakolt és összevert teste fájdalmaiból.
Arnel már mosolygott, mikor a hideg puskacső a tarkójához ért.

A cikket írta:

7 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. május 7. 20:53
Egy szép romantikus Holokauszt történetet sejtettem, aztán...
Végül is egy szép romantikus történetet kaptam. Köszönöm.
2010. május 4. 19:34
Ügyes vagy! Viszont el kell dönteni, hogy a 20 cm hó vagy a zúzmarás háztető marad! A kettő együtt szerintem nem megy!
2010. május 4. 18:59

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2010. május 4. 18:09

Nagyon tehetséges vagy! :)

Köszönöm szépen! :)
2010. május 4. 18:09
Nagyon tehetséges vagy! :)
2010. május 4. 16:34

megtekintés Válasz erre: Babenko - 2010. május 4. 16:33

Ez nagyon jó! :)))))))))

Köszi!
2010. május 4. 16:33
Elolvasom a többit is! :)
2010. május 4. 16:33
Ez nagyon jó! :)))))))))
2010. május 4. 16:22

megtekintés Válasz erre: matyómacsó - 2010. május 4. 16:19

Ez még itt Matyóföldön is tetszik. Folytasd! :-)

Igazából ez egy regény alapötlete.A nyáron ha időm és energiám engedi megcsinálom.

Most Pécsen vagyok.Itt is tetszett,akik olvasták.:)
2010. május 4. 16:19
Ez még itt Matyóföldön is tetszik. Folytasd! :-)
2010. május 4. 16:16

megtekintés Válasz erre: aszir - 2010. május 4. 16:10

Ezt Te írtad? Csak azért mert nagyon profi munka: gratula!

Köszönöm szépen!Nagyon jó érzés ezt olvasni!És a kérdésre válaszolva igen,én írtam.Hobbijaim között van a versírás,novella írás és a kisregényírás is.:)
2010. május 4. 16:10
Ezt Te írtad? Csak azért mert nagyon profi munka: gratula!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: