Stroke
Látogatók száma: 77
Ima a mélyből: Uram, adj nekem erőt! Válasz a magasból: Végy magadnak fáradságot!
Hét közben egy hetilapnál reklám-főnökként dolgozott. Munka után, valamint hétvégén az újonnan vásárolt, régi parasztház felújításának bosszúságait és gyönyörűségeit élvezte. Ábrándozott, tervezett. Tárgyalt a mesteremberekkel. A vízvezeték szerelő, gázszerelő és kőműves szakikkal tíz évvel ezelőtt sem volt egyszerű dolog szót érteni. Közben igyekezett beilleszkedni a falusi környezetbe. Születésétől kezdve városban élt. Dolgozott a munkahelyén és a házon, valamint a ház körül is. Ellátta a családot, a háztartást és a kertet. Talán a sok munka és a stressz okozta, mert a szívműtéte óta még csak nem is dohányzott és egy korty alkoholt sem ivott.
Az átépítés során volt olyan időszak, amikor még plafon sem volt hetekig a szobában, nem hogy központi fűtés. Fatüzelésű kályhával fűtött. Ez már önmagában kihívást jelentett. A negyedik emeleti panelban nem volt lehetősége gyakorolni a begyújtást. Az ominózus napon ezen a kályhán melegítette a vizet. Az ablakon kinézve gyönyörködött az eget lassan pirosra festő, lebukó nap - már-már giccsesnek tűnő - sugaraiban. A nyugovóra készülődő estében. A víz megmelegedett. Le akarta venni a kályháról. Megfogta a fazekat...
Snitt.
Ült a fotelban, a fazék a földön. A lába előtti szőnyeg szomjasan itta a kiömlött vizet. Felállt és próbálta összeszedni a gondolatait, mi történhetett? Hogy került az edény a földre és ő a fotelba? Nem emlékezett rá. Utolsó emléke, hogy megfogja a fazék fülét. Onnan kezdve semmire nem emlékezett. Elájult? Nem tudta. Azokban a percekben nem is érdekelte. Kiment a ház elé. Kiállt az udvarra. Milyen gyönyörű ez az este - mondta félhangosan. Illetve csak akarta mondani, de a hangok, a szavak nem a megszokott sorrendben hagyták el a száját. Minden hang meg volt, de össze-vissza. Mintha nem is ő beszélt volna. Mintha egy idegen mondott volna baromságokat az ő száján keresztül. Azelőtt még soha nem hallott a stroke-ról. El sem tudta képzelni, mi lehet ez. Ismételten megpróbált egy mondatot kimondani, de hasztalan. Nem sikerül. Iszonyúan megijedt. Soha életében nem érzett hasonló félelmet. Szinte lebénult. Akkor még nem is tudta, hogy az érzés valós...Mi az, hogy nem tud beszélni? Hiszen ezzel keresi a kenyerét! Megpróbált magában mindenféle mondatokat, szövegeket, verseket mondani. Még káromkodni is megpróbált. Ment a dolog. De csak magában. Kimondani nem tudott semmit. Egyetlen épkézláb, értelmes mondat nem hagyta el a száját.
Gondolta fáradt. Lefekszik, aztán majd reggel minden rendben lesz. Ébredéskor az volt az első, hogy hangosan köszönt magának. De nem sikerült. Sírt folyamatosan. Nem tudott beszélni. Barátja, - akinek elmutogatta, hogy valami nagy baj van - bevitte a klinikára.
Hetekig feküdt a belgyógyászati osztályon. A létező, összes vizsgálaton átesett. A diagnózis: stroke. Az agy beszédközpontja sérült, elöntötte a vér és részlegesen lebénult a jobb fele. Az előző nap észre sem vette, hogy nem megfelelően mozog a jobb keze és a jobb lábát is húzza. Akkor csak a beszédével, illetve annak hiányával volt elfoglalva.
Folyamatosan kapta az infúziókat és a gyógyszereket. Beszélni nem tudott, csak rettenetes dadogással sikerült elnyekeregnie egy-két tőmondatot a látogatóknak. A kórházat elhagyva hónapokig járt logopédushoz, hogy javítson beszédkészségén, mert a dadogása nem javult. Csak a legközelebbi hozzátartozói ,,értették" mondandóját. Bénulásán gyógytornász próbált segíteni. Rengeteget gyakorolt. Beszédet, hangképzést, a szavak jelentését, a mozgást, mindent.
Gyökeresen megváltozott az élete. A főiskolát nem tudta befejezni. Munkáját sem tudta maradéktalanul ellátni, leszázalékolták.
Magáévá tette Leonardo da Vinci gondolatát: ,,Az akadályok nem törhetnek meg, minden újabb akadály csak az elszántságomat fokozza." Elszánt és erős volt azelőtt is, de most úgy érezte, ha kell, szembeszáll a sorssal! Rájött, hogy az orvosi kezelések után, most már saját hajánál fogva kell kiemelni magát a gödörből. Beszélni kell minden áron, minél többet. Ezt tette. Napról-napra javult az állapota. A rövidtávú memóriája azonban elveszett. A több évtizeden keresztül tanultak és a lexikális tudása hál' Istennek megmaradt. Az eddig tanultakat bármikor hasznosítani tudta és vissza is tudta adni. Lassan már új dolgok tanulására is képes volt.
A tempót, amit előtte bírt, már nem engedhette meg magának. Csak a határidős munkák esetében tett kivételt. Aztán vállalkozó lett. Ismét rengeteget dolgozott, de már a saját tempójában..
Talán nevetségesnek tűnhet, de a hosszabb, összetett mondatok elismétlése a mai napig nem sikerül neki. Mire a mondat első felét elmondja, a második felét elfelejti. Kiesik az eszéből. Hosszabb viccet sem tud elmesélni, mert elfelejti a poént. Az elmúlt évek alatt igyekezett kidolgozni egy saját technikát. Ma már talán azok sem veszik észre, hogy stroke-ja volt, akik régebb óta ismerik.
Ha fáradt ír. Vagy leül varrni, az a legjobb kikapcsolódás. Patchwork-özik. Az alkotás megnyugtatja, ellazítja. Igazi terápia.
Szerencsésnek érzi magát, mert szinte teljesen rendbe jött. Az életben elismert, sikeres. Talán a sors akarta így. Talán valami feladata van még az életben. Valamit el kell még végeznie, hogy karmáját teljesíteni tudja. A kórházi ágyon azt a vágyat célozta meg, hogy úgy élhessen, mint azelőtt. Elérte.
Egyedi hangulatú lakásában szinte mindent ő varázsol újjá: falat fest, bútort restaurál, mozaikasztalt gyárt, faliképeket varr... És ír. Gyújtogató fáklyájával Cupido pedig világít neki.
Boldog...
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Juli!
Az élmény ismerős, már túl vagyok rajta,csak én egy éven belül háromszor ismételtem meg a dolgot,így vannak gondjaim bőven.Most is kórházban infúzión lógok. Majd lesz ez jobb is, csak az is átmenet, mint minden. Egyik állapot sem végső még, csak mindig kell dolgozni rajta, és újabb és újabb módszert kitalálni a memória és az agy frissítésére. Üdv Éva.
Ez így van pontosan ahogy leírtad. Az agyat/agyadat állandóan tréningezni kell. Mindegy, hogy mivel. Beszéddel, gondolatokkal, rejtvényfejtéssel.....akármivel. Remélem, hogy hamarosan javul az állapotod. Tényleg minden csak átmenet. Három a magyar igazság. Ennyi a leírtak szerint neked már meg volt.
Mielőbbi jobbulást kívánok!
pusz
Juli
Az élmény ismerős, már túl vagyok rajta,csak én egy éven belül háromszor ismételtem meg a dolgot,így vannak gondjaim bőven.Most is kórházban infúzión lógok. Majd lesz ez jobb is, csak az is átmenet, mint minden. Egyik állapot sem végső még, csak mindig kell dolgozni rajta, és újabb és újabb módszert kitalálni a memória és az agy frissítésére. Üdv Éva.
Bocs Pinokkió!
Nem válaszként nyomtam meg az előbb a gombot, hanem új hozzászólásként, de neked szólt.
Remélem, neked nincs hasonló ,,sztorid'' !
Még egy pusz
Juli
Nagyon szép és megható írás. Ma úgy látom csak ilyenek mennek nektek. Lehet nekem is írni kellene?
Ha te vagy a főszereplő, akkor gratulálok neked, ha csak kitaláció, akkor meg a főszereplőnek minden elismerésem!
Üdv,
Pinokkió
Nem válaszként nyomtam meg az előbb a gombot, hanem új hozzászólásként, de neked szólt.
Remélem, neked nincs hasonló ,,sztorid'' !
Még egy pusz
Juli
puszi
Juli
Ha te vagy a főszereplő, akkor gratulálok neked, ha csak kitaláció, akkor meg a főszereplőnek minden elismerésem!
Üdv,
Pinokkió
Az élet szörnyű kihívásával bátran szembe tudtál szállni, amiért minden elismerésem a tiéd! Nagyon kevés ember tudott volna így talpraállni, mint ahogyan Te tetted! Erős akaratoddal mindent le tudtál győzni, amivel mindenki számára követendő példát mutattál!
További jó egészséget kivánok Neked!
heleenke
Mosoly és puszi neked is!
Juli
Ha valaki, a főszereplő megérdemli a boldogságot. Ekkora erő és lendület, a betegsége leküzdése, a talpra állása és az ehhez vezető út, nem semmi, ha belegondolunk.
Sokan példát vehetnénk megpróbáltatások leküzdése terén.
Több ilyen írást olvasva azért csak eljutunk egyről a kettőre, valameddig biztos. Tanulunk belőle.
Hál Istennek még elmondhatom, hogy egészséges vagyok, de korántsem azt, amit itt olvashattam. Erősnek hiszem magam olykor. Kevés. Egészen a végéig nincs megállás.
Le a kalappal előtted, aki ezt megírtad, aki megélte annak minden tiszteletem.
Egy mosoly így Anyák napján! :-)
Puszi,
Éva