Szerelem
Látogatók száma: 63
Szeretet.... türelem... megértés.... ragaszkodás...
Másnap Katalin korán ment a házhoz, mert a tegnapi dolgokat, amik elmaradtak el akarta végezni. A feljárón ott állt Erwin autója. Úgy terpeszkedett ott a fekete autó, mint egy hatalmas bogár. Az asszony hatalmas levegőt vett. Kissé tartott most Erwintől, de aztán megvonta a vállát. Igaza van Ildikónak! A fejét nem tudja leharapni, a többit meg majd kiheveri. A férfi a nappali asztalánál ült, és éppen egy újságot böngészett, szemüveggel az orrán. Az ajtónyitásra felnézett.
- Na, megjött a másik összeesküvő is!- kiáltott fel Katalin láttán.
De az asszony látta, hogy miután már biztonságban tudta szeretett Juliját, a férfi megnyugodott!
- Katalin kedves! Ha megkérem, kimosná azt a hálóinget, meg a törölközőt, ami a fürdőben van? A kismalac a kórházban leöntötte magát, miután meglátott! Ha meg még valami reggelit is ad nekem, akkor elfelejtem a tegnapi akciójukat azzal a másik két nőszeméllyel!
Katalin térült fordult, és máris Erwin elé tette a kedvenc reggelijét, szalonnás rántottát. Aztán a férfinak elkezdődött a nap! A telefonja megállás nélkül csörgött. Hol franciául beszélt bele, hol egy másik keményebb nyelven. Utána meg magyarul magyarázott, valami sofőrnek, majd megint franciául. Közben megszólalt az otthoni telefon is. Erwin intett az asszonynak, hogy vegye fel. Ilona kereste őket, mert Erwin éppen csak elmondta anyjának Juli betegségét, de már le is kellett tennie, mert keresték Luxemburgból.
- Nyugodj meg Ilona, Julika már jó kezekben van! Kezeléseket kap, és úgy néz ki, talán egy hét múlva haza is jöhet. Ne aggódj, vigyázunk rá!- azzal Katalin elbúcsúzott az asszonytól és letette a telefont. Nem sokkal később megszólalt Juli telefonja is az asztalon.! Erwin felkapta és nevetve beleszólt.
- Anya! Ne aggódjál annyira! Nemsokára beviszem a telefont Julinak, és beszélhetsz a menyeddel!
Amikor végzett öltözködni kezdett, majd Katalinra nézett.
- Nincs kedve eljönni velem Julikához?
Az asszony kapta a kabátját, és már az autóból szólt haza a férjének, hogy megy a városba a lányhoz. Már sokszor ment Julival bevásárolni, és a lány magabiztosan vezetett, de óvatosan. Erwin viszont vadabbul vette be a kanyarokat. Jóval gyorsabban is hajtott, mint Juli. A kanyar előtt fékezett egy erőteljest, így a kocsi súlypontja előre került, majd már a kanyarban a gázra lépett, így a lendület, biztosan vitte ki az autót a kanyarból, a kisodródás veszélye nélkül. Katalin ránézett a férfira. Egyszer Juli azt mondta, szereti a férjét nézni a kamion volánjánál ülve, mert akkor olyan férfias!
- Férfias ez az ember ebben az autóban is!- somolygott magában az asszony.
Eszébe jutott, amikor Juli néha kamionnal ment haza. A monstrum nyögve állt meg a ház előtt, és billent egyet előre. Az asszony nézte, ahogy a vékony lány, lemászik a fülkéből.
- Nem esik le az a fülke a kerekekről?- kérdezte egy ilyen alkalommal Katalin.
- Nem hát!- nevetett fel Juli. - A Volvók még nem is nagyon billegnek. Eléggé stabil gépek. Látnád Erwin kamionját Luxemburgban, az egy Magnum. Francia gép, és a fülke rugókon ül. Na, az aztán hintázik, ahogy megáll! Ha éppen benne ülök, és Erwin felmászik a másik oldalon, meg kell kapaszkodnom, mert félek, hogy kigurulok belőle. - kacsintott rá a lány.
Akkor egyszer rábeszélte Katalint, hogy menjen el vele egy kanyarra. Az asszony félve mászott fel a kék monstrumra. A kamion brummogva elindult. A lány óvatosan manőverezett a faluban. Katalinnak megmagyarázhatatlan jókedve lett hirtelen. A magasból egy egészen más világ tárult eléje. Az orrát a magasba tartva pillantott le az asszonyokra a bolt előtt. A tükörből látta, hogy el sem kerülték őket, már hajoltak is egymás felé.
- Pletykás tyúkok!- gondolta, aztán hátradőlt.
Ahogy kiértek a faluból, Juli szabadjára engedte a lóerőket. A jól ismert út, teljesen más volt innen a magasból. Az asszony eddig tartott a kamionoktól, kicsit félt mindig, amikor egy ilyen jött vele szembe. Pláne ha az oldalszele még dobott is egyet a kis Fordon.
- Hm. Meg tudom érteni azokat a férfiakat, akiknek a kamionozás az életük!
Juli kérdő tekintetére folytatta.
- Nagyszerű érzés lehet egy ilyen hatalmas gépet uralni!
A lány felnevetett.
- Ervinemnek is ez az élete! Engem meg Apum oltott be. Elvégeztem a főiskolát az igaz, de nem volt kérdéses, hogy Apu cégében fogok dolgozni a kamionokkal. És hát Ervinemet is ezeknek, a gépeknek köszönhetem! De nem olyan könnyű kis élet ez, mint ahogy kívülről látszik. A sofőröket rengeteg stressz éri sajnos. Az árufuvarozás nem turistaút!
Közben beértek a városba, és a lány a telephelyre vitte a kamiont. Hazafelé Juli autójával mentek.
Most hirtelen késztetést érzett, hogy ezt elmondja Erwinnek.
- Nemrég Julika elvitt magával kamionnal.
A férfi ránézett és elmosolyodott.
- És jól érezte magát ott fent a magasban Katalin?
- Igen!- felelt az asszony és felnevetett.
A férfi is nevetett egyet, majd megszorította az asszony kezét.
- Hálás vagyok magának Katika, hogy ennyire gondját viseli az én Julikámnak!
- Én is hálás vagyok maguknak Erwin, hogy munkát adtak nekem. Ha akkor nem hirdetik meg ezt az állást, ki tudja, mi lenne velem. Lehet, hogy még mindig a segélyen tengődnénk. És mit mondjak, nagyon megkedveltem Julikát. Ő egy nagyon szeretetreméltó ember! Nem is értem, az anyja hogy hogy nem tudta szeretni?
Erwin ránézett.
- Juli mesélte magának?
- Igen. - felelt az asszony. - A múltkor arra értem oda, hogy egy rémálom miatt sír álmában, meg sikongat. Alig tudtam felkelteni. Nagyon megijesztett. Akkor mesélt nekem a gyerekkoráról.
Erwin kinézett az ablakon.
- Azt is elmondta, miért nem lehet gyereke?
- Nem azt nem. - csodálkozott Katalin. Erre nem is gondolt. Látta ő hogy nincs baba, de azt hitte, hogy a házaspár talán még nem akar gyereket. Mostanában ez olyan divatos! Előbb a karrier, aztán a baba.
Erwin elmesélte Katalinnak, hogy Juli kinek, és minek köszönheti, hogy az anyaság kimarad az életéből. Azt hogy miután a lány megbetegedett, az apja végre döntött, és kimenekítette a lányát a pokolból. És azt is, hogy ő mennyi ideig kerülgette Julit, mire az felfigyelt rá, és hogy milyen boldogok voltak ők ketten. És elmesélte a szörnyű betegséget is, amibe az apja halála taszította a lányt, amit végül is ketten győztek le. Hogy Juli akkor vette meg ezt a házat és költözött a faluba. És hogy miért nem tud Juli kiköltözni hozzá. És ő abban reménykedik, hogy egyszer csak legyőzi a lány a félelmét, és újra egy pár lesznek ők ketten. Az asszony döbbenten hallgatta, majd halkan megszólalt.
- Én csak azt tudom mondani Erwin, hogy irigylem Julikát, hogy ilyen csodálatos ember a férje! És irigylem magát is, hogy ez a szeretetreméltó lány a felesége!
A férfi ránézett és elmosolyodott.
- Tudom! Szerencsés ember vagyok!
Erwin óvatosan nyitotta meg a szoba ajtaját. Jól számított, Juli aludt. A karjába csöpögött a gyógyszer, szőke haját valaki megfésülte és most lágyan terült el a párnán. Arcán még mindig lázrózsák virítottak. Homlokán apró verejtékcseppek ültek. Éppen azt álmodta, hogy férje szól hozzá. Ő válaszolt is neki, de nem tudta, hogy mit. Aztán ahogy merült fel az álomból, újra hallotta Erwin hangját, de most már egy másik férfihangot is. Kinyitotta a szemét. Az ágya szélén Katalin ült és a kezét fogta. Erwin meg az orvossal beszélgetett az ágy végénél. Megpróbált felülni, de a karjába ültetett kanül, és az álom kábasága miatt nem tudott. Erwin odaugrott és könnyedén feljebb emelte az ágyon, majd a párnát is a feje alá igazította.
- Szervusz, Julika!- szólalt meg halkan Katalin. - Jobban érzed magad?
- Hát nem nagyon!- felelt a lány kásás hangon. - Még mindig nagyon nehezen kapok levegőt.
Erwin is odalépett hozzá, és egy csókot nyomott a lány arcára. Majd még egyet a szájára.
- Nemsokára jobban leszel! Éppen most mondta az orvos, hogy jelentősen csökkent a folyadék a melledben. Már a lázad sem olyan magas. Anyám is üdvözöl, és jobbulást kíván! Elhoztam a telefonodat, mert anya belebetegszik, ha nem tud beszélni veled.
Juli halványan elmosolyodott.
- Mondd meg neki, hogy üdvözlöm!
- Majd te meg mondod neki, ha beszélsz vele. Nemsokára hívni fog, arra a nyakamat teszem!- nevetett a férfi.
Erwin megkönnyebbült! Félő volt, hogy Juli, influenzától legyengült szervezete, nehezen fogja legyőzni az újabb betegséget, de úgy néz ki, vékony kis felesége szívósabb, mint amilyennek látszik. A folyosón, Ildikóval és a fuvarszervező lányokkal találkozott. Az asszony több iratot cipelt a karjában, amiket Julinak alá kellett volna írnia.
- Jó napot összeesküvő!- köszöntötte Erwin Ildikót. - Mit cipel olyan nagy buzgalommal?
Az asszony bosszúsan mosolygott.
- Na, azt hiszem, ideje lenne fiam, ha ezt abbahagyná! Ha jól emlékszem, az összeesküvést nem én kezdtem! Engem csak belerángattak!
- És maga meg hagyta magát!- vágott vissza Erwin.
De már Ildikó is érezte a hangulatából, hogy a férfi megbékélt.
- Hagyjon engem békén, alá kell íratnom ezeket, a papírokat Julival.
- Ebbe a szobába maga csak a paksamétái nélkül fog belépni! A feleségemnek most pihenésre van szüksége, nem a céges ügyekkel bajlódni!
- De akkor is alá kell írni őket!- makacskodott az asszony a magas férfi előtt.
- Ildikó!- szólalt meg szigorú hangon Erwin. - Egyszer kitekerem azt az akaratos nyakát!
- Vagy én a magáét, ha nem hagyja, hogy a dolgomat végezzem!- vágott vissza az asszony, majd a lányok nevetése közben belépett Julihoz.
- Hát ez nem semmi!- csapta le az iratokat az asztalra. - Az egyik nekiáll betegeskedni, a másik meg az helyett hogy a céggel foglalkozna, elvágtázik Európa másik felébe, hogy aztán itt akadékoskodjon! Meg még engem sem hagy dolgozni! Micsoda világ ez gyerekeim? - emelte fel a karjait.
- Amúgy meg hogy vagy fiam?- kérdezte Juli mellé ülve.
Az időközben már magához térő Juli, tátott szájjal hallgatta a diskurzust, majd elnevette magát.
- Add ide azokat az aktákat Ildikó! Semeddig sem tart aláírni!- majd egymás után odafirkantotta a nevét a papírokra.
Nézte az aláírását. Karljensen Julianna! Már évek óta így írja alá a nevét. A férje Luxemburgban él, ő meg itt vacog Magyarországon! Mert gyáva! És mert azt hiszi, itt biztonságban van. Pedig igazán biztonságban Erwin mellett van!
Ránézett a férfira, aki az ágya mellett állt. Őt nézte, ahogy a papírokkal bajlódik. Eszébe jutott, amikor a férjét vádolta apja miatt. És Erwin nem szólt vissza neki sosem, csak tűrte az ő dühét! Szelíden és szeretettel, mert tudta, hogy belőle csak a fájdalom hangja szól. És hónapokon keresztül vigyázta, az ő tántorgó életét. Most is lóhalálában vágtatott hozzá. A férfi keze után nyúlt. Erwin lenézett rá, majd leült az ágya mellé. Érezte, hogy a felesége akar valamit tőle. Juli magához húzta és átkarolta a nyakát.
- Szeretlek Erwin!- súgta oda a férfinak.
Erwin a szemébe nézett, majd halkan csak annyit mondott.
- Tudom Szívem! - szürke szemei, komolyan néztek a lányra. - Már régen nem lennék, ha ezt nem tudnám! Te vagy az életem!
A többiek érezték, hogy valami olyant látnak, ami nem rájuk tartozik. Szedelőzködni kezdtek, hirtelen mindenkinek sürgős dolga lett. Ildikó is összeszedte az aktákat, majd felajánlotta Katalinnak, hogy hazaviszi. Erwin úgysem megy most haza egy darabig. Elköszöntek, majd szótlanul indultak le a lépcsőn. Ahogy a kocsiba ültek, Katalin hirtelen elsírta magát. Ildikó egy darabig csak hallgatta.
- Mi a baj?
Katalin szipogva válaszolt.
- Annyira sajnálom Julikát!
Ildikó is megköszörülte a torkát.
- Ne féltsd őt! Három őrangyal is vigyáz rá! Az egyik ez a nagy melák! Nekem is időbe telt rájönni.
Aztán hazáig nem tűnt el a mosoly az arcáról.
A szobában Erwin nézte Juli láztól égő arcát. A lány, csillogó szemekkel nézett a férjére.
- Örülök, hogy itt vagy!
A férfi felsóhajtott és megcsókolta a lányt.
- Annyira szeretnélek magammal vinni! Hogy mindig velem legyél. Veled szeretnék elaludni, és melletted akarok felébredni! Te vagy az életem Julika! Nélküled senki és semmi vagyok! Egy félember! Amikor itt kell, hogy hagyjalak, a lelkem egy darabját is itt hagyom veled! És csak ténfergek várva, hogy legalább a hangodat hallhassam! Azok az ünnepnapok az életemben, amikor hozzád indulhatok! És rettegek, hogy valami baj ér, amíg nem vagyok veled! Gyere velem Szerelmem! Nem tudok nélküled nyugodtan élni!
Átölelte a lányt, és úgy ringatta közben. Juli arcán a könnyek folytak. Mintha egy-egy abroncs pattant volna le a lelkéről, amíg férje könyörgő szavait hallgatta. Arcát a férfi vállába fúrta, és így Erwin alig hallotta meg a szavait.
- Veled megyek Erwin! Én is szeretlek, és nekem is hiányzol! Veled akarok élni, és nem akarok több időt elvesztegetni. Hiszen a feleséged vagyok. Melletted a helyem!
És csodák csodája, nem jelentkezett a forróság gátja, a pánik, ami éveken keresztül visszatartotta, hogy Erwinnel menjen!
A férfi felsóhajtott, majd a szemeibe nézett. Juli könnyes szemekkel nézett vissza rá.
- Veled akarok menni Erwin!- mondta ki még egyszer.
Erwin rájött, hogy felesége most lett kész rá, hogy vele menjen.
- Ígérem, nem fogsz bennem csalódni! Már nem a panzióba viszlek haza! Vár bennünket a házunk! Nem fogsz unatkozni, amíg ketten berendezzük!- mosolygott a lányra. - De amíg meg nem gyógyulsz, nem megyek el mellőled! Átköltözöl egy családi lakosztályba, és akkor veled lehetek éjjel nappal! És amint meggyógyulsz, már indulunk is!
De mindketten tudták, hogy ez nem lesz olyan könnyű, mint ahogy most hangzik! A céget el kell rendezni, mert vezető nélkül marad, ha Julika elmegy! És ott a ház is!
- Hazalépek a ruháimért. - hajolt le Julihoz. - Hozzak neked valamit, vagy elleszel addig a süteményeddel?
A szemei mosolyogtak a lányra, ahogy hozzáhajolt.
- Persze hogy elleszek!- nevetett Juli. - Siess vissza!
- Sietek? Repülök!- felelt vidáman Erwin és azzal eltűnt!
Juli gondolkodott és nézegetett maga körül. A nővér az előbb kicserélte a palackot az állványon. Kötelezően lázat is mért a lánynak.
- Na, ez már nem olyan magas! A görbe kezd lefelé menni. - mondta Julinak, ahogy a lázlapon bejelölte a szintet. Majd megmutatta a lánynak, hogy hogyan tudja őt hívni, ha szüksége van valamire, a keze ügyébe helyezte a távirányítót, és kiment a szobából. Abban a pillanatban megszólalt a telefonja. Anyósa végre elérte!
- Csókolom anyuka!- köszönt bele Juli a telefonba.
- Hála Istennek kislányom, hogy végre elértelek! Mi történt már megint veled!- sopánkodott Ilona a telefonba.
- Ó! Csak egy kis mellhártyagyulladást kaptam, de már nem vészes!- mondta Juli, óvatosan meggondolva a szavakat, mert nem akarta izgulós anyósát még jobban felizgatni!
- Pár nap, és megyek haza! Erwin már itt van velem!
Beszélgettek egy darabig még, Ilona megkérdezte, hogy odautazzon-e, de Juli azt mondta neki, hogy nem kell, nincs akkora baj. Elköszönt anyósától, majd letette a telefont az asztalra. A következő, amire felriadt az, az volt, hogy férje hajol föléje, és a homlokára teszi a kezét. Az álom olyan észrevétlenül nyomta el, hogy a papirzsebkendő, amiért az előbb nyúlt, még a kezében volt. Az, az előbb, három órával ezelőtt volt, ahogy Juli megállapította. Közben Erwin csengetett a nővérnek, mert úgy érezte, Julinak megint nagyon magas a láza. De a lázmérő szerint jelentősen csökkent! Éppen eljött a röntgen ideje, így a lányt kisegítették egy kerekesszékbe és elvitték. A férfi ment utána, egy percre sem akarta magára hagyni! Juli világéletében félt a kórházaktól, de így, hogy a férje ott volt mellette, nem is tűnt olyan vészesnek az egész.! Erwin hangja zengett a folyosón, amíg a röntgenhez nem értek. Beszámolt a lánynak mindenről, ami éppen eszébe jutott. És mivel nem akarta, hogy a személyzet is hallja, amit ő a felesége fülének szánt, mindezt franciául mondta el Julinak. A lánynak tetszett a helyzet, időnként nem tudta megállni és felnevetett. A röntgennel gyorsan végeztek, majd visszaindultak a szobába. Az eredménnyel elégedett volt az orvos, ahogy a délutáni vizitnél elmondta. A folyadék már csak nyomokban volt található a mellhártya alatt, pár nap és a gyógyszerektől ez is el fog tűnni. A lány is érezte, hogy mennyivel könnyebben lélegzik.
A napok gyorsan teltek Erwin társaságában, a lány napról napra, jobban lett. Már a kertbe is lementek néha sétálni egyet. A kora tavaszi napsugár kezdte előcsalogatni a rügyeket a fákon.
És reggel a vizitnél az orvos a következő szavakkal fordult Erwinhez.
- A hétvégén elhagyhatják a kórházat. A felesége meggyógyult!
Amint kimentek, Erwin odaült Juli mellé az ágyra.
- Nem gondoltad meg magad?- nézett szorongva a lányra. De Juli mosolyogva nézett rá.
- De nem ám! Megyek veled kedves férjem!
A férfi felkacagott, és ráborult Julira. Csókolta, ahol érte a lányt.
- Haza kell menned, és összepakolni a holmimat! Meg a berendezést is! Aminek ott kint is hasznát vesszük, azt elvisszük. Beszélj Ildikóval, hogy az egyik kamiont tegye szabaddá. - mondta neki nevetve Juli. Felszabadultnak érezte magát, mintha egy mázsás súly hullott volna le a lelkéről.
Aztán valami az eszébe jutott. Elkomorodva nézett Erwinre.
- Mi lesz Katalinnal! Ha én elmegyek, nem lesz neki munkája!
Erwin töprengve nézett maga elé.
- A ház itt marad. Meg a kert is. Azt hiszem, tudunk neki annyi munkát adni vele, hogy érdemes legyen a jelenlegi fizetéssel tovább alkalmazni. És hát hálás is vagyok neki, mert vigyázott rád, amíg én nem lehettem melletted!
- Jó ember vagy te Erwin!- csókolt bele a lány a férfi tenyerébe. - Már Apu is megmondta annak idején!
- Azt hiszem, ideje hazamenni, és összepakolni! Ha megkéred Katalint, szívesen fog segíteni!
Erwin bólintott, majd azt is megbeszélték Julival, hogy jó lenne egy búcsúpartit tartani az itteni alkalmazottaknak, és meg kell beszélni Ildikóval, hogy elvállalná-e a cég itteni képviseletét. A fizetését Erwin a beosztásához, és a felelősségéhez szándékozott emelni, és majd Ildikó kineveli a maga segítségét. Tudta, hogy a nőnek, jó szimata van, amikor az alkalmazottakat kiválasztja. Felhívta az asszonyt, és megkérdezte tőle, hogy a hétvégére tud-e szabad kamiont adni, meg kellene neki két sofőr is, akik hajlandók kimenni Luxemburgba egy fuvarra. Ildikó egy kis türelmet kért tőle, majd egy félóra múlva visszahívta.
- A fekete Scania szabad lesz, és Feri meg a Tóth Norbi elviszik. Akkor indulnak, amikor akarod!
- Köszönöm Ildikó, hogy ilyen gyorsan elintézte a kocsit! - hallotta Erwin hangját a telefonban. - Küldje holnap reggelre, az autót a házhoz.
Azzal elköszönt és letette a telefont. Az asszony elgondolkodott.
- A házhoz? Vajon mit akarnak kiszállítani? Na, mindegy, bármit is, ő a főnök! - és többet nem foglakozott a dologgal. Visszahívta sofőröket, és elmondta nekik, hova kell menniük. És mivel aznapra már nem volt bent munkája, összepakolt és hazaindult.
Másnap reggel, a vizit után Erwin is kiment a házhoz, ahol már várta Katalin. Amikor a férfi elmondta neki, miért hívatta, az asszony arca elborult. Ha Julika elköltözik, akkor ő megint munka nélkül marad. De Erwin szavaira, fellélegzett.
- Mivel csak a feleségemet tudom elvinni, a házat és a kertet nem, maga Katalin, továbbra is az alkalmazottunk marad! Természetesen, csak ha vállalja!
Az asszonynak könnyek szöktek a szemébe.
- Persze hogy vállalom Erwin!
Előszedték a bőröndöket és elkezdtek pakolni. Az asszony módszeresen szépen sorban hajtogatta Juli ruháit egymásra. Erwin már nem volt ilyen türelmes, ami a keze ügyébe akadt, azt gyűrte bele a bőröndbe. Amikor a szekrény kiürült, nekiláttak az ágyruháknak és a konyhai dolgoknak. Így hamarosan, az összes szekrény üresen tátongott. Közben Erwin elugrott a boltba, és kiudvarolt a boltos nőtől pár hatalmas papírdobozt, meg használaton kívüli csomagolópapírokat is. Ezekbe, az edényeket, tányérokat, Juli porcelánjait pakolták bele. Késő délutánra végeztek. Közben Katalin kikapcsolta a hűtőket, ami benne volt azt Erwinnel ketten átvitték az asszonyhoz. A fagyasztott ételek, nem maradtak volna meg, a hosszú úton. Délután Erwin visszaindult a kórházba Julihoz. Odakérette Ildikót is. Majdnem egyszerre értek oda az asszonnyal.
- Ha megint összeesküvőnek nevezel fiam, akkor már itt sem vagyok! – lépett be Ildikó a szobába. Juli csilingelő kacagása elvegyült Erwin mély nevetésével. Az asszony, ha mérges volt Erwinre, akkor magázta, máskor meg tegezte a férfit.
- Ne duzzogjon előre, azt sem tudja, miért hívtuk!- Erwinnek nagyon jó kedve volt, amióta tudta, hogy Julija végre vele megy!
- Látom te is magadhoz tértél!- mondta Ildikó, Julinak.
A lány jókedvűen nézett rá. A szemei csillogtak, arca már kapott egy kis színt is.
- Ülj le Ildikó!- szólt lágy hangon az asszonyhoz. - Arról van szó, hogy én elmegyek Erwinemmel Luxemburgba, és te fogod ez után a céget igazgatni. Szeretném, ha ügyvezető helyett, az általunk megbízott igazgatója lennél a cégnek. Mondj egy összeget, mennyiért vállalod!
Ildikó, hirtelen nem tudott semmit sem mondani. Váratlanul érte a bejelentés. Előkapott egy cigarettát, de aztán el is tette.
- Ezt át kell gondolnom!- nézett rájuk.
Erwin elmosolyodott.
- Akkor menjen le az udvarra sétálni egyet, ott rá is tud gyújtani! Gondolja át alaposan, de még ma választ várunk! És őszintén reméljük mindketten, hogy nem utasítja vissza az ajánlatunkat!- karolta át a nő vállát Erwin, majd egy csattanós puszit nyomott Ildikó arcára.
Az asszony lement a lépcsőn, majd a sétálni kezdett a parkban.
- Vajon jó lesz-e Julinak, ha most hirtelen kimegy? Vajon Bálint mit tenne ebben a helyzetben? - kétségek gyötörték, tisztában volt vele, hogy a lány miért nem tudott a férjével menni! Egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Amikor megfordult, Erwin és Juli ott álltak előtte. Mosolyogva nézték az asszonyt. Ildikó is szemügyre vette őket.
A lány arca nyugodt volt. Olyan nyugodt, amilyennek Ildikó már évek óta nem látta! Tanúja volt annak, ahogy felnőtt, a boldogságának, aztán a tragédiájának, és évekig tartó küszködésének. És tanúja volt a férfi kitartó szerelmének is, ahogy vigyázta felesége botladozó lépteit a távolból is. Most ott álltak előtte, a nagydarab férfi, és a magas karcsú lány! Ildikó meghatódott.
- Igen! Jó lesz neki, ha vele megy!- mosolyodott el.
- Ők az én meg nem született gyerekeim!- jutott most hirtelen eszébe.
- Vállalom az állást!- megköszörülte a torkát. – De, ez nagyon sokba fog nektek kerülni!
Próbált komoly maradni, de a mosoly elterült az arcán.
- Na! Aztán vigyázzatok ám egymásra!- nem akarta, de a könnyei is kijöttek. Erwin és Juli kétfelől átölelték, és megnyugtatták, hogy igen, nagyon fognak egymásra vigyázni. Ahogy eddig is!
Aztán rátértek az anyagiakra. Ildikó nem is kért volna sokkal többet, de Erwin, aki tudta, hogy mennyi felelősség fog most a vállára szakadni, ennek megfelelő összeget ajánlott fel, amit Ildikó el is fogadott. Megbeszélték, hogy Hétfőn bemennek a bankba, és megbízást adnak az asszonynak a cég minden ügyével kapcsolatosan. Aztán elköszöntek Ildikótól, aki hazafelé indult. Ők meg felmentek a szobába, amit hamarosan, maguk mögött hagynak. Másnap, a háznál volt a kamion. Katalin meg embereket toborzott a rakodáshoz. Gyorsan végeztek a pakolással, a két sofőr, megfelelően rögzítette a rakományt is. Az egyik beült, a másik meg Erwin autóját vitte vissza. A kamion elindult, Erwin pedig visszament a feleségéhez.
Másnap reggel aztán Juli is nekiállt kijelentkezni a kórházból.
- Hozzál be nekem ruhákat, mert én nem hoztam magammal, amikor bejöttem. – fordult a férjéhez. Erwin bólintott, majd egy kis gondolkodás után elnevette magát.
- Hát, az nehéz lesz, de megoldom!
Juli értetlenül nézett rá.
- Hát a helyzet az, Julikám, hogy én az összes ruhádat bepakoltam, amit csak találtam!- szólalt meg Erwin a fejét vakarva.
- Mindent? – kérdezte Juli csodálkozva.
- Igen, mindent- nevetett a férje, majd hozzátette. - De most rögtön indulok, és veszek neked, amit kell! Mire végzel, visszaérek!
Julinak egész délelőtt nevethetnékje volt, valahányszor eszébe jutott, hogy férje, mindenét elpakolta. Aztán, amikor már minden papírja a kezében volt, és visszaindult a szobába, a lépcsőn Erwin csatlakozott melléje.
- Na, meg is jöttem! Itt van minden! – mosolygott a feleségére.
A csomagban alsóneműk, harisnya, blúz és egy nadrágkosztüm volt szépen becsomagolva. Az utolsó, amit Juli előhúzott, az egy hófehér, csodálatos csipkehálóing volt!
- És ez?- kérdezte a férjét.
Erwin megvonta a vállát.
- Ez meg annyira szép, hogy nem tudtam otthagyni!
A bankban találkoztak Ildikóval, ahol aláírták a papírokat, hogy az asszonynak korlátlan hozzáférése legyen minden számlához. Beültek az autóba, és elindultak az irodába, ahova Ildikó, már mindenkit odarendelt. A sofőrök kicsit idegesek voltak, mert nem tudták mi elé néznek. Ilyen nagygyűlést akkor szoktak tartani, amikor megszűnik a munkahely. Nem szívesen hagyták volna ott a céget! De amikor meglátták a hidegtálakat, az italokat, meg a becsomagolt kis dobozokat, már gondolták, hogy itt nem a cég bezárásáról lesz szó! Már jókedvűen próbálták meg Ildikót kifaggatni. De az asszony csak annyit mondott, majd megtudják.
- Kedves Munkatársaink!- emelkedett szólásra Erwin. – Ami miatt most összegyűltünk, az, az, hogy a cégben változás fog bekövetkezni! Ildikó, aki a tegnapi napig, az ügyvezetőnk volt, mától kezdve a cég teljhatalommal megbízott igazgatójává lépett elő! Ugyanis a feleségem, eljön velem, Luxemburgba. Évek óta vártuk ezt a pillanatot, és most hála Istennek, eljött az ideje!
Rámosolygott Julira, majd felemelte a poharát.
- Igyunk arra, hogy az eddig sikeres munkánk, ezután is ilyen marad!
Az alkalmazottak tapsviharban törtek ki. Örültek a főnökék boldogságának! Aztán, Juli kiosztotta a búcsúajándékait nekik. Erwin nagyvonalú volt, nem aprózta el a dolgokat! Aztán beszélgettek, csipegették a hidegtálakon felhalmozott finomságokat. Pár óra után, Erwin Julihoz fordult.
- Felkészültél? Indulhatunk?- kérdezte halkan.
A lány rámosolygott és bólintott! Csendben szöktek meg, csak Ildikó vette észre a távozásukat. Sóhajtott egyet, majd a mosdóba indult. Ott aztán letörölte a könnyeit, majd amikor megnyugodott, visszaindult a többiekhez.
Juli az ablakon nézegetett kifelé. Amikor kiértek a városból, eszébe jutott valami.
- El szeretnék búcsúzni Katalintól!- szólt Erwinhez.
A férfi bólintott. Ahogy a falu feletti dombhoz értek, eléjük tárult a kis település. Juli szeme a házat kereste, de odamenni nem akart. Helyette inkább Katalin házához mentek. Az asszony az autó zúgására, már ugrott is, és futott kifelé. Már akkor eleredtek a könnyei! Juli kiszállt az autóból és feléje indult.
- Köszönök mindent drága Katalin!- azzal átölelte az asszonyt, majd benyúlt az autóba, és elővett neki is egy dobozkát.
- Hogy ne felejtsél el engem! – azzal az asszony kezébe nyomta a dobozt.
- Hogyan felejthetnélek el téged Julika!- zokogott Katalin!- Isten áldjon meg téged, és tiszta szívemből remélem, hogy boldog leszel!
Elbúcsúztak egymástól, majd Juliék tovább indultak. Még valaki várt rájuk, ezt kérdezés nélkül is tudták, mindketten! Győr előtt letértek a pályáról, és a kis bakonyi falu felé indultak. A temetőben Erwin előre engedte a feleségét. Juli megállt, apja sírjánál. Nézte a gondozott kis halmot, majd halkan annyit mondott.
- Igazad volt Apu! Egyszer minden megoldódik!- majd átölelte Erwint, aki melléje lépett. Lágy szellő támadt a dombok felől, és Juli úgy érezte, apja simogatja meg a haját, ahogy gyerekkorában szokta.
- Isten veled Apukám! – szólalt meg halkan, majd elindultak az autóhoz.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend