Téves megítélés
Látogatók száma: 23
Téves megítélés
Harminc évvel ezelőtt történt, egy nyilvános parkban. Valaki megerőszakolt egy 11 éves kislányt. Több embernek is feltűnt a síró gyerek. Értesítették a rendőrséget, és elhangzottak a szokásos kérdések. Sokat nem tudott mondani a kislány. Fiatalember, barna bőr, fekete haj. Értő bólintások. Igen, persze. Mindjárt gondoltuk. Fel sem kellett volna tenni a kérdést.
Család, főnök, társadalom, mindenki elvárja, hogy a barna bőrű, fekete hajú fiatalembert mielőbb megtalálják, felakasszák, felnégyeljék, száz év kényszermunkára ítéljék; ami persze nem történhet meg, mert a bűnöző uraknak hirtelen annyi lesz az emberi joguk, hogy Ők maguk csodálkoznak a legjobban. Később a cellatársaknak általában más a véleményük, és gondoskodnak arról, hogy az illető megértse, mit követett el. Néha több év is eltelik, mire minden a helyére kerül, de tudjuk, hogy az idő örök, és az univerzumban egyetlen perc sem vész el.
Két lapos bölcsesség után egy harmadik: a tettes mindig visszatér a tett helyére. Igaz vagy nem, a parkban mindig ott lógott egy - két zsaru. És mit tesz Isten, egyszer tényleg elkaptak egy fiatalembert. Barna bőr, fekete haj, minden stimmelt. Józsi csak át akart vágni a parkon. Vesztére ezt nem gyalog, hanem kerékpáron kísérelte meg. Biztosan lopta. A zsaruk megörültek a súlyosbító körülménynek és már a zsebükben érezték a kitüntetést.
Jól érezték. A kislány felismerte a tettest. Igen, ez támadott meg! Persze, hogy megismerem. Egyáltalán nem volt sötét. Felismerem - e a hangját is? Nem szólt egy szót sem. Csak fellökött és a következő pillanatban már rángatta lefelé a nadrágomat.
Józsi kétségbeesetten tiltakozott: Ő nem és nem. Soha nem tenne ilyet. Nem is szokott erre járni, tiszta véletlen, hogy ezen a napon… Aztán valami kis ellentmondásba keveredett, először azt vallotta, hogy a kérdéses időpontban a moziban volt, később egy olyan film címét adta meg, amit csak másnap kezdtek el vetíteni. Mindig, mindenki pontosan emlékszik arra, hogy mit csinált egy hónappal azelőtt? Józsinak 15 évébe került ez a kis amnézia. Majd odafönt úgy döntöttek, nem fog ártani még egyszer 15 év; nem utolsó sorban azért, mert Józsi védekezett, amikor megütötték a cellatársai. Akik szintén védekeztek: Ezek mindig azt vallják, hogy ártatlanok. Amikor elkapják Őket, mindegyik olyan lesz, mint a ma született bárány.
A biciklilopást nem tudták ráverni Józsira; sebaj, majd legközelebb.
Józsi szeretett volna kosárlabdázni. Pálya még csak lett volna, de senki nem akarta vállalni a felelősséget. A sport agresszívvé teszi az embereket és kösz szépen, nekünk már így is elég bajunk van a nehézfiúkkal. A büntetést le kell ülni, kosárlabdáról senki nem beszélt. Üljön szépen a Józsi, megérdemli. Kár, hogy eltörölték a halálbüntetést. Csak pazarolja az adófizetők pénzét ez a … bagázs.
De aztán Józsi tanulni akart, és ezt egyetlen rendelet sem tiltotta meg. Leérettségizett, és megtanult angolul. Persze egy szakmát is kellett választani. Józsi informatikus szeretett volna lenni, mire beosztották az asztalosműhelybe. Még mit nem? Maradtál volna otthon a faluban, a Csereháton. Mit képzelsz, most már minden jár neked, mert tönkretetted egy kislány életét?
Nem Én voltam, jegyezte meg Józsi halkan. Végül még örült is, mert egészen megszerette az asztalosműhelyt. Kreatív munka, és nagyon változatos.
Józsi gyalult és fűrészelt; sokáig nem sejtette, hogy odakint ismét elindult a gépezet. A törvény kereke, a dharmacsakra nem szívesen lendül mozgásba, de ha mégis, akkor mindent elsodor, ami az útjába kerül: embert, hegyet, betont. Józsinak nem volt saját ügyvédje, a hivatalból kirendelt védő figyelt fel arra, hogy súlyos mulasztás történt. Nem végezték el a DNS vizsgálatot. Valószínűleg azt gondolták, minek az? A tettest egyértelműen azonosították. Igaz, hogy makacsul tagad, de ez csak annál rosszabb rá nézve. Megúszhatta volna 15 évvel, ha nem akadékoskodik.
Most azonban az ügyvéd akadékoskodott, és neki nem lehetett azt mondani, fogd be a szád, megbecstelenítettél egy gyereket, Te piszok. Sokáig tartott, de kiderült, hogy megvan a kislány fehérneműje, amit azon a baljós napon viselt. A „bűnjelet” nem érintette senki. Elő kell keresni, össze kell hasonlítani – mi sem egyszerűbb ennél. Sherlock Holmes nem is álmodhatott ilyen vizsgálatról, de ez ma már rutin.
A törvény kereke nagyon lassan fordult meg; nem egészen hat év kellett ahhoz, hogy megállapítsák, a fehérneműben talált DNS minta nem egyezik meg a Józsiéval. A napnál is világosabb, hogy hiba történt. Józsi csaknem harminc évet töltött a börtönben, ártatlanul.
Bocsánatot lehet kérni, meg is lehet bocsátani, de ki adja vissza ezt a harminc évet? A harmincat, ami Józsi 20. és 50. éve között hiányzik.
Mi minden történhetett volna harminc év alatt! Sok ember számára ennyi az egész élet.
A kompenzáció összegét ki lehet számítani, ki lehet fizetni, hanem ez a dolognak csak az egyik része.
Az egykori ítélet visszavonását csak a testvérek hallgatták végig Józsival együtt, a szülők már nem érték meg azt a napot. Józsit ez nem érte váratlanul, hiszen az utolsó években már szinte annyiszor találkozott a családjával, ahányszor akart. Pontosan tudta, hogy mi történt, súlyos betegség mindkét esetben. Tudni vagy szembesülni, ez nagy különbség. De amikor az ember ötven éves, már nem Józsi többé és különben is, a fiúk nem sírnak.
A testvérei elvitték egy felkapott étterembe és ünnepeltek. Józsi csak egy pohár sört kért, de az sem ízlett úgy, mint régen. Majdnem érintetlenül ment vissza a konyhába a Hétvezér tokány.
Józsi elnézést kért: elszokott a zsíros ételektől.
Végül csak kibökte, hogy mit szeretne: találkozni azzal a kislánnyal, aki annak idején…
Te megbolondultál, mondta erre a bátyja, az a kislány már elmúlt negyven éves, és örül, ha eszébe sem jut ez a história. Mit akarsz tőle? Számon akarod kérni, miért mondta azt, hogy felismert? – Dehogy akarom számon kérni, felelte Józsi megfontoltan, gyerek volt, szörnyű dolgon ment keresztül; nem könnyű felismerni egy embert, akit látni sem akarunk soha többé. – Akkor meg mit akarsz? Ha egy csepp esze van, megüzeni, hogy menj a fenébe. – Onnan jövök. Meg akarom nézni a lányt, aki miatt… Azt hiszem, ennyi jár nekem.
A két nővére egymás szavába vágva igyekezett lebeszélni. A lány nem tehet semmiről, tévedés történt, nem akart rosszat. Olyan sok év telt el azóta. Biztosan nem akar találkozni veled. Nem tudjuk, hol lakik. Lehet, hogy már el is költözött Magyarországról. Lehet, hogy már nem is él.
Józsi nem hallgatott senkire.
Nem lehetett mit tenni, a bátyja megszervezte a találkozást.
A kislány azóta férjhez ment, neki is született két lánya, akik már egyáltalán nem kicsik, nemrég kezdték el az egyetemet. Erika csak annyit kért, ha véletlenül a lányok ott lennének, akkor egy szót se – nem tudnak semmiről.
Józsit berakta a bátyja a Suzukiba; még csak az hiányzik, hogy elengedje egyedül.
Rendezett, kertvárosi utcán gurult végig az autó, mindenütt fák, sok virág. A ház olyan, mint a többi, az utca felé két kis ablak, a hosszú tornác befelé fordul, a kert felé. A kutya meg se nyikkan, ebben a hőségben még ugatni is megerőltető.
Vállas, testes ember jött ki a csengetésre, az Erika férje. Meglehetősen barna a bőre, fekete a haja és a szeme, egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy… Pedig milyen szép, magyar nevet visel.
Józsi megfordult és elment köszönés nélkül. Éppen eleget láttam, mondta később, amikor a bátyja magyarázatot követelt. Nem akarok tudni róluk.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
Pussz,
Tündér:-)