Valóság - 2 -
Látogatók száma: 59
Mindennapi történet szenvedésről, ármányról. Nem kell szappanopera, a téma valóban itt hever előttünk.
Judit egyedül maradt a kórteremben. Csak nézte a gyűrűt a kezén és agyában lassan végigpörgette élet állomásait. A veszteségeket, a szülei veszekedését, amit nagyon is jól érzékelt. A kisöccse szerencsétlen megvakulását, amit az inkubátor okozott, apja féktelen haragját, amit akkor nem értett. Ma már igen. Tudta már, apjuk képtelen volt feldolgozni, hogy az élet olyan helyzet elé állította, amit nem bírt kezelni. Az anyja sem. Inkább öngyilkos lett. Szerencsére a nagyszülőkhöz kerültek. A csecsemő Misi és ő, a négyéves kislány. Nehezen vergődtek át az akadályokon, együtt tanultak és amikor már a nagyszülők is elmentek, csak ők maradtak egymásnak. Összekovácsolta őket a sors. Eközben szereztek barátokat, és támogatókat is. Bizonyára ellenségeket is, de nem telt el nap úgy, hogy ne gondolt volna apjára. Kissé megfakult már az emléke, csak egy távoli kósza kép, épp így az anyja. Sosem látta többé szüleit. Csak fénykép van róluk. Valahol. A fiókban. Ők feladták. Néha még előveszi Judit. De egyre ritkábban. Csak Mindenszentekkor. Amikor kiviszi Misit anyjuk sírjához.
Misi. Már tudta, miért nem jön hozzá. A minap összevesztek. Jánoson. Az öccse valamiért nem kedvelte a férfit, talán mert miatta túl keveset tudott Judit vele lenni. Azt gondolta a nő, hogy a testvére csak féltékeny, de neki is kell azért a szeretet. Az ölelés, a gyengédség. Tartozni valahová. Egy férfi ölelő karjaiban átadni magát néha a gyengeségnek. Feltöltődni. Sírni, vagy csak lenni. Közel lenni. Talán ideje férjhez mennie? János bevált eddig, mégsem repes a lánykéréstől most. Vajon miért? Hiába próbálta elképzelni magát János feleségeként, egyszerűen nem ment. Akármilyen kényelmes vele, a szíve mélyén kételyek gyötörték. Újra a gyűrűre nézett. Már egyre kevésbé tetszett neki az ötlet. Aztán eszébe jutott, hogy mennyit segített neki János és az, hogy már nem éppen csitri. 44 évesen Misivel, a testvérével él együtt, rendszeres időközönként találkoznak Jánossal, dolgozik és pont. Ennyiből áll az élete. Lehet, hogy kellene egy kis változatosság? Tudta, hogy kényelmesebb élete lenne Jánossal. Ő mindig ott van, ahol lennie kell. Csak azt nem értette, miért épp most lett ennyire sürgős, hogy már a kórházban az ujjára húzta a gyűrűt. Nem tudott dönteni, hát úgy határozott, egyelőre átsiklik ezen és majd idővel biztosan meggyőződik valamelyik lehetőségről.
Valamivel később, mikor már képtelen volt egy helyben maradni, hangosan kiabáló gondolataitól menekülőre fogta. Felkelt, köntöst húzott és úgy határozott, hogy meglátogatja a kislányt, akit megmentett. Kilépett a kórteremből és már egyre biztosabban vette az irányt a nővérpulthoz. Megtudakolta, hol lehet a leányzó és a kórház folyosóin lépkedve összeszedte magát. Ahogy közeledett, már nem akarták a falak agyonnyomni, nem szúrta a szemét a fehérség, a szag nem irritálta, csak kicsit fázott. A betegek és látogatók hada között lassan sétált, nem sietett. A gyerekosztály egészen más volt, mint az övé. Sokkal derűsebb. Hihetetlen! Szinte azonnal rátalált a kislányra. Már emlékezett az arcára is. Most sokkal derűsebb volt. Néhány seb volt csak szív alakú arcán, sötét haja lófarokban, az ágyon ült törökülésben és az ölében egy mesekönyvet tartott. Vidámnak tűnt. Épp el is mosolyodott. Judit megállt és csak nézte őt egy hosszú pillanatig.
- Szia! - köszönt rá halkan - Remélem nem zavarlak? - mondta a nő. A kislány felnézett és akár a napsugár, úgy ragyogott a nőre.
- A kedvenc mesémet olvasom! Apa hozta be nekem - a tíz éves forma kislány cseppet sem volt zárkózott. Judit odament és leült mellé.
- Csipkerózsika. Szép kis mese. Olyan igazi hercegnős.
- Tudtad, hogy a gonosz boszorkák átkát is meg lehet törni?
- Nem.
- Pedig igen. Nézd! - lapozott tovább a képes könyvben és a színes képen a megmentő herceg épp Csipkerózsika szájára lehelt csókot. Judit elmosolyodott.
- Szép mese - ekkor egymásra néztek és Judit minden gondja elszállt - Tudod, hogy ki vagyok? - kérdezte.
- Nem.
- Amikor kiestél az ablakból, én kaptalak el. Így már emlékszel?
- Tényleg? - ragyogott fel a leányzó szeme, szinte szikrázott és Judit nem tudott betelni vele - Olyan gyorsan történt minden, de apa azt mondta, hogy majd megkeresünk téged és megköszönjük, hogy megmentettél! - bizonygatta hevesen a kislány.
- Mi a neved?
- Hanna.
- Nagyon szép név - Judit önkéntelenül megsimogatta a kislány arcát és megnézte a sebeit - Ne aggódj, gyorsan elmúlnak majd - Hanna felkapta a fejét és ha lehet, még inkább ragyogott. Elképesztőek a gyerekek. Judit kicsit elcsodálkozott. ' Milyen könnyedén képesek elfogadni mindent! Már el is felejtettem milyen csodálatos erő lakozik a gyermekekben!'
- Apa! Képzeld, meglátogatott a néni, aki megmentett! - már fel is pattant és repült édesapja felé. Judit, kezében a könyvvel felnézett. Apa és lánya oly meghitten ölelték egymást, hogy hirtelen egy másik kép elevenedett meg előtte. Egy másik apa és egy másik lány. Talán meg sem történt, csak Judit képzeletében. Egy utolsó atyai csók, egy búcsúszó, aztán vége.
- Jó napot! - lépett közelebb a férfi, karján a lányával.
- Jó napot! - be is mutatkoztak egymásnak és Hanna visszakerült az ágyba. Judit zavarban volt. Nem is tudta miért, de idegesen húzogatta a köntösét percekig. A férfi talán közelebb volt az ötvenhez, mint a negyvenhez, de egészen megfiatalította a mosolya. Ahogyan a lányára nézett, valami megfoghatatlan melegség áradt belőle. Sötét hajában jó néhány ősz hajszál vegyült, értelmes szemeit nevetőráncok rajzolták körül, akárcsak szája szegletét. Judit egy boldog embert látott maga előtt. Egy boldog apát. Ő volt László.
folyt köv.
kép:net
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ez most nagyon tetszett! Olyan könnyeden megírt,... az életből kiragadott fontos eseményekkel, emlékekkel átszőtt, amit a pillanat hoz a felszínre bennünk. Mennyi minden belefér egy oldalba! Múlt, jelen, jövő képek... :-)
Pusz:Ailet
Puszi!
Nagyon aranyos történet és jól alakul! A kislánnyal való beszélgetés pedig nekem nagyon szívmelengető! :)
Puszi!
Puszivirág!
A
Nagyon megható a kislányos jelenet a történetben!
Igaz történet amúgy?
Pussz, Tündér
Kedves Ailet!
Nagyon megható a kislányos jelenet a történetben!
Igaz történet amúgy?
Pussz, Tündér
Köszi:A
Eddig nagyon tetszik!
L.
Lemaradtam, látom már a harmadikat is megírtad, nézem azt is. :)
Eddig nagyon tetszik!
L.