Valóság -3-
2012. január 26. - Látogatók száma: 77
Mindennapi történet szenvedésről, ármányról. Nem kell szappanopera, a téma valóban itt hever előttünk.
Judit egészen a látogatás végéig maradt. Valahogy elrepült az idő. Hanna meglepően vidám és magával ragadó teremtésnek bizonyult és az apja is egészen kedves. Minden olyan természetes volt, és már nem volt szemernyi félszegség a nőben. Kellemes melegség járta át, örült, hogy nem történt nagyobb baj. Így kellemes érzésekkel ment vissza saját ágyába, hogy pihenjen, mert fejfájása újra jelentkezett. Orvos lévén, végül is tudta mivel jár egy agyrázkódás, csak utált gyengének mutatkozni. Bebújt a takaró alá és egyre csak visszatért tekintete a gyűrűre. János valahogy most oly távolinak tűnt, mint még soha. Az a gyűrű tőle van egyáltalán? Mintha ezer évvel ezelőtt húzta volna fel az ujjára. Rá kellett döbbennie, hogy ez a kapcsolat csak egy jelentéktelen valami. A mai kis családias idill teljesen kitöltötte egész lényét. Ráadásul meglepődött, hisz Hanna egyáltalán nem látszott bánatosnak, pedig anyja gyakorlatilag elhagyta őt. Kutatóorvos és valahol a világ legeldugottabb zugaiban hajszolja az álmait. Időnként hazalátogat, akkor eltöltenek együtt egy-két hónapot, de aztán mindig visszamegy. László sem bánkódik emiatt. Úgy beszél a gyerek anyjáról, mintha testvérek vagy rokonok lennének. Barátian. Ami a legérdekesebb fordulat viszont, és ez nem fért Judit fejébe, hogy László egy szemspecialista. Milyen hihetetlen is a sors! Talán valahogyan segíthetne Misin? Bizonyára, de nem ingyen. Az nem lenne fer. A műtét ára adott, akármit is tesz. Nekik pedig nincsenek millióik. Ezzel el is vetette az ötletet és elaludt.
Másnap még benntartották megfigyelésre, és jót is tett a pihenés, közben értesítette az egyetemet, hogy kórházban van, aztán délután meglepetés érte. Misi botorkált be a folyosóról. Egy nővér kísérte őt. A testvére meglehetősen izgatott volt, de Judit nagyon örült neki. Gyorsan át is ölelte őt.
- Annyira örülök, hogy bejöttél hozzám! - suttogta meghatottan Judit.
- Muszáj beszélnünk. - ült le végül Misi és a hang irányába fordult. A nő feszültséget látott arcán, rögtön aggódni kezdett.
- Baj van? - kérdezte gyorsan.
- Nem baj, de mindenképp tudni akarom, hogy mit szeretnél kezdeni a pénzzel. - Judit nagyokat pislogott.
- Milyen pénzzel? - kérdezte.
- Az örökséggel.
- Várj csak.. miféle örökséggel? - értetlenkedett a nő.
- Azt ne mondd, hogy Jánosod nem adta át az üzenetet! - mordult Misi.
- Milyen üzenetet? Mondd már! - könyörgött Judit.
- Az apánk egy hete meghalt. Kanadában élt a feleségével. Vagyis az asszonnyal, akivel összeházasodott anya halála után. Az a szemét egy egész vállalatot felépített, mi meg itt nyomorogtunk! Mi vagyunk az egyetlen egyenesági leszármazottjai, mindent mi öröklünk. Az ügyvéd tegnap keresett. Hívtalak az egyetemen is, de János azt mondta, hogy nem tudja hol vagy. Minek van neked telefonod, ha nem használod?
- Misi, baleset ért! Nincs nálam a mobil. - csóválta feddőn a fejét Judit, de megrázta ez a hír. Az apja, aki elhagyta őket megnősült és egy vagyont halmozott fel. Gyomra görcsbe rándult. Most, hogy hallott apjáról elmerült kicsit az emlékeiben. Az az apa, aki elhagyta őket, aki valaha talán szerette őt, most végleg elment. Negyven éve egyetlen jelet sem adott magáról.
- Igen tudom és ezt is csak onnan, hogy a főnököd keresett otthon. Aztán visszahívott, hogy itt vagy!
- Nem mondta János? - tért magához Judit a gondolataiból.
- Nem beszélünk, tudod jól. - vágta rá Misi. Judit meg automatikusan testvére keze után nyúlt és megszorította.
- Sajnálom, hogy nem értesítettelek. Kicsit még szétszórt vagyok az agyrázkódástól, de holnap már hazamegyek. - Judit érezte, ahogyan testvére ujjai vándorútra indulnak. Kitapogatta a gyűrűt, majd felnyögött.
- Ez új szerzemény? - kérdezte gyanakvóan.
- Igen. János megkérte a kezem. - válaszolt Judit, de gondolatai egyre csak apján jártak.
- A baleset előtt, vagy az örökség híre után? - a nő erre megütközött.
- Misi, hogy gondolhatsz róla ilyet?
- Neked nem fura, hogy a betegágyon máris lerohan egy gyűrűvel?
- Nem, már évek óta együtt vagyunk... miért lenne fura...
- Hiába van jó szemed, nem látsz az orrodnál tovább! - sóhajtott nagyot Misi.
- Ne kezdjük előröl. János nem olyan! - csóválta meg a fejét a nő és felállt. - Inkább mondd el mennyi az örökség és aztán eldöntjük, mi legyen vele.
- Úgy első becslésre kb egy millió fejenként. - válaszolt Misi.
- Nahát! - ült le Judit az ágyra. - Egy millió forint elég lesz a műtétedre.
- Egy millió dollár. - javította ki Misi nővérét. - Ennyiért már érdemes megnősülni, nem igaz? - Judit elnémult. Tényleg érdemes. Gyomrát ismét elszorította a kétely. Öccse vádjai nem hagyták hidegen, sem apja halálhíre. Akkor sem, ha semmi alapja sincs egyik érzésnek sem. A sajnálatnak és a bizalmatlanságnak magvai azonban kicsíráztak lelkében. Vajon János ezért erőltette rá a gyűrűt? Érdekből? Hogyan bizonyosodhatna meg erről? Egy millió dollár... így már minden más.
folyt. köv.
kép:net
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jó elbeszélő vagy!
Most fogja elkövetni a hibát azzal, hogy elkezd kételkedni... ezt nevezik ármánykodásnak, amikor puszta jóakaratból beletesszük a bogarat a fülébe... :-)
Na majd meglátjuk! :-)
Ő az én saját külön bejáratú sziszám:)
Na majd meglátjuk! :-)
Köszi, a forralt bor talán többet segít majd, mint a gyógyszer... :)) (szép a macs ott a képen :))
Jobbulást, nem sürgetni akartalak:)
De igen, csak meg kell írni még :) Talán hétvégén lesz időm rá. Meg betegeskedem kicsit.... bocsi. :)
Nem lesz folytatása?
Hát, a teljes még várat magára, de addig is lapokat írok… :)
Hm... majd elolvaslak :) biztos lehetsz benne! (bár ez nem az én történetem, csak feldolgozok egy megtörtént esetet)
Juj de izgi! :)
L.
Talán egyszer majd én is megírom az igaz történetemet. :))
L.
Az élet ilyen, a legjobb történeteket a sors (DI) produkálja. Gyakran szórakozik velünk, talán mert vicces kedvében van... :)
PuSziVirág!
A
Fokozódnak az izgalmak, nagyon jó így!!!
Puszi!
PuSziVirág!
A
Puszi!