Makulátlan maminkák (pályázat)
Látogatók száma: 119
Négy év csehországi lét után azt kell mondjam, hogy a helyi édesanyák élete messzemenően jobb, mint a laza tinédzserek gondtalan világa.
Néha kimondottan bohócnak érzem magamat egy-egy napi egyszerű történetem mesélése során, mint például porszívóztam a nappaliban vagy tökfőzeléket készítettem ebédre. Fejtekerős mosolygás a válasz. Természetesen nem a tökfőzelék, hanem a tevékenység miatt. Na de ne rohanjak ilyen tempóban előre, kezdem a kályhaajtónál.:-)
Harmincas éveim elején férjem révén költöztünk Csehországba. Terhességem végét ugyan Magyarországon töltöttem, mivel cseh nyelvtudás híján célszerűbbnek láttam odahaza végigjátszani a szülés folyamatát. Három hónapos kisfiunkkal tértem ismét vissza Bohémiába. Gyereknek apja mellett a helye. Tudtuk a férjemmel, nem lesz könnyű dolgunk. Jómagam mindig is megszállott munkamániás voltam. Csak alvásra használtam az otthont. Főzni is csak ritkán főztem, más emberről sem gondoskodtam, aztán hirtelen ölembe pottyan egy csecsemő, aki huszonnégy órás felügyeletet igényel. Mindez egy idegen országban. Nincs segítő nagymama, ugrasztható nagypapa, felajánlkozó testvét, örömmel babusgató barátnő. Csak Te vagy, a túlórázó férjed és a baba. Esetleg a fülöp-szigeteki szomszéd, aki lelkesen biztosít a segítségéről, ám soha nem nevelt még gyereket és amúgy is csak fillipínó nyelven tud folyékonyan, amiben Te ugye kezdő sem vagy. Hamupipőke így változik át dolgozó nőből robotoló banyává. Nem a kialvatlanság volt a legrosszabb. Nem is a napi 8-10 óra egyedüllét, amikor a bébin kívül más nem kommunikált velem. Még csak nem is az, hogy derékzsábával, lázzal vagy hasonló kellemetlen testi tünetekkel párosulva rendületlenül neveltem az apróságot. Legrosszabb a tükör volt. Mint kínzó ellenség nézett farkasszemet velem, vagyis azzal a valakivel, aki egyszer én voltam, mert akit láttam benne, az töredékében sem hasonlított régi önmagamra.
Jártam a cseh kisváros macskaköves utcáit. Ringattam a babakocsit és közben pillantásom odatapadt a többi édesanyára, akik talpig sminkben, legújabb divatban, súlyfelesleg, karikás szemek és ráncok nélkül mosolyogtak egymásra, amíg én a két éve jártam fodrásznál kobakommal és a vietnámi boltban, a tíz kiló plusszomra vásárolt szabadidő-nadrágomban hajtogattam a szarkalábaimat. Nem volt vitás, hogy a kérdés: miképp csinálják? szöget ütött a fejemben.
Mit csinál ma egy átlagos magyar anya? Az átlagos mellett említsük meg a hagyományos szavunkat is. Tehát helyesen: mit csinál ma egy átlagos, hagyományos magyar anya? Korán kel. Reggelit készít a családnak, tízórait csomagol, gondolkodik, pakol, gondolkodik, kérdez, gondolkodik, pakol. Munkába megy. Előtte gyors bölcsöde-óvoda-iskola túra. Persze ha szerencsés, ez utóbbit intézi Apa, Nagyi, Kedves Szomszéd. Példánkban ne legyen szerencsés a hagyományos magyar anya. Dolgozik. Reménykedik, hogy nem kap váratlan hívást valamelyik gyermekmegőrző intézményből betegség jelszóval. Reménykedik, hogy váratlan túlóra jelszót sem hall. Ha ezek közül bármelyik bekövetkezik: gondolkodik, gondolkodik, telefonál, gondolkodik. Szabadnap? Csúsztatás? Táppénz? Végül irány a beteg gyerekhez. Doki, várakozás, gyógyszertár, sírás. (Szerencsés Anya a telefonálás pontnál bármikor talál egy rendelkezésre álló nagymamát, nagypapát, önkéntes hittérítőt.) Kell meleg étel az asztalra. Lehetőleg ne a sarki gyorsétteremből, mert az drága és egészségtelen. Kell tiszta szoba. Kell tiszta ruha. Sok a kell. A haszontalan-kell.
Cseh anyuka-ismerőseim a hasznos-kell kiváló ismerői. Kell a közös játék. Kell a szépség. Kell a pihenés. Minden más mellékes. Amíg hagyományos magyar anyánk a lázban égő gyermeke mellől rohan a tűzhelyen rotyogó pörkölthöz, a gyűrött ingekhez, a poros polcokhoz, addig cseh édesanya kiolvas a gyerkőcnek három mesekönyvet, és úgy rendes nemtörődömséggel hagyja magára a házimunkát. Napokig. Hetekig.
Eleinte azt hittem, hogy csak az a két anyuka ilyen tinédzser-beállítódású, akikkel tartom a kapcsolatot. Később személyesen tapasztaltam, hogy minden cseh maminka így működik. Babatorna után ők csoportokban verődve indultak sétára, kévázni, én siettem haza, hogy frissen sült csirkemellet tegyek az asztalra vagy fényesre mossam a fürdőkádat. Soha nem értették, miért kell nekem sütni-főzni, takarítani, amikor - és most jól figyeljetek - gyereket nevelek, ami éppen elég energiát igényel. Visszakérdeztem, náluk akkor hogyan lesz ebéd és rend. Ezeket a válaszokat kaptam:
- A tojásrántotta és a melegszendvics is ennivaló és nem töltesz vele három órát a konyhában.
- A vasalatlant el lehet dugni a szekrénybe és ha valamit viselni akarsz, csak azt vasalod ki.
- Senkit nem érdekel, ha porcicák rohannak a lakásban. Majd amikor nincs más érdekesebb és hasznosabb program, megkeresem, hol a porszívó. Kéthavonta.
Nem vicc. Tényleg ezen parancsolatok szerint élnek. Haszontalan-kell dolgokkal nem foglalkoznak. Számukra a hasznos-kell a létezés része. Nekik az a hasznos, ha minél több időt töltenek a gyerekeikkel, családtagjaikkal, barátaikkal. Nem a nagy zabálásokról és költekezésekről szólnak a találkozóik, hanem a vidám beszélgetésekről, társasjátékozásról, bringázásról, sétálásról. Gyermekeik abban a szellemiségben nevelkednek, hogy Anya az a személy, aki mindig résztvesz a mókákban, mindig kellemes a megjelenése, sosem fáradt, és legfőképp: nem mondja, hogy mosni kell, amikor a csemete labdázni hívja a kertbe.
Nehezn tanulok úgy élni, ahogy ők élnek. Mert bennem van lelkiismeret-furdalás, ha ma "csak" tojásrántotta van ebédre. És a poén: lelkiismeret-furdalás amiatt, hogy kijevi pulykamell pepecselés helyett például rajzkiállításra viszem a fiamat. Úgy vélem, ez az érzés nem az én hibám. Igen. Nem az én hibám a hagyományos magyar anya szerep. Ajándékba kaptam a magyar társadalomtól, és minden magyar anya ezt kapja ajándékba évszázadok óta. A masni pedig az emberek régimódi hozzáállása. Aki melegszendvicset kínál főételnek, szekrényben gyűjtögeti a vasalnivalót és pormacskák nyávognak a szobáiban, esetleg még karcsú és jól öltözött is, az nem anya. Ilyen életvitellel nem illik bele az édesanya-profilba. Holott a jó anya ott kezdődik, ahol a haszontalan dolgok végződnek.
Amikor van idő a bekuckózásra néhány színes ceruzával és papírral, amikor van idő kézenfogni a gyereket, aki figyelni szeretné a folyón úszkáló kacsákat, amikor van idő az igen szóra, ha az utód nadrágszárunkat ráncigálja, szabad kezében gyurmát tartva. Amikor azt halljuk: Szép vagy Anya!, és nem azt, milyen fáradt.
Bifláznom kell a cseh anyák életét. Szemet hunynom a foltos ablakon, ha aznap szikrázóan süt a nap, és vigyorogva mutat hajtgányára a fiam. Nem azért, hogy bringázásra hivatkozva pihenhessek, hanem azért, hogy harminc év múlva, amikor felnőtt fejjel áll a betegágyam mellett, ne az jusson eszébe, ami nekem az én édesanyámról. Főzött. Mosott. Takarított.
Makulátlanul.
A cikket írta: Suvahe
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Pussz,
Éva
Háromgyerekes anyaként (a legkisebb másfél éves) nagyon át tudom érezni a cikkedben leírtakat. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a sok szerep között, hogy ne ússz el a házimunkával sem, de ebéd is legyen :)
Tetszett az írásod, remélem, maradsz köztünk a pályázat lezárta után is, szívesen olvasnék még tőled.
Üdvözlettel,
Judit
Olvasmányos írásod szép íve egyre feljebb vitte a történetet!
Az unalmasnak induló történetből egy nagyszerű tanmese kerekedett., miközben Hamupipőke királylánnyá válásához asszisztálhattam.
A kezdeti panaszkodós hangulattól támadt rossz érzésem szertefoszlott a befejezéshez érkezve.
Az elején aggódtam. Érted, házasságodért, anyaságod megéléséért, és kicsi babádért..., hiszen életed szép - ha nem a legszebb! - szakaszában túlterheltségedről, és nem boldogságodról írtál, egyébként kiváló és nagyon realisztikus stílusban.
Ám jött a fordulat, mit északi szomszédainkhoz való költözésed segített elő, és ez a fordulat nem csupán Téged, de engem is felrázott!
Ismertem egy családmodellt, mit jónak, és követendőnek, ugyanakkor fárasztónak éreztem, és most Te megmutattál egy másikat, amitől könnyebb, és szórakoztatóbb lehet a kismamák élete, nem beszélve arról, hogy a kisgyermekkor soha vissza nem térő időszakát teljesebben és mélyebben élheti meg anya és gyermek egyaránt.
De valóban ilyen egyszerű mindez?
Szerettem volna arról is olvasni, hogy mindezt a változást hogyan élte meg az édesapa.
Jól megírt történeted szórakoztató olvasmány volt, köszönöm az élményt!
Tanulságként megajándékoztál egy nyitott kérdéssel, amin még töprengek egy kicsit.
A mi makulátlanságunk, vagy a csehországi gyakorlat a jobb?
Számomra a középút tűnik szimpatikusnak.
Sem a rabszolgaként robotoló, fáradt és kedvetlen anyuka, sem a takarítást-főzést mellőző édesanya példája nem ideális.
Én kiegyensúlyozott, boldog családban gondolkodom, ahol mindenkinek van feladata, és öröme is.
Gratulálok elgondolkodtató írásodhoz! Tetszett.
Ehhez egy cseh férj kell. Pár év házasság után Magyarországon elvárás az asszonytól, hogy házvezetőnő, szerető, szülő és pénzkereső legyen egy személyben.
Ha bármelyik részen nem 100% akkor el kezd szenvedni a párja a barátokkal történő sörözés közben, hogy milyen némberrel kell megosztozni azon az egy fedélen.
Úgy látom nem változott az átlagos férfi gondolkodás a feleség személyével kapcsolatban 100 év alatt Magyarországon.
Hab a tortán ha lányaid vannak és tőlük nincs elvárva a háztáji teendő, csak rajtad van számon kérve.
Én és még pár ismerősöm is így járt ....
Nem váltunk be házvezetőnek.
Flo
Aranyos, madárlátta írás, messzi csehből... Nékem ez az, ami elsőre eszembe jutott. Olyan írást kaptunk Öntől, amilyet egy távolból visszatért, rendes gyermeknevelő magyar anyukától el is várunk :D Rácsodálkozót. Nékem amellett, hogy ez egy jó elemző szociográfia, a stiláris rétegeiben a humorával, néhol az öniróniába csomagolt gondolatokkal és az azokban lévő mondanivalóval, többé vált annál, mint aminek indult. Elgondolkodtatott. És ha valamit szeretne egy író, akkor pont ez az. Gratulálok, mert Önnek sikerült az írók álma!
Ha hibát kellene keresnem, hogy tanácsolhassak Önnek valamit, csak vakargatnám a fejem. Ez az írás így jó, ahogy van, a kis pontatlanságaival, szeleburdiságával együtt.
Bokor