Álmok hordaléka
Látogatók száma: 62
Az intenzív osztály hatágyas kórtermén mindössze két beteg osztozik. A folyamatosan adagolt altatónak köszönhetően négy napja fogalmuk sincs a világról. Csövek lógnak ki belőlük, mellkasukon tappancsok, vénájukba egykedvűen csepeg az infúzió, katéterükből zárt műanyag zacskóba gyűlik a vizelet, a fejük feletti monitorokon pedig a pulzust, szívritmust, vérnyomást mutató számok, sinus és cosinus hullámok cikáznak.
Edina, az ügyeletes nővér, megszokta már az ablaktalan helyiség csendjét, mely felerősíti a műszerek és a szellőző berendezés halk zümmögését. A főorvos betegenként, órára lebontva meghatározza a teendőket, olyan ez, mint profi rally versenyzőnek az itiner.
Kovács Kálmán Ketteske, az erős testalkatú, kidolgozott kezű munkás, akire az építkezésen rázuhant egy gerenda, s úgy összeszaggatta a beleit, hogy a hatfős orvosi teamnek egy egész éjszaka kellett az összefoltozásához. Felesége minden nap bejön hozzá egy fazék étellel, hiába mondják neki, hogy nem tud enni, az asszony egyre csak reménykedik a tyúkhúsleves éltető erejében. Edina biztos abban, hogy Kovácsné talpra állítja az urát, amint az magához tér és szájához tudja emelni a kanalat.
Bezzeg Ötöske, Hajagos Horác, vékony, magas férfi, sápadtabb a fehér falnál és gyámoltalannak, elhagyatottnak néz ki a kopaszra borotvált, meglékelt fejével. Törött három bordája, a bal keze és a bal lába is. A gipsztől és gézturbántól messziről félkész múmiának tűnik, akire csak úgy rádobott a mumifikáló egy vékony lepedőt, jelezvén, még visszajön befejezni munkáját.
A beteg elaludt a volánnál, s egy villanyoszlopnál totálkárosra törte a kocsiját és kis híján saját magát is. Megtalálták az iratait, köztük a névjegyét, s nem volt nehéz kideríteni, hogy lakása egyben cégének is a székhelye. Hiába hívogatták telefonszámát, csak az üzenetrögzítő működött.
Az itiner szerint vitaminokat és altatót adagol Horác infúziójába. Elnézi a mozdulatlan férfit, sármos, borostás arcát, hosszú, vékony, manikűrözött ujjait. A műtétek előtt jó minőségű, márkás ruhaneműt vágtak le róla, s dobtak a kukába. A személyes iratait és a mobilját a főnővér őrzi.
Miért szólítja magában Ötöskét a keresztnevén? Megrázza a fejét, mintha ettől elmenekülnének a gondolatai, hogy férje két évvel ezelőtti halálát követően, miért éppen most, miért éppen itt, és miért éppen a lét és nemlét mezsgyéjén kószáló betegében véli felfedezni a férfit? Talán éppen azért, mert senkinek sem hiányzik? Lehetetlen, hogy egy ötvenöt éves férfinek ne lenne felesége, barátnője, gyereke, szülője, vagy munkatársa, akinek feltűnne a hiánya! Ha már nem kell altatni, akkor lekerül az osztályra, pizsama kell neki, fehérnemű, köntös meg papucs, tisztálkodó szerek, stb. Legfeljebb férje hagyatékából behozza neki a legszükségesebbeket.
Edina megsimítja a férfi arcát, éppen csak érintve a bőrét, ahogyan reggelente a kisfiától búcsúzik, aki erre elmosolyodik álmában, mint azt most Horác is teszi.
>>Nászúton vagyunk Párizsban, a szerelem városában. Márti megsimogatja az arcom: édesem, megterveztem, hol kell mindenképpen csókolóznunk. Nincs ellenemre, így csókcsatáink kezdő helyszíne Robert Doisneau Csók a városháza előtt című legendás képe miatt, a Városháza előtti metrómegálló, majd a Szajna hídjai következnek. Először a „szerelmesek hídjának” becézett Pont Marie-t keressük fel, majd másodszor a Pont de l'Archevêché rácsain helyezzük el a lakatunkat. Szerencsére laktató a szerelem, mert kevés a pénzünk, éppen arra elég, hogy sebtében elfogyasztott kávéval és croissant-nal elverjük éhünket. A kávézó teraszán belekap a szél Márti hosszú, szőke hajába, és szebbnek látom, mint valaha. Megmondom neki, de csak nevet és Antoine de Saint-Exupéryt idézi: „Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba” Még le sem nyelem az utolsó korty kávémat, máris felpattan, megragadja a kezem és megyünk az Eiffel-torony tetejére, majd a Diadalívére, végül a Notre Dame tornyába. Nekem ez utóbbi tetszik legjobban, a gótikus vízköpői miatt. Másnap legszívesebben az egész napot ágyban tölteném vele, de nem engedi. Elemi erővel kitör belőle a francia-magyar szakos tanár, megnézzük a Louvre-t, az impresszionista festők Orsay múzeumát, harmadnap a Maison de Victor Hugo-t, a Rodin múzeumot és a Le Musée des Egouts de Paris-t. A negyedik napon Quartier Latin utcáit rójuk. Az ötödik napon, hazafelé a vonaton, alszunk, mint a bunda. Még nem is sejtjük, hogy Huba fiunkkal immár hármasban térünk haza. <<
Tíz órakor következik a lázmérés. Ideges Edina, mert Ketteske láza az égbe szökik.
Azonnal hívja az ügyeletes Kalmár doktort, aki sebtében konzíliumot hív össze, s immár három orvos és ugyanannyi nővér szorgoskodik Ketteske körül. Folyamatos a jövés-menés, hol vér és vizelet mintát küldenek a laborba, hol újabb injekciókat és infúziókat hoznak, s néha elhangzik egy-egy hangosabb utasítás is, melynek foszlányai eljutnak Ötöskéhez is.
>>Te vagy az, Iván? Öt perc és indulok! Pirkad az ég alja, horgászni megyünk a Velencei tóra, ahol Tamás barátunk hatra vár a nyaralójában. Egyetemista korunk óta, öten barátok, félévente elvonulunk egy hosszú hétvégére horgászni. Eszünk, iszunk, beszélgetünk, férfi módra ugratjuk egymást, s ha nem győz le bennünket idő előtt a pálinka vagy a konyak, akkor áztatjuk a damilt rendesen. Márti rendszerint sok ételt csomagol, mert ismeri a társaságot, s jól tudja, hogy a többiek többnyire csak italt hoznak, annak örömére, hogy három napra kiszabadulnak a családi kötelékből. Iván kocsijával megyünk. Egész úton fűzi az agyamat, hogy csináljak egy kft.-t, és a bank, ahol dolgozik, leszerződik velem évi 10-12 építész terv elkészítésére és engedélyeztetésére. Annyit kereshetek évente, mint most öt év alatt. Kényelmes munkával. Nyitott ajtót dönget, mert foglalkoztat engem is az önállósodás gondolata. „Tudod, barátom – mondja nevetve -, negyvenévesen az ember a pénzkeresetre koncentráljon, ötvenévesen meg a fiatal csajokra! Addig, míg bírja farokkal!”<<
Amint kettesben maradnak, Kalmár doktor pihenni küldi Edinát, legalább két órára leváltja, úgyis át kell néznie a műszerbeállításokat és a gyógyszeradagolásokat. Nem kell tanú a következő ténykedéséhez.
Csillapodik Ketteske láza, ám csak remélni tudja, hogy a természet elvégzi a nehezebb munkát és sebész kollégáját nem állítja újabb megoldandó feladat elé betegének állapota.
Hanem Ötöskét ideje lenne felébreszteni, függetlenül a fájdalmaitól, hiszen csak kommunikációval zárható ki az esetleges agykárosodása, amely pedig végzetes lenne betege karrierjére. Rémlik, mintha valakitől hallott volna Hajagos Horácról, a kiváló tervezőmérnökről. Két napja próbálja meggyőzni igazáról a frissen kinevezett főorvost, aki úgy hiszi, a ranggal emelkedik a szakmai ázsiója is, s ezzel együtt megkérdőjelezhetetlenné válnak a diagnózisai. Egyre irigyebb Kalmár doktor presztízsére, akit a környező megyék kórházaiba rendszerint konzíliumra hívnak.
Kalmár doktor ennek nem tulajdonít nagy jelentőséget, csak teszi a dolgát, azt, amire felesküdött. Majd kitalálja, mit mond a főorvosnak, de itt és most, felébreszti Ötöskét. Elővesz zsebéből két fiola injekciót és lassan beszúrja az infúzióba, majd óvatosan kitapintja a beteg bordatöréseinek állapotát.
>>Igen, ez az, ezt szeretem, ahogyan a mellkasomat simogatod, azzal a puha kis ujjaiddal. Mi van, már puszit sem kapok? Elhagytam érted a családomat, karcsú kis virágszálam, felvállaltalak, pedig alig öt évvel vagy idősebb Huba fiamnál, de nekem is jár a boldogság. Ivánnak hála, jól megy a vállalkozásom, megadok mindent a gyerekeimnek és neked is, tündérem, drága Kittikém. Persze, hogy fizetem a kocsid részleteit, és amit megígértem, a PhD-d költségeit is vállalom, ha visszajössz hozzám. Látod, milyen buta vagyok, hiszen én hagytalak el, mert kimerültem melletted. Ígérd meg, hogy nem megyünk minden másnap bulizni, nekem már kevés a napi háromórás alvás, a konyakból sem tudok fél decinél többet inni. Azért lásd be, az ágyban még virtuóz vagyok. Gyereket szeretnék tőled, egy szép kislányt, olyat, mint te vagy. Ne, ne félj, nem kell konyhatündérnek lenned! A házvezetőnőm továbbra is gondoskodik mindenről, a gyerek mellé meg dadát fogadunk. Gyere hozzám feleségül! Elmegyünk a szüleidhez és megkérem a kezed, ahogyan illik. Régimódi vagyok, de azt mondtad, ezt szereted bennem. Tündérvirágszálam, nagy lakodalmat csapunk, és Amerikába megyünk nászútra. Mi baj? Ez fáj! Szúrnak a bordáim! Csak nem karistolod össze a bőröm azzal az öt centis körmeiddel?!<<
No, Kalmár, tégy csodát, biztatja magát az Ötöskére kötött műszerek adatainak elemzése során. Ezért érdemes orvosnak lenni, visszaadni egy ember életét. Hasztalan unszolta egy szem lányát, hogy kövesse a pályán, őt jobban érdekelte a flanc és a szórakozás. Ebben is az anyjára ütött. Nincs senki a családban, kinek tovább adhatná a tapasztalatait. Újabb megvalósulatlan álmát a lelke mélyére rejtett dobozba teszi, melybe elsőként a második gyerek iránti vágya került.
Odakészíti az életmentő szettet Ötöske ágyához, és óvatosan leveszi betegét a lélegeztetőről. Rebben a beteg szeme, majd csuklik egy nagyot és levegő után kapkod. Amint egyenletessé válik a lélegzetvétele, suttogni kezd. Ahhoz, hogy értse, mint mond a beteg, az orvosnak egészen közel kell hajolnia hozzá.
>>Drága Kittikém, ez a csókod majdnem örökké tartott…<<
Szivarzsebéből előveszi fényceruzáját és megnézi a beteg pupilláját. Tudja már, honnan ismerős a beteg!
Összerezdül, amikor megszólal háta mögött Edina nővér:
- Segíthetek, doktor úr?
Megrázza a fejét az orvos és megszólal:
- Hajagos úr, Kalmár Tibor belgyógyász vagyok, az ön kezelőorvosa. Érti, amit mondok?
Kissé reszelős, halk hangon megszólal a beteg:
>>Tündérvirágszálam, megjött az apád, megkérem tőle a kezed…<<
Elfehérednek az orvos fényceruzát szorító ujjai.
- Doktor úr, – szól a nővér – menjen csak, igyon egy kávét. Addig megitatom Ötöskét, hogy tudjon rendesen beszélni, Ketteskének meg beadom a fájdalomcsillapítót.
Egy pillanatra megáll az idő.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Nagyon megfogott a cikked. Talán azért, mert hasonló rossz élményben volt részem.Nagyon szépen megvan fogalmazva.Sajnos én nem tudok így írni.
Ezért van a naplómba az írásom.Jár a pont
joboszi
Olvasás közben én is elfehéredtem! Mintha
Déja Vu érzésem lenne! Biztosan az előző
életemből tört rám ez a megmagyarázhatatlan
bizonyosság! Vagy csak valami hasonlót élten át?
Az írásod kitűnő! Az érzésem a szégyen és a büszkeség
között ingadozik! Ez a hátránya a sokszínű életnek!
De legalább nem volt szürke és egyhangú az eddigi életem!
Pusszantlak sok szeretettel: emillio
Kedves Yolla!
Nagyon megfogott a cikked. Talán azért, mert hasonló rossz élményben volt részem.Nagyon szépen megvan fogalmazva.Sajnos én nem tudok így írni.
Ezért van a naplómba az írásom.Jár a pont
joboszi
Mindannyiunknak vannak jó és rossz tapasztalatai, élményei, az a szerencse, hogy a rossz történéseket egy idő után törli a memória.
Üdv: Yolla
Kedves Yolla!
Olvasás közben én is elfehéredtem! Mintha
Déja Vu érzésem lenne! Biztosan az előző
életemből tört rám ez a megmagyarázhatatlan
bizonyosság! Vagy csak valami hasonlót élten át?
Az írásod kitűnő! Az érzésem a szégyen és a büszkeség
között ingadozik! Ez a hátránya a sokszínű életnek!
De legalább nem volt szürke és egyhangú az eddigi életem!
Pusszantlak sok szeretettel: emillio
Nem csoda, ha férnek látod magad, mert az vagy!
"fehérek között egy európai"
Ne panaszkodj, most is elég színes az életed, csak erősebbek a színek!
Puszi: Yolla