Menekülős típus
Látogatók száma: 51
Menekülős típus vagyok.
Sosem volt problémám azzal, hogy párt találjak magamnak... gondoltam sokáig.
Aztán, amikor elegem lett a "sodródó porszem a homokviharban" érzésből, elgondolkodtam. Talán nem csak a pár megtalálásában kellene szorgosnak lennem, hanem a megtartásában is?
Áh, minek? - gondoltam.
Egy férfi csak nyűg, probléma az ember lánya nyakán. - hiszen ezt láttam a családunkban és sok más családban is.
Jó egy párkapcsolat, de egyedül erősebbnek érzem magam, ezért nem baj, ha egyedül vagyok. - így gondolkodtam húszas éveimben végig.
Ha egy férfi valamiben nem az én meglátásom szerint cselekedett, hát azonnal kiadtam az útját, és még büszke is voltam magamra, hogy én ilyen talpra esett lány vagyok, aki nem lohol senki után, és nem hagyja magát kihasználni, csak azért, hogy ne legyen egyedül.
Csak korlátoznak a szabadságomban - gondoltam (és éreztem minden porcikámban).
Túl sok a lemondás, és mindez miért? Hogy később kiégett, megalázó párkapcsolatban tengődjek, esetleg gyerekkel.
Azt már nem, köszönöm nem!
Ekkora a leghosszabb kapcsolatom két év volt, de leginkább pár hónap után már rám tört a félelem: te jó ég, még a végén komolyan gondolja. Na nekem mennem kell.
És örültem a mondvacsinált okokkal visszaszerzett szabadságomnak.
Szabadság...
Mindenhol ezt kerestem.
Kerestem, de sehol sem találtam.
Akkor sem, amikor egyedül voltam. Pedig úgy szomjaztam rá, mint pohár vízre a sivatagban. Még külföldre is elmen(ekül)tem érte. De ott sem találtam.
Hol van hát?
Sok éves keresgélésem és mindenütt zsákutcába érkezésem után, egyszer csak bepottyant az életembe az önismeret.
Hűha, lehet, hogy magamba kell néznem?
Na nézzük csak, mi van itt?
Te jó ég, ember legyen a talpán, aki ebben az egoban, ebben a tüskés bozótosban, amit a lelki állapotomnak hívhatok, eligazodik.
Következett az önvizsgálat: tesztek, gondolatok, kérdések, válaszok, könyvek és könnyek hónapról hónapra, évről évre. Talán itt lesz valahol az áhított szabadság.
Közben a jelentkezők a szemeben továbbra is hamar sárosak lettek, legfőképpen a férfiakról kialakított akadozó gondolkodásom miatt.
De lassan kezdett oszlani a köd.
Régi sérelmek láttak napvilágot újra, gyerekkori botladozások, családi üresség, kevés önbecsülés, alkoholizmus és személytelenség... és még sokan mások, mind helyet kaptak elmémben, és segítettek fényt vinni az éjszakába.
Látom már...legalább is kapizsgálom.
Hát akkor változtassunk idejét múlt berögzült gondolkodásmódokon, és nyissunk kaput a szabadság felé, amely nem zárja ki a párkapcsolatot.
S lássunk csodát, egy elhatározás, és sok munka után összetalálkoztam egy olyan fiúval, aki minden elvemnek ellentmondott, mégis az az érzés kerített hatalmába vele kapcsolatban, hogy megérkeztem, otthon vagyok!
Úgy alakult, hogy kedvesemmel két hónap után összeköltöztünk. Mondanom sem kell, erre eddig sosem szántam rá magam egy fiúval sem.
Hm, köh, izé...most akkor mindig itt lesz? Pánik indult.
Először kicsi, aztán nagyobb. Ő ezt megérezte és látta is, így ő szintén pánikolni kezdett.
Aztán kisebb viták, nagyobb hallgatások következtek. Majd újabb pánik.
Na jó, nekem erre nincs szükségem. Mennem kell - gondoltam.
De életemben először nem tudtam megtenni, bár még most is bennem volt az érzés: egyedül könnyebb.
A nagy hallgatásokat a menekülési tervem oldotta fel. Megbeszéltük, megkönnyebbültem, folytattuk tovább.
Egy idő után megint előjött a feszültség bennem.
Ez nem jó, az nem jó, az sem jó - vágtam a fejéhez.
Mondvacsinált indokok, felnagyított apróbb dolgok - amikkel spékeltem magam, hogy nem vagyok jó helyen. Mennem kell.
De megint nem tudtam megtenni. Valahogy éreztem, hogy most nem ez a megoldás, hogy valami értékeset hagynék magam mögött.
Újra megbeszéltük, újra megkönnyebbültem.
Lassan világossá vált számunkra, hogy a nagy hallgatások, és a csak végső pánikban tett igazi megbeszélések bukáshoz vezetnek.
Ő túllépett konfliktuskerülésén, én túlléptem menekülési kényszeremen.
Kitartottunk.
Három éve vagyunk együtt, rengeteg kisebb és nagyobb problémát megoldottunk közösen. Én pedig életemben először engedtem el azt az érzést, hogy egyedül jobb. Ez volt az igazi megkönnyebbülés.
Arra is rájöttem, ha az ember szembenéz végre a félelmeivel, akkor megtalálhatja a szabadságot, akár egyedül, akár kapcsolatban.
A cikket írta: Monchery
Hozzászólások
időrendi sorrend
A menekülési tervedet mostmár nyugodtan kidobhatod az egyik szelektív papírgyűjtési napodon:-)
Szívből kívánom nektek, legyetek boldogok!
Pusszancs Cecill
Személyiségfejlesztő kurzusok szemléltető anyagaként is nagyon hasznos lenne!
Sok sikert és boldogságot kívánok nektek! Üdv: Zoli
Sok boldogságot nektek:)